Készítette: Bárány Gergő, Nyitrai László, Szabó Dániel Arany János verse
ÁÁrva gólya áll magában EEgy teleknek a lábjában, FFelrepűlne, messze szállna, MMessze messze, TTengerekre, CCsakhogy el van metszve szárnya
TTűnődik, féllábon állván, EEl-elúnja egyik lábán, VVáltogatja, cserélgeti, AAbban áll a MMúlatsága, HHa beléun, újrakezdi.
SSzárnya mellé dugta orrát, MMessze nézne, de ha nem lát! NNégy kerités, négy magas fal: JJaj, mi haszna! BBár akarna, KKőfalon nem látni átal
MMég az égre fölnézhetne, AArra sincsen semmi kedve: SSzabad gólyák szállnak ottan JJobb hazába; DDe hiába! OOtt maradt ő, elhagyottan
VVárja, várja, mindig várja, HHogy kinő majd csonka szárnya SS felrepűl a magas égig, HHol a pálya NNincs elzárva SS a szabadság honja kéklik
ŐŐszi képet ölt a határ, NNincsen rajta gólyamadár, EEgy van már csak: ő, az árva, MMint az a rab, KKi nem szabad, KKeskeny ketrecébe zárva.
Még a darvak hátra vannak, Nem nézi, csak hallja őket, Mert tudja jól, Ott fenn mi szól, Ismeri a költözőket.
Megkisérté egyszer-kétszer: Nem bírná-e szárnya még fel; Hej, dehogynem bírná szárnya, Csak ne volna Hosszu tolla Oly kegyetlen megkuszálva!