T:Gyűrűsférgek Annelida O:Soksertéjű gyűrűsférgek (tengeriek)

Partközeli tengerfenéken élnek Testük alsó-oldalsó részén páros un. csonklábakat viselnek, melyekből erős serték állnak ki (segítik a mozgást) A lábak izmai elkülönültek a bőrizomtömlőtől ! A csonkláb az ízeltláb ősének tekinthető!

Szelvényezettségük gyakran különnemű – testtájaik vannak ! Fej-törzs vagy fej-tor-potroh

csőféreg Canalipalpata

Ehető palolo (Eunice viridis) E 40 cm hosszú, élénkzöld színű állatok a déltengeri szigetek (Szamoa, Fiji) körüli korallzátonyokon élnek a saját maguk által ásott, kanyargós járatokban. Az ivarérett állatok minden évben októberben vagy novemberben levetik a spermiumokkal vagy petesejtekkel pattanásig telt hátulsó szelvényeiket, amelyek aztán sűrűn borítják a tenger felszínét. Ez az esemény két vagy legfeljebb három napon keresztül várható, mindig éjféltájban, és csak 1-2 órán át tart. A bennszülöttek tudják, mikorra várhatók, mert megjelenésük a harmadik holdnegyed idejére esik. A palolok megjelenésekor valóságos népünnepély kezdődik a parton. Nyersen, friss levelekbe tekerve, sütve is fogyasztják. Kb.. 40cm

O:Kevéssertéjűek: giliszták közönséges földigiliszta, Lumbricus terrestris

A giliszták egyes fajai a talajok különböző mélységeiben élnek. A közönséges földigiliszta, amely a leghosszabb közülük, függőlegesen akár három méter mélységig is leássa magát az alsó talajrétegekbe. Ezek a mélyre nyúló járatok a gyökerek számára nyitnak utat, és nem utolsósorban a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadékot is levezetik az altalajba. Ez utóbbi szempont a talajvédelemben - különösen lejtős területen - nagyon fontos, hiszen segítségével a csapadék nem folyik el a felszínen, és nem sodorja le az értékes termőréteget. A talajvédelemben fontos a gyepszint alatt élő rövidebb és karcsúbb földigiliszta faj is, amely vízszintesen készíti a járatait, ezzel lazítja és átlevegőzteti a talajt.

vörös trágyagiliszta,

A Tubifex tubifex (csővájó féreg) a szerves anyagban dús iszap lakója.

O: Módosult gyűrűsférgek vagy piócák vagy nadályok orvosi pióca Hirudo medicinalis Lassú folyású, dús növényzetű patakok, tavak Vérszívók – néhányan hidegvérű állatokon is és (csigapióca, békapióca)

Feji, farki végén 1-1 tapadókorong van. Ezzel tapad, ill. araszol a vízben. Úszik is

Védett gerinctelen állat az orvosi pióca (Hirudo medicinalis). Nyugalmi állapotban kifli alakban pihen a növényzeten, vagy a kiálló partrész víz alatti részein. Az orvosi pióca színe igen változatos, néha díszes mintázatú. A sárgászöld hasoldal, fekete foltokkal tarkított. A hasoldal szélein fekete sáv van, amely a háti rész sárga szegélyével érintkezik. A zöldesbarna hátoldalon rozsdabarna sávok futnak, melyeket fekete foltok szakítanak meg. Ez eredményezi az állat márványozott mintázatát. Az orvosi pióca az állkapcsos nadályok (Gnathobdellidea) rendjébe tartozik. A névadó állkapcsok, három, a szájüregben található félhold alakú fogazott képződmények, amelyekkel a pióca 1-2 mm mély Y-alakú sebet fűrészel a zsákmány bőrébe. Innen szívja fel izmos garatja segítségével a vért, miközben véralvadás gátló anyagot, hirudint juttat a sebbe, mely így a szívás után is még sokáig vérzik. A vér a pióca gyomorbél ágaiban raktározódik. Érvágás, köpölyözés, piócázás – magas vérnyomás ellen (Sóval, benzinnel lejön)

Az iszapgiliszták veszélyes ellensége a ragadozó lónadály (Haemopis sanguisuga), amely nem csak őket, hanem a vízbe kerülő földigilisztákat is bekebelezi. A méretében és megjelenésében is a vérszívó orvosi piócához hasonló féreg az emberre nem jelent veszélyt, de a gilisztákat úgy szippantja be akár az ember egy szál makarónit. A lópióca hasoldala hasonló lehet, mint az orvosi piócáé, a teste szintén rendelkezhet sárga szegéllyel, de a hátoldala mindig egyszínű barnás, szemben az orvosi piócával, amelynek a háti részét márványozott mintázat borítja. Petecsomóikat nyár végén rejtik el a parton. A kis piócák tavasszal kelnek ki a kokonokból, és a vízbe másznak hogy folytassák szüleik ragadozó életmódját.

Csigapióca A Csömöri-patakban élő nadály a csigapióca (Glossiphonia complanata). Ez a lapított testű pióca legtöbbször a mederben heverő kövek alsó részén rejtőzködik. Az állat szájnyílása az elkeskenyedő testvégen van, míg a másik pólusán jól fejlett tapadókorongot visel. Porcosan kemény teste áttetsző, jól kirajzolódnak benne a gyomorbél ágai, amelyek az elfogyasztott táplálékot raktározzák. A pióca nem tud úszni, araszolva halad előre a vízi növények sűrűjében. A csigapióca nevének megfelelően csigákra vadászik. Ha a csiga nem tud elmenekülni előle csigamivoltát meghazudtoló gyorsasággal, vagy nem rendelkezik héjfedővel, akkor könnyen a csigapióca prédájává válhat. A csigapióca behatol a házába menekülő csiga után és kiölthető izmos garatjával apró darabkákat tép harap ki a csigatestből.

A csigapióca olyan féreg, amely gondoskodik utódairól. Petecsomóit április tájékán rakja le. Ezeket a hasoldalán mindenhova magával cipeli, sőt egy ideig a kikelt kis piócák is a szülőn maradnak. Ha ilyenkor megpiszkáljuk a nadályt, akkor összegömbölyödve saját testével védi kicsinyeit.