Az írott kultúra Nyugaton Írás – Kultúra (Jan Assmann, Jacques Derrida) Szent Írás Hermeneutika Modernitás: NEMZETI kultúra-nyelv-irodalom Posztmodernitás:

Az előadások a következő témára: "Az írott kultúra Nyugaton Írás – Kultúra (Jan Assmann, Jacques Derrida) Szent Írás Hermeneutika Modernitás: NEMZETI kultúra-nyelv-irodalom Posztmodernitás:"— Előadás másolata:

1 Az írott kultúra Nyugaton Írás – Kultúra (Jan Assmann, Jacques Derrida) Szent Írás Hermeneutika Modernitás: NEMZETI kultúra-nyelv-irodalom Posztmodernitás: inter-, multikulturalitás

2 Az írott kultúra a középkorban Nyelv, Írás, Könyv – Természet Káosz és Rend ut pictura poesis docere et delectare

3 Az írott kultúra a középkorban HORTUS CONLCUSUS Santa Chiara, Nápoly

4 Az írott kultúra a középkorban Valós és festett kertek

5 Az írott kultúra a középkorban Az írott kertek Roman del la Rose (Rózsaregény) Guillame de Lorris (1225.1230) Jean de Meun (1264-1269) ALLEGÓRIA IMITÁCIÓ

6 „Annak utána kinyittatták a palota oldalában elterülő kertet, melyet körös-körül fal övezett, és beléptek abba; és alighogy beléptek, feltárult előttük az egésznek csodálatos szépsége, s kezdték azt apróra szemügyre venni. Körös-körül és benne is minden irányban széles utak húzódtak, mind nyílegyenesen, s valamennyi fölé szőlőlugas borult, melyek ez esztendőre szemlátomást bő termést ígértek; akkor éppen mind virágzottak, s oly erős illatot árasztottak az egész kertben, hogy a kertben nyíló egyéb virágok illatával egybekeveredvén, úgy érezték, mintha Kelet minden illatos fűszerét szagolnák; az utakat pedig oldalt véges-végig fehér és piros rózsák és jázminok lugasa szegte; miért is nem csupán reggel, hanem akkor is, midőn a nap már magasabban járt, mindenütt illatos és üdítő árnyékban sétálhattak, hogy a napsugár nem is érte őket. Hosszadalmas volna elmesélni, mennyi és milyen virág volt ama helyen, és hogyan voltak elrendezve: de nincs egyetlen nemesebb fajta sem, mely a mi égövünk alatt tenyészik, hogy ne lett volna ott nagy bőségben. A kertnek közepében pedig zsenge füvű rét terült (s ez még sokkalta gyönyörűbb volt, mint benne akármi más), melynek zöldje szinte feketének látszott, s melyet ezernyi-ezerfajta virág tarkított, körös-körül pedig zöldellő és dús narancs- és citromfák szegték, rajtuk még az érett gyümölcs és az éretlen, sőt a virágok is; s ezek nem csupán kellemes árnyékot nyújtottak a szemnek, hanem a szaglásnak is gyönyörűséget szerzettek. Eme rétnek közepében vakító fehér márványból csodálatos faragott képekkel ékes szökőkút emelkedett. Abban pedig, nem tudom, természetes vagy mesterséges úton-módon, valamely alakból, mely a közepére helyezett oszlopon állott, oly bőségben szökött a víz az ég felé, hogy jóval kevesebb akár malmot is hajthatott volna, annak utána pedig kellemetes csobogással visszahullott a tiszta vizű medencébe. Az a víz pedig (mely kicsordult a medencéből) rejtekúton, mesteri módon vágott szép kis csatornákon kifolyt a rét végébe, hol felbukkant és körülövezte azt; onnan hasonlatos csatornákon szétágazott szinte a kertnek minden részébe, végezetül pedig meggyülemlett valamely helyen, és kifolyt a szépséges kertből, s kristályosan leereszkedett a síkságra, de minekelőtte még patakká vált volna, roppant erővel és a tulajdonos nem csekély hasznára, két malmot hajtott. Ez a remekül berendezett kert, a virágok és a szökőkút, a belőle kibuggyanó kis erecskékkel, oly gyönyörűséget szerzett mind a hölgyek s a három ifjú szemének, hogy valamennyien egy értelemmel hangoztatták: ha lehetne a földön Paradicsom, azt el sem tudják képzelni másképpen, mint amilyen ez a kert, s el sem tudják gondolni ezen felül, mi egyéb szépséggel lehetne még megtetézni.” (Giovanni Boccaccio: Dekameron, Harmadik nap)

7

8 Andrea Colonna: Hypnerotomachia Poliphili (Aldo Manuzio, Velence, 1499)