Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Duna Összeköt Egyesület A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Duna Összeköt Egyesület A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public."— Előadás másolata:

1 Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Duna Összeköt Egyesület A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners (EPAP) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentum bármely részét idézni, forrásként felhasználni csak az EPAP előzetes hozzájárulásával, a forrás pontos megjelölésével szabad. Élhető vidék

2 1 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

3 2 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Duna Összeköt Egyesület – Összefoglaló a térségről A térségen belül a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban tevékenykedik. A legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor, az 500 főnél többet foglalkoztató vállalkozások száma 0 A térségben összesen 25 db gazdaságfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – az összes javaslat 48%-a, 12 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A térségben összesen 40 db szolgáltatás-, valamint falu- és településfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – 10 db – a(z) Kultúra mozgatórugó-csoporthoz kapcsolódik A térségben összesen 11 db fő fejlesztési prioritás és 36 db fejlesztési intézkedés fogalmazódott meg A(z) Duna Összeköt Egyesület területe 21 települést foglal magába, melyek közül 1 város. A térség lakossága 39,494 fő, a városokban élő lakosok száma 9,246 fő

4 3 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térségben a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban található; a legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor Vállalkozások, jelentős szektorok Népesség Települé- sek száma Városok száma 39,494 21 1 11 Kereskedelem, javítás Vállalk. száma létszám szerint (db)Legtöbb vállalk. adó szektor Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Legnagyobb fogl. szektor Általános információk Négy legnépesebb település Dunaföldvár 9,246 fő 2,903 fő 2,892 fő 2,668 fő Bölcske Nagydorog Dunaszentgyörgy Települések száma, ahol......nincs szélessávú internet...nem elérhető mindhárom mobilhálózat...nincs helyközi autóbusz-megálló...van közművesített, köz- úton elérhető ipari park Fejlesztési prioritások és intézkedések, megoldási javaslatok 0 6 0 2 Fő fejlesztési prioritások száma 11 Fejlesztési intézkedések száma 36 Gazdaságfejlesztési megoldási javaslatok száma 25 Szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatok száma 40 Duna Összeköt Egyesület – Általános áttekintés Hátrányos helyzetű települések száma

5 4 Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A legtöbb forrás – 1,343,615 EUR – a Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása jogcímhez lett rendelve Duna Összeköt Egyesület – HPME allokáció összefoglaló Jogcím neveHPME-k száma (db)Allokált forrás (EUR) ▪Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása ▪2▪2▪1,343,615 ▪A turisztikai tevékenységek ösztönzése▪2▪2▪212,719 ▪Falumegújítás és -fejlesztés▪3▪3▪876,127 ▪A kulturális örökség megőrzése▪2▪2▪927,249 ▪Leader közösségi fejlesztés▪8▪8▪216,334 ▪Leader vállalkozás fejlesztés▪6▪6▪167,478 ▪Leader képzés▪10▪138,684 ▪Leader rendezvény▪4▪4▪167,476 ▪Leader térségen belüli szakmai együttműködések▪4▪4▪74,991 ▪Leader térségek közötti és nemzetközi együttműködések▪2▪2▪37,495 ▪Leader komplex projekt▪4▪4▪131,234 ▪Leader tervek, tanulmányok▪2▪2▪35,000

6 5 Duna Összeköt Egyesület - Legfontosabb probléma és lehetőség A legfontosabb probléma megoldása, és a legfontosabb lehetőség kihasználása jelenti a kiugrási lehetőséget a térség számára Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis Legfontosabb problémaLegfontosabb lehetőség ▪Hiányzik: a településen élők összefogása, mikrotérségek összefogása; infrastruktúra.a kistérség stratégiai pozíciói részben A térség gazdasági életét alapvetően meghatározó Atomerőmű és köré szerveződött szolgáltatói kör, részben pedig az erőteljesen intenzív termelésű, főként gabonára és a magyar viszonyokra jellemző állattartásra alapozott mezőgazdaság túlsúlyát mutatják. A mezőgazdasági szerkezet megváltoztatása a jó természeti adottságú területeken nem feltétlenül szükséges, de a jelenlegi piacra jutási esélyek néhány újabb, a termelés hatékonyságát segítő „eszköz” alkalmazásával tovább növelhetők. ▪Érintetlen természeti környzetünk, településeink vendégszerető lakossága,egyes településeken élők példamutató összefogása.  Vállalkozás orientált milliő fejlesztése. Alternatív jövedelemszerzéssel lakosság helyben tartásának elősegítése.Helyi társadalmak közösségé szervezése.Helyi termékek felélsztése.

7 6 Amink van: jó termő föld, természeti értékek, turisztikai csírák, Intézményeink, civil szervezetek, népi hagyományok és nemzetiségi kultúrák. Ehhez a megtervezett fejlesztéseket meg tudjuk valósítani,akkor a mi kistérségünkre elnyerheti az ÉLHETŐ VIDÉK címet. Amink van: jó termő föld, természeti értékek, turisztikai csírák, Intézményeink, civil szervezetek, népi hagyományok és nemzetiségi kultúrák. Ehhez a megtervezett fejlesztéseket meg tudjuk valósítani,akkor a mi kistérségünkre elnyerheti az ÉLHETŐ VIDÉK címet. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Duna Összeköt Egyesület – A stratégia alapvető célja

8 7 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

9 8 Leader csoportunkban 21 település található.Egy nagyközség és 19 község és egy város alkotja a csoportot.A termelői hagyományokra és a jó földrajzi adottságokra alapozott növénytermesztési és állattenyésztési kultúrák fenntartható és alkalmazkodó fejlesztése Bár a térség gazdaságában meghatározó a paksi atomerőmű jelenléte, a kistérség életében mégis igen nagy az agrárium jelentősége. Leader csoportunkban 21 település található.Egy nagyközség és 19 község és egy város alkotja a csoportot.A termelői hagyományokra és a jó földrajzi adottságokra alapozott növénytermesztési és állattenyésztési kultúrák fenntartható és alkalmazkodó fejlesztése Bár a térség gazdaságában meghatározó a paksi atomerőmű jelenléte, a kistérség életében mégis igen nagy az agrárium jelentősége. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 1/1

10 9 Magyarország majdnem minden kistérségében ma is élő probléma az infrastrukturális hálózatok alacsony színvonala vagy éppen hiánya. Az elmúlt negyven-ötven év elmaradt közmű, közút, stb. beruházásai oda vezettek, hogy a nehezen megközelíthető vidéki területek kevésbé tudtak bekapcsolódni az új piacgazdasági folyamatokba, mert nem tudtak megfelelő szolgáltatásokat felkínálni a befektetni szándékozó gazdasági szereplőknek. Az infrastruktúra szerepe természetesen elsődlegesen az, hogy a lakosság igényeit kielégítse, kényelmes, tiszta környezetet teremtsen, megkönnyítse a kapcsolatok kialakítását, lehetővé tegye a munkába járást, egyáltalán hozzájáruljon ahhoz, hogy az ott élők vonzónak találják környezetüket, kötődjenek ahhoz, és ne kényszerüljenek elköltözni onnan. Érzékelhetőbb, kézzelfoghatóbb probléma a településeken belüli úthálózat rossz helyzete.A települések feltárt, de eddig nem hasznosított kulturális értékekkel (templomok, műemlékek, kastélyok, kúriák, térséghez fűződő híres személyiségek emlékei) rendelkeznek, melyek felújítása, védelme és hasznosítása a térségmarketingben is jelentős szereppel bírhat, és olyan környezetet teremthetne, amely javíthatná az életkörülményeket, ezzel elősegítve az elvándorlás csökkenését és letelepedésre a település vonzóvá tételét. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 1/1

11 10 A magas munkanélküliség fenntartása. Piaci lehetőségek szűkülése A környezetterhelés erősőrlése Adottságokhoz nem illeszkedő termelés fenntartása. A fejlesztések fenntarthatósága. Általános iskolák folyamatos megszüntetése. A magas munkanélküliség fenntartása. Piaci lehetőségek szűkülése A környezetterhelés erősőrlése Adottságokhoz nem illeszkedő termelés fenntartása. A fejlesztések fenntarthatósága. Általános iskolák folyamatos megszüntetése. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 1/1

12 11 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben - Jelmagyarázat Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely- szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység

13 12 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben A térség legfontosabb szektorait a foglalkoztatásban, illetve a vállalkozások számában képviselt részesedés alapján lehet azonosítani Foglalkoztatottak számának megoszlása a szektorok között (%) Vállalkozások számának megoszlása a szektorok között (%) ▪A településen azok a legfontosabb szektorok, amelyek nagy mértékben részesednek a foglalkoztatásból és/vagy a vállalkozások számából ▪Ebből a szempontból a település legfontosabb szektorai –Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás –Kereskedelem, javítás 1. Sok kis/közepes méretű vállalat2. Néhány nagy vállalat 3. Sok kis vállalat 4. Kevés kis vállalat

14 13 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Vállalkozások szektor szerinti megoszlása A vállalkozások számát tekintve a szektorok közül 28%-kal a(z) Kereskedelem, javítás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Aktív vállalkozások száma szektoronként (db) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektorok részesedése 10% 11% 28% 6% 5% 14% 8% 0% 14% 3%

15 14 Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* A foglalkoztatottak számát tekintve a szektorok közül 31%-kal a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel *A foglalkoztatottsági adatok nemcsak a vállalkozásokra vonatkoznak Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Foglalkoztatottak száma szektoronként (fő) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalom- biztosítás, oktatás, egészségügy Szektorok részesedése 14% 31% 11% 3% 6% 2% 18% 8% 1% Egyéb tevékenység 0%

16 15 Forrás:HVS kistérségi HVI, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, HVS adatbázis Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Az aktív korú lakosságon belül az álláskeresők aránya 2007-ben 9.9%, ami 1.5 százalékpontos változást jelent 2003 óta Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül (százalék) ▪Az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 2007-ben 9.9% ▪Változás 2003-hoz képest 1.5 százalékpont

17 16 Megfigyelhetjük, hogy 2003- hoz épest 2007-ban a munkanélküliségi mutató nőtt. A fő probléma az aluliskolázottság, valamint a nem megfelelő végzettség. Ezért is állítottuk úgy össze programjainkat, hogy tudjunk segíteni a munkanélkülieken, valamint a munkahelyteremtés össztönzésével tudjuk csökkenteni a munkanélküliek számát.A munkanélküliség aránya sok helyen az országos átlagot meghaladja, a munkanélküliek között magas az iskolázatlanok ill. a munkaerőpiacon nehezen értékesíthető szakmával rendelkezők aránya, rosszak a nők elhelyezkedési esélyei, nyelvtudás hiánya Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 1/1

18 17 *Ezen szektorban tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada **Ezen településen tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának összefoglaló jellemzése A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának jelentősége az alapján mérhető le, hogy milyen hányadban részesednek a foglalkoztatottságból Legjelentősebb szektor Legjelentősebb település Foglalkoztatás abszolút értelemben Foglalkoztatás relatív értelemben LeírásÉrték ▪A(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban* működő vállalkozások száma ▪Györköny székhellyel/telephellyel/fiókteleppel** működő vállalkozások száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak számának aránya a térség összes foglalkoztatásán belül 4 db 3 db 3,014 fő 24% A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása 24%-át adja a térségen belüli foglalkoztatás- nak

19 18 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 4 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik Szektor ▪Egyéb tevékenység ▪Szállítási, raktározási, postai és távközlési szolgáltatásokra vonatkozó megoldási javaslatok ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Építőipar Fogl. száma (fő) ▪2,500 ▪100 ▪70 ▪60 Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben ▪Dunaszentbened ek ▪Györköny ▪Dunaföldvár ▪Dunaszentgyörgy Főtevékenység ▪9900 Területen kívüli szervezet ▪6340 Szállítmányozás ▪2852 Fémmegmunkálás ▪1930 Lábbeligyártás ▪4521 Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése Név ▪PA ZRT ▪Qualitrans -Cargo ▪Color Ferr Kft ▪Földvár Gumiipari Szövetkezet ▪ISO-SZER Kft. 1 2 3 4 5

20 19 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 Szektor Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben Főtevékenység ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Közszféra ▪50 ▪44 ▪40 ▪Pusztahencse ▪Dunaszentgyörgy ▪Györköny ▪Dunaföldvár ▪0121 Szarvasmarha- tenyésztés ▪0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése ▪1821 Munkaruházat gyártása ▪2111 Papíripari rostanyag gyártása ▪8532 Szociális ellátás elhelyezés nélkül A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 4 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik ▪MILKMEN KFT Név ▪BEANETT Bt. ▪AGÓRA Kft. ▪Dunaföldvári Ipari és Területfejlesztési Kht ▪Mezőgazdasági Szövetkezet 6 7 8 9 10

21 20 Térségünkre nem a Leader csoportba tartozó vállalkozások meghatározzák a foglalkoztatást.Akadnak olyan települések, ahol több foglalkoztató is van és a környező településekről is foglalkoztatja az embereket. A térség területén eltérő, sokféle talajtípus található, a birtokstruktúra elaprózott, az eszköz-ellátottsági szint alacsony fokú.Nagymértékű a felvásárlói monopóliumból fakadó általános termelői kiszolgáltatottság. Alacsony a termékek feldolgozottsági szintje. Az egyoldalú termelési szerkezetből (gabonanövények túlsúlya) adódóan a termőterületek fizikai állapota helyenként leromlott, termőképessége gyenge. Alacsony a jól értékesíthető, munkaigényes mezőgazdasági termények aránya. A piaci, gazdasági információk hiánya, általános tájékozatlanság az EU-s követelményeket illetően. Az állattenyésztési ágazat elsorvadt ill. beszűkült a térségben. A feldolgozóipar hiánya (konzervgyár, dohánybeváltó, Nagydorogi ÁFÉSZ gyógynövény termeltetése és feldolgozása) Térségünkre nem a Leader csoportba tartozó vállalkozások meghatározzák a foglalkoztatást.Akadnak olyan települések, ahol több foglalkoztató is van és a környező településekről is foglalkoztatja az embereket. A térség területén eltérő, sokféle talajtípus található, a birtokstruktúra elaprózott, az eszköz-ellátottsági szint alacsony fokú.Nagymértékű a felvásárlói monopóliumból fakadó általános termelői kiszolgáltatottság. Alacsony a termékek feldolgozottsági szintje. Az egyoldalú termelési szerkezetből (gabonanövények túlsúlya) adódóan a termőterületek fizikai állapota helyenként leromlott, termőképessége gyenge. Alacsony a jól értékesíthető, munkaigényes mezőgazdasági termények aránya. A piaci, gazdasági információk hiánya, általános tájékozatlanság az EU-s követelményeket illetően. Az állattenyésztési ágazat elsorvadt ill. beszűkült a térségben. A feldolgozóipar hiánya (konzervgyár, dohánybeváltó, Nagydorogi ÁFÉSZ gyógynövény termeltetése és feldolgozása) Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 1/1

22 21 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Non-profit szervezetek a térségben Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Kultúrával kapcsolatos tevékenység27 Vallással kapcsolatos tevékenység5 Sporttal kapcsolatos tevékenység24 Szabadidővel kapcsolatos tevékenység34 Oktatással kapcsolatos tevékenység14 Kutatással, tudományokkal kapcsolatos tevékenység 0 Egészségüggyel kapcsolatos tevékenység 2 Szociális ellátással kapcsolatos tevékenység 14 Polgárvédelemmel, tűzoltással kapcsolatos tevékenység 6 Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység 1 Településfejlesztéssel, lakásüggyel kapcsolatos tevékenység 9 Gazdaságfejlesztéssel, munkaüggyel kapcsolatos tevékenység 3 Jogvédelemmel kapcsolatos tevékenység 5 Közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenység 20 Többcélú adományosztással kapcsolatos tevékenység 0 Nemzetközi kapcsolatok1 Szakmai, gazdasági érdekképviselettel kapcsolatos tevékenység 8 Politikai tevékenység0 A térség civil aktivitása a non-profit szervezetek alapján ítélhető meg

23 22 Térség 21 településéből 10 településen található Teleház, ezeket működtető civil szervezetek meghatározók a térségben.A 173 szervezetből szabadidővel foglalkozik a legtöbb civil szervezet 34, ezt követi a kultúrával foglalkozó szervezet 27, a sporttal kapcsolatos 24 szervezet, 20 szervezete a közbiztonsággal foglalkozik. Ezekből adódik, hogy az egyes településeken megfigyelhető pezsgő civil élet, de ahol nem pezsgő ott is jelen van, ezeket fontos fejleszteni.Humán erőforrás is fejleszthető a civilek által minden településen. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 1/1

24 23 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben A térség összesített lakossága 2002-2006 között 615 fővel csökkent, ami arányosítva 2%-os csökkenést jelent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 615 fővel csökkent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 2%-kal csökkent Térség összlakossága Éves változás 2002 (fő)2003 (fő)2004 (fő)2005 (fő)2006 (fő) 40,10939,89239,68839,70539,494 -217-204 17-211

25 24 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A lakosság kor szerinti összetétele a térségben A térségben az aktív korú lakosság aránya 63%, ami 3 százalékponttal magasabb az országos átlagnál Lakosság kor szerinti összetétele (fő) Megoszlás 3% 63% 21% 10% Országos átlag 3% 60% 21% 13% Aktív korú lakosság 0-2 év 3-5 év 6-14 év 15-59 év 59 év felett

26 25 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele A térségben elsősorban a 6-7 általános képzettséget igénylő munkahelyekhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő 7 évesnél idősebb népesség végzettség szerinti összetétele (fő) 0 általános 1-5 általános 6-7 általános 8 általános Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül Középiskolai, érettségi nélkül, szakmai oklevéllel Középiskolai, érettségivel, általános oklevéllel Középiskolai, érettségivel, szakmai oklevéllel Egyetemi vagy főiskolai, oklevél nélkül Egyetemi vagy főiskolai, oklevéllel Megoszlás 2% 15% 5% 1% 4% Országos átlag 2% 9% 2% 4% 10% 31% 8% 4% 20% 9% 26% 12% 10% 17%

27 26 Sajnos a térségben elég sok idős lakosság él, ez meghatározza a települések szerkezetét is. Kistelepülések iskolái megszűnnek ennek következménye az aktív korú népesség elvándorlása. Reméljük, hogy a tervezett fejlesztésekkel el tudjuk érni, hogy a lakosság száma is növekedik. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 1/1

28 27 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések aránya, ahol nem található meg egyik fontos gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra sem, 0% Infrastrukturális adottság ▪Szélessávú Internet ▪Mindhárom mobilhálózat ▪Helyközi autóbusz- megállóhely ▪Közművesített, közúton elérhető ipari park ▪Fenti infrastruk- turális adottsá- gok együttesen Azon települések száma, ahol nem érhető el (db) 0 6 0 17 0 Azon települések aránya, ahol nem érhető el (%) 0% 29% 0% 81% 0% A térségben 0 db olyan település van, ahol a fejlődést támogató infrastruktúra közül egyik sem található meg, ez a térség településeinek 0%-a

29 28 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 1/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Közlekedés Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások Ipari parkok Pénzügyi szolgáltatások Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪EUROVELO kerékpárút Mozgatórugó alcsoport Közmű ellátottság Oktatás Kultúra Telekommuni- káció Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Kollégiumi feladat-ellátási hely Mozgatórugó alcsoport

30 29 A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 2/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Szociális ellátás Egészségügyi ellátás Szabadidős te- vékenységre és sportolásra al- kalmas infrastr. Egyéb infrastruktúra Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Szülészeti ellátás Mozgatórugó alcsoport Gazdaságfej- lesztési szervezetek Természeti adottságok Natura 2000 területek Közbiztonsági szolgálat Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Ipari kamara ▪Agrárkamara ▪Rotary típusú klub Mozgatórugó alcsoport Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

31 30 A térség településeinek 1/3-ában van szennyvízhálózat. Szükséges a falusi települések szennyvízcsatornájának kiépítése is, mert egyrészt az emésztőgödrökbe kerülő kommunális szennyvíz közvetlenül szennyezi a talajvizet, másrészt a kiépített közművekkel rendelkező területek jóval nagyobb vonzerőt jelentenek az új gazdasági szereplők számára. A szennyvízcsatorna minél gyorsabb megépítése mellett szól az a tény, hogy az egész kistérség a Duna vízbázisán fekszik, amelynek védelme a környezetvédelem egyik - már törvény által is szabályozott - legfontosabb feladata. Minden településen az utak állapota elhanyagolt, sok helyen az esővíz elvezetés is ezeken az utakon történik. Adott esetben az alsóbbrendű utak kiegészítő útvonalai lehetnek a megfelelő minőségű mezőgazdasági utak, vagy az egymáshoz közelebb eső települések közötti kerékpárutak. Ezért ezek egymásra épülő tervezése, építése szükséges. Főleg a kistelepülések lakosainak életét könnyítheti meg a belterületi utak és járdák pormentesítése, burkolása, mert a korszerű burkolattal ellátott belterületi utak aránya a falvakban alacsony. Közúthálózatunk állaga rossznak mondható, valamint nincsenek kiépítve a településeket összekötő rövid utak. Településeken az ivóvíz minősége sem megfelelő, sok településen javítani kell az ivóviz minőségét, mert egészségtelen. A térség településeinek 1/3-ában van szennyvízhálózat. Szükséges a falusi települések szennyvízcsatornájának kiépítése is, mert egyrészt az emésztőgödrökbe kerülő kommunális szennyvíz közvetlenül szennyezi a talajvizet, másrészt a kiépített közművekkel rendelkező területek jóval nagyobb vonzerőt jelentenek az új gazdasági szereplők számára. A szennyvízcsatorna minél gyorsabb megépítése mellett szól az a tény, hogy az egész kistérség a Duna vízbázisán fekszik, amelynek védelme a környezetvédelem egyik - már törvény által is szabályozott - legfontosabb feladata. Minden településen az utak állapota elhanyagolt, sok helyen az esővíz elvezetés is ezeken az utakon történik. Adott esetben az alsóbbrendű utak kiegészítő útvonalai lehetnek a megfelelő minőségű mezőgazdasági utak, vagy az egymáshoz közelebb eső települések közötti kerékpárutak. Ezért ezek egymásra épülő tervezése, építése szükséges. Főleg a kistelepülések lakosainak életét könnyítheti meg a belterületi utak és járdák pormentesítése, burkolása, mert a korszerű burkolattal ellátott belterületi utak aránya a falvakban alacsony. Közúthálózatunk állaga rossznak mondható, valamint nincsenek kiépítve a településeket összekötő rövid utak. Településeken az ivóvíz minősége sem megfelelő, sok településen javítani kell az ivóviz minőségét, mert egészségtelen. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 1/1

32 31 *Szálloda, gyógyszálloda, panzió **Üdülőház, ifjúsági szálló, turistaszálló, kemping, magánszállásadás Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus A turizmus csak akkor rejt magában valós fejlődési lehetőséget, ha a térség már rendelkezik turisztikai potenciállal és aktivitással Egy főre jutó szálláshelyek száma (db/fő) Térségi adat Országos átlag Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Egy főre jutó vendégéjszakák száma (vendégéjszaka/fő) Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Térségi adat az országos átlag százalékában 0.01 0.020.04 31%21% 0.270.16 1.810.68 15%23%

33 32 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 1/3 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪2,245 ▪Község▪476 ▪Község▪2,903 ▪Község▪389 ▪Város▪9,246 ▪Község▪928 ▪Község▪2,668 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Bátya Bikács Bölcske Drágszél Dunaföldvár Dunaszentbenedek Dunaszentgyörgy Munkanél- küliség (%) ▪12.86% ▪14.29% ▪5.07% ▪8.98% ▪5.39% ▪13.27% ▪6.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪337,409 ▪242,509 ▪568,485 ▪273,336 ▪479,396 ▪349,474 ▪150,000 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪11.662 ▪0.000 ▪0.412 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.639 ▪0.000

34 33 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 2/3 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪1,703 ▪Község▪1,075 ▪Község▪1,332 ▪Község▪1,026 ▪Község▪1,359 ▪Község▪2,016 ▪Község▪1,950 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Foktő Géderlak Gerjen Györköny Kajdacs Madocsa Miske Munkanél- küliség (%) ▪13.61% ▪10.00% ▪11.46% ▪4.22% ▪16.10% ▪4.63% ▪16.04% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪321,617 ▪376,223 ▪420,712 ▪525,799 ▪317,515 ▪544,675 ▪337,728 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.406 ▪0.000

35 34 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 3/3 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Nagyközség▪2,892 ▪Község▪1,844 ▪Község▪499 ▪Község▪1,683 ▪Község▪1,091 ▪Község▪1,056 ▪Község▪1,113 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Nagydorog Németkér Ordas Pálfa Pusztahencse Sárszentlőrinc Uszód Munkanél- küliség (%) ▪8.50% ▪8.43% ▪10.00% ▪10.48% ▪8.36% ▪11.34% ▪8.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪422,391 ▪350,000 ▪60,000 ▪342,225 ▪387,690 ▪277,435 ▪331,773 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.695 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000

36 35 Települések egy mondatos jellemzése 1/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Bátya ▪„Munkahelyhiány, rossz belterületi utak, hulladékkezelés megoldatlansága, egészségügyi intézmények állapota, Faluház állapota” ▪Bikács ▪„munkahely hiány,” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turizmus ágainak fejlesztése, források megteremtése fent leirtak megoldására.” ▪„Természeti környezet adta lehetőség kihasználása.”

37 36 Települések egy mondatos jellemzése 2/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Bölcske ▪„A Pincékből álló tér adta lehetőségeket ki kellene használni, kevés a mezőgazdasági termékek feldolgozása.” ▪Drágszél ▪„Rossz közbiztonság, magas a munkanélküliség, nincs körzeti megbizottunk, rosszak az állami utak, valamint az önkormányzati utak 50 %-ának minősége.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turizmus ágainak fejlesztése, település fejlesztés.” ▪„Természet adta környezeti lehetőségek kihasználása.”

38 37 Települések egy mondatos jellemzése 3/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Dunaföldvár ▪„Település biztonséga, nagy az átutazó forgalom, valamint sok a munkanélküli.Mezőgazdasági termékek feldolgozásának hiánya.” ▪Dunaszentben edek ▪„Legnagyobb problémát jelent a munkanélküliség, idősödő lakosság.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Város fejlesztésénél nagy gondot kell fordítani a biztonságra, valamint munkahelyeket kellene létrehozni. Helyi termékek mozgó boltját kellene kifejleszteni.” ▪„Munkahelyek létrehozása, idősgondozás.”

39 38 Települések egy mondatos jellemzése 4/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Dunaszentgyö rgy ▪„A települési infrastruktúra fejlesztése, az életminőség javítása. A lélekszám további megőrzése növelése. Az ivóvíz minőségének javítása, építési telkek kialakítása és közművesítése.” ▪Foktő ▪„Munkalehetőség hiánya, középületek felújítása” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A Paksi Atomerőmű közelsége, esetleges bővítése és a megépítendő M-os autópálya a települést érinti. Mindezek segíthetik a munkahelyteremtést.” ▪„Volt szovjet laktanya területének kihasználása, kikötő és vasút létesítés”

40 39 Települések egy mondatos jellemzése 5/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Géderlak ▪„kiépített szennyvízhálózat hiánya. Utak korszerűsítésének hiánya. Középületek korszerűsítésének hiánya” ▪Gerjen ▪„Fiatalok elvándorlása, gyermek születések csökkenése. Elöregedés veszélye. Tömegközlekedés nem megfelelő sűrűsége (buszjáratok Gerjen-Paks között). Munkanélküliség nagy száma. Képzetlenség.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Jó termőföld adottsága. Duna közelsége Település lakosságának összefogása környezet építés szépítés” ▪„Új munkahely teremtés (JAKO). Duna, mint a viziturizmus útvonala, kikötő megléte. Természeti környezet. Teljes infrastruktúra megléte. Hagyományos rendezvényeink (Lovasnap, Szüreti felvonulás és bál). Halászati, vadászati lehetőség.”

41 40 Települések egy mondatos jellemzése 6/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Györköny ▪„Szennyvízelhelyezés megoldása, helyi utak karbantartása, turizmus ágainak fejletlensége, természeti lehetőségek kihasználatlanásága, önkormányzati intézmények lelakottsága a jellemző.” ▪Kajdacs ▪„helyben kevés a munkahely; mezőgazdasági termékek helyi feldolgozásának hiánya; rossz tömegközlekedés; utak, járdák rossz állapodta; elöregedő lakosság; leromlott középületek; közterek parkosításának hiánya; köztéri bútorok, utca jelző táblák hiánya; ívóvíz minőségének problémái; szennyvízcsatorna hiánya; esővíz elvezetés hiányosságai; az önkormányzat forráshiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Pályázatok forrásaival a Pincehegy és a település természeti adottságainak fejlesztésével egy nagyonszép virágzó települést lehetne elérni, e mellett természetesen - ahogy eddig is - a vállalkozókat és a civil szervezeteket is támogatjuk.” ▪„a meglevő vállalkozások stabilizálása, fejlesztése; új vállalkozások letelepítése; ipari üzemek, mezőgazdasági termékfeldolgozók létesítése; a település szerkezetéből adódó nagy zöldterületek parkosítása; a középületek felújítása; úthálózat és járdák felújítása; közműfejlesztési pályázatok benyújtása.”

42 41 Települések egy mondatos jellemzése 7/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Madocsa ▪„önkormányzati támogatások csökkenése, kevés munkahely, kevés tőkeerős vállalkozás, öregedő lakosság, csökkenő gyermeklétszám,.” ▪Miske ▪„Rossz közbiztonság, magas a munkanélküliség, nincs körzeti megbizottunk, rosszak az állami utak minőségei.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Duna közelsége, erősödő civil szerveződések, néptánc,népzenei hagyomány, Paks közelsége, teljes infrastruktúra a településen, jó termőföldek,” ▪„Természet adta lehetőségek kihasználása, turizmus fejlesztése”

43 42 Települések egy mondatos jellemzése 8/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Nagydorog ▪„Nagy a minkanélküliség, kevés és kicsi vállalkozások.” ▪Németkér ▪„iskola felős tagozata, Műv. Ház felújítása, munkanélküliség.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turizmus lehetőségeinek kihasználása, növénytzermesztési tapasztalatok felelevenítése, gyógynövénytermesztés.” ▪„Civil szervezetek”

44 43 Települések egy mondatos jellemzése 9/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Ordas ▪„kiépített szennyvízhálózat hiánya. Utak korszerűsítésének hiánya.” ▪Pálfa ▪„Sok a munkanélküliség, előregedő lakosság.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Duna közelsége, Falusi turizmis kiépítése” ▪„Irodalmi turizmus kifejlesztése, természet adta lehetőségek kihasználása.”

45 44 Települések egy mondatos jellemzése 10/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Pusztahencse ▪„elszegényedés, aluliskolázottság, képzetlenség, helyben lévő munkalehetőség hiánya, közbiztonság romlása, a lakossági egészségi állapotának helyzete” ▪Sárszentlőrinc ▪„Munkanélküliség, alacsony jövedelmek, faluromboló törekvések” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„mikrotérségi együttműködés, Paks város közelsége” ▪„Kultúra adta lehetőségek kihasználása. Természet adta lehetőségek kihasználása”

46 45 Települések egy mondatos jellemzése 11/11 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Uszód ▪„Munkalehetőség hiánya, szennyvízcsatorna létesítése, középültetek felújítása (polgármesteri hivatal, stb.)” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Volt szovjet repülőtér értékesítése, hajóállomás,kikötő létesítésével a falusi turizmus kiépítése.”

47 46 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

48 47 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/2 A térségben 11 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 36 db fejlesztési intézkedés tartozik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„"Összkonfortos falvak":A települések infrastruktúrájának javítása” ▪„"Összkonfortos falvak": Közlekedés fejlesztés” ▪„"Könnyű elérni falvainkat": A települések elérhetőségének javítása” ▪„"Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása” ▪„Összkonfortos falvak meglévő infrastuktúrájának karbantartása” Fő fejlesztési prioritás ▪„"Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának támogatása” ▪„"Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése” ▪„"Önért vagyunk": Helyi szolgáltatások fejlesztése” 47 3 db 4 db 1 db 23,199,998 16,000,000 9,637,495 2,429,610 2,000,000 Összes allokált forrás (EUR) Intézkedé- sek száma 7 db 4 db 1 db 1,966,855 247,468 212,719

49 48 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 2/2 A térségben 11 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 36 db fejlesztési intézkedés tartozik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„"Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása” ▪„"Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés” ▪„"Elődeink nyomában": A hagyományok megőrzése és újra felfedezése” Fő fejlesztési prioritás 48 4 db 2 db 147,486 124,936 121,233 Összes allokált forrás (EUR) Intézkedé- sek száma

50 49 ▪Ivóvíz hálózat felújítása, fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 1/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Szennyvízhálózat kiépítése ▪Esővíz elvezető árkok kiépítése, felújítása Fő fejlesztési prioritás: "Összkonfortos falvak":A települések infrastruktúrájának javítása Allokált forrás (EUR) 3,200,000 19,999,998 0

51 50 ▪Belterületi utak építése, felújítása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 2/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Kerékpárút-hálózat kiépítése, fejlesztése ▪Járdák építése, felújítása Fő fejlesztési prioritás: "Összkonfortos falvak": Közlekedés fejlesztés Allokált forrás (EUR) 9,000,000 7,000,000 0

52 51 ▪Településeket összekötő utak kiépítése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 3/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Csónak kikötők fejlesztése ▪Repülőterek fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: "Könnyű elérni falvainkat": A települések elérhetőségének javítása Allokált forrás (EUR) 8,000,000 37,495 1,600,000

53 52 ▪Épített örökség védelme, természeti és történelmi környezet rekreációja, helyi identitás fejlesztését, környezeti, néprajzi értékek felújítása, restaurálása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 4/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Középületek felújítása, épített és természeti környezet minőségének javítása, új piacok létrehozása, meglévők fejlesztése. Játszóterek kialakítása, felújítása, korszerűsítése, közbiztonság javítása. ▪Közösségi szinterek (kivéve IKSZT), sportlétesítmények és azokhoz tartozó infrastruktúra felújítása. ▪Művészeti, helytörténeti, néprajzi értékek (beltéri szobrok, órák, emlékművek, freskók, stb.) felújítása, restaurálása. Fő fejlesztési prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Allokált forrás (EUR) 927,249 876,127 74,991 51,243

54 53 ▪A 21 település meglévő infrasturktúrájának karbantartása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 5/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés Fő fejlesztési prioritás: Összkonfortos falvak meglévő infrastuktúrájának karbantartása Allokált forrás (EUR) 2,000,000

55 54 ▪Helyi termékek feldolgozásának és piacra jutásának támogatása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 6/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Extenzív, őshonos állatfajták kisléptékű tartásának támogatása ▪Megújuló engergia hasznosítása ▪Mikrovállalkozások támogatása, helyi szolgáltatások fejlesztése. Megújuló energia létrehozása a mezőgazdaságban keletkezett hulladék és termék feldolgozásával. ▪Termelői közösségek létrehozásának támogatása ▪A helyi KKV-k támogatása ▪Mezőgazdasági üzemek korszerűsítése Fő fejlesztési prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának támogatása Allokált forrás (EUR) 92,489 37,494 33,857 183,000 1,343,615 0 0

56 55 ▪Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 7/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Lakosság életminőségének javítását célzó térségi és helyi programok (rendezvények, kiállítások, stb.) támogatása ▪Non-profit szervezetek, egyházak eszközfejlesztése működési céljának megvalósítása érdekében ▪Három szektor közötti együttműködést segítő programok támogatása Fő fejlesztési prioritás: "Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése Allokált forrás (EUR) 93,739 83,738 56,243 13,748

57 56 ▪Falusi vendéglátás-,ifjúsági szálláshelyek fejlesztése, valamint szálláshelyhez nem kötött turisztikai termékek, szolgáltatások és marketingjének fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 8/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés Fő fejlesztési prioritás: "Önért vagyunk": Helyi szolgáltatások fejlesztése Allokált forrás (EUR) 212,719

58 57 ▪Helyi és térségi média fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 9/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪"Testvérvárosi" kapcsolatok, szakmai együttműködések (térségi és nemzetközi) Leader térségi és nemzetközi együttműködések támogatása ▪Tervek, tanulmányok kiészítésének támogatása ▪Helyi és térségi marketing eszközeinek és csatornáinak kifejlesztése Fő fejlesztési prioritás: "Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása Allokált forrás (EUR) 74,991 37,495 35,000 0

59 58 ▪Nyelvi képzések támogatása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 10/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Célirányos, a munkáltatók igényein alapuló képzések támogatása ▪Szakmai képzések támogatása ▪Helyi önismereti, közösségformáló tréningek, képzések támogatása Fő fejlesztési prioritás: "Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés Allokált forrás (EUR) 37,495 12,451

60 59 ▪Hagyományok ápolása helyi és térségi programokon keresztül Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 11/11 A legtöbb forrás – 93,739 EUR – a(z) Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Népi kismesterségek felelevenítése Fő fejlesztési prioritás: "Elődeink nyomában": A hagyományok megőrzése és újra felfedezése Allokált forrás (EUR) 83,738 37,495

61 60 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

62 61 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis Azonosított fejlesztési lehetőségek szektoronként – helyi gazdaság fejlesztése A megoldási javaslatok szektor szerinti megoszlása illeszkedik/kevésbé illeszkedik a térség legjelentősebb szektoraihoz Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektor Szektoronkénti megoszlás Vállalkozások száma Foglalkozta- tottság 10 legna- gyobb vállalk. Javaslatok 10 legfonto- sabb javaslat 10% 11% 28% 6% 5% 14% 8% 0% 14% 3% 18% 38% 14% 3% 7% 3% 0% 10% 1% 20% 40% 0% 10% 0% 10% 0% 36% 0% 8% 0% 8% 48% 0% 67% 0% 17% 0% 17% 0%

63 62 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 Szektor ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” ▪„Helyi termékek helyben való feldolgozása, majd megfelelő piac kiépítése.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„A megtermelt áru helyben való feldolgozásával elérjük, hogy több munkaerőt tudunk foglalkoztatni, valamint a megtermelt termék nem válik feleslegessé és a feldolgozással új temék jön létre, melynek piacot lehet teremteni.E HPME-vel szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: Marketing és képzés.”

64 2 63 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” ▪„Helyi termékek helyben való feldolgozása, majd megfelelő piac kiépítése.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„A megtermelt áru helyben való feldolgozásával elérjük, hogy több munkaerőt tudunk foglalkoztatni, valamint a megtermelt termék nem válik feleslegessé és a feldolgozással új temék jön létre, melynek piacot lehet teremteni.E HPME-vel szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: Marketing és képzés.”

65 64 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik 3 ▪„Szálláshelyhez nem feltétlenül kötött turisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és marketingje.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Településeken megélhetésfejlesztése, szebb esztétikusabb környezet kialakítása.Vonzó túrisztikai lehetőségek.”

66 ▪„Egyéb szolgáltatás” 4 ▪„Szálláshelyhez nem feltétlenül kötött turisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és marketingje.” ▪„Településeken megélhetésfejlesztése, szebb esztétikusabb környezet kialakítása.Vonzó túrisztikai lehetőségek.” 65 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

67 66 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik 5 ▪„Épületek felújítása, eszközvásárlás támogatásával új munkahelyek kialakítása.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Az épület felújításokkal, vásárlásokkal, valamint az eszköz vásárlásával még több, vagy nagyobb kapacítású termelő cég várható.”

68 ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” 6 ▪„Extenzív, őshonos állatfajták (nyúl, galamb, kecske, juh)tartásának beszerzésének és tartásának támogatása.” ▪„A jövedelemnélküli családok megélhetési forráshoz jutank. Nő a térségben az állatállomány száma.” 67 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor

69 68 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik 7 ▪„Extenzív, őshonos állatfajták (nyúl, galamb, kecske, juh) tartásának beszerzésének és tartásának támogatása.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„jövedelemnélküli családok megélhetési forráshoz jutank. Nő a térségben az állatállomány száma.” Szektor

70 ▪„Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” 8 ▪„A falusi turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásaik fejlesztése. Ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már múködő egségek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, és szolgáltatásainak fejlesztése. Szálláshelyhez nem kötött turisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése, marketingje” ▪„Megfelelő és megfizethető szálláshelyek, valamint a szálláshelyekhez kapcsolódó szolgáltatások és szálláshelyhez nem kötött szolgáltatások kialakulása.” 69 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

71 70 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik 9 ▪„AA falusi turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásaik fejlesztése. Ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már múködő egségek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, és szolgáltatásainak fejlesztése. Szálláshelyhez nem kötött turisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése, marketingje” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Megfelelő és megfizethető szálláshelyek, valamint a szálláshelyekhez kapcsolódó szolgáltatások és szálláshelyhez nem kötött szolgáltatások kialakulása.”

72 ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” 10 ▪„Összefogás támogatása a helyi innovatív vállalkozások között mikrotérségben.” ▪„Vállalkozások fejlesztése, több munkahely.” 71 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 8 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

73 72 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

74 73 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 ▪„Idősek gondozása, klubok működtetése. Hátrányos helyzetű családok segítése.” Megoldási javaslat ▪„Idősek és hátrányos helyzetűek gondozása” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Szociális ellátás” Fejlesztési téma

75 74 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 2 ▪„Idősek gondozása, klubok működtetése. Hátrányos helyzetű családok segítése.” Megoldási javaslat ▪„Idősek és hátrányos helyzetűek gondozása” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Szociális ellátás” Fejlesztési téma

76 75 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 3/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 3 ▪„Csatorna hálózat kiépítésével, illetve alternatív szennyvíz tisztítokkal megoldható a települések szennyvíz problémái, valamint a környezetünket is védeni tudjuk.” Megoldási javaslat ▪„Csatorna hálózat ill. alternatív szennyvíztisztító lesz minden településen, ezáltal védjük környezeteünket is.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Közmű ellátottság” Fejlesztési téma

77 76 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 4/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 4 ▪„Csatorna hálózat kiépítésével, illetve alternatív szennyvíz tisztítokkal megoldható a települések szennyvíz problémái, valamint a környezetünket is védeni tudjuk.” Megoldási javaslat ▪„Csatornahálózat ill. alternatív szennyvíztisztítóval megoldódik a települések szennyvíz problémái, valamint a környezetvédelem is megjelenik.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Közmű ellátottság” Fejlesztési téma

78 77 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 5/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 5 ▪„Mind a 9 településen már megtalálták azokat a megoldásokat, mellyel megoldódnának az ivóvizzel kapcsolatos problémák. Így a vízbázisok védelme érdekében szükséges az infrastruktúra fejlesztése.” Megoldási javaslat ▪„Mindegyik település egészséges ivóvízzel rendelkezik. A fejlesztések által megoldódott a sérülékeny vízbázisok léte.” Megoldási javaslat várható eredménye Fejlesztési téma ▪„Közmű ellátottság”

79 78 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 6/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 6 ▪„Csatornák és esőelvezető árkok készítésével megoldott az esővíz elvezetése, ezálta az utak is mentesülnek a vízelvezetés alól.” Megoldási javaslat ▪„Az árkok elkészítésével, valamint a csatornázással mentesülnek az utak a nem megfelelő feledataik alól.Esztétikus település kép alakul ki, valamint megoldott a belvízvédelem is.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Közmű ellátottság” Fejlesztési téma

80 79 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 7/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 7 ▪„Közösségi szinterek (művelődési házak- kivéve az IKSZT, teleházak, szabadtéri rendezvényhelyszínek, színpadok, sportlétesítmények, sportpályák és az azokhoz kapcsolódó infrastruktúra felújítása, korszerűsítése.” Megoldási javaslat ▪„Művelődésre, sportolásra, vendégfogadásra alkalmas közösségi helyszínek jönnek létre.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra” Fejlesztési téma

81 80 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 8/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 8 ▪„Közösségi szinterek (művelődési házak- kivéve az IKSZT, teleházak, szabadtéri rendezvényhelyszínek, színpadok, sportlétesítmények, sportpályák és az azokhoz kapcsolódó infrastruktúra felújítása, korszerűsítése.” Megoldási javaslat ▪„Művelődésre, sportolásra, vendégfogadásra alkalmas közösségi helyszínek jönnek létre.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra” Fejlesztési téma

82 81 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 9/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 9 ▪„Jól működő egymás településeire épülő programokkal vonzóvá és megtartóvá tudnánk tenni településeinket.Települések megjelenésének támogatása a helyi programokban, valamint a kistérségi programok életre hívása a hagyományok tükrében.” Megoldási javaslat ▪„Közös együttműködés a települések között, egymás segítése a programok lebonyolításába.Közösségi és mentális feltöltődés, kötődés.Hagyományokra egymást megismerésére alapozott térségi és települési programok” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

83 82 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 10/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Jól működő egymás településeire épülő programokkal vonzóvá és megtartóvá tudnánk tenni településeinket.Települések megjelenésének támogatása a helyi programokban, valamint a kistérségi programok életre hívása a hagyományok tükrében.” Megoldási javaslat ▪„Közös együttműködés a települések között, egymás segítése a programok lebonyolításába.Közösségi és mentális feltöltődés, kötődés.Hagyományokra egymást megismerésére alapozott térségi és települési programok” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma 10

84 83 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

85 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 84 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 1/65 Kód: DD-29-SzF-B-07 Sorszám: 979 Prioritás: "Összkonfortos falvak":A települések infrastruktúrájának javítása Intézkedés: Szennyvízhálózat kiépítése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság ▪A paksi kistérséghez tartozó 13 településből 5 település rendelkezik csatornázással. Helyzet/ adottság ▪8 településen nincs csatornázás.Nagyon fontos volna, hogy ez aza 8 település is rendelkezzen szennyvíz csatornával, ill. olyan alternatív szennyvíz tisztítóval, hogy a településeken keletkezett szennyvíz tisztításra kerüljön. Probléma/ lehetőség ▪Csatorna hálózat kiépítésével, illetve alternatív szennyvíz tisztítokkal megoldható a települések szennyvíz problémái, valamint a környezetünket is védeni tudjuk. Megoldási javaslat ▪Csatorna hálózat ill. alternatív szennyvíztisztító lesz minden településen, ezáltal védjük környezeteünket is. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 1. prioritás - Egészséges, tiszta települések

86 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 85 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2300000 EUR▪Önkormányzatok100% 9999999 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9999999 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma9 db Allokáció Megoldási javaslatok 1/65 Kód: DD-29-SzF-B-07 Sorszám: 979 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Györköny, Kajdacs, Nagydorog, Németkér, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

87 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 86 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 2/65 Kód: DD-29-SzF-B-08 Sorszám: 980 Prioritás: "Összkonfortos falvak":A települések infrastruktúrájának javítása Intézkedés: Szennyvízhálózat kiépítése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság ▪A Leader csoportunkban 8 település a kalocsai térséghez tartozik. A 8 településből 4 településen van csatornahálózat. Helyzet/ adottság ▪4 településnek nincs csatornahálózat, vagy alternatív szennyvíztisztítója. Probléma/ lehetőség ▪Csatorna hálózat kiépítésével, illetve alternatív szennyvíz tisztítokkal megoldható a települések szennyvíz problémái, valamint a környezetünket is védeni tudjuk. Megoldási javaslat ▪Csatornahálózat ill. alternatív szennyvíztisztítóval megoldódik a települések szennyvíz problémái, valamint a környezetvédelem is megjelenik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 1. prioritás - Egészséges, tiszta települések

88 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 87 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2300000 EUR▪Önkormányzatok100% 9999999 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9999999 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 2/65 Kód: DD-29-SzF-B-08 Sorszám: 980 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Géderlak, Ordas, Uszód ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

89 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 88 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 3/65 Kód: DD-29-SzF-B-09 Sorszám: 981 Prioritás: "Összkonfortos falvak":A települések infrastruktúrájának javítása Intézkedés: Ivóvíz hálózat felújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság ▪A 21 településből 9 településnek sérülékeny a vízbázisa.Ebből kifolyólag a településeknek nagyon oda kell figyelni, hogy az ivóizzel ne legyenek problémák. Helyzet/ adottság ▪9 településen nagy figyelmet kell arra fordítani, hogy ne legyenek egészségtelen ivóvízek, melyek károsak az egészségre. Probléma/ lehetőség ▪Mind a 9 településen már megtalálták azokat a megoldásokat, mellyel megoldódnának az ivóvizzel kapcsolatos problémák. Így a vízbázisok védelme érdekében szükséges az infrastruktúra fejlesztése. Megoldási javaslat ▪Mindegyik település egészséges ivóvízzel rendelkezik. A fejlesztések által megoldódott a sérülékeny vízbázisok léte. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 2. prioritás - Vizeink jó kezelése

90 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 89 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret391111 EUR▪Önkormányzatok100% 3520000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága3200000 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret355555 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma9 db Allokáció Megoldási javaslatok 3/65 Kód: DD-29-SzF-B-09 Sorszám: 981 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bikács, Dunaszentbenedek, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Nagydorog, Sárszentlőrinc ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

91 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 90 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 4/65 Kód: DD-29-SzF-B-05 Sorszám: 977 Prioritás: "Összkonfortos falvak": Közlekedés fejlesztés Intézkedés: Belterületi utak építése, felújítása Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés ▪Mind a 21 településnek rossz állapotú beletületi utak teszik lehetővé a kozlekedést. Helyzet/ adottság ▪Belterületi utak rossz minősége miatt a közlekedés nem biztonságos, balesetveszélyes. Probléma/ lehetőség ▪Fonotos volna a települések belterületi utak javítása, karbantartása. Ezáltal a települések faluképei és a biztonságos közlekedés is javulna. Megoldási javaslat ▪Az utak állapotának javításával településeinken belül is biztonságosan tudunk közlekedni. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪DDOP - 5. prioritás - Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés

92 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 91 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret428571 EUR▪Önkormányzatok100% 9000000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9000000 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret428571 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma21 db Allokáció Megoldási javaslatok 4/65 Kód: DD-29-SzF-B-05 Sorszám: 977 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bikács, Bölcske, Drágszél, Dunaföldvár, Dunaszentbenedek, Dunaszentgyörgy, Foktő, Géderlak, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Miske, Nagydorog, Németkér, Ordas, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc, Uszód ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

93 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 92 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 5/65 Kód: DD-29-SzF-B-04 Sorszám: 976 Prioritás: "Összkonfortos falvak": Közlekedés fejlesztés Intézkedés: Kerékpárút-hálózat kiépítése, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés ▪A Duna Összekötelőzetes Leader csoporthoz tartozó települések nem rendekeznek kerékpárútakkal. Helyzet/ adottság ▪Minden településen, de főleg azokon a településeken, amelyeket fő közlekedési utak kettészelnek hiányoznak a kerékpárutak. Probléma/ lehetőség ▪A hiányzó kerékpárutak kiépítése Megoldási javaslat ▪Biztonságos egészséges közlekedés alakulnaki a településeken. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪DDOP - 5. prioritás - Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés

94 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 93 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2000000 EUR▪Önkormányzatok100% 9999999 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága7000000 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1500000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 5/65 Kód: DD-29-SzF-B-04 Sorszám: 976 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bikács, Bölcske, Drágszél, Dunaföldvár, Dunaszentbenedek, Dunaszentgyörgy, Foktő, Géderlak, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Miske, Nagydorog, Németkér, Ordas, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc, Uszód ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

95 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 94 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 6/65 Kód: DD-29-SzF-B-03 Sorszám: 975 Prioritás: "Könnyű elérni falvainkat": A települések elérhetőségének javítása Intézkedés: Településeket összekötő utak kiépítése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés ▪Több település a főutaktól távolabb helyezkedik el, melyek között zsák település is található.Nagyon sok település között pár kilóméteres utak elkészítésével a zsák települések is megszüntethetők. Helyzet/ adottság ▪A települések közel helyezkednek el egymáshoz, sajnos ez a valóságban csak sok km megtételével érhető el, mivel hiányoznak a kiépített összekötő utak. Probléma/ lehetőség ▪A hiányzó összekötő úthálóza megépítésével falvaink megnyilnának, ezáltal megkönnyítve az egymáshoz való kapcsolódást is. Megoldási javaslat ▪Település elérhetőségének javulása, gazdasági társadalmi kapcsoltok erősödése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪DDOP - 5. prioritás - Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés

96 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 95 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret1600000 EUR▪Önkormányzatok100% 8000000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága8000000 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1600000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 6/65 Kód: DD-29-SzF-B-03 Sorszám: 975 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Dunaföldvár, Györköny, Németkér, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

97 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 96 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 7/65 Kód: DD-29-SzF-B-02 Sorszám: 974 Prioritás: "Könnyű elérni falvainkat": A települések elérhetőségének javítása Intézkedés: Repülőterek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés ▪A 21 telepeülésbő Miske rendelkezik egy lelakott repülőtérrel.E repülőteret senki sem használja. Helyzet/ adottság ▪Repülőtér lelakott állapotú.Folyamatosan romlik az állapota. Ilyen körülmények között nem lehet használni a rendeltetésének. Probléma/ lehetőség ▪Repülőtér felújításával, és megnyitásával a Leader csoportba tartozó települépseknek nyílna ki a világ.Térségünk megnyilna a nagyvilág előtt. Megoldási javaslat ▪Gyorsabb közlekedés, könnyebb eléhetőség. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KÖZOP - 3. prioritás - Térségi elérhetőség javítása

98 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 97 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3200000 EUR▪Önkormányzatok10% 3200000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága1600000 EUR▪Non-profit szervezetek10% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1600000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db Allokáció Megoldási javaslatok 7/65 Kód: DD-29-SzF-B-02 Sorszám: 974 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Miske ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

99 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 98 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 8/65 Kód: DD-29-SzF-2-06 Sorszám: 978 Prioritás: "Könnyű elérni falvainkat": A települések elérhetőségének javítása Intézkedés: Csónak kikötők fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés ▪Leader csoportunk települései a Duna két oldalán helyezkedik el.A Duna partján található települések nem rendelkeznek csónakkikötőkkel, csak két településen található komp kikötő, de ze is hagy kívánni valót maga után. Helyzet/ adottság ▪A Duna partján lévő települések nem rendelkeznek csónak kitötőkkel, valamint azon a két településen ahol komp kikötő található a kikötő fejlesztésre szorul. Probléma/ lehetőség ▪Fontos volna a gyors áthaladás érdekében, valamint a turizmus fejlesztés érdekében csónakkikötők építése. Megoldási javaslat ▪Meggyorsuló elérhetőség, valamint turizmus fejlesztés. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Vizi létesítménye, vizi építmények felújítása, Eszközbeszerzés (30%), Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (40%), Kiadvány készítés, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

100 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 99 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 24261 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20622 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 8/65 Kód: DD-29-SzF-2-06 Sorszám: 978 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Miske ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

101 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 100 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 9/65 Kód: DD-29-SzF-2-05 Sorszám: 973 Prioritás: "Könnyű elérni falvainkat": A települések elérhetőségének javítása Intézkedés: Csónak kikötők fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés ▪Leader csoportunk települései a Duna két oldalán helyezkedik el.A Duna partján található települések nem rendelkeznek csónakkikötőkkel, csak két településen található komp kikötő, de ze is hagy kívánni valót maga után. Helyzet/ adottság ▪A Duna partján lévő települések nem rendelkeznek csónak kitötőkkel, valamint azon a két településen ahol komp kikötő található a kikötő fejlesztésre szorul. Probléma/ lehetőség ▪Fontos volna a gyors áthaladás érdekében, valamint a turizmus fejlesztés érdekében csónakkikötők építése. Megoldási javaslat ▪Meggyorsuló elérhetőség, valamint turizmus fejlesztés. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Vizi létesítmények, vizi építmények felújítása, Eszközbeszerzés (30%), Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra- fejlesztések (40%), Kiadvány készítés, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

102 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 101 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 19850 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága16873 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 9/65 Kód: DD-29-SzF-2-05 Sorszám: 973 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Madocsa, Ordas, Uszód ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

103 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 102 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 10/65 Kód: DD-29-SzF-A-08 Sorszám: 987 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Épített örökség védelme, természeti és történelmi környezet rekreációja, helyi identitás f... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Településeinken sok helyi- és országos védelem alatt álló épített örökség, valamint természeti és történelmi környezeti tájkép található. Helyzet/ adottság ▪Ezek az épített örökségek állaga, valamint a történelmi és környezeti tájkép leromlott, felújításra szorulnak. Probléma/ lehetőség ▪Épített örökség felújítása. A természeti és történelmi tájkép, valamint az azt alkotó táji elemek állapotának javítása, kialakítása. Megoldási javaslat ▪Szép épített örökségek, esztétikus faluképek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése

104 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 103 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret37495 EUR▪Önkormányzatok100% 560549 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága560549 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3750 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db Allokáció Megoldási javaslatok 10/65 Kód: DD-29-SzF-A-08 Sorszám: 987 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Drágszél, Foktő, Géderlak, Gerjen, Miske, Németkér ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

105 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 104 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 11/65 Kód: DD-29-SzF-A-07 Sorszám: 984 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Épített örökség védelme, természeti és történelmi környezet rekreációja, helyi identitás f... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Településeinken sok helyi- és országos védelem alatt álló épített örökség, valamint természeti és történelmi környezeti tájkép található. Helyzet/ adottság ▪Ezek az épített örökségek állaga, valamint a történelmi és környezeti tájkép leromlott, felújításra szorulnak. Probléma/ lehetőség ▪Épített örökség felújítása. A természeti és történelmi tájkép, valamint az azt alkotó táji elemek állapotának javítása, kialakítása. Megoldási javaslat ▪Szép épített, természeti örökségek, esztétikus faluképek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése

106 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 105 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret37495 EUR▪Önkormányzatok100% 366700 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága366700 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3750 EUR ▪Természetes személyek70%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db Allokáció Megoldási javaslatok 11/65 Kód: DD-29-SzF-A-07 Sorszám: 984 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Györköny, Nagydorog, Ordas, Uszód ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

107 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 106 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 12/65 Kód: DD-29-SzF-A-09 Sorszám: 990 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Középületek felújítása, épített és természeti környezet minőségének javítása, új piacok lé... Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A településeken a középületek, közterek állaga relomlott. Több településen nincs játszótér, vagy ha van is az ott lévő játékok elavultak, balesetveszélyesek. A települések legtöbbjén nincs piactér, vagy, ha van is erre a célra kijelölt hely, az nem korszerű, nincsenek meg a legalapvetőbb infrastrukturális feltételek sem.Valamint nagyon rossz a közbiztonság, nálunk is megjelent a besurranó tolvajlás. Helyzet/ adottság ▪Közösségi terek, játszóterek, piac terek és a középületek, valamint az ezekhez tartozó infrastruktúra nagyon lelakott, vagy hiányos a településeken. Rossz közbiztonság, lopások száma folyamatosan nő. Probléma/ lehetőség ▪Középületek felújítása, az épített és természeti környzet rekreációja, új játszóterek kialakítása, meglévő játszóterek felújítása, korszerűsítése, új piacok létrehozása, meglévők felújítása, korszerűsítése. Térfigyelő kamerák felállítása. Megoldási javaslat ▪Közösségi aktivítást, összefogás kiépítésében segít. ▪Közparkok, közterek kialakítása, parkosítása és akadálymentesítése, játszóterek kialakítása, felújítása és akadálymentesítése. Köztéri bútorok kihelyezése, kiépítése. Információ és tájékoztatási táblák kihelyezése, felújítása,Kegyeleti helyek felújítása, infrastruktúrájának fejlesztése. Középületek felújításra kerülnek. Új piacok épülnek, valamint a már meglévők felújításra, korszerűsítésre kerülnek.Bűnözés visszaszorulása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

108 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 107 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret37495 EUR▪Önkormányzatok100% 464965 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága464965 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3750 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db Allokáció Megoldási javaslatok 12/65 Kód: DD-29-SzF-A-09 Sorszám: 990 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Györköny, Nagydorog, Ordas, Uszód ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

109 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 108 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 13/65 Kód: DD-29-SzF-A-10 Sorszám: 6956 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Középületek felújítása, épített és természeti környezet minőségének javítása, új piacok lé... Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A településeken a középületek, közterek állaga relomlott. Több településen nincs játszótér, vagy ha van is az ott lévő játékok elavultak, balesetveszélyesek. A települések legtöbbjén nincs piactér, vagy, ha van is erre a célra kijelölt hely, az nem korszerű, nincsenek meg a legalapvetőbb infrastrukturális feltételek sem. Valamint a településeinken nagyon rossz a közbiztonság, nálunk is megjelent a besurranó tolvajlás. Helyzet/ adottság ▪Közösségi terek, játszóterek, piac terek és a középületek, valamint az ezekhez tartozó infrastruktúra nagyon lelakott, vagy hiányos a településeken. Rossz közbiztonság, lopások száma folyamatosan nő. Probléma/ lehetőség ▪Középületek felújítása, az épített és természeti környzet rekreációja, új játszóterek kialakítása, meglévő játszóterek felújítása, korszerűsítése, új piacok létrehozása, meglévők felújítása, korszerűsítése. Térfigyelő kamerák felállítása Megoldási javaslat ▪Közösségi aktivítást, összefogás kiépítésében segít. ▪Közparkok, közterek kialakítása, parkosítása és akadálymentesítése, játszóterek kialakítása, felújítása és akadálymentesítése. Köztéri bútorok kihelyezése, kiépítése. Információ és tájékoztatási táblák kihelyezése, felújítása,Kegyeleti helyek felújítása, infrastruktúrájának fejlesztése. Középületek felújításra kerülnek. Új piacok épülnek, valamint a már meglévők felújításra, korszerűsítésre kerülnek. Közbiztonság javulása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

110 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 109 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret37495 EUR▪Önkormányzatok100% 411162 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága411162 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3750 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db Allokáció Megoldási javaslatok 13/65 Kód: DD-29-SzF-A-10 Sorszám: 6956 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Drágszél, Foktő, Géderlak, Gerjen, Miske, Németkér ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

111 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 110 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 14/65 Kód: DD-29-SzF-1-08 Sorszám: 7183 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Közösségi szinterek (kivéve IKSZT), sportlétesítmények és azokhoz tartozó infrastruktúra... Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A térség településein több olyan művelődési és sportolási szintér van, mely állapota leromlott. Helyzet/ adottság ▪tulajdonosok nem rendelkeznek kellő forrással, hogy a művelődéshez és a sportolásra alkalmas szintereket felújítsák, sok esetben még a karbantartásuk is problémát jelent. Így a szinvonaluk meglehetősen alacsony. Probléma/ lehetőség ▪Közösségi szinterek (művelődési házak-kivéve az IKSZT, teleházak, szabadtéri rendezvényhelyszínek, színpadok, sportlétesítmények, sportpályák és az azokhoz kapcsolódó infrastruktúra felújítása, korszerűsítése. Megoldási javaslat ▪Művelődésre, sportolásra, vendégfogadásra alkalmas közösségi helyszínek jönnek létre. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (30%), Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (30%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

112 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 111 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 45827 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága41245 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 14/65 Kód: DD-29-SzF-1-08 Sorszám: 7183 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

113 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 112 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 15/65 Kód: DD-29-SzF-1-07 Sorszám: 7001 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Közösségi szinterek (kivéve IKSZT), sportlétesítmények és azokhoz tartozó infrastruktúra... Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A térség településein több olyan művelődési és sportolási szintér van, mely állapota leromlott. Helyzet/ adottság ▪A tulajdonosok nem rendelkeznek kellő forrással, hogy a művelődéshez és a sportolásra alkalmas szintereket felújítsák, sok esetben még a karbantartásuk is problémát jelent. Így a szinvonaluk meglehetősen alacsony. Probléma/ lehetőség ▪Közösségi szinterek (művelődési házak-kivéve az IKSZT, teleházak, szabadtéri rendezvényhelyszínek, színpadok, sportlétesítmények, sportpályák és az azokhoz kapcsolódó infrastruktúra felújítása, korszerűsítése. Megoldási javaslat ▪Művelődésre, sportolásra, vendégfogadásra alkalmas közösségi helyszínek jönnek létre. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (30%), Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (30%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

114 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 113 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 39702 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága33746 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 15/65 Kód: DD-29-SzF-1-07 Sorszám: 7001 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

115 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 114 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 16/65 Kód: DD-29-SzF-1-04 Sorszám: 7185 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Művészeti, helytörténeti, néprajzi értékek (beltéri szobrok, órák, emlékművek, freskók, st... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség településein számos művészeti, helytörténeti, néprajzi (beltéri szobrok, emlékművek, templomi orgonák, órák, festmények, freskók, bútorok,korabeli használati tárgyak, dísztárgyak stb.)találhatóak Helyzet/ adottság ▪Ezeknek az értékeknek az állapota több helyen leromlott, az idő múlásával elöregedett, felújításuk sok esetben halaszthatatlan, a tulajdonosoknak azonban nincs forrásuk a rendbehozatalhoz. Probléma/ lehetőség ▪Művészeti, helytörténeti, néprajzi értékek, felújításának támogatása Megoldási javaslat ▪A felújított tárgyak tovább művészeti értéke növekszik, felkerül a térség látnivalói közé. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Művészeti, helytörténeti, néprajzi értékek felújításának, restaurálásának költségei Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

116 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 115 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR▪Önkormányzatok100% 28184 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága28184 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek100%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma9 db Allokáció Megoldási javaslatok 16/65 Kód: DD-29-SzF-1-04 Sorszám: 7185 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

117 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 116 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 17/65 Kód: DD-29-SzF-1-03 Sorszám: 6986 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Művészeti, helytörténeti, néprajzi értékek (beltéri szobrok, órák, emlékművek, freskók, st... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség településein számos művészeti, helytörténeti, néprajzi (beltéri szobrok, emlékművek, templomi orgonák, órák, festmények, freskók, bútorok,korabeli használati tárgyak, dísztárgyak stb.)találhatóak Helyzet/ adottság ▪Ezeknek az értékeknek az állapota több helyen leromlott, az idő múlásával elöregedett, felújításuk sok esetben halaszthatatlan, a tulajdonosoknak azonban nincs forrásuk a rendbehozatalhoz. Probléma/ lehetőség ▪Művészeti, helytörténeti, néprajzi értékek, felújításának támogatása Megoldási javaslat ▪A felújított tárgyak tovább művészeti értéke növekszik, felkerül a térség látnivalói közé. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Művészeti, helytörténeti, néprajzi értékek felújtásának, restaurálásának költségei Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

118 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 117 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR▪Önkormányzatok100% 23059 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23059 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 17/65 Kód: DD-29-SzF-1-03 Sorszám: 6986 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

119 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 118 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 18/65 Kód: DD-29-SzF-A-13 Sorszám: 3291 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪Hátrányos helyzetű településeink egy része rendelkezik különleges természet védelmi és Natura 2000- hez tartozó területtel. Helyzet/ adottság ▪Natura 2000 természeti kkörnyezet nem ismert még az ottlakó emberek számára sem, valamint ezek a területek nagyon elhanyagoltak, nincsenek kihasználva a természet adta lehetőségek. Probléma/ lehetőség ▪Kincseink feltárása megismertetése, valamint fejlesztése: tanösvény kialakítása, bemutatók tartása, marketing tevékenység Megoldási javaslat ▪Ismert, fejlett természetvédelmi területek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323B Natura 2000 fenntartási/fejlesztési tervek készítése

120 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 119 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret30000 EUR▪Önkormányzatok100% 500000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások100% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága500000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek45%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 18/65 Kód: DD-29-SzF-A-13 Sorszám: 3291 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

121 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 120 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 19/65 Kód: DD-29-SzF-A-14 Sorszám: 998 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Szektor/fejlesztési téma: Közbiztonsági szolgálat ▪Településeinken nagyon rossz a közbiztonság, nálunk is már megjelent a besurranó tolvajlás, lopások is egyre több előfordul. Helyzet/ adottság ▪Rossz közbiztonság, lopások száma folyamatosan nő. Probléma/ lehetőség ▪Polgárőrség anyagi segítése, térfigyelő kamerák felállítása a települések névjelzőivel egy vonalban. Megoldási javaslat ▪A polgárőrség támogatásával megerősödik a szervezet, valamint a térfigyelő kamerákkal a bűnözést vissza lehet szorítani. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás

122 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 121 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret6000 EUR▪Önkormányzatok100% 0 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága0 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 19/65 Kód: DD-29-SzF-A-14 Sorszám: 998 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat ▪Összevonva aDD-29-SzF-A-09-el

123 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 122 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 20/65 Kód: DD-29-SzF-A-15 Sorszám: 6975 Prioritás: "Frissen,üdén, fiatalon": Helyi életminőség fejlesztése, vonzó falukép kialakítása Intézkedés: Szektor/fejlesztési téma: Közbiztonsági szolgálat ▪Településeinken nagyon rossz a közbiztonság, nálunk is már megjelent a besurranó tolvajlás, lopások is egyre több előfordul. Helyzet/ adottság ▪Rossz közbiztonság, lopások száma folyamatosan nő. Probléma/ lehetőség ▪Polgárőrség anyagi segítése, térfigyelő kamerák felállítása a települések névjelzőivel egy vonalban. Megoldási javaslat ▪polgárőrség támogatásával megerősödik a szervezet, valamint a térfigyelő kamerákkal a bűnözést vissza lehet szorítani. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

124 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 123 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret6000 EUR▪Önkormányzatok100% 0 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága0 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 20/65 Kód: DD-29-SzF-A-15 Sorszám: 6975 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat ▪Összevonva a DD-29-SzF-A-10-el

125 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 124 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 21/65 Kód: DD-29-SzF-B-10 Sorszám: 982 Prioritás: Összkonfortos falvak meglévő infrastuktúrájának karbantartása Intézkedés: A 21 település meglévő infrasturktúrájának karbantartása Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság ▪21 településből egy-két településnek van megoldva az esővíz elvezetése.A többi településen ez nincs megoldva.Nagy problémát jelent, mivel több településen úgy oldották meg, hogy az utakon vezették el, mellyel sok kárt okoznak bennük. Helyzet/ adottság ▪Az esővíz elvezetésére szolgáló árkok, csatornák hiányoznak, helyettük a szilárd útburkolatokon lett elvezeteve, ezekben sok kárt okozva. Probléma/ lehetőség ▪Csatornák és esőelvezető árkok készítésével megoldott az esővíz elvezetése, ezálta az utak is mentesülnek a vízelvezetés alól. Megoldási javaslat ▪Az árkok elkészítésével, valamint a csatornázással mentesülnek az utak a nem megfelelő feledataik alól.Esztétikus település kép alakul ki, valamint megoldott a belvízvédelem is. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 2. prioritás - Vizeink jó kezelése

126 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 125 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret100000 EUR▪Önkormányzatok100% 2100000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága2000000 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret95238 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma21 db Allokáció Megoldási javaslatok 21/65 Kód: DD-29-SzF-B-10 Sorszám: 982 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bikács, Bölcske, Drágszél, Dunaföldvár, Dunaszentbenedek, Dunaszentgyörgy, Foktő, Géderlak, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Miske, Nagydorog, Németkér, Ordas, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc, Uszód ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

127 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 126 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 22/65 Kód: DD-29-SzF-A-12 Sorszám: 3296 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Mikrovállalkozások támogatása, helyi szolgáltatások fejlesztése. Megújuló energia létrehoz... Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térségben sok tőkehiányban szenvedő vállalkozás. Helyzet/ adottság ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni. Probléma/ lehetőség ▪Vállalkozások támogatás versenyképességük javítása, a munkahelyek megőrzése, és új munkahelyek teremtése érdekében. Megoldási javaslat ▪A vállalkozások erősödésével, munkahelyek kialakításával a település lakosságmegtartó ereje nő, ezáltal intézményei is fenntarthatóbbá válnak. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

128 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 127 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret93738 EUR▪Önkormányzatok% 1195692 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága717415 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1250 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma14 db Allokáció Megoldási javaslatok 22/65 Kód: DD-29-SzF-A-12 Sorszám: 3296 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

129 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 128 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 23/65 Kód: DD-29-SzF-A-11 Sorszám: 3293 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Mikrovállalkozások támogatása, helyi szolgáltatások fejlesztése. Megújuló energia létrehoz... Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térségben sok tőkehiányban szenvedő vállalkozás. Helyzet/ adottság ▪A tőkehiány miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni. Probléma/ lehetőség ▪Vállalkozások támogatás versenyképességük javítása, a munkahelyek megőrzése, és új munkahelyek teremtése érdekében. Megoldási javaslat ▪A vállalkozások erősödésével, munkahelyek kialakításával a település lakosságmegtartó ereje nő, ezáltal intézményei is fenntarthatóbbá válnak. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

130 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 129 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret93738 EUR▪Önkormányzatok% 963385 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága626200 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1250 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma9 db Allokáció Megoldási javaslatok 23/65 Kód: DD-29-SzF-A-11 Sorszám: 3293 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

131 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 130 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 24/65 Kód: DD-29-GF-A-02 Sorszám: 259 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Mezőgazdasági üzemek korszerűsítése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Mezőgazdasági termelés a jellemző a Leader csoport minden településére. Helyzet/ adottság ▪Épületek, eszközök hiánya jellemző a termelő cégekre Probléma/ lehetőség ▪Épületek felújítása, eszközvásárlás támogatásával új munkahelyek kialakítása. Megoldási javaslat ▪Az épület felújításokkal, vásárlásokkal, valamint az eszköz vásárlásával még több, vagy nagyobb kapacítású termelő cég várható. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport - 121 A mezőgazdasági üzemek korszerűsítése

132 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 131 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret8000 EUR▪Önkormányzatok% 366000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága183000 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma40 db Allokáció Megoldási javaslatok 24/65 Kód: DD-29-GF-A-02 Sorszám: 259 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bikács, Bölcske, Drágszél, Dunaföldvár, Dunaszentbenedek, Dunaszentgyörgy, Foktő, Géderlak, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Miske, Nagydorog, Németkér, Ordas, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc, Uszód ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

133 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 132 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 25/65 Kód: DD-29-GF-2-02 Sorszám: 6808 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Helyi termékek feldolgozásának és piacra jutásának támogatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪21 település jó termőföldel rendelkezik.Ebből következik, hogy többen foglalkoznak mezőgazdasággal. Az őstermelőknél felesleg adódik a termelt árúból. Ez sokszor problémát okoz a termelőnek. Helyzet/ adottság ▪A megtermelt termékeket nem lehet, vagy értéken alul eladni, nincs piaca. Probléma/ lehetőség ▪Helyi termékek helyben való feldolgozása, majd megfelelő piac kiépítése. Megoldási javaslat ▪A megtermelt áru helyben való feldolgozásával elérjük, hogy több munkaerőt tudunk foglalkoztatni, valamint a megtermelt termék nem válik feleslegessé és a feldolgozással új temék jön létre, melynek piacot lehet teremteni.E HPME-vel szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: Marketing és képzés. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Épületgépészet -kialakítás, -felújítás,-korszerűsítés, Gépbeszerzés, A fejlesztéshez kapcsolódó tervek, tanulmányok készítése (szolgáltatás igénybevétele), Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Marketing tevékenység, Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

134 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 133 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok% 78260 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága50869 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 25/65 Kód: DD-29-GF-2-02 Sorszám: 6808 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

135 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 134 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 26/65 Kód: DD-29-GF-2-01 Sorszám: 256 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Helyi termékek feldolgozásának és piacra jutásának támogatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪21 település jó termőföldel rendelkezik.Ebből következik, hogy többen foglalkoznak mezőgazdasággal. Az őstermelőknél felesleg adódik a termelt árúból. Ez sokszor problémát okoz a termelőnek. Helyzet/ adottság ▪A megtermelt termékeket nem lehet, vagy értéken alul eladni, nincs piaca. Probléma/ lehetőség ▪Helyi termékek helyben való feldolgozása, majd megfelelő piac kiépítése. Megoldási javaslat ▪A megtermelt áru helyben való feldolgozásával elérjük, hogy több munkaerőt tudunk foglalkoztatni, valamint a megtermelt termék nem válik feleslegessé és a feldolgozással új temék jön létre, melynek piacot lehet teremteni.E HPME-vel szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: Marketing és képzés. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Épületgépészet -kialakítása,-felújítása,-korszerűsítése, Gépbeszerzés, A fejlesztéshez kapcsolódó tervek,tanulmányok készítése (szolgáltatás igénybevétele), Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Marketing tevékenység, Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

136 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 135 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok% 69367 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága41620 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db Allokáció Megoldási javaslatok 26/65 Kód: DD-29-GF-2-01 Sorszám: 256 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

137 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 136 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 27/65 Kód: DD-29-GF-2-04 Sorszám: 7187 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Extenzív, őshonos állatfajták kisléptékű tartásának támogatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség egyes részein a termőföld aranykorona értéke igen alacsony. Ezek a területek növénytermesztésre alkalmatlanok. A térség kistelepülésén sok a munkanélküli család, mely rendelkezik kisebb földterületekkel, amely alkalmas takarmánytermelésre, valamint olyan épületekkel, amelyek állattartásra alkalmasak. Helyzet/ adottság ▪A térség állatállománya jelentősen csökkent, a növénytermesztésre alkalmatlan területek fenntartására, ezért megoldást jelenthet a területek gyepesítése és az erre alapozott "kisléptékű állattartás" bevezetése. Ezáltal a munkanélküli, jövedelemmel nem rendelkező családok megélehetési forráshoz jutnak. Probléma/ lehetőség ▪Extenzív, őshonos állatfajták (nyúl, galamb, kecske, juh) tartásának beszerzésének és tartásának támogatása. Megoldási javaslat ▪jövedelemnélküli családok megélhetési forráshoz jutank. Nő a térségben az állatállomány száma. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Állattartás létesítményeinek (karám, villanypásztor, itatóhely, kerítés, kapu, stb.)létesítésének támogatása, Állatállomány első beszerzésének támogatása, Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (30%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

138 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 137 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok% 29460 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20622 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 27/65 Kód: DD-29-GF-2-04 Sorszám: 7187 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat ▪"kisléptékű állattartás": nem nagyüzemi állattartás, maximum 100 db nyúl, 200 db galamb, 20 db juh és 20 db kecske tartása a megengedett.

139 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 138 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 28/65 Kód: DD-29-GF-2-03 Sorszám: 7003 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Extenzív, őshonos állatfajták kisléptékű tartásának támogatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség egyes részein a termőföld aranykorona értéke igen alacsony. Ezek a területek növénytermesztésre alkalmatlanok. A térség kistelepülésén sok a munkanélküli család, mely rendelkezik kisebb földterületekkel, amely alkalmas takarmánytermelésre, valamint olyan épületekkel, amelyek állattartásra alkalmasak. Helyzet/ adottság ▪A térség állatállománya jelentősen csökkent, a növénytermesztésre alkalmatlan területek fenntartására, ezért megoldást jelenthet a területek gyepesítése és az erre alapozott "kisléptékű állattartás" bevezetése. Ezáltal a munkanélküli, jövedelemmel nem rendelkező családok megélehetési forráshoz jutnak. Probléma/ lehetőség ▪Extenzív, őshonos állatfajták (nyúl, galamb, kecske, juh)tartásának beszerzésének és tartásának támogatása. Megoldási javaslat ▪A jövedelemnélküli családok megélhetési forráshoz jutank. Nő a térségben az állatállomány száma. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Állattartás létesítményeinek (kerítés, karám, villanypásztor, kapuk, itatóhely, stb) létesítésének támogatása, Állatállomány első beszerzésének támogatása, Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (30%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

140 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 139 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok% 20090 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága16872 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 28/65 Kód: DD-29-GF-2-03 Sorszám: 7003 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat ▪"kisléptékű állattartás": nem nagyüzemi állattartás, maximum 100 db nyúl, 200 db galamb, 20 db juh és 20 db kecske tartása a megengedett.

141 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 140 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 29/65 Kód: DD-29-GF-1-02 Sorszám: 6810 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Megújuló engergia hasznosítása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Sok a mezőgazdaság adta hulladék, szőlő vessző, szalma, stb. A térségben néhány vállalkozás brikettálással foglalkozik. Helyzet/ adottság ▪A mezőgazdaságban keletkezett hulladék megsemmisítése, környezeti ártalom. A növekvő engergiaárak egyre nagyobb terhet jelentenek a lakosság és az önkormányzatok számára, ennek ellenére nem élnek a költséghatékonyabb megújuló energiát hasznosító eljárások bevezetésével. Probléma/ lehetőség ▪A mezőgazdaságban keletkezett újrahasznosított hulladék és előállított brikett felhasználása, valamint az energia költségek csökkentése érdekében fűtés- és melegvízellátás korszerűsítése. Megoldási javaslat ▪Az energia korszerűsítésnek köszönhetően csökken az önkormányzatok, egyházak ill. a lakosság engergia kiadása. Valamint csökken a környezetszennyezés mértéke. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

142 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 141 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 18621 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága18621 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 29/65 Kód: DD-29-GF-1-02 Sorszám: 6810 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

143 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 142 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 30/65 Kód: DD-29-GF-1-01 Sorszám: 257 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Megújuló engergia hasznosítása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Sok a mezőgazdaság adta hulladék, szőlővessző, szalma, stb. A térségben néhány vállalkozás brikettálással foglalkozik. Helyzet/ adottság ▪A mezőgazdaságban keletkezett hulladék megsemmisítése, környezeti ártalom. A növekvő engergiaárak egyre nagyobb terhet jelentenek a lakosság és az önkormányzatok számára, ennek ellenére nem élnek a költséghatékonyabb megújuló energiát hasznosító eljárások bevezetésével. Probléma/ lehetőség ▪A mezőgazdaságban keletkezett újrahasznosított hulladék és előállított brikett felhasználása, valamint az energia költségek csökkentése érdekében fűtés- és melegvízellátás korszerűsítése. Megoldási javaslat ▪Az energia korszerűsítésnek köszönhetően csökken az önkormányzatok, egyházak ill. a lakosság engergia kiadása. Valamint csökken a környezetszennyezés mértéke. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

144 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 143 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 15236 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15236 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 30/65 Kód: DD-29-GF-1-01 Sorszám: 257 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

145 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 144 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 31/65 Kód: DD-29-SzF-B-06 Sorszám: 3537 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Szektor/fejlesztési téma: Ipari parkok ▪A térségben sok innovatív vállalkozói ötlet fogalmazódik meg, amelyek szervezettség és szakmai támogatás hiányában nem valósulnak meg. Több településen foglalkoznak borászattal, gyümölcslé gyártással. Helyzet/ adottság ▪A szervezettség és szakmai támogatás hiánya miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni. Nem rendelkeznek azokkal az eszközökkel, mellyel fejleszteni lehet a vállalkozások színvonalát. Probléma/ lehetőség ▪Összefogás támogatása a helyi innovatív vállalkozások között "kutatóintézet" létrehozásának céljából, a (pl.: bor, gyümölcslé) település vállalkozóinak bevonásával. Nem gondolkodnak nagy laboratóriumokra, hanem olyan helyre és a vizsgálatokra szükséges eszközök beszerzésére, mellyel az előállított termék minősége javoulhat. Megoldási javaslat ▪A mikrotérségekben kialakított "laborok"-nak köszönjetően jó minőségű termékek kerülnek ki a piacra. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪GOP - 2. prioritás - A vállalkozások (kiemelten a kkv-k) komplex fejlesztése

146 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 145 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret29322 EUR▪Önkormányzatok80% 440880 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága220400 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Természetes személyek50%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 31/65 Kód: DD-29-SzF-B-06 Sorszám: 3537 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bikács, Bölcske, Drágszél, Dunaföldvár, Dunaszentbenedek, Dunaszentgyörgy, Foktő, Géderlak, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Miske, Nagydorog, Németkér, Ordas, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc, Uszód ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

147 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 146 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 32/65 Kód: DD-29-GF-B-01 Sorszám: 260 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térségben sok innovatív vállalkozói ötlet fogalmazódik meg, amelyek szervezettség és szakmai támogatás hiányában nem valósulnak meg Helyzet/ adottság ▪A szervezettség és szakmai támogatás hiánya miatt a vállalkozások hosszútávon nem tudnak versenyképesek maradni Probléma/ lehetőség ▪Összefogás támogatása a helyi innovatív vállalkozások között mikrotérségben. Megoldási javaslat ▪Vállalkozások fejlesztése, több munkahely. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪GOP - 2. prioritás - A vállalkozások (kiemelten a kkv-k) komplex fejlesztése

148 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 147 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok% 100000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások45% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága56000 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5600 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 32/65 Kód: DD-29-GF-B-01 Sorszám: 260 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bikács, Bölcske, Drágszél, Dunaföldvár, Dunaszentbenedek, Dunaszentgyörgy, Foktő, Géderlak, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Miske, Nagydorog, Németkér, Ordas, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc, Uszód ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

149 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 148 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 33/65 Kód: DD-29-GF-A-01 Sorszám: 258 Prioritás: "Értékünk a termékünk": Élelmiszer és más nyersanyagok feldolgozásának és piacra jutásának... Intézkedés: Termelői közösségek létrehozásának támogatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Leader csoportunk 21 településén foglalkoznak mezőgazdasággal. Mindenki önállóan egymás munkáját nem ismerve, saját kapcsolatai révén dolgozik.Nincsenek TÉSz-ek. Helyzet/ adottság ▪Termelői közösségek hiánya Probléma/ lehetőség ▪Termelői közösségek létrehozása a 21 településen, esetleg mikró térségekben Megoldási javaslat ▪Mikro térségekben létrehozott társaságok TÉSz- ek, szövetkezetek-kel megoldható az egymásra épülő tevékenységek folytatása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport - 142 Termelői csoportok létrehozásának támogatása

150 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 149 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások40% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret36600 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 33/65 Kód: DD-29-GF-A-01 Sorszám: 258 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bikács, Bölcske, Drágszél, Dunaföldvár, Dunaszentbenedek, Dunaszentgyörgy, Foktő, Géderlak, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Miske, Nagydorog, Németkér, Ordas, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc, Uszód ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

151 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 150 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 34/65 Kód: DD-29-SzF-7-03 Sorszám: 988 Prioritás: "Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése Intézkedés: Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása Szektor/fejlesztési téma: Szociális ellátás ▪Településeink lakossága elöregedőben van, valamint sok hátrányos helyzetű család is található a településeken. Helyzet/ adottság ▪Idősek gondozásának, valamint a hátrányos helyzetűek segítésének problémái. Probléma/ lehetőség ▪Idősek gondozása, klubok működtetése. Hátrányos helyzetű családok segítése. Megoldási javaslat ▪Idősek és hátrányos helyzetűek gondozása Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪szolgáltatás működtetéséhez szükséges minősítések, engedélyek beszerzésének költségei, új- és 5 évnél nem régebbi használt gépjármű beszerzésének költsége, Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (30%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

152 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 151 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR▪Önkormányzatok100% 55954 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága55954 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 34/65 Kód: DD-29-SzF-7-03 Sorszám: 988 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Komplex projekt ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

153 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 152 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 35/65 Kód: DD-29-SzF-7-04 Sorszám: 989 Prioritás: "Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése Intézkedés: Hátrányos helyzetűek alternatív ellátásának rugalmas megoldása Szektor/fejlesztési téma: Szociális ellátás ▪Településeink lakossága elöregedőben van, valamint sok hátrányos helyzetű család is található a településeken. Helyzet/ adottság ▪Idősek gondozásának, valamint a hátrányos helyzetűek segítésének problémái. Probléma/ lehetőség ▪Idősek gondozása, klubok működtetése. Hátrányos helyzetű családok segítése. Megoldási javaslat ▪Idősek és hátrányos helyzetűek gondozása Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪szolgáltatás működtetéséhez szükséges minősítések, engedélyek beszerzésének költségei, új- és 5 évnél nem régebbi használt gépjármű beszerzése, Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (30%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

154 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 153 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR▪Önkormányzatok100% 37785 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága37785 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 35/65 Kód: DD-29-SzF-7-04 Sorszám: 989 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Komplex projekt ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

155 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 154 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 36/65 Kód: DD-29-SzF-4-03 Sorszám: 6866 Prioritás: "Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése Intézkedés: Lakosság életminőségének javítását célzó térségi és helyi programok (rendezvények, kiállít... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Településeinken hiányoznak a jó és sokrétű programok, programsorozatok.Településeink minden évben rendeznek falunapokat, valamint egyéb rendezvényeket.Hiányzik a mikró és térségi összefogás. Helyzet/ adottság ▪Nincs állandó települések egymásközött időben összeegyeztetett programok, melyek az itt élőket segítené, mint mentálisan, mint a szabdidő hasznos eltöltését segítené.Településeink nem jelennek meg mások rendezvényein, valamint nincsenek közös térségi programjaink. Probléma/ lehetőség ▪Jól működő egymás településeire épülő programokkal vonzóvá és megtartóvá tudnánk tenni településeinket.Települések megjelenésének támogatása a helyi programokban, valamint a kistérségi programok életre hívása a hagyományok tükrében. Megoldási javaslat ▪Közös együttműködés a települések között, egymás segítése a programok lebonyolításába.Közösségi és mentális feltöltődés, kötődés.Hagyományokra egymást megismerésére alapozott térségi és települési programok Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Fellépők költségei, Sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek bérlési és telepítési költségei (víz-, energiaellátás költségeit is beleértve), Rendezvényszervezők költségei, Étel-, italfogyasztás költségei (15%), Eszközök és terembérlet költségei, Kiállításokon való részvétel költségei, Termék kostoltató költségei (30%), Tereprendezés, elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése (20%), Eszközbeszerzés (20%), Kiadvány készítés, Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

156 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 155 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3000 EUR▪Önkormányzatok100% 51173 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága46056 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 36/65 Kód: DD-29-SzF-4-03 Sorszám: 6866 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Rendezvény ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

157 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 156 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 37/65 Kód: DD-29-SzF-4-01 Sorszám: 983 Prioritás: "Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése Intézkedés: Lakosság életminőségének javítását célzó térségi és helyi programok (rendezvények, kiállít... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Településeinken hiányoznak a jó és sokrétű programok, programsorozatok.Településeink minden évben rendeznek falunapokat, valamint egyéb rendezvényeket.Hiányzik a mikró és térségi összefogás. Helyzet/ adottság ▪Nincs állandó települések egymásközött időben összeegyeztetett programok, melyek az itt élőket segítené, mint mentálisan, mint a szabdidő hasznos eltöltését segítené.Településeink nem jelennek meg mások rendezvényein, valamint nincsenek közös térségi programjaink. Probléma/ lehetőség ▪Jól működő egymás településeire épülő programokkal vonzóvá és megtartóvá tudnánk tenni településeinket.Települések megjelenésének támogatása a helyi programokban, valamint a kistérségi programok életre hívása a hagyományok tükrében. Megoldási javaslat ▪Közös együttműködés a települések között, egymás segítése a programok lebonyolításába.Közösségi és mentális feltöltődés, kötődés.Hagyományokra egymást megismerésére alapozott térségi és települési programok Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszköz- és terembérlet költségei, Fellépők költségei, Sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek bérlési és telepítési költségei (víz, energiaellátás költségeit is beleértve), Étel-, italfogyasztás költségei (15%), Tereprendezés, elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések költségei (20%), Rendezvényszervezők költségei (20%), Kiállításokon való részvétel (30%), Termék kostoló költségei, Eszközbeszerzés (20%), Kiadvány készítés, Marketing tevékenység (15%), Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

158 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 157 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3000 EUR▪Önkormányzatok100% 47102 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága37682 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 37/65 Kód: DD-29-SzF-4-01 Sorszám: 983 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Rendezvény ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

159 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 158 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 38/65 Kód: DD-29-SzF-1-06 Sorszám: 6984 Prioritás: "Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése Intézkedés: Non-profit szervezetek, egyházak eszközfejlesztése működési céljának megvalósítása érdekében Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪térség társadalmi életében fontos szerepet játszanak a civil szerveződések, amelyek a társadalmi igények kielégítésére spontán létrejött szervezetek. Helyzet/ adottság ▪településeken lévő szervezetek működésüket az önkormányzatok támogatásával ill. pályázatokból finanszírozzák. Ezek az összegek azonban nagyon alacsonyak, a működésükhöz szükséges eszközök, kellékek (számítógép, hangszerek, fellépő ruhák,stb.) beszerzésére már nem futja a költségvetésükből. Probléma/ lehetőség ▪Az civil szervezetek és az egyház működéséhez szükséges eszközök beszerzésének támogatása Megoldási javaslat ▪Megfelelő eszközökkel rendelkező, jól működő civil szervezetek és egyházak. Társadalmi kohézió erősödése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

160 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 159 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2000 EUR▪Önkormányzatok% 34371 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága30934 EUR▪Non-profit szervezetek95% ▪Egyházak95%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 38/65 Kód: DD-29-SzF-1-06 Sorszám: 6984 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

161 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 160 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 39/65 Kód: DD-29-SzF-1-05 Sorszám: 6981 Prioritás: "Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése Intézkedés: Non-profit szervezetek, egyházak eszközfejlesztése működési céljának megvalósítása érdekében Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A térség társadalmi életében fontos szerepet játszanak a civil szerveződések, amelyek a társadalmi igények kielégítésére spontán létrejött szervezetek. Helyzet/ adottság ▪A településeken lévő szervezetek működésüket az önkormányzatok támogatásával ill. pályázatokból finanszírozzák. Ezek az összegek azonban nagyon alacsonyak, a működésükhöz szükséges eszközök, kellékek (számítógép, hangszerek, fellépő ruhák,stb.) beszerzésére már nem futja a költségvetésükből. Probléma/ lehetőség ▪Az civil szervezetek és az egyház működéséhez szükséges eszközök beszerzésének támogatása Megoldási javaslat ▪Megfelelő eszközökkel rendelkező, jól működő civil szervezetek és egyházak. Társadalmi kohézió erősödése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

162 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 161 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2000 EUR▪Önkormányzatok% 28121 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága25309 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 39/65 Kód: DD-29-SzF-1-05 Sorszám: 6981 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

163 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 162 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 40/65 Kód: DD-29-SzF-3-10 Sorszám: 6961 Prioritás: "Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése Intézkedés: Három szektor közötti együttműködést segítő programok támogatása Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪Nincs együttműködés a három szektor között, vagy csak nagyon kezdetleges. Helyzet/ adottság ▪Civil - önkormányzat- vállalkozások között hiányzik az összefogás, a szoros együttműködés Probléma/ lehetőség ▪Olyan képzések és tréningek szervezése, ahol a 3 szektorba tartozók együttműködését segíti. Megoldási javaslat ▪Szoros jól működő együttműködések Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbérlés, Oktatók javadalmazása (vállalkozói szerződés, bérköltség, megbízási díj+járulékok), Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított éltel-, italfogyasztás költségei (20%), Oktatói segédanyagok költsége (20%), Terembérlet, Eszközbeszerzés (20%), Kapcsolattartás költségei, Képzés/Oktatás, Kiadvány készítés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

164 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 163 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2000 EUR▪Önkormányzatok100% 10801 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága7561 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 40/65 Kód: DD-29-SzF-3-10 Sorszám: 6961 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

165 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 164 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 41/65 Kód: DD-29-SzF-3-09 Sorszám: 995 Prioritás: "Bearanyozott napjaink": Közösségi gondolkodás erősítése Intézkedés: Három szektor közötti együttműködést segítő programok támogatása Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪Nincs együttműködés a három szektor között, vagy csak nagyon kezdetleges. Helyzet/ adottság ▪Civil - önkormányzat- vállalkozások között hiányzik az összefogás, a szoros együttműködés Probléma/ lehetőség ▪Olyan képzések és tréningek szervezése, ahol a 3 szektorba tartozók együttműködését segíti. Megoldási javaslat ▪Szoros jól működő együttműködések. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbérlés, Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított étel-, italfogyasztás költsége (20%), Oktatók javadalmazása (vállalkozói szerződés, bérköltség, megbízási díj+ járulékok), Oktatói segédanyagok költsége (20%), Terembérlet, Eszközbeszerzés (20%), Képzés/Oktatás, Kiadvány készítés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

166 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 165 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2000 EUR▪Önkormányzatok100% 8839 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága6187 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 41/65 Kód: DD-29-SzF-3-09 Sorszám: 995 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Képzés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

167 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 166 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 42/65 Kód: DD-29-GF-A-03 Sorszám: 261 Prioritás: "Önért vagyunk": Helyi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Falusi vendéglátás-,ifjúsági szálláshelyek fejlesztése, valamint szálláshelyhez nem kötött... Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪Egyes településeken megtalálhatók a falusi vendéglátás, valamint a turizmus valamennyi ágának csirái (horgász, vadász, kerékpár, gasztro, bor...) Településein jó természeti adottságokkal rendelkeznek. A Duna közelsége, a településeken található horgásztavak, erdők a megfelelő infrastruktúra kiépítésével lehetőséget nyújthatnak a kikapcsolódásra, rekreációra. Helyzet/ adottság ▪Nem megfelő szálláshelyek, a falusi vendéglátáshoz kapcsolható szolgáltatások hiánya, PR tevékenység hiánya, minimális a turisztikai termék és szolgáltatás a településeken Probléma/ lehetőség ▪A falusi turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásaik fejlesztése. Ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már múködő egségek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, és szolgáltatásainak fejlesztése. Szálláshelyhez nem kötött turisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése, marketingje Megoldási javaslat ▪Megfelelő és megfizethető szálláshelyek, valamint a szálláshelyekhez kapcsolódó szolgáltatások és szálláshelyhez nem kötött szolgáltatások kialakulása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

168 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 167 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret37495 EUR▪Önkormányzatok60% 204141 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága122485 EUR▪Non-profit szervezetek60% ▪Egyházak60%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1250 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 42/65 Kód: DD-29-GF-A-03 Sorszám: 261 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

169 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 168 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 43/65 Kód: DD-29-GF-A-04 Sorszám: 6812 Prioritás: "Önért vagyunk": Helyi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Falusi vendéglátás-,ifjúsági szálláshelyek fejlesztése, valamint szálláshelyhez nem kötött... Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪Egyes településeken megtalálhatók a falusi vendéglátás, valamint a turizmus valamennyi ágának csirái (horgász, vadász, kerékpár, gasztro, bor...) Településein jó természeti adottságokkal rendelkeznek. A Duna közelsége, a településeken található horgásztavak, erdők a megfelelő infrastruktúra kiépítésével lehetőséget nyújthatnak a kikapcsolódásra, rekreációra. Helyzet/ adottság ▪Nem megfelő szálláshelyek, a falusi vendéglátáshoz kapcsolható szolgáltatások hiánya, PR tevékenység hiánya, minimális a turisztikai termék és szolgáltatás a településeken Probléma/ lehetőség ▪AA falusi turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásaik fejlesztése. Ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már múködő egségek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, és szolgáltatásainak fejlesztése. Szálláshelyhez nem kötött turisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése, marketingje Megoldási javaslat ▪Megfelelő és megfizethető szálláshelyek, valamint a szálláshelyekhez kapcsolódó szolgáltatások és szálláshelyhez nem kötött szolgáltatások kialakulása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

170 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 169 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret37495 EUR▪Önkormányzatok65% 138821 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága90234 EUR▪Non-profit szervezetek65% ▪Egyházak65%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1250 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 43/65 Kód: DD-29-GF-A-04 Sorszám: 6812 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

171 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 170 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 44/65 Kód: DD-29-SzF-5-04 Sorszám: 6968 Prioritás: "Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása Intézkedés: Helyi és térségi média fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪Helyben és térségben nem rendelkeznek a mikrovállalkozások megfelelő marketinggel és értékesítési lehetőségekkel Helyzet/ adottság ▪Településeinken, Leader csoportunk területén csak a marketing egyes csírái találhatók. Probléma/ lehetőség ▪Marketing kifejlesztése, értékesítési csatornák megkeresése.Piacon való közös megjelenés támogatása, közös arculat kialakítása. Megoldási javaslat ▪Fellendülő mikrovállalkozások, a megtermelt, létrehozott áruknak megfelelő értékesítési lehetőségek.Közös szervezet létrehozása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Hirdetések költségei, Kiadvánoyk, szórólapok készítésének és terjesztésének költségei, Reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének kötségei, Kiállításokon való részvétel költségei (útiköltség, bérleti díj, stb.), Termék kostoltató költségei (termék, hostess, helyszín bérleti díja, stb.), promociók költségei (10%), Honlap készítés költsége Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

172 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 171 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok100% 36392 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága30934 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 44/65 Kód: DD-29-SzF-5-04 Sorszám: 6968 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

173 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 172 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 45/65 Kód: DD-29-SzF-5-03 Sorszám: 996 Prioritás: "Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása Intézkedés: Helyi és térségi média fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪Helyben és térségben nem rendelkeznek a mikrovállalkozások megfelelő marketinggel és értékesítési lehetőségekkel Helyzet/ adottság ▪Településeinken, Leader csoportunk területén csak a marketing egyes csírái találhatók. Probléma/ lehetőség ▪Marketing kifejlesztése, értékesítési csatornák megkeresése.Piacon való közös megjelenés támogatása, közös arculat kialakítása. Megoldási javaslat ▪Fellendülő mikrovállalkozások, a megtermelt, létrehozott áruknak megfelelő értékesítési lehetőségek.Közös szervezet létrehozása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Hirdetések költségei, Kiadványok, szórólapok készítésének és terjesztésének költségei, Kiállításokon való részvétel költségei (uti költség, kiállítóhely költsége), Termék kostoltató költségei (termék, hostess, helyszín bérleti díjai, stb.), Promociós költségek (10%), Honlap készítés költségei Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

174 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 173 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok100% 31636 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága25309 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db Allokáció Megoldási javaslatok 45/65 Kód: DD-29-SzF-5-03 Sorszám: 996 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

175 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 174 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 46/65 Kód: DD-29-GF-5-02 Sorszám: 6851 Prioritás: "Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása Intézkedés: Helyi és térségi média fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Minden település rendelkezik helyi újsággal, valamint néhány helyi tv-vel és rádióval is, de a 21 településnek nincs térségi médiája. Helyzet/ adottság ▪Nem rendszeresek, valamint kezdetlegesek a tv és rádió adásai, az újságok szinvonala nem megfelelő. Nincs térségi média. Probléma/ lehetőség ▪Helyi média eszközfejlesztése, térségi média létrejötte. Megoldási javaslat ▪Szinvonalas helyi média, 21 települést lefedő újság, rádió, tv létrejötte. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Kiadvány készítés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

176 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 175 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2000 EUR▪Önkormányzatok100% 12131 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága10311 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 46/65 Kód: DD-29-GF-5-02 Sorszám: 6851 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

177 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 176 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 47/65 Kód: DD-29-GF-5-01 Sorszám: 271 Prioritás: "Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása Intézkedés: Helyi és térségi média fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Minden település rendelkezik helyi újsággal, valamint néhány helyi tv-vel és rádióval is, de a 21 településnek nincs térségi médiája. Helyzet/ adottság ▪Nem rendszeresek, valamint kezdetlegesek a tv és rádió adásai, az újságok szinvonala nem megfelelő. Nincs térségi média. Probléma/ lehetőség ▪Helyi média eszközfejlesztése, térségi média létrejötte. Megoldási javaslat ▪Szinvonalas helyi média, 21 települést lefedő újság, rádió, tv létrejötte. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Kiadvány készítés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

178 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 177 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2000 EUR▪Önkormányzatok100% 10546 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága8437 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 47/65 Kód: DD-29-GF-5-01 Sorszám: 271 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

179 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 178 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 48/65 Kód: DD-29-SzF-6-02 Sorszám: 7005 Prioritás: "Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása Intézkedés: "Testvérvárosi" kapcsolatok, szakmai együttműködések (térségi és nemzetközi) Leader térség... Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térség több települése is rendelkezik nemzetközi kapcsolatokkal. Helyzet/ adottság ▪A melévő kapcsolatok nagyrésze kultúrális kapcsolat, kevés a gazdasági, szakmai együttműködés. A szektorok közötti egymüttműködés hiánya miatt ezek a kapcsolatok is elszigeteltek (a szomszédos település már ismeri). Az EU tagság több ország viszonyában is közvetlenebb kapcsolattartást tesz lehetővé. Probléma/ lehetőség ▪A meglévő kapcsolatokra alapozva, aszektorok közötti együttműködés elősegítése érdekében rendezvények, közös kiállítások, találkozók, tanulmányutak szervezéseének támogatása. Megoldási javaslat ▪Nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolatok erősődése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Meghívók, szórólapok, kiadványok költségei, Fellépők költségei, Sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek bérlési és telepítési költségei (víz-, energiaellátás költségeit is beleértve), Rendezvényszervezők költségei, Étel-, italfogyasztás költségei (max 30%-ig), Terembérlet költségei, Eszközbérlés, Nyomdai költségek (papír felhasználás költségei, tördelés, nyomdai előkészítés költségei, nyomtatás költségei), Hirdetések költségei, Kiadványok, szórólapok készítésének és terjesztésének költségei, Reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei, Kiállításokon részvétel költségei, Termék kóstoltató költségei (termék, hostess, helyszín bérleti díja stb.), Promóciók költségei (ajándéktárgyak készítése) a SZJA Tv-nek megfelelően maximalizálni kellene., Honlap készítés, Útiköltség (HVI-HACS mintára), Kommunikációs költségek (telefon, internet, fax), Repülőjegy, Napidíj, Szállás, étkezés, taxi Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések

180 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 179 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 22913 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20622 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 48/65 Kód: DD-29-SzF-6-02 Sorszám: 7005 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

181 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 180 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 49/65 Kód: DD-29-SzF-6-01 Sorszám: 6994 Prioritás: "Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása Intézkedés: "Testvérvárosi" kapcsolatok, szakmai együttműködések (térségi és nemzetközi) Leader térség... Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térség több települése is rendelkezik nemzetközi kapcsolatokkal. Helyzet/ adottság ▪A melévő kapcsolatok nagyrésze kultúrális kapcsolat, kevés a gazdasági, szakmai együttműködés. A szektorok közötti egymüttműködés hiánya miatt ezek a kapcsolatok is elszigeteltek (a szomszédos település már ismeri). Az EU tagság több ország viszonyában is közvetlenebb kapcsolattartást tesz lehetővé. Probléma/ lehetőség ▪A meglévő kapcsolatokra alapozva, aszektorok közötti együttműködés elősegítése érdekében rendezvények, közös kiállítások, találkozók, tanulmányutak szervezéseének támogatása. Megoldási javaslat ▪Nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolatok erősődése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Meghívók, szórólapok, kiadványok költségei, Fellépők költségei, Sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek bérlési és telepítési költségei (víz-, energiaellátás költségeit is beleértve), Rendezvényszervezők költségei, Étel-, italfogyasztás költségei (max 30%-ig), Terembérlet költségei, Eszközbérlés, Nyomdai költségek (papír felhasználás költségei, tördelés, nyomdai előkészítés költségei, nyomtatás költségei), Hirdetések költségei, Kiadványok, szórólapok készítésének és terjesztésének költségei, Reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei, Kiállításokon részvétel költségei, Termék kóstoltató költségei (termék, hostess, helyszín bérleti díja stb.), Promóciók költségei (ajándéktárgyak készítése) a SZJA Tv-nek megfelelően maximalizálni kellene., Honlap készítés, Útiköltség (HVI-HACS mintára), Kommunikációs költségek (telefon, internet, fax), Repülőjegy, Napidíj, Szállás, étkezés, taxi Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések

182 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 181 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 21091 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága16873 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 49/65 Kód: DD-29-SzF-6-01 Sorszám: 6994 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

183 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 182 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 50/65 Kód: DD-29-GF-8-02 Sorszám: 7194 Prioritás: "Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása Intézkedés: Tervek, tanulmányok kiészítésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben több önkormányzat, civil szervezet és vállalkozó is rendelkezik hasznos projektötlettel. Helyzet/ adottság ▪A projket ötletek megvalósításának gátat szab, hogy a pályázati kiírások megjelenése és beadási határideje között nagyon rövid az idő, ezért a pályázónak nincs ideje a tervek, tanulmányok elkészítésére. A megfelelő az lenne, ha már előre, a megfelelő pályázati kiírás megjelenése előtt rendelkezésre állnának a megfelelő tanulmányok és tervek, erre azonban a pályázóknak nincs forrásuk. Probléma/ lehetőség ▪hasznos projektötletek támogatása, tanulmányok és tervek elkészítésének finanszírozásával Megoldási javaslat ▪Több eredményes pályázat, a térség szempontjából hasznos projekt megvalósulása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Tervek készítésének költségei, Tanulmányok összeállításának költségei, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

184 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 183 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 24062 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága19250 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 50/65 Kód: DD-29-GF-8-02 Sorszám: 7194 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Tervek és tanulmányok ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

185 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 184 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 51/65 Kód: DD-29-GF-8-01 Sorszám: 7192 Prioritás: "Álmaink és vágyaink": Helyi és térségi marketing és együttműködés támogatása Intézkedés: Tervek, tanulmányok kiészítésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben több önkormányzat, civil szervezet és vállalkozó is rendelkezik hasznos projektötlettel. Helyzet/ adottság ▪A projket ötletek megvalósításának gátat szab, hogy a pályázati kiírások megjelenése és beadási határideje között nagyon rövid az idő, ezért a pályázónak nincs ideje a tervek, tanulmányok elkészítésére. A megfelelő az lenne, ha már előre, a megfelelő pályázati kiírás megjelenése előtt rendelkezésre állnának a megfelelő tanulmányok és tervek, erre azonban a pályázóknak nincs forrásuk. Probléma/ lehetőség ▪A hasznos projektötletek támogatása, tanulmányok és tervek elkészítésének finanszírozásával Megoldási javaslat ▪Több eredményes pályázat, a térség szempontjából hasznos projekt megvalósulása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Tervek elkészítésének költségei, Tanulm ányok összeállításának költségei, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

186 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 185 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 22500 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15750 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 51/65 Kód: DD-29-GF-8-01 Sorszám: 7192 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Tervek és tanulmányok ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

187 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 186 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 52/65 Kód: DD-29-GF-3-06 Sorszám: 6813 Prioritás: "Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés Intézkedés: Szakmai képzések támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Leader csoportunk településein sok a munkanélküli. A települések munkaadói számára, olyan képzésket beindítani, mellyel szakképzett munkaerőt kapnak a betöltetlen álláshelyeikre. Helyzet/ adottság ▪A fent leírt állapotból csak a megfelelő képzéssel lehet kitörni. Probléma/ lehetőség ▪Olyan szakmák képzése, mellyel el tud helyezkedni. Munkaerő piac által keresett szakmák képzése Megoldási javaslat ▪Munkanélküliség csökkenése, erősödő, fizetőképes kereslet. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított élte-,italfogyasztás költségei (20%), Oktatói segédanyagok költsége (20%), Eszközbérlés költsége (20%), Oktatók javadalmazása (váll-i szerződés, bérköltség, megbízási díj + járulékok), Terembérleti díj, Eszközbeszerzés (20%), Kapcsolattartás költségei (12%), Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

188 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 187 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 20622 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20622 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 52/65 Kód: DD-29-GF-3-06 Sorszám: 6813 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

189 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 188 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 53/65 Kód: DD-29-GF-3-08 Sorszám: 6849 Prioritás: "Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés Intézkedés: Nyelvi képzések támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Településeinken élők kis számma rendelkezik megfelelő nyelvi tudással. Helyzet/ adottság ▪Fontos volna, hogy az emberek rendelkezzenek megfelelő nyelvi képzéssel, mert így biztosított a többlábon állás.Könnyebben be lehet tölteni az állásokat, valamint EU-s pályázatok megírásához is szükséges nyelveket beszélni. Probléma/ lehetőség ▪Településenként nyelvi képzések indítása. Megoldási javaslat ▪Ahány nyelven beszél annyi ember tartja a mondás, annyi lehetőséget tartogat számára az élet. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított élte-,italfogyasztás költségei (20%), Oktatói segédanyagok költségei (20%), Eszközbérlés költségei (20%), Oktatók javadalmazása (váll-i szerződés, bérköltség, megbízási díj + járulékok), Terembérleti díj, Eszközbeszerzés (20%), Kapcsolattartás költségei (12%), Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

190 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 189 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 24261 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20622 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 53/65 Kód: DD-29-GF-3-08 Sorszám: 6849 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

191 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 190 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 54/65 Kód: DD-29-GF-3-05 Sorszám: 270 Prioritás: "Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés Intézkedés: Célirányos, a munkáltatók igényein alapuló képzések támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Leader csoprotunk településein találhatók ipari üzemek ( YAKO ), melyek szeretnének fejleszteni, létszámot bővíteni. Helyzet/ adottság ▪A letelepedő ipari üzemekben alakalmazottaknak szükségük van megfelelő előképzésre. Probléma/ lehetőség ▪Célirányos, a munkaadók által igényelt képzések idndítása. Megoldási javaslat ▪Foglalkoztatottak megfelelő tudással tudnak munkába állni. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított élte-,italfogyasztás költségei (20%), Oktatói segédanyagok költségei (20%), Eszközbérlés költségei (20%), Oktatók javadalmazása (váll-i szerződés, bérköltség, megbízási díj + járulékok), Terembérleti díj, Eszközbeszerzés (20%), Kapcsolattartás költségei (12%), Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

192 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 191 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 24261 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20622 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 54/65 Kód: DD-29-GF-3-05 Sorszám: 270 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

193 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 192 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 55/65 Kód: DD-29-GF-3-03 Sorszám: 268 Prioritás: "Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés Intézkedés: Nyelvi képzések támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Településeinken élők kis számma rendelkezik megfelelő nyelvi tudással. Helyzet/ adottság ▪Fontos volna, hogy az emberek rendelkezzenek megfelelő nyelvi képzéssel, mert így biztosított a többlábon állás.Könnyebben be lehet tölteni az állásokat, valamint EU-s pályázatok megírásához is szükséges nyelveket beszélni. Probléma/ lehetőség ▪Településenként nyelvi képzések indítása. Megoldási javaslat ▪Ahány nyelven beszél annyi ember tartja a mondás, annyi lehetőséget tartogat számára az élet. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított étel-, italfogyasztás költségei, Oktatói segédanyagok költsége (20%), Eszközbérlés költsége (20%), Oktatók javadalmazása (váll-i szerződés, bérköltség, megbízási díj + járulékok), Terembérleti díj, Eszközbeszerzés (20%), Kapcsolattartás költségei (12%), Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

194 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 193 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 21091 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága16873 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 55/65 Kód: DD-29-GF-3-03 Sorszám: 268 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Képzés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

195 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 194 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 56/65 Kód: DD-29-GF-3-04 Sorszám: 269 Prioritás: "Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés Intézkedés: Célirányos, a munkáltatók igényein alapuló képzések támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Leader csoprotunk településein találhatók ipari üzemek ( YAKO ), melyek szeretnének fejleszteni, létszámot bővíteni. Helyzet/ adottság ▪A letelepedő ipari üzemekben alakalmazottaknak szükségük van megfelelő előképzésre. Probléma/ lehetőség ▪Célirányos, a munkaadók által igényelt képzések idndítása. Megoldási javaslat ▪Foglalkoztatottak megfelelő tudással tudnak munkába állni. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított élte-,italfogyasztás költségei (20%), Oktatói segédanyagok költségei (20%), Eszközbérlés költségei (20%), Oktatók javadalmazása (váll-i szerződés, bérköltség, megbízási díj + járulékok), Termbérleti díj, Eszközbeszerzés (20%), Kapcsolattartás költségei (12%), Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

196 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 195 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 21091 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága16873 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 56/65 Kód: DD-29-GF-3-04 Sorszám: 269 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Képzés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

197 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 196 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 57/65 Kód: DD-29-GF-3-01 Sorszám: 266 Prioritás: "Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés Intézkedés: Szakmai képzések támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Leader csoportunk településein sok a munkanélküli. A települések munkaadói számára, olyan képzésket beindítani, mellyel szakképzett munkaerőt kapnak a betöltetlen álláshelyeikre. Helyzet/ adottság ▪A fent leírt állapotból csak a megfelelő képzéssel lehet kitörni. Probléma/ lehetőség ▪Olyan szakmák képzése, mellyel el tud helyezkedni. Munkaerő piac által keresett szakmák képzése. Megoldási javaslat ▪Munkanélküliség csökkenése, erősödő, fizetőképes kereslet. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított étel-, italfogyasztás költségei (20%), Oktatói segédanyagok költsége (20%), Eszközbérlés költsége (20%), Oktatók javadalmazása (váll-i szerződés, bérköltség, megbízási díj + járulékok), Terembérleti díj, Eszközbeszerzés (20%), Kapcsolattartás költségei (12%), Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

198 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 197 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR▪Önkormányzatok100% 21091 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága16873 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 57/65 Kód: DD-29-GF-3-01 Sorszám: 266 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Képzés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

199 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 198 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 58/65 Kód: DD-29-GF-3-07 Sorszám: 6814 Prioritás: "Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés Intézkedés: Helyi önismereti, közösségformáló tréningek, képzések támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A Leader csoportunk települései közül néhány rendelkezik a megfelő civil összefogással az un. önkormányzással, a többi településen csak csírák léteznek. Helyzet/ adottság ▪Egy településen csak közösségi összefogással lehet a klasszikos önkormányzást megvalósítani, ahol a település lakói is ezáltal magukénak tudják érezni a lakókörnyzetüket. Probléma/ lehetőség ▪Megfelelő helyi képzésekkel, önismerettel, helyzetfeltáráson alapuló közösség formálási tréningekkel e csírákat ki lehet hajtatni. Megoldási javaslat ▪Életképes, pezsgő települések. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított élte-,italfogyasztás költségei (20%), Oktatói segédanyagok költsége (20%), Eszközbérlés költsége (20%), Oktatók javadalmazása (váll-i szerződés, bérköltség, megbízási díj + járulékok), Terembérleti díj, Eszközbeszerzés (20%), Kapcsolattartás költségei (12%), Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

200 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 199 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2500 EUR▪Önkormányzatok100% 6848 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága6848 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 58/65 Kód: DD-29-GF-3-07 Sorszám: 6814 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

201 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 200 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 59/65 Kód: DD-29-GF-3-02 Sorszám: 267 Prioritás: "Tudás szigete": Humánerőforrás fejlesztés Intézkedés: Helyi önismereti, közösségformáló tréningek, képzések támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A Leader csoportunk települései közül néhány rendelkezik a megfelő civil összefogással az un. önkormányzással, a többi településen csak csírák léteznek. Helyzet/ adottság ▪Egy településen csak közösségi összefogással lehet a klasszikos önkormányzást megvalósítani, ahol a település lakói is ezáltal magukénak tudják érezni a lakókörnyzetüket. Probléma/ lehetőség ▪Megfelelő helyi képzésekkel, önismerettel, helyzetfeltáráson alapuló közösség formálási tréningekkel e csírákat ki lehet hajtatni. Megoldási javaslat ▪Életképes, pezsgő települések. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Képzéshez kapcsolódó anyagköltség (20%), Oktatás alatt biztosított étel, italfogyasztás költségei (20%), Oktatói segédanyagok költsége (20%), Eszközbérlés (20%), Oktatók javadalmazása (váll-i szerződés, bérköltség, megbízási díj + járulékok), Terembérleti díj, Eszközbeszerzés (20%), Kapcsolattartás költségei (12%), Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység (15%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

202 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 201 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2500 EUR▪Önkormányzatok100% 5603 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága5603 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 59/65 Kód: DD-29-GF-3-02 Sorszám: 267 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Képzés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

203 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 202 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 60/65 Kód: DD-29-SzF-4-04 Sorszám: 6874 Prioritás: "Elődeink nyomában": A hagyományok megőrzése és újra felfedezése Intézkedés: Hagyományok ápolása helyi és térségi programokon keresztül Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Minden településünk rendelkezik helyi hagyományokkal, falunapokkal Helyzet/ adottság ▪AA hagyományok átörökítéséhez, a színvonalas előadások, kiállítások megtartásához hiányzik a megfelelő anyagi háttér. Probléma/ lehetőség ▪A hagyományok felelevenítése helyi és kistérségi programokon (rendezvények, kiállítások, stb.)keresztül. Megoldási javaslat ▪Helyi hagyományok őrzéséhez szükséges eszközök megteremtése, ezálta ezek felelevenítése, átörökítése az utókor számára. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Fellépők költségei, Sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek bérlési és telepítési költségei, Rendezvényszervezők költségei (10%), Étel-, italfogyasztás költségei (15%), Eszközök- és terembérlet költségei, Kiállításokon való részvétel költségei 30, Termék kostoltató költségei (15%), Tereprendezés, elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések költségei (20%), Eszközbeszerzés (20%), Kiadvány készítés Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

204 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 203 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR▪Önkormányzatok100% 54183 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága46056 EUR▪Non-profit szervezetek85% ▪Egyházak85%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma14 db Allokáció Megoldási javaslatok 60/65 Kód: DD-29-SzF-4-04 Sorszám: 6874 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Rendezvény ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

205 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 204 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 61/65 Kód: DD-29-SzF-4-02 Sorszám: 985 Prioritás: "Elődeink nyomában": A hagyományok megőrzése és újra felfedezése Intézkedés: Hagyományok ápolása helyi és térségi programokon keresztül Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Minden településünk rendelkezik helyi hagyományokkal, falunapokkal. Helyzet/ adottság ▪A hagyományok átörökítéséhez, a színvonalas előadások, kiállítások megtartásához hiányzik a megfelelő anyagi háttér. Probléma/ lehetőség ▪A hagyományok felelevenítése helyi és kistérségi programokon (rendezvények, kiállítások, stb.)keresztül. Megoldási javaslat ▪Helyi hagyományok őrzéséhez szükséges eszközök megteremtése, ezálta ezek felelevenítése, átörökítése az utókor számára. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

206 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 205 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR▪Önkormányzatok100% 47102 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága37682 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db Allokáció Megoldási javaslatok 61/65 Kód: DD-29-SzF-4-02 Sorszám: 985 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Rendezvény ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

207 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 206 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 62/65 Kód: DD-29-SzF-7-02 Sorszám: 6946 Prioritás: "Elődeink nyomában": A hagyományok megőrzése és újra felfedezése Intézkedés: Népi kismesterségek felelevenítése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Településeinken még csírájában megtalálható a népi kismesterségek.Fontos ezeket a kismesterségeket támogatni, hogy át tudjuk örökíteni az utókor számára.21 településen minimális "ősi" kismesterséget űző iparosok, valamint szolgáltatással foglalkozó vállalkozás található( cipész...) Helyzet/ adottság ▪Nem igazán működnek a településeken a népi kismesterek, ill. már csak az idősebb generációk tudják bemutatni ezeket. ( kosárfonó, tímár…)Kevés a mikrovállalkozású kismester, nincsenek megfelelő szolgáltatások, nagy része csak a városokban van ( Paks, Kalocsa ) Probléma/ lehetőség ▪Népi kismesterségek életre hívásának támogatása. Össztönözzük a településeinken lévő fiatalokat, hogy még megtanulják és átörökítség a hagyományos kismesterségeket.Kismesterek támogatása, akár eszköz, vagy épület felújítás révé. Megoldási javaslat ▪Népi kismesterek működése a településeken.Létrejönnek mozgó kismesterek, mint régen voltak, valamint mikrotérségben működö szolgálatatások. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (30%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

208 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 207 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok% 24261 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20622 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 62/65 Kód: DD-29-SzF-7-02 Sorszám: 6946 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪LEADER - Komplex projekt ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

209 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 208 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 63/65 Kód: DD-29-SzF-7-01 Sorszám: 986 Prioritás: "Elődeink nyomában": A hagyományok megőrzése és újra felfedezése Intézkedés: Népi kismesterségek felelevenítése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Településeinken még csírájában megtalálható a népi kismesterségek.Fontos ezeket a kismesterségeket támogatni, hogy át tudjuk örökíteni az utókor számára.21 településen minimális "ősi" kismesterséget űző iparosok, valamint szolgáltatással foglalkozó vállalkozás található( cipész...) Helyzet/ adottság ▪Nem igazán működnek a településeken a népi kismesterek, ill. már csak az idősebb generációk tudják bemutatni ezeket. ( kosárfonó, tímár…)Kevés a mikrovállalkozású kismester, nincsenek megfelelő szolgáltatások, nagy része csak a városokban van ( Paks, Kalocsa ) Probléma/ lehetőség ▪Népi kismesterségek életre hívásának támogatása. Össztönözzük a településeinken lévő fiatalokat, hogy még megtanulják és átörökítség a hagyományos kismesterségeket.Kismesterek támogatása, akár eszköz, vagy épület felújítás révé. Megoldási javaslat ▪Népi kismesterek működése a településeken.Létrejönnek mozgó kismesterek, mint régen voltak, valamint mikrotérségben működö szolgálatatások. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (30%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

210 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 209 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok% 28122 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága16873 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 63/65 Kód: DD-29-SzF-7-01 Sorszám: 986 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪LEADER - Komplex projekt ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

211 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 210 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 64/65 Kód: DD-29-GF-A-05 Sorszám: 264 Prioritás: Intézkedés: Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Településeken megtalálható a turizmus valamennyi ágának ( horgász,gasztró,bor, kerékpár,vadász…)csírái.Településeink jó természeti adottságokkal rendelkeznek.A Duna közelsége, a településeink található horgász tavaink, a gyönyörű erdeink a megfelelő infrastruktúra kiépítésével hatalmas lehetőséget tudnának nyújtani a kikapcsolódáshoz és a rekreációhoz. Helyzet/ adottság ▪Sajnos, hogy a turizmus csírái találhatók meg, ezzel kevés turistát lehet településeinkre csábítani.Minimális a turisztikai termék és szolgáltatás. Probléma/ lehetőség ▪Szálláshelyhez nem feltétlenül kötött turisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és marketingje. Megoldási javaslat ▪Településeken megélhetésfejlesztése, szebb esztétikusabb környezet kialakítása.Vonzó túrisztikai lehetőségek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás

212 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 211 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok60% 70008 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága42005 EUR▪Non-profit szervezetek60% ▪Egyházak60%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 64/65 Kód: DD-29-GF-A-05 Sorszám: 264 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bátya, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Ordas, Pusztahencse, Uszód ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat ▪Összevonva a DD-29-GF-A-03-al

213 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 212 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 65/65 Kód: DD-29-GF-A-06 Sorszám: 265 Prioritás: Intézkedés: Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Településeken megtalálható a turizmus valamennyi ágának ( horgász,gasztró,bor, kerékpár,vadász…)csírái. Helyzet/ adottság ▪Sajnos, hogy a turizmus csírái találhatók meg, ezzel kevés turistát lehet településeinkre csábítani.Minimális a turisztikai termék és szolgáltatás. Probléma/ lehetőség ▪Szálláshelyhez nem feltétlenül kötött turisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és marketingje. Megoldási javaslat ▪Településeken megélhetésfejlesztése, szebb esztétikusabb környezet kialakítása.Vonzó túrisztikai lehetőségek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás

214 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 213 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok65% 52873 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága34368 EUR▪Non-profit szervezetek65% ▪Egyházak65%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 65/65 Kód: DD-29-GF-A-06 Sorszám: 265 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Bikács, Drágszél, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Gerjen, Kajdacs, Miske, Németkér, Pálfa, Sárszentlőrinc ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat ▪Összevonva a DD-29-GF-A-04-el

215 214 A gazdaságfejlesztési célok elérésére tett intézkedések hatására,-reményünk szerint- a LEADER jelentős hozzájárulásával nő a vállalkozások és szolgáltatók száma, tevékenységi körük bővül. A térségben történő megerősödésük hatására a lakosság életkörülményei is javulnak, emelkednek a jövedelmek, növekszik a vásárlóképes kereslet. A gazdálkodó szervezetek és a civilek fejlődése magával vonja a munkahelyek számának a növekedését is, a foglalkoztatási helyzet javul, a fiatalok közül többen maradnak a településeken, ott alapítanak családot, vállalnak gyermeket, így további munkalehetőséget biztosítanak (óvoda, iskola, pedagógus, stb.), a térség népességmegtartó képessége javul, ugyanakkor bővül a vásárlóerő is, ami a fogyasztást generálja, így viszont a szolgáltatást végző vállalkozások biztonságát segíti elő. Reményeink szerint az élhetőbb falvak újabb dezurbanizációs folyamatokat indítanak el a környező jómódú városi (Kalocsa, Paks, Dunaújváros) polgárok körében. A népességszám megmaradása javítja a kisszolgáltatók üzleti biztonságát (kisboltok, fodrász, kozmetikus, órás, cipész, stb.), így generálja egymást az üzleti szektor és a lakosság. A gazdaságfejlesztési célok elérésére tett intézkedések hatására,-reményünk szerint- a LEADER jelentős hozzájárulásával nő a vállalkozások és szolgáltatók száma, tevékenységi körük bővül. A térségben történő megerősödésük hatására a lakosság életkörülményei is javulnak, emelkednek a jövedelmek, növekszik a vásárlóképes kereslet. A gazdálkodó szervezetek és a civilek fejlődése magával vonja a munkahelyek számának a növekedését is, a foglalkoztatási helyzet javul, a fiatalok közül többen maradnak a településeken, ott alapítanak családot, vállalnak gyermeket, így további munkalehetőséget biztosítanak (óvoda, iskola, pedagógus, stb.), a térség népességmegtartó képessége javul, ugyanakkor bővül a vásárlóerő is, ami a fogyasztást generálja, így viszont a szolgáltatást végző vállalkozások biztonságát segíti elő. Reményeink szerint az élhetőbb falvak újabb dezurbanizációs folyamatokat indítanak el a környező jómódú városi (Kalocsa, Paks, Dunaújváros) polgárok körében. A népességszám megmaradása javítja a kisszolgáltatók üzleti biztonságát (kisboltok, fodrász, kozmetikus, órás, cipész, stb.), így generálja egymást az üzleti szektor és a lakosság. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 1/1

216 215 A kistérségben megválasztott Német és Cigány Kisebbségi Önkormányzatok képviselve vannak a programban. A térségi roma szervezet vezetője alapító tagja az akciócsoportnak, így valós igényeik nélkül nem készülhet el a LEADER akcióterv. Ugyanez vonatkozik a nőkre, a hátrányos helyzetűekre, akiket a széles skálát felvonultató civil szervezetek képviselnek. A települési és kisebbségi Önkormányzatok, a családsegítő szolgálatok és a munkaügyi központ munkatársai közösen, segítséget nyújtanak a kisebbségeknek az akcióterv megismertetésében. Véleményük alapján garanciát kapunk a megfelelő programelemek kiválasztására és a programba történő beépítésére. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 1/1

217 216 Paks-Dunaföldvár Kistérség Agrár és Vidékfejlesztési terve, valamint 2003-ban lezárt Holland PRIDE projekt nagy segítségünkre volt a helyzet feltárásában, valamint az elkészített Leader piorításokban. A Holland programban megtanultuk, hogy hogyan kell a work shop-okat megtartani, hogyan kell probléma fát, majd célfát készíteni. Paks-Dunaföldvár Kistérség Agrár és Vidékfejlesztési tervvel, mely 2000-ben készült össze tudtuk hasonlítani, valamint ki kellett egészíteni a Kalocsai térségből a 8 településen elkészítettekkel. Paks-Dunaföldvár Kistérség Agrár és Vidékfejlesztési terve, valamint 2003-ban lezárt Holland PRIDE projekt nagy segítségünkre volt a helyzet feltárásában, valamint az elkészített Leader piorításokban. A Holland programban megtanultuk, hogy hogyan kell a work shop-okat megtartani, hogyan kell probléma fát, majd célfát készíteni. Paks-Dunaföldvár Kistérség Agrár és Vidékfejlesztési tervvel, mely 2000-ben készült össze tudtuk hasonlítani, valamint ki kellett egészíteni a Kalocsai térségből a 8 településen elkészítettekkel. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 1/1

218 217 Egyesületünk neve a Duna összeköt Egyesület, melyet az elnökség képvisel, és a szabályszerű működést a felügyelő bizottság felügyeli, valamint a munkaszervezet végzi az egyesület tevékenységeit. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 1/1


Letölteni ppt "Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Duna Összeköt Egyesület A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public."

Hasonló előadás


Google Hirdetések