Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

GYŐR GAZDASÁGI POTENCIÁLJA,

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "GYŐR GAZDASÁGI POTENCIÁLJA,"— Előadás másolata:

1 GYŐR GAZDASÁGI POTENCIÁLJA,
VÁLLALKOZÁS TÁMOGATÁS

2 GYŐR AZ „ARANYHÁROMSZÖGBEN”
POZSONY Szigetköz Csallóköz GYŐR Schwechat B É C S Ferihegy BUDAPEST Burgenland PÉR

3 HELYZETJELENTÉS - Gazdasági válság nem állt meg Győr és a megye határánál - Egyértelműen érezhető hatás a város húzóágazatainak számító iparágaknál - Gyors és jó reakció, tapasztalható összefogás, melyből az önkormányzat is kivette a részét - Elkötelezettség a munkahelyek megtartása, védelme mellett, cél, hogy minél többen dolgozhassanak

4 TOVÁBBRA IS AZ ORSZÁG ELŐTT GYŐR ÉS A MEGYE
KSH legfrissebb, most megjelent adatai alapján (2008-as): 1. Életkörülmények - tovább nő a lélekszám: 3 ezerrel többen, immáron 447 ezren Gy-M-S megyében, egyre többen Győr városában - jóval több beköltöző, mint elvándorló - születéskor várható élettartam a megyében nagyjából egy évvel meghaladja az országos átlagot - csecsemőhalálozás aránya kevesebb, mint fele az országos átlagnak

5 TOVÁBBRA IS AZ ORSZÁG ELŐTT GYŐR ÉS A MEGYE
2. Gazdasági mutatók - országos átlagnál 10 %-kal több lakás épült - 12%-kal magasabb GDP az országos átlagnál - ötödével nagyobb értékű beruházás valósult meg - egy lakásra jutó ipari termelés több mint duplája a hazai adatnak - építőipari termelés 5%-kal felülmúlja az országost

6 TOVÁBBRA IS AZ ORSZÁG ELŐTT GYŐR ÉS A MEGYE
3. Szociális körülmények - bruttó és nettó átlagfizetések alapján dobogós helyezés országos szinten (189 ezer Ft, illetve 117 ezer Ft) - nyugdíjasok havi átlagos ellátása (80879 Ft) magasabb, mint a hazai átlag - százezer lakosra számítva negyedével kevesebb közvádas bűncselekmény, mint országosan – különösen a vagyon elleni bűntettek tekintetében

7 I. ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁS
1. HELYI VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA Összefogás kezdeményezése a magyar termékek előnyben részesítéséért és a helyi vállalkozások együttműködéséért: több mint 80 csatlakozó cég folyamatos párbeszéd önálló standdal, imázzsal történő megjelenés a Győri Vásáron 2009-ben Pozitív visszajelzések: nagy vállalatok egymással működnek együtt, kicsiktől rendelnek a nagyok stb.

8 2. MIKRO-, ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA - MUNKAHELYTEREMTÉS
Azonnali reakció a válságra: április 10. pályázati felhívás közzététele Cél: mikro-, és kisvállalkozások támogatása, munkahelymegőrzés céljából 150 millió Ft pályázati keret a évi költségvetés terhére Benyújtási határidő: április 20. – május 31. egyedülállóan gyors reakció, támogatási szerződések azonnali megkötése 215 támogatott vállalkozás, ennek köszönhetően 435 megmaradt munkahely Győr városában

9 3. INNONET INNONET – INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI PARK létrehozása:
- kedvezményes bérleti díjakkal és szolgáltatásokkal - kedvező feltételek biztosításával: infrastruktúra, technológia, jövő század kommunikációs technikája - támogatás az innovatív kis- és középvállalkozások számára a Győri Ipari Parkban - fontos kölcsönhatások alakultak ki a Győri Ipari Parkban megtelepedett világcégek és az innovatív helyi kis- és középvállalati szféra között.

10 4. KEDVEZMÉNYES ADÓPOLITIKA
- törvény által lehetővé tett maximum mentesség a Htv. alapján a győri vállalkozásoknak - fizetéshalasztási és részletfizetési lehetőség az iparűzési adónál és az építményadónál a válság miatt bajban lévő cégeknek - díjmérték kedvezmények

11 KEDVEZMÉNYES ADÓPOLITIKA
- iparűzési adó 1/20-ad részét – 2 millió Ft felett a cégek visszaforgathatják: (helyi rendelet) - kutatásfejlesztésre - sport és a kultúra, környezetvédelem támogatására - évek óta nem emeltük az adók mértékét - iparűzési adóból az önkormányzat a szakmunkás képzés támogatására forgat vissza

12 5. FOGLALKOZTATÁS Törekvés a közbeszerzési pályázatoknál a helyi vállalkozások előnyben részesítésére Nagy beruházásoknál a befektető kötelezése a helyi alvállalkozók bevonására a projektbe Rendelkezésre állási támogatásban részesülők közfoglalkoztatása – évente kb. 500 főnek munka Népjóléti osztály folyamatosan törekszik a munkalehetőség teremtésre - Önkormányzaton belül az építéshatósági osztályon külön pozíciót és felelőst hoztunk létre a vállalkozások segítésére, az engedélyezési eljárások felgyorsítása érdekében

13 II. IPARI PARK FEJLESZTÉS
Győr vonzó a befektetők számára – AUDI KIEMELKEDŐ SZEREPE ezt az Ipari Park betelepülő cégeinek folyamatos létszámemelkedése is bizonyítja: ÉV CÉG m2 - Jelenleg 82 cég, 10 országból rendelkezik itt telephellyel, Magyarország egyik legnagyobb és legfejlettebb ipari parkja, több mint 6000 ember

14 CSODÁLATOS IPARI PARK

15 IPARI PARK – JELENLEGI BŐVÍTÉSE
Önkormányzat – INSZOL-on keresztül 40% tulajdoni résszel rendelkezik a parkban Ötödik bővítési ütem: 17, 5 hektár ( négyzetméter) átadása a mai nap folyamán – további cégnek telephely – sok már előre lekötött 137, 6 millió Ft Európai Uniós támogatás, ez a beruházási összeg 20%-a, többit a tulajdonosok finanszírozták – összberuházási összeg: 650 millió Ft

16 III. SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSE – „GYŐRI MODELL” – országos példa
- Gimnáziumi osztályok számának csökkentése – indítható osztályok számának szabályozása - Folyamatos egyeztetés a helyi vállalkozásokkal a hiányszakmákról óta szakképzés kiemelt támogatása: - egy év alatt 80 fővel emelkedett a szakmát tanulók létszáma, ez meghaladta az elvárásokat - „győri ösztöndíjrendszer” - hiányszakmákban ösztöndíj, 8000 és Ft között - ösztöndíjas tanulók száma folyamatosan emelkedik: ebben a félévben már eléri a 950 főt - ösztöndíj éves költségvetési forrása: 150 millió Ft

17 GYŐRI TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ
GYŐRI TISZK – Szakképzés szervezési modell – „Képezd a jövődet!" - Cél: fiatalok pályaválasztásának célzott segítése: millió Ft támogatás: - TÁMOP – 20 szakképző iskola vezetőinek és tanárainak továbbképzése, közel óra továbbképzés - TIOP – jelentős infrastrukturális fejlesztések: - Pályaválasztási és Felnőttképzési Központ - Tárgyi fejlesztések az intézményekben

18 IV. EGYETEM FEJLESZTÉS Kitűnő kapcsolat a városvezetés és az egyetem között Közös fejlesztések, jövőbemutató gondolkodás, sikeres EU-s pályázatok „tudásbázis” létrehozása, alapja az átalakított szakképzési rendszer Egyetem – AUDI – Város – jövő szakembereinek képzése a helyi vállalkozások számára, helyben tartásuk AGORA Pólus interaktív kiállítási központ

19 ÓRIÁSI FEJLESZTÉSEK A GYŐRI EGYETEMEN

20 EGYETEM – GYŐR: közös célok, közös út
EGYETEM ÉS GYŐR FEJLESZTÉSI PROGRAMJAIT SIKERÜLT TERÜLETILEG ÉS IDŐBEN IS ÖSSZEHANGOLNI: ÚJ HÍD: Szigetet – Révfaluval köti össze – forgalmi-csomópontokkal közel 5 milliárd forintos tisztán önkormányzati beruházás PARKOLÓHÁZAK MEGÉPÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA – 97 millió Ft 485 millió Ft területvásárlás – 7000 m2 - AGORA- Pólus - 10% önrész - BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOROK TANSZÉK – Autopolis stratégiánkba illeszkedik

21 V. BERUHÁZÁSOK SZEREPÜK A VÁROS ÉLETÉBEN:
- Bevételt generálnak, munkahelyeket teremtenek, helyi cégek kötelező bevonása a projektekbe VÁLSÁG ELLENÉRE NEM SZERETNÉNK A TERVEZETT BERUHÁZÁSOKAT LEÁLLÍTANI GYŐR NINCSEN ELADÓSODVA A LEGTÖBB MEGYEI JOGÚ VÁROSSAL SZEMBEN

22 NAGY BERUHÁZÁSOK V. BERUHÁZÁSOK Városház tér felújítása
Széchenyi tér felújítása Barátság Park Szigetet – Révfaluval összekötő új híd Bácsai út felújítása Szauter utca Nagytérségi Hulladék projekt Parkolóház építés

23 VI. VÁROSMARKETING - Város imázsának alakítása: Én, Te, Győr szlogen + új logó - Kommunikáció erősítése: - városlakók felé (Közélet) - befektetők felé (gyor.hu, GYIC, befektetés ösztönző kiadvány) - turisták felé (kiadványok, promóciók, országos és nemzetközi médiamegjelenések) - Győr Kártya program bevezetése

24 VII. TURIZMUS - idegenforgalmi adó visszaforgatása: Ft + 2 Ft turizmusfejlesztésre és városmarketingre - IFA adatok: Ft Ft Ft - Vendégéjszakák növekvő száma: látogatóközpont fejlesztés - kulturális turizmus erősítése

25 Győr Megyei Jogú Város polgármestere
KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET! BORKAI ZSOLT Győr Megyei Jogú Város polgármestere 2009. december 3.


Letölteni ppt "GYŐR GAZDASÁGI POTENCIÁLJA,"

Hasonló előadás


Google Hirdetések