Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

EISZ nemzeti program (Elektronikus Információszolgáltatás ) A nemzeti program célja, hogy a felsőoktatás és a tudományos kutatás számára nélkülözhetetlen.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "EISZ nemzeti program (Elektronikus Információszolgáltatás ) A nemzeti program célja, hogy a felsőoktatás és a tudományos kutatás számára nélkülözhetetlen."— Előadás másolata:

1 EISZ nemzeti program (Elektronikus Információszolgáltatás ) A nemzeti program célja, hogy a felsőoktatás és a tudományos kutatás számára nélkülözhetetlen elektronikus információforrásokat központi- lag, nemzeti licenc alapján vásárolja meg, melynek eredményeként az eddigieknél lényegesen több információt tud biztosítani. o A 1079/2012. (III. 28.) sz. kormányhatározat biztosítja a jogi és pénzügyi hátteret a működéshez o A kutatási infrastruktúra fontos eleme o Országos szintű szerzeményezés/beszerzés o Csak elektronikus tartalmakra terjed ki o A könyvtár falain kívül is elérhető szolgáltatás Adatbázisok / Tudástárak / MTMT (1)

2 Az EISZ szolgáltatási köre o Folyóirat csomagok o Kivételes esetben egyedi folyóiratok o Bibliográfiai adatbázisok o Faktografikus művek o Az alapprogram adatbázisai/csomagjai + EBSCO + TÁMOPosok Az EISZ előfizetői köre o Felsőoktatási intézmények és szakkönyvtáraik o Non-profit kutatóhelyek és szakkönyvtáraik o Oktatással, kutatással foglalkozó egyéb intézmények és szakkönyvtáraik o Az EBSCOhost adatbázisok esetében közkönyvtárak is. Adatbázisok / Tudástárak / MTMT (2)

3 Az EISZ szolgáltatásához való csatlakozás feltételei o Kormányzati vagy akadémiai státusz igazolása o A jelentkezés határidőig történő benyújtása – a tárgyévet megelőző III. negyedév végéig o Az igények pontos megjelölése o Önrész fizetés vállalása (1-2 éves szerződések vannak) A nemzeti licenc jelentése o Hazai, non-profit kutatással és felsőoktatással foglalkozó intézmények számára biztosítja az elérést o Határon túli intézmények is csatlakozhatnak o Ha csak néhány intézmény igényel egy adatbázist, de azok lefedik az adott tudományterületet, akkor azt nemzeti licenc útján szerzi be az EISZ Adatbázisok / Tudástárak / MTMT (3)

4 Az EISZ célja o hogy a felhasználó egységes EISZ rendszert használjon és ne érzékelje az alapprogram és a TÁMOP program szerinti széttagoltságot. o Biztosítják az EISZ honlap (http://www.eisz.hu) és az MTAK blog (http://eisz.mtak.hu) közötti átjárhatóságot. o Egységes szolgáltatás, egységes arculat létrehozása o Könyvtárközi kölcsönzés / dokumentumszolgáltatás o Archiválási jog o Statisztikai adatszolgáltatás o Tájékoztatás, információ nyújtás o Oktatási, képzési programok szervezése Adatbázisok / Tudástárak / MTMT (4)

5 Az EISZ hozzáférés biztosítása o Képernyőn való megjelenítés o Letöltés o Másolás o Oktatási-kutatási célra való felhasználás o Fair use – a felhasználás lehetőségeiről és korlátairól tájékoztatják a felhasználókat o Nemzetközi trendek követése o Nyílt hozzáférés (Open Access) és a licenc szerződések o Kiadói kezdeményezések kiharcolása o Kutatói kezdeményezések koordinálása o Könyvtári/Intézményi összefogás a kiadói monopóliumok megfékezésére Adatbázisok / Tudástárak / MTMT (5)

6 ACM Digital Library o A legátfogóbb gyűjteménye a teljes szövegű cikkeknek és bibliográfiai leírásoknak a számítástechnika és az informatika területén. o A full-text adatbázis tartalmazza a teljes gyűjtemény ACM kiadványait, beleértve a folyóiratokat, konferencia kiadványokat, magazinokat, hírleveleket és multimédiás címeket. o Az alábbi témaköröket tartalmazza az adatbázis:  mesterséges intelligencia  számítógép hálózatok  számítógép-programozás, programozási nyelvek  számítógépes grafika, számítógépes szimuláció  Szoftverfejlesztés  ember-számítógép kölcsönhatás. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (1) ( )

7 Akadémiai folyóirat-gyűjtemény o Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelenő kiadványok több mint 40 tudományágban biztosítanak lehetőséget tudósaink számára legfrissebb eredményeik publikálására, a nukleáris kémiától a mikrobiológián át a nyelvtudományig. o Az felhasználók számára több mint 60 folyóirat érhető el o 1998-ig visszamenőleg érhetőek el a tételek o 17 hazai impakt faktoros folyóiratból 14 itt jelenik meg. o A cikkek kutathatók szerző, cím és absztrakt szerint, és a teljes nyomdaival megegyező tartalom (fulltext) letölthető PDF formátumban. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (2) ( )

8 Akadémiai szótárak o Angol-magyar nagyszótár, Magyar-angol nagyszótár o Német-magyar nagyszótár, Magyar-német nagyszótár o Francia-magyar, Magyar-francia nagyszótár o Idegen szavak és kifejezések szótára o Környezetvédelmi lexikont o Magyar-angol környezetvédelmi értelmező szótár o Angol-magyar pénzügyi és műszaki szótárak o Európai Uniós terminológiai szótárak o Spanyol-magyar szótár, Magyar-spanyol szótár (2010-től) o Német-magyar műszaki nagyszótár (2010-től) o Olasz-magyar kéziszótár, Magyar-olasz kéziszótár (2010-től) o Magyar-holland kéziszótár (2010-től) o Magyar értelmező kéziszótár (2010-től) o Új magyar irodalmi lexikon (2010-től) o Magyar szinonima szótár (2010-től) o A magyar helyesírás szabályainak szótára (2010-től) Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (3) ( )

9 Art & Architecture Complete o Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által elnyert TÁMOP keretén belül érhető el az igénylő intézmények számára. o Az adatbázis főbb témakörei  régiségek  művészet és művészettörténet  lakberendezés  Kerttervezés  építészet Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (4) ( )

10 Cab Abstract (mezőgazdasági referáló bibliográfiai adatbázis) o Alkalmazott élettudomány o Növénytudomány o Állattudomány o Egészség o Parazitológia o Ökológia o Erdészet o Földtudomány o Élelmiszertudomány és termékek o Mezőgazdasági közgazdaságtan o Biotechnológia o Mezőgazdasági mérnöki tudományok o Szabadidő és turizmus stb. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (5) ( )

11 Chemical Abstract (CAS) és SciFinder Scholar (TÁMOP ) o A Chemical Abstract a kémiai és biológiai kutatások adatbázisa  A kémiai tudományos élet és vegyipar teljes területét lefedi o A SciFinder egy bibliográfiai adatbázis  Agrártudomány  Biológia és élettudomány  Mérnöktudomány  Általános kémia  Földtudomány  Orvostudomány  Fizika  Élelmiszertudomány  A SciFinder Scholar a világ vezető tudományos keresőeszköze, amellyel a kutatók egy- és többlépcsős kémiai reakciókat, kísérleteket, vegyület-tulajdonságokat kereshetnek. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (6) ( )

12 ECONLIT ( Economic Literature Index ) o A közgazdasági szakirodalom legnagyobb válogatott online bibliográfiai adatbázisa o Közgazdaságtan o Üzlet o Pénzügy o Ipar o Statisztika o Az 1969-től (illetve 1886-tól) megjelent legfontosabb publikációk bibliográfiai adatai mellett teljes szövegükkel tartalmaz könyvismertetéseket is. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (7) ( )

13 ESI (Essential Science Indicators) (TÁMOP ) o Ez egy online eszköz, amely méri a kutatási trendeket, és rangsorolja a kutatók, egyetemi intézetek, vállalatok, országok és folyóiratok tudományos eredményeit valamint értékeit 22 tudományos kategóriában. o A kiértékelt adatokat kiegészíti egyes kutatók szerkesztőségi kommentárjaival, amelyek a legtöbbet idézett, hivatkozott szerzőkre, folyóiratokra, intézményekre és kutatási trendekre vonatkoznak. o Elemezhetővé teszi a vállalatok, intézmények, nemzetek, és a folyóiratok kutatási teljesítményét, leendő alkalmazottakat. o Tudományos hatásvizsgálatra is alkalmas. o Lefedettsége közel 10 millió cikk, folyóiratból. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (8) ( )

14 Food Science and Technology Abstracts (FSTA) o 40 nyelven körülbelül 1800 kiadványt figyel:  folyóiratokat  Szabványokat  Jogszabályokat  Szabadalmakat  Könyveket  szakdolgozatokat és konferencia kiadványokat. o A mezőgazdasági, állattenyésztési, és állatorvosi témákat csak akkor veszi figyelembe, ha összefüggenek az élelmiszerek minőségével. o Rekordjainak száma 550 ezer, évente több, mint 20 ezerrel növekszik. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (9) ( )

15 Grove Music Online o 2001 óta az online zenekutatás vezető adatbázisa o Tartalmazza a zenei ösztöndíjnak kivonatát o Teljes szövegű formában közre adja:  The New Grove Dictionary of Music and Musicians (2. kiadás, 2001)  The New Grove Dictionary Opera (1992)  The New Grove Dictionary of Jazz (2. kiadás, 2001) IEEE All-Society Periodicals Package (ASPP) (TÁMOP ) o A mérnöki adatbázis főbb területei:  telekommunikáció, mérnöki tudományok, a computerek világa, űrtechnológia, elektromos energia. o 145, az IEEE tudományos társaság által kiadott tudományosan lektorált folyóiratot és magazint tartalmaz. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (10) ( )

16 Journal Citation Reports (TÁMOP ) o egy fontos, átfogó és egyedülálló értékelési eszköz, amely világ közel tudományos és műszaki folyóirataiban megjelent hivatkozásokat gyűjti össze (80 ország közel 3300 kiadójának interdiszciplináris és nemzetközi folyóirata). o A JCR csak a folyóiratokban lévő hivatkozások forrása, és a műszaki- és gazdaságtudományok területéről jóformán minden különlegességet magában foglal. JSTOR (digitális archívum) o Tudósok, kutatók által összeállított közösségi kutató-platform o Magas tudományos minőségű, interdiszciplináris archív adatbázis o Tudósok, tanárok, diákok használják napi szinten szerte a világon o 50 tudományág több mint 1400 folyóiratának teljes szövegét tartalmazza. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (11) ( )

17 Literature Online (LION) (TÁMOP ) o A Chadwyck Kiadó közel angol nyelvű full text szöveget (vers, próza, dráma, kritika) tartalmazó referensz adatbázisa o A világ legnagyobb angol nyelvű irodalmi és kritikai adatbázisa. MathSciNet (matematikai adatbázis) o Absztraktok, bibliográfiai adatokat tartalmaz o Mathematical Reviews és a Current Mathematical Publications anyagát teszi hozzáférhetővé online eléréssel.  A Mathemaical Reviews a matematikai szakirodalmi termés legátfogóbb bibliográfiai feldolgozását nyújtja. o A feldolgozott publikációk száma meghaladja az rekordot és évente mintegy rekorddal bővül. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (12) ( )

18 MLA International Bibliography o Világszerte több ezer kiadványt fed le az irodalom, nyelvek, a nyelvészet, néprajz, film, és mindezek tanításával kapcsolatosan. o Elengedhetetlen kutatási eszköz mind a középiskolás diákok, mind egyetemi professzorok számára ezekben a tudományágakban. A Literary Reference Center (LRC) o Átfogó irodalmi referencia adatbázis, amely az antikvitástól napjainkig tartó irodalom hivatkozási adatainak széles spektrumát kínálja a felhasználó számára. o Egyedülálló a mai életrajzok terén, gazdag tárháza a kritikáknak, bibliográfiáknak, a felhasználók a tudás minden szintjén megtalálják az írókra és munkáikra vonatkozó információkat bármely korszakra vonatkoztatva, a világ minden tájáról. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (13) ( )

19 Nature (Folyóirat Nature Publishing Group [NPG] kiadásában ) o Tartalmazza az 1869 óta megjelenő Nature folyóiratot, a 2010 Journal Citation Reports Science Edition (Thomson Reuters, 2011) adatai szerint a világ legnagyobb idézettséggel bíró interdiszciplináris lektorált folyóiratát. Impakt faktora 36,101. Philosopher’s Index (TÁMOP ) o Bibliográfiai kivonatokat gyűjt o Az adatbázis folyóiratcikkeket, könyveket, antológiákat és könyvismertetőket tartalmaz o 43 ország közel 570 folyóiratából idéznek angol spanyol, német, francia, olasz, holland, portugál, cseh, magyar, lengyel és más nyelveken. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (14) ( )

20 Project MUSE (TÁMOP ) o A világ vezető tudományos periodikáinak publikációit tartalmazza a klasszikus bölcsésztudományok és a modern társadalomtudományok területeiről. o A MUSE folyóirat gyűjtemények 1995 óta támogatják a legkülönbözőbb kutatási szükségleteket a tudományos, köz-, és az iskolai könyvtárak számára világszerte. Reaxys (Az Elsevier Kiadó kémiai adatbázisa) o Gazdag kísérleti anyaggal és kémiai reakciók adatállományával. o Kémiai reakciók, szerkezetek és elemek fizikai tulajdonságainak leírását tartalmazza, teszi kereshetővé az adatbázis. o A vegyészek a szervetlen kémia legfontosabb adatait találhatják meg ebben az adatbázisban Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (15) ( )

21 ScienceDirect (Elsevier tudományos kiadó fulltext adatbázisa) o Természettudományos, műszaki és orvosi folyóiratok nyomtatott és elektronikus formában o Területek: természettudományok, orvostudomány, műszaki tudományok, mérnöki tudományok, energia és technológia o Teljes szövegű változatban csak az előfizetett, a listában zöld lappal jelzett folyóiratok cikkei (1995-től) tölthetők le o Számuk több mint 9,5 millió Science Magazine (fulltext folyóiratokat tartalmazó adatbázis) Kutatási eredmények, felfedezések, kutatási jelentések, kritikai cikkek, esetenként multimédiás kiegészítések 1999 és 2004 között a legmagasabb impakt faktorral rendelkezett az alábbi 6 tudományterületen: molekuláris biológia és genetika, fizika, biológia és biokémia, növény- és állattan, űrtudomány, immunológia. Cikkei folyamatosan a leginkább idézettek. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (16) ( )

22 SCOPUS (TÁMOP 4.2.5) o A szakirodalom és a minőségi internetes forráskutatás egyik legnagyobb absztrakt és citációs multidiszciplináris adatbázisa o Kiváló támogatást nyújt a szakirodalom-kutatási folyamatban o Naponta frissítik, összesen több mint kiadó közel lektorált folyóiratának adatait tartalmazza Scriptum szótárcsomag o Angol-magyar műszaki és tudományos nagyszótár, Angol- magyar informatikai szótár, Angol-magyar gazdasági szótár, Német-magyar közgazdasági szótár, Orosz-magyar közgazdasági szótár, Francia-magyar közgazdasági szótár, Angol-magyar bank- és tőzsdeszótár, Német-magyar bankszótár, Német-magyar külkereskedelmi szótár, Angol-magyar építészeti szótár, Orosz- magyar nagyszótár, Spanyol-magyar kéziszótár. Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (17) ( )

23 SpringerLink o A világ egyik legszéleskörűbb online gyűjteménye természettudományos, technológiai és orvosi folyóiratokból o Jelenleg közel 2600 folyóirat érhető el 1997-től teljes szöveggel o Területek: élettudományok, kémia, földtudományok, számítástechnika, orvostudomány, fizika és csillagászat, műszaki tudományok, környezetvédelem, jogtudomány, közgazdaságtan, társadalomtudomány Grove Art Online o A legteljesebb művészeti enciklopédia, virtuális művészeti kézikönyvtár, mely minden szempontból lefedi mind a nyugati mind a nem nyugati vizuális művészeti ágakat o Több mint kereshető művészeti alkotást, térképet, és rajzokat ajánl. o Több mint kifelé mutató link található az adatbázisban Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (18) ( )

24 World Biographical Information System (WBIS) (TÁMOP ) o A WBIS online adatbank 30 nemzeti biográfia egyesített gyűjteménye és több mint 6 millió személy életrajzát tartalmazó rendszer o A rövid életrajzi adatokat Kr.e. 8. századtól napjainkig dolgozza fel, és mintegy 8,4 millió digitális cikket tartalmaz életrajzi kézikönyvekből, 6 különböző nyelvű kezelőfelülete van Web of Science (WoS) (interdiszciplináris bibliográfiai adatbázis) o Heti frissességgel közreadott anyaga a tudomány egész területére kiterjed. o A WoS szolgáltatása a citációs index, amely lehetővé teszi a tudománymetriai elemzéseket, mivel a cikkek bibliográfiai adatain kívül a szerzői hivatkozásokat is feltárja. o Területek: pszichológia, szociológia, matematika, fizika, kémia, biológia, orvostudomány, informatika, számítástechnika, nyelvészet, irodalom, irodalomtudomány Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (19) ( )

25 Zoological Record o A világ legrégebbi folyamatosan működő adatbázisa az állati biológia terén o Témakörei felölelik az állati biológia minden területét a környezeti leírástól a rendszertanig és az állatorvosi tudományokig Az EISZ szolgáltatott adatbázisai (20) ( )

26 Mi az EBSCO? o Az EBSCO a világ egyik legnagyobb folyóirat-előfizetési ügynöksége, melyet 1944-ben Elton Bryson Stephens alapított o Az ő nevének kezdőbetűiből kapta a cég a nevét (Elton B Stephens COmpany) o Az EBSCO kb folyóiratot forgalmaz, melyből több mint érhető el a könyvtárakban világszerte o Ezek feldolgozása alapján készül a szakirodalmi adatbázisuk, melynek elérését hazánkban az MTA könyvtára az EISZ programon keresztül biztosítja a közkönyvtárak számára o URL: o Teljes szövegű szakcikkek általános, üzleti, egészségügyi, pedagógiai, öko-, könyvtári és egyéb tudományos témakörökben o Az adatbázis-gyűjtemény használata segítség lehet az egyes témákban kutatók, szakdolgozók, de a hobbyból érdeklődők számára is. EBSCOhost (1) ( )

27 Az EBSCO Publishing EBSCOhost nevű szolgáltatása. Bibliográfiai és teljes szövegű adatbázisokat kínál a hazai könyvtáraknak. o Az EBSCOhost szolgáltatott adatbázisai  Academic Search Complete (ASC)  Business Source Premier (BSP)  ECONLIT  ERIC  MasterFILE Premier  Health Source: Consumer Edition  Health Source: Nursing/Academic Edition  Medline  Regional Business News  Library, Information Science & Technology  GreenFILE  Newspaper Source Plus  AP NewsMonitor Collection EBSCOhost (2) ( )

28 Általában digitalizált vagy elektronikus formában tárolt/ létrehozott adatbázisok, melyek fejlett keresőrendszerrel visszakereshetőek. Pl.: Digitalizált Törvényhozási Tudástár (Országgyűlési Könyvtár) Jeles személyről összeállított különgyűjtemény, mely életrajzot, bibliográfiát, teljes szövegeket, levelezéseket, hivatkozásokat jelenít meg egy kereshető adatbázisban. Mindennapi élet helyi jogszabályai, ami a közgyűlésnek a város mindennapi életét meghatározó, befolyásoló hatályos rendeleteit, határozatait szolgáltatja visszakereshető formában Városi/megyei/területi lapok gyűjteménye, archívumai, linkcímei Hallgatói segédanyagok, mely dokumentumtárként funkcionál, és minden esetben visszakereshető adatbázisba rendezett Digitális Irodalmi Akadémia, Országos Széchényi Könyvtár - Digitális Könyvtár, Google dokumentumok, Magyar Elektronikus Könyvtár, Magyar Országos Közös Katalógus, Nemzeti Audiovizuális Archívum, Internet Movie Database, Arcanum Tudástár stb. Könyvtári Tudástárak

29 https://www.mtmt.hu/

30 Célja, hogy legyen egy sok célra hasznosítható nemzeti bibliográfiai adatbázis Magyarországon. Az MTA, a MAB, a Magyar Rektori Konferencia, az OTKA és az Országos Doktori Tanács 2008-ban kezdeményezte elindítását Egyetértettek abban, hogy a hazai tudományos kutatás hiteles nyilvántartását és bemutatását kell megvalósítani az MTMT, illetve a rendszerhez csatlakozó szervezetek segítségével. A közös rendszerből származó előnyök o Országosan egységes rendszerben vehet részt az intézmény o Fejlesztése és üzemeltetése lényegesen olcsóbb, mint a helyi fejlesztés és működtetés o Adatkonverzió lehetséges: az ODT, az OTKA, az MTA igényeinek megfelelően o A külső minőségbiztosítás beépül a rendszerbe o Széles szakértői bázison működik, képzési lehetőséget biztosít o Nagyobb szervezetek adatigényeivel kompatibilis o Non-profit szervezet működteti. Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) (1)

31 Miért jó a kutatóknak? o Személyes tudományos bibliográfia összeállítása egyszerű o Kis munkaigénnyel karbantartható o Segíti pályázatok és jelentések készítését o Széles körben ismert formátum o Személyes honlapra beilleszthető o MTA, ODT, MAB, OTKA elfogadja, preferálja. Miért jó a könyvtáraknak, könyvtárosoknak? o Kiegészítő könyvtári funkciókat nyújt (folyóiratcikk nyilvántartás, idézetek nyilvántartása) o Egységes folyóirat publikációs és idézési nyilvántartás o Ügyfélszolgálat (probléma megoldás, szoftverhasználati segítség). Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) (2)

32 Az MTMT szolgáltatásai Online hiteles tudományos eredmény-nyilvántartást biztosít, és bemutatja az eredményeket, magyar és részben angol nyelven Nyilvános, hiteles, átvehető és hivatkozható publikációs listákat ad. Ezek felhasználhatók az intézményi akkreditációban, a doktori disszertációs védések során, MTA, OTKA és NKTH pályázatoknál Segíti az akadémikus tagajánlásokat, az "MTA doktora" pályázatok beadását és azok értékelését Bibliográfiai adatok révén átmenetet biztosít a teljes szövegű közleménytárhoz (repozitórium) Az adatot szolgáltató intézmények tudományos teljesítményéről összesített képet ad. Ez felhasználható az adott intézmények önértékeléséhez és/vagy külső értékeléséhez A rendszer automatikus adatfeltöltést és megfelelő előkészítéssel adatkonverziót is végez, meglévő adattárakból és könyvtári rendszerekből Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) (3)


Letölteni ppt "EISZ nemzeti program (Elektronikus Információszolgáltatás ) A nemzeti program célja, hogy a felsőoktatás és a tudományos kutatás számára nélkülözhetetlen."

Hasonló előadás


Google Hirdetések