Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Automatikus diaváltás A hangszórókat kérem bekapcsolni.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Automatikus diaváltás A hangszórókat kérem bekapcsolni."— Előadás másolata:

1

2 Automatikus diaváltás A hangszórókat kérem bekapcsolni

3 (1810, Kézdimárkosfalva - 1898, Budapest) A nagyenyedi kollégiumban tanult, egészen fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni. 1829- ben kijutott Bécsbe, ahol rövid ideig J. Ender növendéke volt. 1830-ban Kolozsvárra visszatérve, Barra Gábortól a litográfia technikáját sajátította el, melyet magas művészi színvonalon egész életén át művelt. 1831-től két esztendőt Bukarestben töltött, ahol keresett arcképfestő lett. Ő volt az első művészetéből megélni tudó festőnk, amit főként az tett lehetővé, hogy az arckép minden műfaját és technikáját kiválóan művelte. Szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette 1859-ben kiharcolta a Képzőművészeti Társulat megteremtését, melynek 1862-től haláláig igazgató elnöke volt. 1867-ben Pest városának képviselője. Tzombi Andre Gagnon - Un Piano Sur La Mer http://www.hung-art.hu/index-hu.html

4 A meny megérkezése-1856

5 Konkolyné arcképe -1837

6 Konkolyi arcképe -1837

7 Buttler János-1836

8 Női arckép-1831

9 Széchenyi István -1836

10 Teleki József-1836

11 Vörösmarty Mihály -1836

12 Batthyány Lajos gróf -1840

13 Arab férfi (Egy dervis)-1843

14 Eötvös József-1845

15 Zrínyi Miklós (cégérkép)-1848 A “Zöld fa” cégérképe-1838

16 Galambposta-1843

17 Liszt Ferenc-1847

18 Női arckép-1846

19 Vásárra menő román család-1843

20 Önarckép-1841

21 Pyrker János László egri érsek-1842

22 Szalagfű (Enyelgés)-1841

23 Széchenyi István gróf -1848

24 A Dégenfeld-család 1854

25 I. Ferenc József-1853

26 Schodelné mint Szilágyi Erzsébet -1852

27 A Lánchíd alapkőletétele-1864

28 Arany János portréja -1884

29 Bittó Istvánné-1874

30 Matta János-1860

31 Matta Jánosné-1860

32 Teleki László álló portréja -1861

33 Nettunói nők-1835 A következő képek aquarellel voltak festve

34 Nő csíkos ruhában-1844

35 A művész felesége-1844 Műteremben (Teleki Róza)-1838

36 Nemzeti divatkép-1846

37 A hajóhíd a Lánchíd épülő pilléreivel-1843

38 Női arckép-1835

39 Nagy Sándor József menyasszonya, Kovács Schmidt Emma -1849

40 Vége Készítette: Tzombi http://astoria.extra.hu További vidám, és szép diákért, látogass el a: http://astoria.extra.hu http://astoria.extra.hu oldalra. http://astoria.extra.hu


Letölteni ppt "Automatikus diaváltás A hangszórókat kérem bekapcsolni."

Hasonló előadás


Google Hirdetések