Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Fő tér.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Fő tér."— Előadás másolata:

1 Fő tér

2 Nagytemplom régen

3 Griff Szálló A Fő tér és a Fő utca sarkán áll egy épület, amely nevét az Esterházy-család címerében szereplő madárról kapta nevét. Sokáig beszálló vendéglő volt. Nagy tánctermében egykor nagy bálok, előadások és zenés estek zajlottak. Az épületet a rendszerváltás után helyreállították és ismét szállóvendégeket fogad.

4 Gróf Esterházy Károly szobor
Gróf Esterházy Károly katolikus püspök bronzszobrát május 4-én avatták fel a pápai Fő téren az általa építtetett katolikus nagytemplom előtt, a város ezzel tisztelgett egykori bőkezű földesura előtt, akinek urasága alatt elnyerte mai barokk arculatát. Marton László magas talapzaton álló alkotása püspöki öltözékben, egyik kezében keresztet, a másikban a Bibliát tartva ábrázolja a városépítő főurat áprilisában szállították el a Fő tér rekonstrukciós munkálatai miatt. Már akkor is tudott volt, hogy a megújuló téren új helye lesz a szobornak. A tér nyugati oldalának központjában helyezték el az alkotást.

5 A korsós lány A szobor fő alakja egy korsóból vizet öntő női figura, ami alatt egy nagyméretű tálca található és négy vízköpő a kút négy oldalán. A szökőkút megidézi a 20. század elején a Fő téren álló szökőkutat, talapzata megegyezik a korabeli kútéval, ám teljesen mégsem annak rekonstrukciója, hiszen arról időközben kiderült, hogy nem szerették az itt élők. Így a művész arra kapott felkérést, hogy a korabeli szökőkutat idéző, ám annak hiányosságait nélkülöző alkotást készítsen. A szobrot Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotta és Pálffy Dóra volt a modellje.

6 Lábasház

7 Jégpálya

8

9 Új funkcióval bővül a Fő tér Játszótér a Játékfesztiválra

10 A prezentációt készítette Róka Boglárka, Benkő Petra és Lőke Gergő a 9
A prezentációt készítette Róka Boglárka, Benkő Petra és Lőke Gergő a 9.C osztály nevében. Köszönjük a figyelmet!


Letölteni ppt "Fő tér."

Hasonló előadás


Google Hirdetések