Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Kiegészítő megfigyelések a terepklíma feltárásához.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Kiegészítő megfigyelések a terepklíma feltárásához."— Előadás másolata:

1 Kiegészítő megfigyelések a terepklíma feltárásához

2 A terepklíma vizsgálatok során vizuális megfigyeléseket is szükséges végeznünk, pl. az ónos esőre, a harmatra, dérre, ködre, zúzmarára, fagyra és fagykárra és felhőzetre vonatkozóan. Ide tartozik a természetes és termesztett növényzet fenológiai megfigyelése is. a)A mikrocsapadékok megfigyelése Egy terepklímatológiai célból felmért terület nedvességgazdálkodásában fontos szerepet kaphatnak a mikrocsapadékok – az ónos eső, a harmat, a dér, a köd és a zúzmara megfigyelése. Az ónos eső azt az esőt jelenti, amely vízcseppekben ér le a hideg fagyos talajra és csak azután fagy meg. A túlhűlt vízcseppekből álló ónos eső a felszínen nagy károkat okozhat. A hirtelen túlhűlt víz jégpáncéllal vonja be a termőföldet, növényzetet, fákat. Az ónos eső gyakorisága a tengerszint feletti magassággal nő, magaslati lejtők útjainak járhatóságát erősen gátolja.

3 A harmat fagypont felettei hőmérsékletű térben keletkezik, amikor a felszín és a rajta lévő élő és élettelen tárgyak éjjel kisugárzás útján erősen lehűlve a vízgőz egy része kicsapódik a levegőből a felszínen lévő növényzetre vagy más tárgyra. A harmat vízértéke csekély, általában 0,1-0,2 mm, de így is nagy a gazdasági jelentősége, mert éppen csapadékszegény időkben, derült napokon, tavasszal és nyáron juttat vizet a növényzetnek. Az apró jégkristályokból álló dér akkor keletkezik, ha a felszín hőmérséklete és a harmatpont 0°C alatt van. A harmat és a dér erősen lehűlt felszíneken, szélcsendes derült időjárási helyzetekben a terepklíma kifejlődése szempontjából is kedvező feltételek közt jön létre. Megfigyelésük a változatos domborzatú területeken azért bír jelentőséggel, mert gyakoriságukból következtethetünk az erős lehűlés helyeire, pl. a fagyzugokra. Az ilyen helyek feltárása a harmat és dér megfigyelésével is elvégezhető, mellőzve a műszeres méréseket. A zúzmara az áramló, melegebb páratelt levegőből válik ki, főleg függőleges, hideg felületeken, amelyeknek 0°C alatti hőmérséklete miatt a kiválás kristályos vagy durva jég alakjában történik.

4 A zúzmara olyan jéglerakódás, amely a légáramlással és borús, ködös időjárással van szoros kapcsolatban. A zúzmara vízértékének mennyisége sokszorosa lehet a harmaténak, s ezzel számottevő mennyiséget juttat a talajnak. A villamos szabadvezetékekre felrakódó zúzmara tömege olykor katasztrofális lehet. A harmatot, deret és a zúzmarát közös néven bevonatoknak is nevezik. A kisugárzási köd szélcsendes, derült időjárási helyzetekben, főleg nedves, hideg talaj vagy vízfelszín felett, illetve mélyebb fekvésű területeken (medrek, árkok, laposak, teknők, völgyek) keletkezik. Ezért a kisugárzási köd megjelenése, gyakorisága mezoklimatikus (topoklimatikus) jellegű, mert ott a helyi sajátos lehűlési hajlamot a mezodomborzat döntheti el, a különleges lehűlési hajlamából eredő nagyobb ködgyakoriságával. A hegy gyakoribb, erőteljesebb ködképződést inkább az áramlási viszonyok döntik el, amennyiben a lejtőkön feláramló levegő adiabatikus lehűlése folytán itt jóval gyakrabban állhat elő áramlási köd, mint a síkságokon. A lejtőköd a lejtőn emelkedő légtömegben történő lehűlés következtében beálló párakicsapódás eredménye. Alulról nézve sokszor felhőnek látszik, de a lejtőről nézve ködnek minősül.

5 A síkságon csak akkor kerül sor áramlási köd keletkezésére, ha enyhe párás levegő áramlik a hideg felszín fölé és ott csökken a hőmérséklete a harmatpont alá. Ez leggyakrabban vízfelületek közelében jön létre. A fentebb leírtak alapján az áramlási köd gyakorisága is mezoklimatikus jelzőszámnak tekinthető. A ködről általában az a hiedelem, hogy árthat a növényzetnek. A köd maga közvetlenül nem árthat, legfeljebb betegségeket terjesztő szerepe van (gabonarozsda, peronoszpóra stb.) b) A fagy, fagykárok megfigyelése, térképezése Egy terepklíma szempontjából felmért területen igen fontos az ott kialakuló fagyoknak, fagykároknak a megfigyelése, terepi felvételezése, majd ennek térképezése. A fagynak két altípusát szokás megkülönböztetni: szállított (advekciós) és sugárzási (radiációs) fagyokat. A szállított fagy esetén már a hozzánk érkező légtömegek hőmérséklete fagypont alatt van és fagykárosító hatása egyidejűleg nagy területre terjed ki.

6 Télen, a növények nyugalmi időszakában a fagyok károsító akkor következik be, ha – hótakaró nélküli helyzetben – az éjszakai hőmérséklet, -10, ,0°C közötti. A hideg advekció ősszel és tavasszal is okozhat jelentős fagyokat. A sugárzási fagyok ősszel és tavasszal, szélcsendes, derült időben lépnek fel leggyakrabban. Ezeket a fagyokat az erős éjszakai kisugárzás okozza, vagyis olyankor, amikor a légkör üvegház hatása kicsi. A fagykár mértéke függ a növényfajok fagyérzékenységétől (fagytűrő-képesség), a terep domborzati viszonyaitól, a felszín hőkapacitásától. A sugárzási fagyok rendkívül változatos területi eloszlásának a károsító hatása már kis távolságon belül is igen eltérő, mivel a kisugárzási fagyok idején a levegő hőmérséklete a magassággal nő, ezért a fagy erőssége a felszíntől felfelé csökken, majd el is maradhat. Ennél fogva a lejtőkön, a magasabb térszíneken az elfagyási kár is csökken.

7 A fagykár és a tengerszint feletti magasság között ellentétes irányú szoros kapcsolat van: (r =-0,92). Egyenlete: Y = 150,7-0,604X, ahol, Y= a tengerszint feletti magasság (m), X = a fagykár (%). Az egyenlet azt fejezi ki, hogy 150m magasságban fagykár már elvileg nincs, továbbá m között 10 m-es magasságnövekedés 16,6%-os fagykárcsökkenéssel jár. Fagykár és a magasság közötti kapcsolat a levegő hőmérsékletének magassággal való növekedésével (inverzió) függ össze (lásd a B- és a C részábrákat). Egy tájon belül a fagykárok térképezését a mindenkori célkitűzés és feladat határozza meg. A legegyszerűbb az ún. „szem-fül módszer”, amely egy adott helyen és időben a fenológiai jelenségeket, így a fagykárokat is szemrevételezéssel látás és a helyi lakosság elmondásaiból, hallás útján állapítja meg, majd ezeket a helyeket megjelöli a térképen.

8

9 Itt azonban a fagykárfokozatok megállapítása önkényes, szubjektív, a felvételező egyén(ek)-től függően változik. Ebben rejlik leglényegesebb hibája is, de felszínes tájékozódásra alkalmas. Azonban a növények elfagyása és annak mértéke megállapítható műszeres (mikroszkópos) méréssel, hajtatással, távérzékeléssel, légi fényképezéssel is. A fásszárú növényeknél (cserjék, gyümölcsfák, szőlő, stb.) pl. a téli fagykárok felmérése az egyik legalkalmasabb eljárás tavaszi hajtatási módszer. Lényege, pl. a szőlőnövény esetében, hogy a felmérendő terület több pontján, vagy hegyvidéken a különböző tengerszint feletti magasságokban db több rügyes kb cm hosszú vessződarabokat vágnak le a szőlőtőkéről. A vessződarabokat megfelelő nagyságú vízzel megtöltött edényekben, szobahőmérsékleten hajtatják, s ha a vesszőn egy rügy sem fakad ki, a veszőt fagyottnak tekintik.

10 A fagyott rügyek számának a viszonya az összes rügyhöz adja a fagykár százalékos értékét. A kapott százalékos fagykár értékét érdemes 1:10 000, 1: es méretarányú topográfiai térképen is megjeleníteni. A fagykár erősségére általában négy kategória állítható fel: I. mérsékelt, ha a fagykár25-50% II. közepes,ha a fagykár50-75% III. erős, ha a fagykár75-90% IV. teljes, ha a fagykár90-100% A domb és hegyvidéken a lejtők általában nem egyenletesek, hanem rajtuk gyakran következnek be lejtőtörések, lejtőszög változások. Egy lejtőn a lankásabb részek gyakran váltakoznak meredekebbel. Ilyenkor a fagykár erősségek szabályos egymás után való következése felbomlik és a lankásabb – mint a fagy által erősebben sújtott rész kiválik.

11

12 A domborzat jelentősen befolyásolja az első őszi és az utolsó tavaszi fagyhatár napjának időpontját és a fagymentes időszak hosszát is. A magasabb tereprészeken, lejtőkön hosszabb, a völgyekben rövidebb a fagymentes időszak. A domb- és hegyvidékeken a fagykár erőssége elsődlegesen a tengerszint feletti magasságtól, a lejtőszög változásától, a növény fagytűrőképességétől és legkevésbé az expozíciótól függ. A fagytérképek a terepklíma mérési pontjainak (állomásainak) a kiválasztásában, az eltérő sajátosságú tereprészek elkülönítésében nyújtanak jó szolgálatot. További értékük, hogy a meteorológiailag felmért pontok közötti interpolációt megkönnyítik. A fagykárok térképezése a helyi klímafelmérés fontos segédeszköze is. A mezőgazda, a gyümölcs- és szőlőtermesztő számára pedig a tervszerű telepítéshez, a fajták helyes kiválasztásához, a fagy elleni védekezéshez általában a termőhely feltárásához ad hatásos segítséget.

13

14 c) Növényfenológiai megfigyelések A terepklíma és a fenológia területén vizsgálódó tudományágaknak nagy szüksége van mindkét tárgykörből, egymással kapcsolatba hozható megfigyelési adatokra a kétféle természeti jelenség összefüggésének megállapítása, feltárása érdekében. A fenológia (magyarul jelenségtan) az időjárással és az éghajlattal, szorosabban a helyi klímával összefüggő növényi és állati életjelenségek vizsgálatával foglalkozik. A terepklíma tudomány a növényt is műszernek tekinti. Egy szabdalt területen, tájon belül – ahol terepklíma állomások is működnek – meg kell figyelnünk a vadontermő növények, mezőgazdasági vagy kultúrnövények, gyümölcsfák, szőlők és egyéb fák fenológiai fázisait, az egyes fázisok (kelés, virágzás, stb.) bekövetkezésének időpontjait. A vadontermő növényeknél (fáknál, bokroknál) a rügyfakadást, lombosodást, virágzást, a termés beérését és a lombhullást. Lágyszárú növényeknél a levél- fejlődését, virágzást, érést kell feljegyezni.

15 A mezőgazdasági növényfázisok a következők: kelés, bokrosodás, szárbaindulás, kalászhányás, virágzás, érés. Feljegyzésre kerülnek a vegetációs időszak alatt végzett különböző ápolási munkák (kapálás, permetezés, stb.), gombabetegségek, állati kártevők fellépése. Az egyes fenológiai fázisok bekövetkezésének időpontja az a naptári nap, amikor a megfigyelendő területen a kérdéses fázis legalább 50%-os állapotba jut. A növényfenológiai feljegyzéseknél figyelembe kell venni a környezeti tényezők hatását is. Így pl. a talaj sajátosságát, a fiziografikus tényezőket is (a tengerszint feletti magasságot, az expozíciót, stb.). Egy-egy területen a virágok, bokrok, fák igen jól jelzik annak makro-, de mezo-, és mikroklímáját is. Általában az az elv alakult ki, hogy a fák a makro-, a bokrok és cserjék a mezo-, és a lágyszárú növények a mikroklíma jelzői. A fagyzugok felkutatásában is segítséget nyújt a több éves vadnövényfenológiai megfigyelési anyag és annak térképezése.

16 Az erdőgazdálkodásnál a fagyveszélyes területek kijelölése ugyancsak fenológiai alapon megbízhatóbb támpontot nyújt a fiatal facsemeték kiültetésénél. A leghűbb képét az időjárás lefolyásának, a vadontermő növények tükrözik vissza. A gyógynövények termesztésénél és a vadontermő gyógynövények szedésénél is igen fontos a különböző fenofázisok ismerete, mert a gyógynövények értékét befolyásolja a szedés idő. A fenológia a gazdaság más ágában, pl. a méhészetnek is segédkezet nyújt. A már említett orografikus hatások miatt a mézelő fák (akác, hárs) különböző időben virágzanak, ezért a vándorméhészek akkor találnak méheik számára jó méhlegelőre, ha a teljes virágzásra érkeznek oda. Az egyes fenológiai fázisok közötti időtartam a fenológiai szakasz (pl. a virágzás-érés közötti fenológiai szakasz). A fenológiai szakaszok összessége alkotja a növény vegetációs időszakát.

17 A mezőgazdasági növények vegetációs időszaka a vetéssel vagy kiültetéssel, a fák esetén az újraéledéssel kezdődik, a vegetációs időszak befejeződését a betakarítás vagy lombhullás jelenti, amely nem azonos a vegetációs időszak biológiai végével. Azt a fenológiai időszakot, amelyre a növények tenyészidőszaka kiterjedhet, teljes vegetációs időszaknak nevezzük. Ez általában az 5,0°C-os átlagos hőmérséklet feletti időszak. A vegetációs időszak hossza függ az éghajlati viszonyoktól, az uralkodó időjárástól, a domborzati sajátosságoktól, a környezeti feltételektől. Hazánk déli területein a teljes vegetációs időszak 250 nap felett alakul, március között kezdődik és november között fejeződik be. Az Alföld nagy részén, a Dunántúl sík területein ez az időszak napot tesz ki. Átlagos kezdete március 15. körül, befejezése november között van. Alacsonyabb hegyvidékeinken ( Bakony, Börzsöny, Cserhát) és a Dunántúl nyugati peremvidékén, az Alföld északkeleti részén a vegetációs időszak nap. Kezdete március , befejeződése november 8-12.

18 Hegyvidékeink magasabb területein (Bükk, Mátra) a teljes vegetációs időszak hossza már csökken, napra. Kezdete kitolódik április ig és már október között befejeződik. Az egyes években a fentebb említett időpontok hazánk éghajlatának szélsőséges volta miatt igen széles időközökben ingadoznak. A tenyészidőszak hosszát a domborzat is jelentősen módosítja, a délies expozíció növeli, az északi rövidíti. Egy tájon belül a fenológiai megfigyelések több évre visszanyúló sorozatainak átlaga alapján készült térképek hasznos információt nyújtanak arról, hogy pl. a különböző mezőgazdasági növények termesztésére milyen feltételek teljesülnek. Az ilyen fenológiai megfigyelések alapján elkészíthetők: a fenológiai térképek, a fenológiai naptár. A fenológiai térképek azt mutatják be, hogy a különböző éghajlati, időjárási hatások milyen mértékben módosítják a fenológiai jelenségek sorrendjét, egymásutániságát.

19 A fenológiai térképek az izokrongörbék (izokron- azonos idejű, egyidejű) alapján adnak felvilágosítást arról, hogy az azonos fenológiai jelenségek hogyan változnak a hely (táj, vidék, terep) függvényében. Az ilyen térképeken az izokrongörbék eloszlásából az azonos időben lejátszódó fenológiai jelenségekre lehet következtetni. A izokrontérképek kifejezik a viszonylag kis távolságok közötti ún. terepklíma hatások által létrehozott fenológiai különbségeket, de a nagyobb tájegységek sajátos éghajlati és domborzati hatásait is jól mutatják. Egy közepes léptékű fenológiai térkép segítségével felismerhetők a helyi éghajlatbeli különbségek, amelyek csupán a meteorológiai állomások érvényes adatai alapján nem ismerhetők fel. A kistérségű fenológiai megfigyelések könnyen elvégezhetők mezőgazdasági üzemi körülmények között, a rendszeresen végzett szemlék alkalmával is. Az így nyert tapasztalatok jó alapot nyújtanak a termőhely ésszerű hasznosításához.

20

21 A különböző növényfenológiai jelenségek naptári sorrendben való rendezésével juthatunk az ún. fenológiai naptárhoz, ami a különböző növények eltérő fenológiai jelenségeinek átlagos naptári időpontját tartalmazza. A naptárak mindenütt a helyi vegetáció fejlődési ütemét és a különböző növények efejlődése, valamint az időjárás közti kapcsolatot tükrözi. A tavasz, illetve az egész vegetációs periódus kezdetét a hóvirág virágzásának megindulása, végét a fák lombhullatásának kezdete és az őszi búza kelése jelzi.

22

23 A felhők osztályozása A kondenz á ci ó sor á n kialakult felhőket t ö bb szempont szerint oszt á lyozhatjuk. A felhők alakja azokra a fizikai folyamatokra utal, amelyek l é trehozt á k őket. H á rom alapvető form á t adhatunk meg: r é teges vagy sztr á tusz t í pus ú felhő: v í zszintes kiterjed é se a vastags á g á hoz k é pest nagy;  gomolyos vagy kumulusz t í pus ú felhő: vastags á ga a v í zszintes kiterjed é shez k é pest nagy;  vastag r é tegfelhő: mindk é t ir á ny ú kiterjed é se nagy.

24 Halmaz á llapotuk szerint megk ü l ö nb ö ztet ü nk foly é kony (v í zcseppek), szil á rd (j é gszemek) é s vegyes halmaz á llapot ú felhőket. A felhők magass á g á t als ó fel ü let ü knek, az ú n. felhőalapnak a talajfelsz í ntől m é rt t á vols á g á val jellemezz ü k. Eszerint lehetnek alacsony szintű, k ö z é pmagas szintű é s magas szintű felhők. A felhőalap magass á ga a m é rs é kelt ö vben ezekn é l a felhőkn é l sorban a k ö vetkező: 2 km alatt, 2-6 km k ö z ö tt é s 6 km f ö l ö tt. A halmaz á llapot é s a magass á g k ö z ö tt nyilv á nval ó ö sszef ü gg é s van: az alacsony szintű felhők t ú lnyom ó r é szt v í zcseppekből á llnak, a k ö z é pmagas szintűek nagy r é sze vegyes halmaz á llapot ú, m í g a magas szintű felhők kiz á r ó lag j é gkrist á lyokat tartalmaznak.

25 Megk ü l ö nb ö ztetj ü k m é g az ú n. f ü ggőleges fel é p í t é sű felhőket, amelyeket ugyan a felhőalap magass á ga szerint az alacsony szintűek k ö z é lehetne sorolni, de vastags á guk olyan nagy, hogy a tetej ü k beleny ú lik a k ö z é pmagas, sőt gyakran a magas szintű felhők tartom á ny á ba. A k ö vetkezőkben a felsorolt oszt á lyoz á si szempontok szerint megk ü l ö nb ö ztetett 10 fő felhőfajta (felhőnem) elnevez é s é t, jel ö l é s é t é s legfontosabb jellemzőit k ö z ö lj ü k:

26 Magas szintű felhők: 1.Pehelyfelhő vagy Cirrus, Ci. Finom, rostos, fonalas szerkezetű, különálló felhők. Saját árnyéka nincs (áttetsző vagy átlátszó), általában fehér színű, gyakran selymes fényű. Majdnem kizárólag jégkristályokból áll. 2. Magas szintű gomolyos rétegfelhő vagy Cirrocumulus, Cc (bárányfelhő). Igen apró gomolyokból, bordákból tevődik össze, amelyek csoportokba, sorokba rendeződnek. Árnyékot nem vet, döntően jégkristályokból áll. 3.Magas szintű rétegfelhő vagy Cirrostratus, Cs. Vékony fehér fátyol, amely a Napot vagy a Holdat nem takarja el, de halojelenséget okoz. Főleg jégkristályok alkotják.

27 Pehelyfelhő vagy Cirrus, Ci.

28 Pehelyfelhő vagy Cirrus, Ci.

29 Magas szintű gomolyos rétegfelhő vagy Cirrocumulus, Cc (bárányfelhő).

30 Magas szintű gomolyos rétegfelhő vagy Cirrocumulus, Cc (bárányfelhő).

31 Magas szintű rétegfelhő vagy Cirrostratus, Cs.

32 Magas szintű rétegfelhő vagy Cirrostratus, Cs.

33 Középmagas szintű felhők: 4. K ö z é pmagas szintű r é teges gomolyfelhő vagy Altocumulus, Ac. Feh é res vagy sz ü rke felhőr é teg vagy felhőfolt, amit lapos gomolyok é s lapocsk á k alkotnak. Á rny é ka lehets é ges. A mi sz é less é g ü nk ö n á ltal á ban v í zcseppekből á ll, de t é len vagy magasabb sz é less é geken á llhat j é gkrist á lyokb ó l is. 5.K ö z é pmagas szintű r é tegfelhő vagy Altostratus, As. Rostos vagy s á vos szerkezetű r é teg, sz ü rk é s vagy k é kes sz í nű. R é szben v í zcseppek, r é szben j é gkrist á lyok alkotj á k (vegyes halmaz á llapot ú ), a Nap vagy a Hold csak elmos ó dva l á tszik rajta kereszt ü l. Csapad é k (eső vagy h ó ) hullhat belőle.

34 Középmagas szintű réteges gomolyfelhő vagy Altocumulus, Ac.

35 Középmagas szintű rétegfelhő vagy Altostratus, As.

36 Alacsony szintű felhők: 6.Alacsony szintű réteges gomolyfelhő vagy Stratocumulus, Sc. Lapos részekből vagy gomolyokból álló réteg vagy folt. Szürkés színű, helyenként sötétebb foltokkal. Gyenge csapadékot képes okozni. Általában vízcseppekből áll, de hideg időben tartalmazhat hó- és jégkristályokat is, ilyenkor halojelenséget idézhet elő. 7. Alacsony szintű rétegfelhő, Stratus, St. Egyenletes szürke felhőréteg, amelynek szerkezete a ködéhez hasonló. Vízcseppekből áll, szemerkélő eső, hó vagy hódara hullhat belőle.

37 A halo jelenség

38 Alacsony szintű réteges gomolyfelhő vagy Stratocumulus, Sc.

39 Alacsony szintű rétegfelhő, Stratus, St.

40 Függőleges felépítésű felhők. 8.Gomolyfelhő vagy Cumulus, Cu. Elk ü l ö n ü lt, á ltal á ban sűrű, é les k ö rvonal ú felhő, amely f ü ggőleges ir á nyban gomolyszerűen, kupolaszerűen vagy tornyosan fejlődik. A felső, naps ü t ö tte r é szei ragyog ó feh é rek, als ó r é sze s ö t é t é s szinte pontosan v í zszintes. Á ltal á ban v í zcseppekből á ll, a magasabb tornyok felső r é sz é ben azonban lehetnek h ó - é s j é gkrist á lyok. Konvekt í v fel á raml á sok r é v é n keletkezik, egyik alfaja adhat z á porszerű csapad é kot is. 9. Zivatarfelhő vagy Cumulonimbus, Cb. A Cumulus tov á bbfejlőd é s é ből keletkező hatalmas felhőtorony, amelynek teteje m é lyen beny ú lik a troposzf é ra fagypont alatti hőm é rs é kletű felső r é tegeibe, sőt a sztratoszf é r á ba is. Felső r é sze olyan feh é r, mint a Ci, é s gyakran ü lő alakban sz é tter ü l. Z á poros, zivataros csapad é k; eső, h ó vagy j é geső hullik belőle.

41 Gomolyfelhő vagy Cumulus, Cu.

42 Zivatarfelhő vagy Cumulonimbus, Cb.

43 10. Esőrétegfelhő vagy Nimbostratus, Ns. Szürke, gyakran sötétszürke felhőréteg, amelyből szinte állandóan hullik eső vagy hó. Vegyes halmazállapotú. A fent ismertetett felhőnemeket (fő felhőfajt á kat) a formai jegyek k ö zelebbi meghat á roz á s á val kieg é sz í tve a felhőfajt á kat kapjuk. A 14 felhőforma megk ü l ö nb ö ztet é s é vel ö sszesen 36 felhőfajt á t kapunk, mivel nem minden fő felhőfajt á hoz tartozik minden felhőforma (a Ns-hez é s az As-hez pl. egy sem). A felhőfajt á k meghat á roz á s á t bizonyos v á ltozatok megjel ö l é s é vel lehet tov á bb pontos í tani. Í gy ö sszesen t ö bb mint 250 felhőt í pust lehet megk ü l ö nb ö ztetni.

44 Esőrétegfelhő vagy Nimbostratus, Ns.

45 A fő felhőfajták fontosabb jellegzetességeinek összefoglaló ábrája

46 A felhőzet mennyiségének, a borultság mértékének meghatározása Borultság alatt az égboltnak felhők, vagy sűrű köd által való takartságának %-ban vagy oktában kifejezett értékét értjük. Régebben tizedekben adták meg a borultság mértékét, ami a terepklíma mérések során napjainkban is használatos. Műszer nélkül, becsléssel állapítható meg. Pontos meghatározása igen nagy észlelői gyakorlatot kíván. Az égboltot képzeletben nyolc részre osztjuk föl, és azt állapítjuk meg, hogy abból hány részt takarnak a felhők. A teljes felhőtlenség 0 (0%), a teljesen borult ég 8 okta (100%). Éjszaka a felhőzet terjedelmét abból ítéljük meg, hogy az égbolt hány nyolcad része csillagos. Ha van néhány felhőfoszlány az égen, de nem éri el az 1 oktát, akkor is 1oktának tekintjük a felhőzöttséget. Ha az ég majdnem teljesen borult és csak 1 oktánál kevesebb látszik, akkor is 7 oktának tekintjük a felhőzöttség mértékét. Köd esetén a felhőzöttség mértéke 8okta, ha a Hold, vagy a csillagok éjjel átlátszanak rajta, akkor 0 okta. A felhőzöttség mértékének minősítésére alkalmazott kifejezésekhez tartozó oktában megadott felhőzöttségi értékeket mutatja a következő táblázat:

47 felhőtlen az égbolt:0 okta Derült:1 okta gyengén felhős:2 okta Felhős:3-5 okta Erősen felhős:6-7 okta Borult:8 okta


Letölteni ppt "Kiegészítő megfigyelések a terepklíma feltárásához."

Hasonló előadás


Google Hirdetések