Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Halottak napjára….

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Halottak napjára…."— Előadás másolata:

1 Halottak napjára…

2 Fényárban úsznak a keresztény világ temetői
Fényárban úsznak a keresztény világ temetői. Ahova, ha évközben megfeledkeztünk is róla, mindenszentek estéjén elhunyt szeretteinkhez feltétlenül elvisszük a kegyelet, a megemlékezés virágait. Gyertyát is gyújtotunk az üdvösségükért, a nyugalmukért, a lelki békénkért. Világítottunk, átvilágíttattunk, hogy legalább ilyenkor, halottak napján próbáljuk felfedezni magunkban a jót, az emberit, az örökérvényű szeretetet. Ami csakis az elmúlás árnyékában remegő gyertyafényre csillan meg szemünkben, mementóként: addig becsüljük, szeressük egymást, amíg itt vagyunk! A túlsó partra immár csak kései sirató hallatszik.

3

4 Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt És itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, Csak szív, a mi szívünkhöz közel. De nincs már. Akár a föld. Jajj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több ,és most sem él. S mint fán se nő egyforma két levél, A nagy időn se lesz hozzá hasonló.

5 Nézzétek e főt ez összeomló
kedves szemet Nézzétek itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész Kővé meredve, mint az ereklye s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: Ő volt.

6 Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt az ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélyben lent, ahogy azt mondta nemrég: „Édes fiacskám egy kis sajtot ennék”, vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő olcsó cigaretta füstjére és futott, telefonált és szőtte álmát, mint színes fonált. Homlokán feltündökölt a jegy, hogy Milliók közt az egyetlen egy.

7 Keresheted őt, nem leled hiába, se itt, se Fokföldön
se Ázsiában, a múltban sem és a gazdag jövőben. Akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány, furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse.

8 Édes barátaim, olyan ez éppen, mint
az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…..” majd rázuhant a mázsás szörnyű mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva

9 „Nem volt……” Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer, s szólt ajka, melyet most lepecsételt.

10

11 Requiem aeternam dona ei domine…
Örök nyugodalmat adj neki Uram…

12 Készítette: Judit


Letölteni ppt "Halottak napjára…."

Hasonló előadás


Google Hirdetések