Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A gazdasági fejlődés célja:

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A gazdasági fejlődés célja:"— Előadás másolata:

1 A gazdasági fejlődés célja:
a teljes ember Baritz Sarolta Laura OP Budapesti Corvinus Egyetem Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

2 2

3 Gondolkodásmód „A közgazdaság nem fizikai törvények által irányított gépezet, a társadalmi és gazdasági rend megteremtője nem a piac ármechanizmusa, hanem az emberi értelem és akarat.” Muzslay, I., 1995 „…mindenképpen a vezetők és az alkalmazottak ‘gondolkodásmódjának’ megváltozására van szükség ahhoz, hogy a vállalati társadalmi felelősség egy szervezeti eszközből szervezeti céllá, feladattá váljon.” Kerekes, S. – Wetzker K., Harvard Business Manager, Magyar kiadás 2007 Hipotézis: „ha az ember gondolkodásmódja változik, változni fognak konkrét cselekedetei is, ennek alapján a gazdaság rendje és a világ rendje is, továbbá vele együtt az emberiség jövőjét meghatározó természeti környezet ügye is.” (MKPK körlevele 2008, 89.)

4 Az ember van a gazdaságért A gazdaság van az emberért
Gondolkodásmód Az ember van a gazdaságért A gazdaság van az emberért Alternatív közgazdaságtan Daly, Lutz, Lux, Schumacher Muzslay Egyház társadalmi tanítása Főáramú közgazdaságtan Samuelson, Friedman, Arrrow

5 ÉN – AZ ÉN – TE (teljes ember) Martin Buber: ÉN és TE individualizmus
Gondolkodásmód ÉN – AZ ÉN – TE (teljes ember) tömeg közösség Martin Buber: ÉN és TE individualizmus perszonalizmus

6 Valódi szükségleteimben
Objektivista önérdek (teljes ember): Valódi szükségleteimben a másik ember jólléte is benne van. Kiteljesedés az erények által. Szándék / motiváció: külső, belső SDT Szubjektivista önérdek

7 Motivációk – extrinzik, intrinzik, transzcendens
Az emberi tettek tényezői: ●Konzekvencializmus (Krematisztika) szándék (akarat) (cél)=eredmény, kimenet indíték / motiváció =”érzés” (Mill) MIÉRT? ●Tomizmus (Oikonomia) (teljes ember) Szándék (akarat) indíték (motiváció) MIÉRT? tárgy körülmények konkrét cél J. S. Mill: fuldokló

8 A hasznos javak eszközként szolgálják a többi jó-t.
Klasszikus görög filozófia Aquinói Szt. Tamás Abraham Maslow Erkölcsi értékek Intellektuális értékek Érzékelés Vegetatív Holt anyag Materiális világ Erkölcsi jó Gyönyörködtető jó Hasznos Teljes ember értékrendje A hasznos javak eszközként szolgálják a többi jó-t. „keserű orvosság” S.Th. I. q5,a6.

9 A piaci mechanizmusok az alapvető javak
(Alford-Naughton, 2004) A háromdimenziós gazdaság 1. és 2. dimenzió 3. dimenzió Alapvető javak (hasznos jó) tőke javak pénzügyi eszközök marketing stratégia profit Kiemelkedő javak (erkölcsi jó) Társadalmi felelősség bizalom, igazságosság szolidaritás reciprocitás mértékletesség élet A környezet rekreációs és önértéke < eszközök célok 2. 1. A piaci mechanizmusok az alapvető javak körében érvényesek.

10 Kiemelkedő javak (erkölcsi jó)
Alapvető javak (hasznos jó)

11 Pénzhasználat > Pénzfelhalmozás
ERÉNYETIKAI HASZONKÖZPONTÚ Kiemelkedő javak PÉNZ Alapvető javak Pénz Aquinói Tamás: Pénzhasználat > Pénzfelhalmozás „A szolgák szolgája” „Végső cél”

12 A profit trónfosztása cél eszköz haszon hasznosság uralkodik szolgál
uralkodó „a szolgák szolgája” Helye: a hasznos jó-k között

13 A gazdaság célja a közjó, a profit eszközként szolgál
ennek eléréséhez. Közjó: emberi kiteljesedés egyéni és közösségi szinten (teljes ember)

14 Szubjektivista önérdek
Homo oeconomicus Homo reciprocans A. Smith Civil gazdaság hasznos jó hasznos jó erkölcsi jó erkölcsi jó 2 dimenzió 3 dimenzió Redukált, célt tévesztett, boldogtalan, nem tud szeretni Szubjektivista önérdek Redukált ember Kölcsönösség, bizalom, nagylelkűség, ajándékozás, együttműködés, ingyenesség, jóakarat, testvériség Objektivista önérdek Teljes ember

15 Boldogság paradoxon, Kapcsolati javak
A harmadik dimenzió Easterlin, Kahneman, Bruni Kasser, Kocsis, Kerekes Boldogság paradoxon, Kapcsolati javak Hi X (critical point) Ii RI H”= f(I,R) Welfare→ Wellbeing Jólét → Jóllét H = happiness I = income, marketed goods R = relational goods

16 Társadalmi tőke (Social capital)
A harmadik dimenzió Bourdieu, Putnam, Fukuyama, Madison Kopp Mária Társadalmi tőke (Social capital) Bizalom Hálózatok Reciprocitás Szolidaritás

17 Arisztotelész Aquinói Szent Tamás Abraham Maslow Alasdair MacIntyre
Helen Alford O.P. Antonio Argandona XVI. Benedek Edmund Burke Bakacsi Gyula Cesare Beccaria Beran Ferenc D. G. Blanchflower Bourdieu, Martin Buber Luk Buckaert H. E. Cobb Steven Covey Tom Chappell F. Compagnoni O.P. J. Cornwal Herman Daly E. L. Deci Amitai Etzioni R. Easterlin P.A Egom Erich Fromm E.R. Freeman Francis Fukuyama Antonio Genovesi Kenneth E. Goodpaster M. Gunkel J. Habermas F. Herzberg Albert O. Hirschman Geert Hofstede Horváth Sándor O.P. Bede Jarrett O.P II János Pál Thomas Jefferson D. Kahneman Tim Kasser John Kavanaugh Kerekes Sándor Kindler József Kocsis Tamás Kopp Mária David Korten B. Las Casas John Locke M. A. Lutz Kenneth Lux Gabriel Marcel Jacques Maritain Martos Tamás Reinhard Marx C.D. McClelland Muzslay István Michael Naughton Juan Antonio Perez-Lopez Pataki György J. Pieper S. J. Pope R.E. Quinn P. Ricoeur, Anita Roddick Carl Rogers David Ross R. M. Ryan M.J. Sandel, Scitovsky Tibor Amartia Sen Skrabski Árpád Takács-Sánta András Charles Taylor Tomka Miklós J. P. Torrell O.P. Tóth Gergely Tringer László Turgonyi Zoltán A. Tversky M. Waltzer Stefano Zamagni Zsolnai László Arisztotelész Aquinói Szent Tamás Abraham Maslow Alasdair MacIntyre 17

18

19 Más gondolkodásmód más gazdasági renddel jár együtt
Kutatás, Baritz Hipotézis: Más gondolkodásmód más gazdasági renddel jár együtt Erényetikai ember Erényetikai ember (teljes) haszonközpontú erényetikai munkahelyen munkahelyen Haszonközpontú ember Haszonközpontú ember (redukált) haszonközpontú erényetikai munkahelyen munkahelyen

20 N=302 Kutatás, Baritz 2013. 03. - 06. on line kérdőív, 88 kérdés
Korrelációk, Klaszter elemzés, Főkomponens elemzés, Sokdimenziós skálázás Big5 Személyiségvonások (extrovertált, nyitott, barátságos, lelkiismeretes, nem neurotikus) INTR, EXTR MOTIVÁCIÓK –BELSŐ MOTIVÁCIÓ teljes ember SWB, HED, EUD Boldogságok (Hed, Eud, SWB) MLQ Élet értelmessége VEthics Etikai, erkölcsi jellemzők MAT Materializmus faith Hit Wnow Struktúra Jelenlegi munkahely CSR, munkahelyi etika, profit eszköz Widea Ideális munkahely CSR, munkahelyi etika, profit eszköz

21 2 1 Erényetikai ember Erényetikai ember
haszonközpontú erényetikai munkahelyen munkahelyen Kovász Inegrált, TOP15 Elefántcsonttorony Haszonközpontú ember Haszonközpontú ember haszonközpontú erényetikai munkahelyen munkahelyen Csillogás Fogaskerék

22 Belső motiváció Struktúra Külső motiváció r=0,3.. r=0,0.. r=0,0..
Etikai értékek Élet értelmessége Eudaimonia Materializmus (-) r=0,3.. r=0,0.. Struktúra r=0,0.. Külső motiváció


Letölteni ppt "A gazdasági fejlődés célja:"

Hasonló előadás


Google Hirdetések