K. Lengyel Zsolt Müncheni Magyar Intézet, Regensburg

Az előadások a következő témára: "K. Lengyel Zsolt Müncheni Magyar Intézet, Regensburg"— Előadás másolata:

1 K. Lengyel Zsolt Müncheni Magyar Intézet, Regensburg
A kötekedő szövetséges. Magyarország 18–20. századi közép– és kelet–közép-európai kapcsolattörténeteihez Nemzeti és etnikai konfliktusok a Kárpát-medencében a 19–20. században. Kodolányi János Főiskola, MTA BTK Történettudományi Intézete, MTA TTK Kisebbségkutató Intézete, Budapest, április 15.

2 I. Két integrációs szint a Habsburg-kori Magyarországon: dinasztikus eszme és hungarus-koncepció
A Habsburg Monarchiába betagolt Magyarország és a Régi Birodalom (Altes Reich): egy többsíkú összehasonlítási keret részei a 19. század elejéig. E hatalmas kapcsolatrendszer közép-európai egysége, a Dunai Monarchia működésének az összetett alapelve: a) önmaga feloszthatatlansága, b) összbirodalmon belül a magyar Szent Korona országainak önállósága. Az 1722/1723-as Pragmatica Sanctio e két tételének az első világháborúig két integrációs eszme felelt meg: a valamennyi népet egyazon politikai magyar nemzetbe soroló hungarus ideológia, valamint – afölött – a dinasztikus birodalom gondolata.

3 2. Osztrák és nemzetiségi elidegenedés a magyar állameszmétől 1848/1849-ben
E közösen ható két integrációs eszme két követelménnyel szembesítette a kapcsolatrendszer magyar és a nem magyar hordozóit: lemondás a teljes önállóságról, illetve önállósulásról, valamint (Bécstől) a kizárólagos vezetési szerepről. 1848/1849-ban egy időre megszűntek e kölcsönös engedmény feltételei. A magyar forradalom és szabadságharc maga is kihátrált a kompromisszumból. Pest-Buda a) központi irányítói szerepre törekedett, mégpedig b) fejlett jogérzékkel. A magyar alkotmányosság és függetlenség, a szabadság az egységben követelése Bécset és a nemzetiségek többségét erőszakos szembefordulásra késztette. Így egy időre megbukott mind a hungarus nemzet, mind az osztrák–magyar dinasztikus szövetség eszméje.

4 3. A magyar állami szuverenitás felszámolása a Bach-korszakban
A szabadságharc bukásával Magyarország elvesztette mind területi egységét, mind politikai szabadságát: államjogi szempontból megszűnt önállóan létezni. Közben továbbélt az osztrák–magyar integrációs igény. A magyar nemzeti liberalizmus nem azt a gondolatot utasította vissza, hogy Magyarország Ausztriába integrálódjék, hanem azt, hogy ez külső parancsszóra és az önálló magyar jogrend visszaállítása nélkül történjék. A kettős arculatú neoabszolutizmus: reakció és reform a „kényszerboldogítás“-ban. Bach végső célja: nemzetek feletti német (nyelvű) nemzetállam. Ennek utóélete a dualizmusban: a magyar állameszme átülteti a birodalmi gondolatot a dualista monarchia keleti (magyar) részébe, a német helyett a magyar elemet helyezve az egységesítő központosítás élére.

5 4. Vissza a nagyállami integrációba: a német kérdés szerepe
A magyar liberálisok 1848-ban a két német nagyhatalom, Poroszország és Ausztria viszonylatában a „nagynémet megoldás“-t támogatták, mivel azzal megszabadultak volna Bécstől. Így megnyílt volna az út a magyar függetlenülés felé. Bécs 1866/1867-ben kivonult a német politikából. Ezért arra kényszerült, hogy átszervezze uralmát a soknemzetiségű kelet-közép- és délkelet-európai térségben. Ehhez egyezségre kellett jutnia a magyar Szent Korona országaival. Az osztrák–magyar dualizmus a területileg ismét egységes Magyar Királyság önállósulását, nem függetlenülését tette lehetővé. Így a függetlenségi irányzat hol többé, hol kevésbé nyílt ellenzékké vált.

6 5. A nagymagyar államtudat felívelése és alkonya az osztrák–magyar dualizmusban
Magyarország 1867 utáni társbirodalmi szerepének belső ellentmondása: a) az integráció felső körében egy nemzetfeletti nagyállamiság képviselete, b) alsó körben törekvés a magyar nemzeti egységállam elméletének gyakorlati megvalósítására (a korszakban változó intenzitással és eszközökkel). A dualista birodalom két központja az egymás között alkalmazott föderalizmust különböző módon gyakorolta a maga fennhatósága alatt: Ciszlajtánia önigazgatásokra nyitott volt, Transzlajtánia központosításba fogott, visszaszorítva a magyar középkorból származó önkormányzatiság hagyományát. Ekkor kezdődött a polgárosított alakban felújított hungarus-koncepció és az „etnizált nemzetfogalom” párharca, amely a mai német többségi szakirodalom szerint az utóbbi fölényével zajlott a korszakban. Ez a vélemény az „etnizálás“-t, vagyis: a nacionalizmust a kor magyar sajátosságának láttatja. Ezzel szemben helyes eljárás, ha a dualizmus kori kapcsolattörténetekben egyazon mércét, vagyis a nemzet folyamatosan erősödő vonzerejének a mércéjét alkalmazzuk valamennyi félre.

7 6. Magyar revizionizmus német szövetségben
Két párhuzam az I. világháború utáni német–magyar kapcsolattörténetek külpolitikai hátterében: a) a demokratikus megszilárdulásra való törekvés, majd b) Németország és Magyarország szinte egyszerre fordult a politikai radikalizmus felé. Az I. világháború e két vesztese Európa új kisállami rendjét a győztesek diktátumának, s ezért felülvizsgálandónak, lehetőleg békésen, szükség esetén azonban katonai erővel megváltoztatandónak tekintette. A széles belső társadalmi-politikai hátszéllel rendelkező két revizionizmus egyik végzetes következménye: Németország és Magyarország II. világháborús fegyverbarátsága.

8 7. Nemzetállamiság és kisebbségi autonómiák: a 20
7. Nemzetállamiság és kisebbségi autonómiák: a 20. századi magyar politika kettős szemszöge A német–magyar fegyverbarátság történeti előzményei: Magyarország belső demográfiai egységének és a magyar nemzet széttöredezettségének együttes hatásából származik a 20. századi magyar politika egyik legsúlyosabb nehezéke: a nemzetállami koncepció belső alkalmazásának és külső bírálatának a kettőssége. Mérvadó német jelenkorkutatók és politológusok ezt a kettősséget a magyar politikai, társadalmi és kulturális elit szemléletében a dualizmus korától meghatározóan továbbható „etnizált nemzetfogalom“-mal magyarázzák, bírálatukat kiterjesztve a magyar kisebbségekre is, amelyek szerintük nem vagy nem kizárólag az állami homogenizációs politikák elszenvedői, hanem az impériumváltásokon átmentett nagynemzeti tudatukkal gátolják a Párizsban kialakított békerendszer megszilárdulását. A vita mélyrétegeiben két álláspont feszül egymásnak: az egyik a magyar kisebbségek integrációjának elszalasztott esélyeit, a másik a kisebbségek asszimilációjának elutasított követelését hangsúlyozza.

9 7. 1. Jellemző német szakmai bírálat
Az „államhatárokon túlmutató nemzeti szükségletek” az egyes hatalom- és rendszerváltások ellenére megőrizték „elsőbbségüket az államiakkal, azaz a belső magyar szükségletekkel szemben”. Seewann: Zwischen Positivismus, Anpassung und Innovation, 200. Ugyanakkor folyamatosan hatott maga a historiográfiai kutatás „etnikailag vagy nemzetileg meghatározott történetszemlélete” is. Seewann: 1989 és más cezúrák, 252. Az idézett szerző az „etnizált csoportképződésen olyan szociális csoportok kialakulását” érti, „amelyek identitásukat elsődlegesen etnikai kategóriákban értelmezik”. Ezen jelenség bírálata különösen indokolt, ha az „illető társadalomban az etnikai kategóriák a nemzeti önmeghatározás és elhatárolódás kritériumaiként növekvő mértékű szerepet játszanak”. Seewann: Zur Historiographie ethnisch definierter Gruppen, 3–13. Kiemelés: K. L. Zs.

10 8. Transzszilvanizmus: az önálló Erdély mint végcél
A magyar revizionizmus kutatásának egyik kulcskérdése: a nemzetállam visszaszerzésének magyar alternatívái. A transzszilvanizmus mint a revizionizmus eszmei társutasa? Az 1920-as években elképzelt erdélyi föderáció ajánlata: feltételes magyar integráció, amely átmenti a magyar politikai nemzettudatot az erdélyi kisállam társvezetésébe. A magyar regionális és a magyar nemzeti öntudat versengése: 1940-ben a területi identitás részleges veresége, de az összerdélyi gondolat továbbélése. A politikai transzszilvanizmus kudarcának mélyebb oka: egyszerre feltételezte a magyar nemzettudat és a román nemzetállam regionalizációját.

11 9. Magyar nemzetpolitika nemzetközi környezetben: a demokratikus érettség vizsgájának kényszere 1990-től Magyarország között kétfajta diktatúra árnyékában: a német orientációban nagymagyar, a szovjet-oroszban kismagyar opciót követ. 1990 óta először folytat Magyarország demokratikus nemzetpolitikát, két alapcéllal: határok átjárhatósága és nemzeti/kulturális/közigazgatási autonómiák. Német szakmai vita az 1993-as nemzeti és etnikai kisebbségi törvényről: külpolitikai célzat vagy a magyar nemzetállamiság belső reformja? A németes múltfeldolgozás elvárása a magyar társadalommal és politikával szemben: a „magyar nemzet etnizálásának“ (Á. v. Klimó) a problémája és bevetítése a jelenkori magyar szellemi és politikai életbe, elsősorban a konzervativizmus mezőnyébe.

12 9. 1. Magyar nemzetpolitika nemzetközi környezetben: a demokratikus érettség vizsgájának kényszere 1990-től (2.) Az új magyar alkotmány „legtöbb szövegrésze a nemzetet etnikai értelemben” határozza meg, „nem pedig mint demokratikus állampolgári nemzetet vagy mint kulturális nemzetet, ahogy főleg a német nyelvterületen” szokás. Küpper: Einführung in das ungarische Recht, 298. 6. Magyarország kettős (nemzetközi és nemzeti) szerepe a globális integrációban: kedvezőtlen mérleg, mivel sokak számára a) a demokratikus és piacgazdasági átalakulás éllovasából sereghajtójává vált, b) ugyanakkor folyamatos érettségi vizsgát kell tennie: nem felforgató tényező Kelet-Közép-Európában?

13 9. 2. Magyar nemzetpolitika nemzetközi környezetben: a demokratikus érettség vizsgájának kényszere 1990-től (3.) Rendkívüli kihívás a nemzetközi és a nemzeti szereprész összehangolásakor: bizonyos fokú belső diszharmónia azáltal, hogy a magyar nemzet nem gyakorolhatja maradéktalanul a politikai és a nemzeti önrendelkezési jogot. A magyar társadalomnak és politikának úgymond ragaszkodnia kell ehhez a belső diszharmóniához annak érdekében, hogy közelebbi meg távolabbi szomszédjainak bebizonyítsa: a demokrácia és a pluralizmus híve s az is marad.

14 10. Végszó helyett Magyarország újabb és legújabb kori kelet-közép-európai kapcsolattörténeteinek mélyebb politikai rétegeiben az önrendelkezési jog megvalósításának a problémája húzódik meg: /49-ben átmenetileg megvalósult a politikai és nemzeti önrendelkezés. óta hol az egyik, hogy a másik önrendelkezési jogfajta csorbult, s ma sem valósítható meg, ill. vállalható az egység a szabadságban (pl. német) eszménye (Einheit in Freiheit, 1989) 3. Így a történeti örökségből a politikai önrendelkezéssel kivívott szabadság domborodik ki a magyar (nemzeti) liberalizmus leghatékonyabb tartósító elemeként – ha azok is élvezhetik s megszerezhetik, akik nem a márciusi ifjak elképzelte Magyarország területén élnek.

15 Köszönöm figyelmüket!