Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

TŰZESET A BALATONFÖLDVÁRI KIKÖTŐBEN - Vitorlás kishajó tűz 2010

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "TŰZESET A BALATONFÖLDVÁRI KIKÖTŐBEN - Vitorlás kishajó tűz 2010"— Előadás másolata:

1 TŰZESET A BALATONFÖLDVÁRI KIKÖTŐBEN - Vitorlás kishajó tűz 2010
TŰZESET A BALATONFÖLDVÁRI KIKÖTŐBEN - Vitorlás kishajó tűz augusztus 10-én KBSZ SZAKMAI NAPOK - HAJÓZÁS Budapest, március 31. Wimmer Gábor balesetvizsgáló

2 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ Az esemény bejelentése a KBSZ felé augusztus 10-én 16 órakor történt, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Siófoki ügyeletese jelentette az esetet. A baleset időpontja: augusztus óra 30 perc Magát az eseményt a rendőrségre egy kikötői járókelő hölgy jelentette kb. 13 óra 30 perckor. A Vizsgáló bizottság augusztus 12-én ment a helyszínre és ott helyszíni vizsgálatot folytatott. A helyszínen fényképfelvételeket készített, a kikötő dolgozóit meghallgatta. A Balatonföldvári Vízirendészeti Örs járőreivel információt cserélt az eseménnyel kapcsolatban. Az ott lefoglalt tárgyakról szintén fényképfelvétel készült. Az időjárási viszonyok: Nyári szokványos augusztusi meleg időjárás, gyengén változó irányú enyhe légmozgással. A levegő hőmérséklete: oC, a vízfelszín hőmérséklete: oC

3 TŰZESETET SZENVEDETT VITORLÁS KISHAJÓ

4 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ Vitorlás kishajó típusa: Rebell Seaskip II 25
Hajó építési helye és éve: nem ismert, a tulajdonos használtan vásárolta a vitorlás kishajót. Hivatalos hajószáma: H Vitorlás kishajó hajóbizonyítványának érvényessége: június 17. Tulajdonos, üzembentartó : magányszemély Hajó fő méretei: Hossza: 7,6 m Szélessége: 2,45 m Fix pont magassága: 9,65 m Merülése: 1,44 m Vízkiszorítása: 1,35 t Befogadóképessége: 6 fő Anyaga: üvegszálas műanyag tőkesúlyos vitorlás hajó

5 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ Esemény rövid leírása:
A kishajó tulajdonosa a kikötőbe 13 órakor érkezett és elkezdte a vitorlás felkészítését a kedvtelési céllal történő kihajózásra. Ebbe a műveletsorba tartozott bele a hajó Mercury tip. 9,9 LE-s csónakmotor benzin tartályának feltöltése benzinnel. A vitorlás kishajó tulajdonosa nem dohányzott. A benzintartály egy kereskedelemben kapható szabványos tartály volt a kishajó farában, a fenék részen, a kormányos ülés alatt egy különálló rekeszben. A benzin töltését a tartályba egy tölcsér és egy hosszabbító gumicső segítségével végezte a tulajdonos. A töltés vélhetően nem a tervezettnek megfelelően sikerült és a benzin a tartály mellé folyt, amely azután a bordák közötti átfolyókon a lakótéri rész fenékrészébe szivárgott.

6 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ A nyári meleg időjárás kedvezett a benzin párolgásának és a fülledt lakótérben benzingőz-levegő elegye alakult ki. Ez a robbanásképes elegy egy kis indikátor hatására meggyulladt és heves égéssel, lobbanásszerűen égni kezdett. A lakótérben a fellobbanó tüzet észlelte a tulajdonos, és a tüzet azonnal oltani akarta a hajó mellett nagy mennyiségben rendelkezésre álló vízzel. Egy műanyag vödörrel kezdte oltani a tüzet. Az oltóvíz hatására komoly gőzképződés keletkezett és emellett a tűz szemcséket szórt szét a szűk lakótérben. A sérült látva, hogy nem birkózik meg a tűzzel és vélhetően égési sérüléseit már érezhette, beugrott a Balatonba. Eközben a parton lévő járókelők egyike értesítette hatóságokat és a közelből érkező étterem dolgozói a poroltóval eloltották a lakótérben égő tüzet, partra segítették, majd egy padra leültették a sérült hajótulajdonost.

7 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ A sérültet a Kaposvári Mentőállomásról felszállt mentőhelikopter szállította a Pécsi Honvéd Kórházba. Siófok Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága a tűz eloltása után érkezett a helyszínre és a lakótéri fenékrészt megtöltötték homokkal, mert a fenékben lévő benzin-víz keveréket teljes egészében benzinnek vélték. A sérült testfelületének 50 %-a megégett és ez már az a nagyságrend, ahol a felépülés bizonytalan. A megfelelő terápia és kezelés ellenére a sérült a hosszantartó fekvés következtében létrejött tüdőgyulladás alatt kialakult gennyvérűség miatt hunyt el augusztus 21-én. Az „un.” gennyvérűség kialakulásához hozzájárult a sérülés következtében kialakult bőrhiány és az ebből adódó fokozott fertőzéshajlam.

8 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ

9 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ

10 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ

11 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ

12 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ

13 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ

14 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ

15 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ Elemzés:
A vitorlás kishajó tulajdonosa a benzin töltését egy tölcsér és egy hosszabbító cső segítségével végezte, és eközben a benzin a szabványos kialakítású benzintartály mellé folyt és onnan a bordázat között lakótér közepe felé a fenékrészbe szivárgott. A meleg nyári időjárás kedvezett a párolgásnak és így létrejött a tűz egyik alapfeltétele az éghető benzin levegő keverék elegye. Ezt az elegyet valamely beindító szikra (indikátor) meggyújtotta és a párolgó benzin heves égéssel meggyulladt. A siófoki tűzoltóság tűzvizsgálói sem és a Vb sem tudta konkrétan megállapítani, hogy mi volt az a tüzet beindító szikra (indikátor) amitől a tűz meggyulladt.

16 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ Az esetlegesen működő elektromos berendezések hibáira nem talált a Vb bizonyítékot és a vastag poroltó rétegtől a bizonyítékok meg is semmisülhettek. A hajón a tulajdonos rendelkezésére állt egy érvényes működő elérhető poroltó, amivel a tűz oltását végezhette volna. Feltételezés, hogy a hajótulajdonosának műszálat tartalmazó ruházata volt a kiváltó ok, ami a statikus feltöltődést és az azt követő kisülés okozta. A Vb nem tudott pontos információkat szerezni arról, hogy a hajó tulajdonosa milyen tűzvédelmi képzésben részesült korábban ill. kapcsolatba került-e tűzvédelmi feladatokkal. A kikötő területén sehol nincs elhelyezve figyelmeztető felirat, tábla, amely felhívná a figyelmet a tűzveszélyes tevékenységekre, illetve arra, hogy mi az általános teendő hajótüzek esetén. A kedvtelési célú kisgéphajó, ill. vitorlás kishajó vezetői tanfolyamok tananyaga nem tartalmazza a benzintöltés veszélyességének kérdését, ill. az általános teendőket hajótűz esetén.

17 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ

18 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ Következtetések:
A benzin betöltése a tartályba nem kellő figyelemmel és elővigyázatossággal történt, így alakulhatott ki a vitorlás kishajó lakóterében a benzin-levegő robbanásképes elegye, ami azután meg is gyulladt és heves égéssel el is lobbant. Ennek következtében égett meg a hajó tulajdonosa. A hajó tulajdonosa, amikor a tüzet észlelte a lehető legrosszabb tűzoltási módszert választotta, és a Vb véleménye szerint sérüléseit még súlyosbította az a gőzképződés, amit önmaga idézett elő azáltal, hogy vízzel akarta eloltani a keletkezett folyadéktüzet. A sérültnek a tűz észlelésekor azonnal el kellett volna hagynia a hajót.

19 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ Biztonsági ajánlások:
BA : Egy vitorlás kishajón tűz keletkezett, a Balatonföldvári- kikötőben, mert nem kellő elővigyázatossággal történt a benzin betöltése a tartályba és emiatt, a vitorlás kishajón tűz keletkezett, és a hajó tulajdonosa súlyos II. és III. fokú égési sérülései következtében életét vesztette. A Vb javasolja az NKH-nak, hogy a kedvtelési célú kisgéphajó, ill. a vitorlás kishajó vezetői engedélyek tananyagába vegye fel a benzintöltés veszélyeinek oktatását, ill. a helyes tűzoltási módszerek bemutatását, valamint, hogy hajótüzek esetén melyek a legfontosabb tennivalók. A Vb azt várja az oktatási tananyag kiegészítésétől, hogy a kedvtelési célú hajóvezetők a veszélyek ismeretében a jövőben körültekintőbben járjanak el a tűzveszélyes munkák végzésénél, és egy estleges tűz esetén is tudják, hogy mi a legfontosabb teendőjük.

20 VITORLÁS KISHAJÓ TŰZ Biztonsági ajánlások:
BA : A Balatonföldvári-Kikötőben egy vitorlás kishajón tűzeset történt, és ebből következően a vitorlás kishajó vezetője életét vesztette. Vb javasolja az NKH-nak, hogy a kikötők érvényes engedélyeinek lejárta után, amikor a kikötők üzemeltetői a hosszabbítást kérik, a kikötők rendjét módosíttassák a tűzvédelmi rész bővítésével, ezen belül a benzintöltés, üzemanyagok töltésének, vételezésének szigorúbb és részletesebb szabályozásával. A módosítási eljárások lebonyolításáig, ami hosszabb átfutási időt ölel fel, a Vb javasolja az NKH-nak, hogy a kikötők bejáratának közelében, ill. valamely központi jól látható helyen, helyeztessenek el egy-egy figyelmeztető táblát, amely a felhívja a figyelmet a benzin töltés veszélyeire, ill. mi az általános teendő hajótűz esetén. Ettől az intézkedéstől azt várja a Vb, hogy a hajótulajdonosok fokozott figyelemmel, gondossággal fogják végezni a tűzveszélyes hajózási feladatokat.

21 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!


Letölteni ppt "TŰZESET A BALATONFÖLDVÁRI KIKÖTŐBEN - Vitorlás kishajó tűz 2010"

Hasonló előadás


Google Hirdetések