Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

MÉHES LÁSZLÓ ÉLETKÉPEK. Méhes László szülőháza 1944. körül.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "MÉHES LÁSZLÓ ÉLETKÉPEK. Méhes László szülőháza 1944. körül."— Előadás másolata:

1 MÉHES LÁSZLÓ ÉLETKÉPEK

2 Méhes László szülőháza körül

3 Méhes László 1945-ben, egy éves korában

4 Méhes László 1950-ben

5 Méhes László 1955

6 Méhes László testvéreivel, Gyurival és Marikával táján

7 Méhes László 1959

8 Méhes László Édesapja, munka közben az 1960-as években

9 Méhes László 1968

10

11 Velence 1969

12 Az Iparterv Csoport 1969

13 Méhes László „Lujza” c. plasztikájának maradványaival 1970 Fotó: Zaránd Gyula

14 Méhes László öccse, Balázs 1972-ben

15 Méhes László első felesége Csita

16 Méhes László második felesége Zsuzsa

17 Tömegesen érkeznek a budapesti fiatalok Csepelre megtekinteni Méhes László önálló kiállítását. Amely egyben az első hiperrealista kiállítás Magyarországon. (Elöl jobb szélen Bak Imre festőművész, középen Fabényi Júlia a Műcsarnok későbbi igazgatója, mögötte Balasko a költő látható.) 1972 Fotó: Cservenka Ferenc

18 A Méhes kiállítás megnyitóján fellépő úttörő kórus 1972 Fotó: Cservenka Ferenc

19 Méhes kiállításán a rendőrség is jelen van 1972

20 1973-ban egy évi zárvatartás után, három fiatal hiperrealista festő kiállításával nyitja meg kapuját az A.R.C., a Párizs város Modern Múzeumának jelenkori szekciója. Az előtérben a megnyitó alkalmából egy jazz zenekar ad koncertet. Fotó: Zaránd Gyula

21 Méhes László önálló kiállítása 1973-ban az A.R.C.-ben a Párizsi Modern Múzeumban. Középen szemben Méhes, jobb oldalán Csita, bal oldalán Jean Claire a l’Art Vivant című folyóirat főszerkesztője, később a Centre Georges Pompidou konzervatőre, majd a párizsi Picasso Múzeum igazgatója látható. Fotó: Zaránd Gyula

22 Látogatók Méhes kiállításán a Párizsi Modern Múzeumban 1973 Fotó: Zaránd Gyula

23 Méhes László Édesanyja Nigériában 1973

24 Méhes László 1973

25 Méhes László és fia Dávid 1974-ben

26 Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója megnyitja Méhes kis retrospektív kiállítását az Óbuda Galériában. 1977

27 Huszárik Zoltán filmrendező jelenetet állít be a „Csontváry” film forgatása közben. Fekve Havadzsán, középen francia Zuhaiv szerepében Méhes, jobb szélen Huszárik látható. 1978

28 Üzbegisztán 1978

29 Méhes László 1979

30 Japán 1982

31 Méhes (bal szélen) párizsi művészek társaságában az egyik „Oktogone” kiállítás megnyitóján Fotó: Hegyi

32 Méhes László 1985

33 Méhes László 1986

34 Vacsora Csernus Tibornál. Jobbról balra: Csernus szomszédja, Csernus, szomszédjának felesége, Méhes, Jack Rivers. Szilveszter Kati Fotó: Hegyi

35 Méhes (balszélen) a Grand Palaisban a Figuration Critique Szalon megnyitóján 1988 Fotó: Hegyi

36 A Brenen-Méhes kiállítás megnyitója a párizsi Dmochowszky Galériában 1990 Fotó: Zaránd Gyula

37 Az egyik látogató Méhes képe előtt (Brenen-Méhes Kiállítás Párizs Dmochowszky Galéria) 1990 Fotó: Zaránd Gyula

38 Méhes László 1990

39 Sztárovszky amerikai filmproducer (az első „Szupermen” producere) Méhes Lászlóval beszélgetve a Bremen-Méhes kiállításon a Dmorchowszky galériában Párizsban Fotó: Zaránd Gyula

40 Méhes László tanítás közben 1994

41 Méhes László kislányával, Klárikával 1995-ben

42 Méhes kislányával aTorey művésztelep előtt, Marne-La-Vallée-ban Páris zöldövezetében 1997

43 A párizsi magyar realista csoport tagjai, Csernus, Sándorfi, Méhes magyar újságírókkal, galériásokkal találkoznak a Párizsi Magyar Intézetben. A találkozáson jelen vannak Fehér és Lajta festők is. Méhes az oszlop előtt látható. 1998

44 A párizsi realista csoport, Csernus, Méhes, Sándorfi, a Párizsi Magyar Intézetben 1998

45 Párnacsata, Méhes László és kislánya 2002

46 Méhes László Juan Juan-nál reggelizés közben 2007

47 Méhes László 2008

48 Méhes László munka közben


Letölteni ppt "MÉHES LÁSZLÓ ÉLETKÉPEK. Méhes László szülőháza 1944. körül."

Hasonló előadás


Google Hirdetések