Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Kossuth Lajos.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Kossuth Lajos."— Előadás másolata:

1 Kossuth Lajos

2 Pesten dolgozott joggyakornokként.
Kossuth Lajos 1802-ben, birtoktalan kisnemesi családban született Monokon. Pesten dolgozott joggyakornokként. 1823-ban ügyvédi vizsgát tett, majd Zemplén megyében szerezte meg ügyvédi gyakorlatát, és reformellenzékiként itt kapcsolódott be a politikai életbe.

3 Az 1832-1836-os diétán távollevő arisztokratákat helyettesített.
Az –es kolerafelkelés idején „kolerabiztos” volt azzal a feladattal, hogy akadályozza meg a járvány továbbterjedését. Nagy szerepe volt abban, hogy sikerült megvédeni Sátoraljaújhelyet a zendülő parasztoktól. Az os diétán távollevő arisztokratákat helyettesített.

4 Az országgyűlésről, majd a megyegyűlésről írt tudósításokat, hogy tájékoztassa az ország közvéleményét. A kéziratokat 40 lelkes országgyűlési ifjú másolta, így tulajdonképpen nem újságnak, hanem magánlevélnek számítottak. Kossuth dacolt az ismételt, egyre magasabb helyről jövő tilalmakkal, s ezzel kiváltotta az udvar haragját. Összeesküvés (azaz hűtlenség) teljesen alaptalan vádjával börtönbe vetették.

5 Szabadulásakor úgy lépett ki onnan, mint főnixmadár a hamvaiból.
Pere általános felháborodást és megdöbbenést keltett. Szabadulásakor úgy lépett ki onnan, mint főnixmadár a hamvaiból. Sokat olvasott, tökéletesítette latin, német, francia nyelvtudását, és olyan remekül megtanult angolul, hogy azzal később bámulatba ejtette a világ angolul beszélő lakosait. Az 1840-es években Kossuth a magyarországi reformellenzék vezérévé vált.

6 Kossuth – angol mintára – úgy gondolta, a gazdaság motorja az ipar kell, hogy legyen. „Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás” – írta. A hazai ipar viszont nem fejlődhetett, mert a magyar iparcikkek árban és minőségben egyelőre nem versenyezhettek az osztrák és cseh árukkal. Kossuth szerint védővámokra volt szükség, vagyis arra, hogy a külföldről Magyarországra behozott iparcikkekre magas vámokat vessenek ki. Az országgyűlés alsótáblája egyetértett a javaslattal, az udvar azonban megakadályozta az elfogadását.

7 1894. március 20-án, este tizenegy óra előtt öt perccel meghalt.
Az ellenzék – Kossuth javaslatára – 1844-ben megalapította a Védegyletet. Az utolsó rendi országgyűlésen ( ) Pest megye követévé választották. 1894 márciusában hosszabb betegeskedés után Kossuthot ledöntötte a lábáról az influenza, végleg ágynak esett. 1894. március 20-án, este tizenegy óra előtt öt perccel meghalt. Halálos ágyánál fiai, húga, orvosa tartózkodtak.

8 Érdekességek Egy legenda szerint Kossuth Lajos 9 éves korában megbetegedett, és szülei elvitték Teitelbaum Mózeshez, a nagy tiszteletben álló rabbihoz, hogy gyógyítsa ki fiukat a kórból. Ám a rabbi nemcsak meggyógyította a gyermeket, hanem azt is megjósolta, hogy „ebből a fiúcskából nagy ember lesz.” Kossuth Lajos megtalálható a Guinness Rekordok Könyvében is. Ő az egyik legkorábban született ember, akinek rögzítették a hangját. Ez a torinói (Olaszország) beszéde volt, amit szeptember 20-án vettek fel. A történelmi hangfelvételt két pesti vállalkozó, Felner Károly és Barna Tivadar készítette.

9 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Kossuth Lajos."

Hasonló előadás


Google Hirdetések