Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Győr

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Győr"— Előadás másolata:

1 SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Győr

2 2016. januártól nagy változás: a Győri Apáczai Kar és a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Kar csatlakozása a Széchenyi Egyetemhez el több hallgató (összesen kb. 15 ezer hallgató)

3

4

5

6 1968-1996: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézete
1996- Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet 2017. január 1: Művészeti Kar

7 Művészeti Kar - zeneművészeti képzés (1968) 2018-tól - balettművészet - fotó, grafika BA - belsőépítészet, környezetkultúra - angol (német) – rajz tanár

8 MAB Látogató Bizottság jelentése 2009 (prof. Dobszay László)
„….Az intézményt jól jellemzi, hogy a hallgatók a zártkörű (az intézmény tanárai és vezetői nélkül tartott) beszélgetésen elégedetten nyilatkoztak, és sokan közülük azt vallották, hogy bár mehettek volna más (akár a budapesti) egyetemre is, a tanárok jó híre alapján választották ezt az iskolát.”

9 Egy anyuka leveléből Ebben a környezetben csak jól érezheti magát az ember, tanár is, diák is - és én most is nagyon hálás vagyok azért, hogy a lányom három évet Győrben tölthetett… Ezt csak azért írtam le, hogy megköszönjem azt a három évet, és kívánjam, hogy minél több diák (és szülő) legyen ugyanilyen elégedett a győri évek után, mert végül is a tanári munka eredményességének ez egyik ismérve ez.

10

11

12

13

14

15 Volt „Pattantyús Gépipari Iskola”

16

17

18

19

20

21

22

23 Szakirányok (16 hangszeres + magánének):
Zenekari hangszerek: - vonós: hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő - fafúvós: fuvola, oboa, klarinét, fagott - rézfúvós: trombita, harsona, kürt, tuba - ütőhangszerek Szólóhangszerek: zongora, orgona, gitár Magánének

24 Vonós hangszerek Hegedű: dr. Kalló Zsolt (Szombathely)
dr. Molnárné Svikruha Márta Bakosné Tripolszki Teréz Mélyhegedű: Láposi János (ZAK) Gordonka: dr. Déri György (ZAK) dr. Kornfeld Zoltán Nagybőgő: dr. Cziglényi Ákos

25 Fuvola: dr. Ittzés Gergely
Fafúvós hangszerek Fuvola: dr. Ittzés Gergely dr. Bassi-Nagy Katalin (Jóföldi Anett – Fesztiválzenekar) Klarinét: Varga Gábor (Rádió zk) Oboa: dr. Salvi Nóra (Opera) Fagott: Szalai Edina (Nemz.Filh)

26 Rézfúvós hangszerek Trombita: dr. Hontvári Csaba Kürt: dr. Endrődy Sándor (Opera) dr. Molnár Gyula Harsona: Lugosi Róbert (Opera) Tuba: Harasztia Zoltán Ütőhangszerek: Papp Balázs

27 Magánének: Szabó Magdolna Zongora: dr
Magánének: Szabó Magdolna Zongora: dr. Choi Insu Várayné Szűts Katalin Kerékgyártó Csilla dr. Réti Balázs (Miskolc, ZAK) Gitár: Roth Ede Orgona: dr. Ruppert István dr. Kecskés Mónika

28 Kiváló zongorakísérők:
Gábor József (Zeneakadémia) Rózsa Gábor (Zeneakadémia) Vitályos Balázs (Zeneakadémia) Dr. Alszászy Gábor (Zeneak.) Lóránt Zsuzsanna Sotkó Eszter

29 Elméleti tárgyakat oktató tanárok:
Olsvay Endre (szolf, zeneelm.) - zongora Dr. Alszászy Gábor (zeneelmélet) - zongora Dr. Szabó Balázs (zenetörténet) - hegedű Dr. Kecskés Mónika (szolfézs) orgona, csembaló Dr. Ruppert István (szolfézs) - orgona Haui Lóránt (zeneelmélet) - kórusvezető

30 Magas szintű zenekari képzés
- Győri Egyetemi Zenekar karmester: dr. Ménesi Gergely Vonószenekar Győr Symphonic Band – fúvós zenekar karmester: Szabó Ferenc

31 MÜPA 2012

32 Galánta november 28.

33 Győr Symphonic Band - Fúvós Világtalálkozó Debrecen 2014

34

35 Magas szintű kamarazenei képzés
dr. Arnóth Balázs dr. Déri György dr. Kalló Zsolt dr. Choi Insu

36 A debreceni országos Dohnányi kamaraverseny
- Kiemelt nívódíj Debrecen város nagydíja nívódíjak a legjobb kamarazenész Összes költséget az Egyetem fizeti! (fejenként kb Ft-os tétel…)

37

38

39

40 Országos Tudományos Diákkör díjazottjai 2015

41 Kurzusok, vendég professzorok meghívása - nemzetközi fuvolakurzus - nemzetközi fúvóskarnagy kurzus - hazai és külföldi vendégelőadók, művészek meghívása : országos hegedűverseny

42 Fúvóskarnagyi kurzus 2007, 2009, 2011, 2013, 2015

43 Kortárs zongora fesztivál 2012 -2013

44

45 Kubina Péter nagybőgő kurzusa

46

47 Erasmus (EU támogatott) kapcsolatok
külföldi tanulmányok (bármely EU-s országban, féléves – 1 éves) külföldi vendégprofesszorok meghívása, kurzusai

48 Prof. Simone Schröder (Berlin) ének kurzusa

49 Emilio Colon (USA) mesterkurzusa

50 Zenei felsőoktatás: - művészképzések - zenetanár képzés

51 Művészképzés: osztott rendszer 5 év BA 3 év művész MA 2 év zenekari állás

52 Zenetanárképzés: osztatlan rendszer 5 év (4 év szakmai képzés, év összefüggő zeneiskolai gyakorlat) alapfokú zeneiskola

53 Tanítás konziban: osztott rendszer 6 év BA 3 év művész MA 2 év művésztanár 1 év

54 Nálunk művészképzés: 2 éves hangszerművész mesterképzés - fuvola
3 éves Bolognai BA alapszak minden hangszeren 2 éves hangszerművész mesterképzés - fuvola - klarinét - hegedű - trombita - zongora

55 Nálunk tanárképzés: éves osztatlan zenetanár szak éves tanárképzés szakirányon a végén master diploma féléves művésztanárképzés több szakirányon (csak pedagógia) 3. Levelezős 4 féléves képzés második hangszeres tanári szakon 2017-től

56 Törvény szerint BA 1. évről lehet átmenni OMA 2-re
BA vagy OMA ? Törvény szerint BA 1. évről lehet átmenni OMA 2-re Intézményen belüli szakváltás legkésőbb a 2. év végén

57 Jó tanács !!! Ha valaki biztosan be akar kerülni egy intézménybe, jelölje meg mind a BA mind az OMA képzést!

58 OMA –ra jelentkezők Pedagógiai alkalmassági vizsga Az 1. helyen megjelölt intézményben kötelező!!

59 Jövő ?? Preferált a tanárképzés (állandó állami ösztöndíjas létszámokkal) Csökkenő állami szerepvállalás a művészeti képzésnél, szűkülő BA és MA helyek önköltséges képzés előtérbe kerülése (félévenként ezer Ft…) Győri terv: cselló, nagybőgő, oboa, zongora korrepetitor, fúvóskarnagy

60 Finanszírozás: Állami ösztöndíj (állami ösztöndíjas képzés) („ingyenes”)

61 Hallgatói szerződések
Aki állami ösztöndíjas akar lenni, annak szerződést kell kötnie az állammal, hogy a diploma elvégzése után az ösztöndíj idejével megegyező időtartamot Magyarországon fogja ledolgozni Ha valaki 1. év után kikerül, vissza kell fizetni a képzési díjat !! Rosszul teljesítő átkerülhetnek költségtérítésre!!

62 Költségtérítéses képzés:
Rettentő drága! ZAK: félévenként 800 ezer – 1.5 millió Ft Vidéken félévi 400 – 800 ezer Ft Egy hallgatóra eső tényleges minimális képzési költség félévenként 700 ezer Ft

63 Átjárás az intézmények között
2 lezárt félév után csak azonos képzésre nem viszik a normatívát, ezért csak önköltségre lehet átvenni

64 Átjárás intézményen belül a BA és OMA képzések között: - „szakváltás” – csak egyszer, és célszerű legkésőbb a 2. év végén!

65 Felvételi pontszámítás:
Összpontszám 500 Felvételi vizsga 400 pont (200 x 2) További adható pontok összege 100 pont Pluszpontok: A művészeti képzésben nincs plusz pont a nyelvvizsgáért !!

66 Felvételi vizsga - hangszeres vizsga – a legfontosabb - elmélet, szolfézs, kötelező zongora alkalmassági vizsga Győr: nincs pontszám

67 - a felvételi szintfelmérő - a hangszeren megfeleltek a tudásszintjüknek megfelelő csoportba kerülnek - „nulladik” évfolyam

68 Kiemelkedő ösztöndíj lehetőségek:
Normál ösztöndíj a jó átlagot elérőknek akár 20 ezer Ft-ig A kimagasló tanulmányi átlagot elérők Köztársasági Ösztöndíjat kaphatnak ( Ft) Zenekari ösztöndíj: a szimfonikus zenekar, a fúvószenekar ás az énekkar tagjai közül 15-en havi Ft-os ösztöndíjban részesülnek Kulturális ösztöndíj (havi átlag Ft) Universitas – ösztöndíj (kb Ft)

69 Rengeteg szereplési lehetőség:
tanszaki hangversenyek országos versenyek (Egyetem fizeti) TMDK házi és országos versenyek ifjúsági koncertek gyerekeknek fellépések az Egyetem rendezvényein

70 Győri Akadémiai Nap 2006-tól évente

71 Tanári koncertek

72

73

74 Kollégiumi elhelyezés
Kb Ft / hó térítéssel internet és kábel TV végponttal (havi Ft) Az Egyetem nappali tagozatos hallgatóinak legalább 60 %-a kollégiumban lakik 2017-től új kollégium ( férőhely)

75

76 Kiváló sportolási lehetőségek - testnevelés teszttel teljesíthető (órára nem kötelező járni, kiváltható teszt teljesítéssel)

77

78

79 Ingyenes nyelvtanulási lehetőségek
diploma feltétel: középfokú C típusú nyelvvizsga (országosan hihetetlen nagy probléma!) Az új, osztatlan tanárképzési rendszerben csak a képzési idő végén kell nyelvvizsgát tenni ingyenes nyelvi kurzusok nyelvvizsga felkészítések

80 Felvételi jelentkezés 2017. február 15.
Csak digitális – online! Változás 2016-ban: Összesen 6 helyet lehet megjelölni Ugyanazon hangszerre és intézménybe a BA vagy OMA külön képzés! 3 ingyenes sor További három Ft (összesen 6 ezer Ft)

81 Felvételi konzultációk - előmeghallgatások
honlapra kiírt konzultációs alkalmak tanárok egyéni megkeresése jó mindkét fél számára (információ!!!)

82 Elérhetőségek: Postai cím: 9025 Győr, Kossuth L. út 5.
Telefon: 96 / , (fax is) Web: vagy: →intézetek→ Művészeti Kar


Letölteni ppt "SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Győr"

Hasonló előadás


Google Hirdetések