Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

MTMT oktatás - konzultáció A Miskolci Egyetem oktatói/kutatói számára 2013 szeptember-október.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "MTMT oktatás - konzultáció A Miskolci Egyetem oktatói/kutatói számára 2013 szeptember-október."— Előadás másolata:

1 MTMT oktatás - konzultáció A Miskolci Egyetem oktatói/kutatói számára 2013 szeptember-október

2 Magyar Tudományos Művek Tára A Magyar Tudományos Művek Tára, röviden MTMT egy országosan egységes, közös rendszer a hazai tudományos kutatás hiteles nyilvántartására és bemutatására. A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének határozata alapján 2009 júliusában kezdte meg működését. Azóta a hazai egyetemek, főiskolák nagy része is csatlakozott hozzá és folyamatosan feltölti adatait a közös rendszerbe. A folyamatosan bővülő adatbázis lehetővé teszi, hogy egységes szerkezetben legyenek elérhetők a tudományos intézmények összesített, illetve a tudományos kutatók egyéni közleményei és idéző közleményei, megkönnyítve a pályázatok benyújtását és a kutatási teljesítmény értékelését.

3 Magyar Tudományos Művek Tára A szervezési feladatokat az intézmény számára (adminisztráció: adatrendezés, adatkorrekció, adatellenőrzés, segítségnyújtás a feltöltéshez) általában az egyetemek, főiskolák központi könyvtárai látják el. Koordinálják az intézményi struktúra részlegeinek munkáját, részt vesznek az MTMT szakmai bizottságaiban. A szerzők feladatai a rendszerben: a saját művek (társszerzős közlemények is) és idézők rögzítése az adatbázisban, ellenőrzés, karbantartás (javítás, kiegészítés) a műhöz tartozó szervezeti egység rögzítése, az adminisztrátorokkal közösen

4 Kezdő és információs oldal Belépés, regisztráció, új jelszó kérése

5 Első belépés előtt regisztráció

6 Belépés, jelszó-emlékeztető Kari adminisztrátoroktól felhasználónév kérése E-mailben lévő linkre kattintva új jelszó adható meg

7 Keresés az adatbázisban belépés nélkül – publikus adatok megtekintése

8 Műveletek a találati listával rendezés, letöltés

9 Részletes keresés – több feltétel beállítása

10 Kari kapcsolattartó adminisztrátorok elérhetőségei a könyvtár honlapjáról – www.lib.uni-miskolc.hu

11

12 Publikációk nyilvános felületen való megjelenésének feltételei 1. „Publikációs/idézettségi adatok érvényessége” link alatti dátum beállítása – szerzői adatlapon (a belépés utáni első oldal) 2. A felvitt közlemények szerzői nevéhez az adatbázisban szereplő felhasználónév hozzárendelése – a szerkesztői oldalon a kézi felvitelnél 3. A közlemény mentés utáni nyilvánossá tétele – a szerkesztői oldalon a javítható szerzői listában

13 Adatbevivő/szerkesztői oldal Adatbevitel lehetséges lépései

14 Társszerzők által felvitt közlemények magamhoz rendelése (1. lépés) A gombra kattintva a korábban már ismertetett keresési felületre jut el a felhasználó. Azokat a társszerzőket és az általuk beírt közleményeket érdemes itt keresni, akikről feltételezhető, hogy a közös cikkeket már felvitték az adatbázisba. A Kutató/szerző nevének részlete mezőben a keresett személy nevének első néhány karakterét megadva, majd a „Szerzőkeresés” feliratú gombra kattintva a megjelenő menüből kiválasztható a megfelelő szerző neve. Ha nem ismeretes, hogy társszerző által került-e már be közlemény az adattárba, a szabad mezőket használva lehet a saját szerzői névre vagy a közleménycímekre keresni. A találati listában csak a már láthatóvá tett, jóváhagyott közlemények jeleníthetőek meg. Szerzői hozzárendeléshez a saját, piros színnel szereplő szerzői névre kell kattintani, majd megerősítés után megtörténik a hozzárendelés. A szerzői név alá ebben az esetben odakerül a felhasználó adatbázisban használt neve és szakterülete is. Az ablak bezárása után (jobb felső sarok, kilépés) a szerkesztői oldalon a javítható szerzői listában megjelennek a hozzárendeléssel összegyűjtött közlemények.

15

16 Import adatbázisokból (3. lépés) E menüpont alatt van mód a más - hazai, illetve nemzetközi – adatbázisban megtalálható publikációs adatok betöltésére, importjára. A rendszer jelenleg az alábbi adatbázisokból származó adatok feldolgozását, importját teszi lehetővé: SCOPUS - jogosultsághoz kötött ISI Web of Science - jogosultsághoz kötött MATARKA - nyilvános Az adatok feldolgozása két lépésben történik: 1. A publikációs adatok adatbázisból történő exportálása: Leegyszerűsítve a folyamat a következő: Keresési feltételek beállítása az adatbázisban (Szerző, cím, esetleg időintervallum), a találati listán a megfelelő tételek kiválasztása, majd exportálása (MATARKA: Kosárba rakás majd RIS formátumban exportálás; WoS: Save WoS formátumban; Scopus: Export, RIS Complete format), a fájl gépre mentése.

17 Import adatbázisokból (3. lépés) 2. lépés: a letöltött adatok betöltése, importja

18 Kézi felvitel (5. lépés) Megfelelő közleménytípus kiválasztása

19 Folyóiratcikk besorolásának kiválasztása A közleményt hitelesítő azonosítók beírása

20 Folyóirat címének kiválasztása és űrlaphoz kapcsolása

21 MTMT dokumentumok segítség a folyóiratok felviteléhez Segítség a besorolás, jelleg, típus kiválasztásához

22 Könyvrészlet + befogadó dok.: könyv

23 A nyilvános felületen való láthatóság 2. feltétele szerzői név – felhasználó összekapcsolása: szerzői hozzárendelés

24 Az intézmény hozzárendelése a közleményhez – intézményi statisztikákhoz

25 Javítható szerzői lista

26 Korábban nyilvánossá tett közlemény szerkesztése

27 Szerzői listából közlemények kiválasztása válogatott listákhoz

28 Kézi idézőfelvitel (12. lépés) Az idézők felvitelénél szintén típus szerint generált űrlapot kell kitölteni a bibliográfiai adatokkal. Az adatmezők és a felvitel módszere egy kissé eltér a közleményekétől, de az elv itt is ugyanaz. A kézi idézőfelvitel két lépésben tehető meg: Első lépésben a „Javítható szerzői listában” megjelenő saját publikációk közül ki kell választani azt, amelyhez az idézőt szeretnénk kapcsolni (amelyik közleményre vonatkozik a hivatkozás). A közleményeket - az áttekinthetőség kedvéért - lehet szűrni, többféle szempont szerint rendezni, több oldalra tördelni és megjeleníthetők a már rögzített idézők is, különböző részletességgel. Második lépésben a kiválasztott közlemény alatt lévő „Idézők” feliratú gomb megnyomásával, az adott közleményhez tartozó, idézők bevitelére szolgáló oldalhoz jutunk, ahol a megfelelő típust választva megjelenik a bevitelre szolgáló felület.

29 Idézők megnyitása a listában szereplő közlemény alól

30 Idézőbevitel Idéző típusának kiválasztása

31

32 Listában szereplő közlemény már feldolgozott idézőinek szerkesztése

33 Függő/független jelölés (9. lépés) Az oldalon azon korábbi felvitelű, illetve új hivatkozások jelennek meg, amelyek státusza még nincs beállítva („Nem megállapított”), A program segítségével automatikusan is és egyedileg is eldönthető, hogy az adott hivatkozás független vagy önidézet. Független hivatkozás: az idéző és az idézett közlemény szerzői közül egy sem azonos. Függő hivatkozás vagy önidézet: az idéző és az idézett közlemény szerzői közül legalább egy azonos.

34

35 Felvitelkor, szerkesztéskor is beállítható az idézet típusa

36 Értékelő lista megnyitása a szerkesztői oldalról

37 Értékelő lista – tudománymetriai táblázat megnyitása


Letölteni ppt "MTMT oktatás - konzultáció A Miskolci Egyetem oktatói/kutatói számára 2013 szeptember-október."

Hasonló előadás


Google Hirdetések