Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Koszti Tamás: A magyar humanizmus

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Koszti Tamás: A magyar humanizmus"— Előadás másolata:

1 Koszti Tamás: A magyar humanizmus

2 A humanizmus keletkezése
XIV. századi Európa képe a hagyományok bomlását és az új gondolatok felülkerekedését mutatja. Az augustinusi „civitas Dei” gondolatából megszületett német-római birodalom és a pápaság világuralma megingott. A humanizmus elnevezése a humanus (emberi) szóból származik.

3 A humanizmus Magyarországon
Magyarországon a reneszánsz és a humanizmus a középkori kultúra utóvirágzásával egy időben bontakozott ki. Eleinte még csak a külföldiek közül kerültek ki a humanisták, de Hunyadi Mátyás korában már egy-két tucat magyar is van köztük.. Olasz humanisták és művészek érkeztek ekkor nagy számban Budára. Mátyás nagyszabású építkezésekbe kezdett: művészetpártolásának eredményeként Buda Közép-Európa első reneszánsz művészeti centruma lett.

4 A humanizmus kultúrája
A magyar humanisták a könyvkultúra terén is európai színvonalat értek el. Főleg Firenzéből, Vespasiano da Bisticci műhelyéből szerezték be a könyveket Vitéz János, a későbbi esztergomi érsek nagyváradi püspöki udvarában magyar másolókat is foglalkoztatott

5 1455-ben alkalmazta Polánkai Berecket, kódexei nagy részét azonban ő is Firenzéből szerezte be.
Emlékiratai szerint Vespasiano da Bisticci rajta kívül még két magyarnak dolgozott: Handó György prépostnak és Janus Pannonius pécsi püspöknek, aki Vitéz Jánosnak rendszeresen küldött könyveket. 1465-ös római, majd firenzei és velencei tartózkodását is felhasználta könyvek vásárlására.

6 A corvinák utóélete Az utódok nemcsak a fejlesztésre, de megőrzésre is alkalmatlanok voltak. Jelenleg 16 ország 43 városának 49 könyvtárában 215 hiteles corvina meglétéről tudunk.

7 Humanizmus képekben

8 A reneszánsz kialakulásáról
A reneszánsz tudományos forradalmat, művészeti átalakulást, megújulást hozó, meghatározó kulturális mozgalom volt Európa újkori történelmének hajnalán. A francia eredetű reneszánsz (renaissance, olaszul: rinascimento) szó újjászületést jelent. Dante az első író, aki személyében megtestesítette a reneszánsz szellemiségét. A másik korai reneszánsz művész Petrarca.

9 A 14. században Észak-Itália hadakozó városállamokra szakadt, a legerősebbek ezek közül: Milánó, Firenze, Pisa, Siena, Genova, Ferrara és Velence. Az Oszmán Birodalom kettészakította a keleti világot. Az Oszmán Birodalom Bizánc elfoglalásával menekülthullámot idézett elő a gazdag és művelt görögök körében. A fekete halál letarolta Európa lakosságának egyharmadát.

10 Tudomány és filozófia a reneszánszban
Petrarca alapította meg az új tudásszerzési módszert, a humanizmust, ami az embert az önálló döntés és gondolkodás képességével rendelkező racionális és érző lénynek tekinti. A reneszánsz során a filozófiával, művészetekkel és irodalommal való foglalatosság mellett is tovább élt a tudományos elmaradottság. A reneszánsznak Észak-Európába kellett eljutnia ahhoz, hogy a tudomány újjá tudjon éledni olyan nagyságokkal, mint Kopernikusz, Bacon és Descartes.

11 Irodalom a reneszánsz korában
A reneszánsz előtt az olasz nyelv nem számított irodalmi nyelvnek Itáliában. Ezeknek a munkáknak a forrásai Horatius, Sallustius és Vergilius, a görögök között Arisztotelész, Homérosz, Platón és Szókratész voltak a legversenyképesebbek. Petrarca tanítványa, Giovanni Boccaccio is híres íróvá vált. Főműve, a Dekameron kerettörténetben száz történetet foglal össze tíz elbeszélő tollából. A politikai filozófus, Niccolò Machiavelli főművével, A fejedelemmel széles körben ismert szerzővé vált Itáliában és nyugati világban.

12 Szobrászat és festészet a reneszánszban
A szépművészetek közül először a szobrászat mutatott reneszánsz vonásokat. Donatello, az egyik legismertebb korai reneszánsz szobrász Dávid című szobrával a meztelen emberi testről alkotott maradandó tanulmányt. A reneszánsz festészet a realizmus perspektívájáról vált ismertté, valamint eltávolodásáról a vallási témáktól, ami a középkori művészet velejárója volt. A legismertebb festők ebben a korban Leonardo da Vinci, Raffaello és Michelangelo voltak, képeik a legszélesebb körben ismert műalkotásokká váltak szerte a világon (Utolsó vacsora, Athéni iskola, Szent Család).

13 Építészet a reneszánsz korában
Csakúgy, mint a festészetet, a reneszánsz építészetet is a klasszikusok inspirálták. A Filippo Brunelleschi által tervezett Santo Lorenzo és a Pazzi-kápolna dór, ión és korinthoszi stílusúak. A Donato Bramante által tervezett Szent Péter-bazilika a kor leghíresebb építménye.

14 Idézet a humanizmusról
"Új reneszánsznak kell jönnie és még nagyobb reneszánsznak, mint az, amely a középkort követte; az lesz a nagy Reneszánsz, amikor az emberiség felfedezi, hogy az erkölcsi a legnagyobb igazság és a legnagyobb gyakorlati érték... Ennek a Reneszánsznak egyik szerény úttörője leszek, és az új emberiségbe vetett hitet, mint égő fáklyát vetem be a sötétség e korszakába..." (Albert Schweitzer)


Letölteni ppt "Koszti Tamás: A magyar humanizmus"

Hasonló előadás


Google Hirdetések