János vitéz 1973.

Az előadások a következő témára: "János vitéz 1973."— Előadás másolata:

1 János vitéz 1973

2 A magyar népművészet, és a magyar szecessziós művészet ornamentikáját, jelképeit és szimbólumait fogalmazza újra Jankovics Marcell a pop-art lendületes gesztusaival az első magyar animációs nagyjátékfilmben, a Petőfi Sándor művéből készült János vitézben.

3 Az áramló kontúrok homogén színes felületeket fognak közre, amelyek gyakran kontrasztosan jelennek meg lazúros akvarellhátterek előtt. A filmképekben a jelszerűség dominál, a plakátszerű, eblematikus fogalmazás, amely egyaránt rímel a népi díszítőművészet stilizált formáira, illetve a szecesszió és a pop art vizuális nyelvére.

4 A „kamera” gyakorta egy fantasztikus nagylátószögű objektív szemével láttatja az eseményeket, s ez az aspektus a szüntelenül változó és alakuló teret beláthatatlanul tágasnak, s minden irányban folytathatónak sejteti. Ugyanakkor már az első képsorok arra utalnak, hogy mindez illúzió, ez a világ csupán úgy „végtelen”, hogy önmagába tér vissza, akár a kör belső ívén futó horizont, amelyet mintha Jancsi szemével látnánk…

5 János vitéz, s még inkább Kukorica Jancsi figurája mintha a Sárga tengeralattjáróból pattant volna elénk nyugtalanul lüktető kontúrjaival, edelmanni arányaival és színeivel, meghatározhatatlan perspektívájával.

6 A néző gyakorta tekint alulról a figura magasába, s a hős hatalmas lábszárait és lábfejét, amellyel biztosan áll az anyaföldön, közelebb érezheti, mint jelzésszerű arcvonásait, gyakran időtlen tekintetét. E tekintet és arc zavarbaejtő, és távolságtartó, annak ellenére, hogy a figura szenvedélyes darabossága, rámenősen erőszakos kedvessége azonnal rabul ejti a néző szívét.

7 A Sárga tengeralattjáró utasaihoz való minden külső hasonlatossága ellenére János vitéz
nem léphetne a fedélzetre: Bár karakán és szilaj, erős és büszke, de röghöz kötött és determinált, önmagába záruló személyiség. Remek jelenet a film elején a nyáj után törekvő Jancsi egy helyben topogása: a szorongásos álmok tipikus „helyzetgyakorlata”, amikor az álmodó mintha mézben, vagy ólomban próbálna előrejutni, s elérni valamit, mindhiába, mert a dolog egyre távolabb és távolabb kerül tőle…

8 Jancsi tömbszerű, súlyos alakja hiába nyúlik később nyalka huszárrá, járása mindvégig robusztus, mintha valami sűrű közegben gázolna újra meg újra előre a történet útvesztőjében. Csak Tündéroszágban szabadul a nehézkedés terhétől, ám e könnyedségben személyisége, földi léte is feloldódik.

9 Légies, illanó személyiséget és pupilla nélküli szobortekintetet kapott Iluska is, aki sokkal lágyabb, esendőbb karakterével, mintha leginkább Jancsi képzeletének szülötte lenne, akivel csupán az irracionalitásban válhat eggyé.

10 A két főszereplő karakterének grafikai jellemzői folyamatosan változnak a lét, a nemlét, és az illúzió különböző szintjeinek megfelelően. A stabilabb megjelenésű zsánerfigurák epizódokhoz kapcsolódnak, s világuknak egyszerre díszletei és szereplői, akár a szikla-óriások.

11 A többi szereplő, még a pokolfajzatok is, kedves, bő humorral elképzelt karikatúrák, vésztjósló és meghökkentő átalakulásokkal együtt mint például a hold alakjában gyakorta kísértő gonosz mostoha-boszorkány.

12 Míg a huszárok igazi mézeskalácshősök, a képzőművészeti „casting” eredményeként a pokolban boschi ihletettségű démonok rajzanak, Tündérország lakói pedig mintha Csontváry cédrus-zarándokai lennének.

13 A zsánerek és díszletek is sokat köszönhetnek a fél évtizeddel korábbi animációs pop artnak: egyenesági leszármazottai a Sárga tengeralattjáró fantasztikus élővilágának, a természeti törvényeknek fittyet hányó tárgyaknak és helyzeteknek. A sodró lendületű léptékváltások Petőfi fantasztikus világának közvetlen, érzéki „dokumentumai”. Ilyen, ahogy a víz alól(!) kimasírozó lovasok útja a legközelebbi faágon folytatódik, hogy aztán a függőleges indiai hegyoldalon a nehézkedést meghazudtolva a csillagokba tartson vagy az óriás fülében vígan pecsenyéző János vitéz képe.

14

15 Jankovics expresszív látomásaiból éppúgy visszaolvashatók a huszadik századi lélektan, főképp Jung nézetei az emberi psziché rétegeiről, az álmok és a tudattalan kapcsolatáról, a belső utazások és próbák szerepéről, az archetípusokról, miként más egyetemes szimbólumok, vallási mítoszok, a néphit és a babonák, a jin és jang, a spirálisok és az önmagukba záruló körformák, a világ alsóbb és felsőbb szintjeinek „térképe”.

16 A sziget – holtak szigete
A sziget – holtak szigete? –, Tündérország idillje is illúziónak, káprázatnak tűnik, így a „boldog vég” fura szomorúságban oldódik fel: A való világban lehetsz hős, kiállhatsz próbákat, pokolra szállhatsz és legyőzheted a démonokat, ám amit egyszer elvesztettél, azt többé nem találod, legfeljebb Árkádiában, Avalonban vagy ahogy az ember-mivoltától megszabadított-megfosztott János vitéz, Tündérországban.

17 A szürrealista képzettársítások megjelenítésének erőteljessége, a grafikai kifejezés természetes könnyedsége mai szemmel nézve is lenyűgöző: a szerelmi beteljesülés megfelelője a napkitörés, a legyőzött török sereg imaszőnyeg gyanánt csavarodik fel az őket üldöző magyar vitézek előtt, az óceánon átkelő óriás tornádó-mimikrit „alkalmaz”.

18 A film metamorfózisokban tobzódik
A film metamorfózisokban tobzódik. Hasonlatok kelnek életre: a bárányok bárányfelhőkként szöknek meg, a kutyafejű tatárok valóban kutyafejűnek mutatkoznak a katonák képzeletében.

19 A János vitézt originalitása és dinamikája, de mindenekelőtt az alkotói kéz hiteles jelenléte teszi az alapművel egyenértékű, önálló műalkotássá. Üzenete és „svungja” valószínűleg sosem évül el, fárad ki, változzon bár százszor a technológia, az animációs mozgóképi trendek, a vizuális művészetek éppen aktuális nyelve és kódja. A János vitéz mindörökre a fiatal, rendkívül eredeti alkotó önarcképe lesz, aki zabolátlan hévvel veti bele magát az animáció nagy kalandjába. Nagyot ígér művével, s ijesztően magas mércét szab minden további gesztusához.