A pártok funkciói a társadalom és az állam között közvetítenek

Az előadások a következő témára: "A pártok funkciói a társadalom és az állam között közvetítenek"— Előadás másolata:

1 A modern politika főszereplői: a pártok A pártok fejlődése, pártok és pártcsaládok

2 A pártok funkciói a társadalom és az állam között közvetítenek
A pártok leglényegesebb ismérvei: a tagság, az önálló intézményi struktúra, jelöltállítás, hatalomra való törekvés és közvetett hatalomgyakorlás. 1. a politikai érdekek aggregálása, képviselete és artikulálása 2. a közvetítés és a képviselet funkciója 3. mobilizációs és integrációs funkció 4. a politikai vezetés rekrutációja és szelekciója 5. a kormányzati funkció 6. a politika formálása 7. a legitimáció funkciója 8. a nemzetközi kapcsolatok alakítása

3 A pártok fejlődésének a története
A honoráciorpártok a pártok születésének helyszíne történetileg a parlament. a törvényhozásban résztvevő honatyák laza szövetségeket alkottak a hasonló véleményűekkel → idővel szorosabb és rendszeresebb kapcsolat – ezek az ún. protopártok vagy honoráciorpártok (Max Weber). A káderpártok a modern pártok sajátossága: a parlamenten kívül is szerveződnek/tevékenykednek. a választójog fokozatos kiterjesztésének következménye

4 A pártok fejlődésének a története
a helyi választási kampánybizottságok szerepe megnövekedett → országos központok kialakulása → szervezett pártok. Az országos pártközpontok feladata: a parlamenti csoport és a helyi irodák közti közvetítés. a politikailag aktívak viszonylag szűk csoportját vonta be a politikába → elitpárt/káderpárt (Maurice Duverger). A tömegpártok az első tömegpártok osztály-alapon jöttek létre, a munkásosztály kialakulását követően.

5 A pártok fejlődésének a története
céljai: az egyesülési jog biztosítása, a választójog kiszélesítése, majd a választási rendszer arányosítása Sajátosság: a parlamenten kívül jöttek létre, gyakran a szakszervezetekből nőttek ki → átfedés a tagságok között. Az I. vh. után Európa-szerte a baloldal vezető erejévé váltak a munkáspártok (választójog kiszélesedése) → jobboldali változás: nyitás, szerveződés, tömegesedés illetve új kereszténydemokrata pártok megjelenése (egyházi és vallási alapon szerveződő pártok).

6 A pártok fejlődésének a története
- ideológiákon alapuló programmal rendelkeztek - jelentős választói réteget mozgósítottak - a tagdíjakból egyre nagyobb pártapparátust tartottak fel - a mindennapi élet több színterén is megjelentek (pl. önképzőkörök, szabadidős klubok → hosszútávú kötődés). - professzionális pártvezetőség jellemzi (fizetett munka) → centralizált pártműködés. Robert Michels (1920): a pártelit helyzete eltér a tagságétól → a pártvezetés elkülönüléséhez vezethet („oligarchia vastörvénye”), a vezetői érdekek a tagságéval ellentétesek is lehetnek.

7 A pártok fejlődésének a története
M. Duverger elemzéseiből úgy tűnt, hogy nagy tagsággal rendelkező pártok lehetnek sikeresek, DE a XX. sz. második fele nem ezt igazolta. A néppárt - a jóléti államok kiépülése a hagyományos társ.-i rétegződés megváltozását eredményezték → az osztálykötődések gyengültek, a hagyományos felekezeti kapcsolatok háttérbeszorultak, stb. → a pártokhoz tagként kötődők aránya csökkent. Az ’50-’60-as évekre váltás: nyitottabb, a homogén tagság helyett a heterogén választók széles körét megszólítani tudó gyűjtőpártok (néppártok) alakultak ki.

8 A pártok fejlődésének a története
Sajátosságok: kisebb taglétszám, heterogén szavazóbázis, kevesebb ideológiai elem, általánosabb program, a tömegkommunikációs eszközök kiemelt szerepe, a politikai marketing térhódítása, kampányokban fizetett aktivisták alkalmazása. → médiapártok: a tömegkommunikációs eszközöket profi módon használó pártok, itt az „agytrösztök” és médiaszakemberek szerepe a leghangsúlyosabb. A kartellpártok Richard Katz és Peter Mair: a parlamenti pároknak nem érdeke új pártok színrelépése → bekövetkezik a hatalmon levők „kartellesedése”.

9 A pártok fejlődésének a története
Jellemzője: összefonódik az állami intézményrendszerrel, mert innen meríti erőforrásait, amelyekből a „későn érkező” nem részesül egyenlő mértékben. !Egy országban egyidőben különféle típusú és fejlődési állapotban levő pártok működhetnek! A pártok alkalmazkodóképessége, megújuló- és változóképessége a modern demokráciák közéletének kiemelt szereplőivé teszik, melyek nem helyettesíthetőek más szereplőkkel.

10 Pártok és pártcsaládok
A pártok irányultságuk, ideológiájuk, értékeik alapján csoportosíthatók. Klasszikus pártcsaládok (a bal–jobb dichotómia alapján): 1. baloldali pártok: szocialista, szociáldemokrata és kommunista pártok, valamint az ún. újbaloldali és környezetvédő pártok. Ezek a hagyományos baloldali értékrend képviselői, a szolidaritást, (esély)egyenlőséget hangsúlyozó pártok tartoznak ide. 2. centrumpártok: liberális és agrárpártok. A liberális pártok: megjelenésükkor a racionalitásba és individualizmusba vetett hitet képviselték, a gazdaság szabadságáért és a polgári szabadságjogokért harcoltak.

11 Pártok és pártcsaládok
A szoc.-dem. pártok megjelenésével (ideológiailag) középre kerültek a szociáldemokrata – konzervatív palettán. – a XIX. sz. második felére megvalósult az ún. „liberális minimum” → fokozatosan háttérbe szorultak. A mai liberalizmus jellemzői: az önkormányzatiság különböző formáinak támogatása, kisebbségi jogvédelem, stb. Megtalálhatók a jobboldalhoz közelebb álló liberális pártok (cél: állami szerepvállalás minimalizációja), illetve baloldali liberális pártok (cél: egyenlőség eszméjének kiteljesítése).

12 Pártok és pártcsaládok
Az agrárpártok: a XIX.–XX. sz.-ban jöttek létre, rétegspecifikus vonásokkal → bármelyik irányba koalícióképesek voltak. A hagyományos rétegződés meggyengűlése az agrárpártok nyitását, és egyúttal hagyományos szerepük csökkenését eredményezték. 3. jobboldali pártok: konzervatív, kereszténydemokrata, szélsőjobb és az ún. új jobboldal pártjai. A hagyományos konzervatív pártok ott tudtak hosszú távon fennmaradni, ahol képesek voltak a váltásra: a liberális minimum elfogadására, új társ.-i csoportok felé való nyitásra.

13 Pártok és pártcsaládok
Ahol nem, helyüket elfoglalták a keresztény- demokrata pártok, amelyek gyakran modern gyűjtőpártokká tudtak alakulni. Ezek esetében az ideológiai meghatározottság csökkent, a keresztény jelző nem a felekezeti hovatartozást, hanem inkább a párt által támogatott erkölcsi értékrendet jelöli. A ’70-es évek végén: neokonzervatív fordulat → a hagyományos jobboldali pártok liberális fordulata (privatizáció, liberalizáció, dereguláció), valamint az új, radikális jobboldali (proteszt)pártok megjelenése. ’80-as évek: populista szélsőséges pártok előretörése.

14 Pártok és pártcsaládok
Külön csoportot képeznek a regionális–etnikai pártok: identitásuk és programjuk partikuláris érdekképviseletre épül, országos jelentőségűek is lehetnek. Az etnikai pártok között találhatunk jobboldali, baloldali, liberális és szélsőséges pártokat egyaránt.

15 Pártrendszerek Pártrendszer: a pártok közötti erőviszonyok és interakciók, amelyek hatással vannak a politikai döntéshozatalra is. A pártok „hatalma” elsősorban a parlamenti mandátumok számától, illetve a kormányzati/ellenzéki pozíciójuktól függ. Rendszer alapú megközelítés: figyelembe veszi a történelmi hagyományokat, a politikai kultúrát is, amelyek a pártok számában is kifejeződnek. Releváns pártok: azok a pártok, amelyeknek sikerült a parlamentbe kerülniük (egyszerűsítő értelmezés). A pártok politikai súlyának meghatározásához relatív súlyukat is ismernünk kell (pl. koalícióképesség, stb.)‏

16 Pártrendszerek – a parlamentek működőképessége és a kormányzás stabilitása függhet a releváns pártok számától, a pártrendszer fragmentáltságától. M. Duverger: kétpártrendszerek és sokpártrendszerek léteznek. Jean Blondel: kétpárti; két és félpárti (két nagy, egy kicsi); sokpárti domináns párttal (sok párt, köztük egy 40% feletti); domináns párt nélküli sokpárti rendszereket különböztet meg. Giovanni Sartori tipizálása: versengő és nem versengő pártrendszerek. Nem versengő: egypártrendszerek és hegemonisztikus pártrendszerek.

17 Versengő pártrendszerek csoportosítása:
1, predomináns pártrendszer: huzamosabb ideig (min. három választást követően) ugyan az a párt kerül ki győztesnek több párt tisztességes versenyéből, stabil választási rendszer mellett. 2, kétpártrendszer: több párt verseng, kettő váltógazdálkodást folytat a kormányzásban, vagyis váltakozva megszerzik a kormányzáshoz szükséges többségi támogatást. A pártok versenye centripetális – a középen álló szavazók megnyerése a cél.

18 Pártrendszerek 3, mérsékelt pluralizmus: általában 3–5 párt verseng a hatalomért, amelyek közt kicsik az ideológiai különbségek. Kétpólusú rendszerben alternatív koalíciók versengenek – centripetális verseny, nincs rendszerellenes párt. 4, szélsőségesen polarizált pluralizmus: ötnél több parlamenti párt, nagy ideológiai különbségekkel. Mély konfliktusok, rendszerellenes párt is jellemezheti – centrifugális verseny.

19 Köszönöm a figyelmet!