5. századi változások: új istenek bevezetése

Az előadások a következő témára: "5. századi változások: új istenek bevezetése"— Előadás másolata:

1 5. századi változások: új istenek bevezetése
Az arkadiai Pan az 5. század elején szentélyt és állami ünnepet kap Athénnak nagy a népessége >> sok kultusz, rengeteg ünnep >> az athéniak a „legvallásosabbak” a görögök között

2 5. századi változások: fejlődés
Ahogy nő Athén hatalma és tekintélye, úgy bővül Athéna tisztelete (pl. az Akropolisz 5. századi kiépítése; Athéna a Déloszi szöv. patronája lesz Apollón helyett 454-től, és a tagoknak részt kell venniük a Panathénaián...) Változások az ünnepeken: a látványosságok és a szórakozási lehetőségek színesebbé, nagyszerűbbé válnak (<< nagyobb gazdagság, nagyobb lakosság) nagyobb lesz az állami szerepvállalás

3 5. századi változások: hanyatlás
Dodds szerint a népi vallásosság hanyatlása a pelop. háború alatt kezdődött; gyorsította a hanyatlást, hogy az értelmiség elkülönült a néptől, és az állami vallás is gyengült, így az alsóbb rétegek nem kaptak iránymutatást A pestis hatása a vallásra: Sokakat nihilistává, hitetlenné tett <> Délosz megtisztítása, Aszklépiosz kultuszának bevezetése inkább a a hit megerősödését jelzi (hívő társadalmak inkább bűnbak kereséssel, a tekintélyek iránti haraggal, önváddal, egymás hibáztatásával reagálnak természeti katasztrófákra, nem a hit elvesztésével)

4 Görög felvilágosodás – Dodds alapján
Lényege: a mítikus gondolkodás helyére a racionális lép – már a szofisták előtt elkezdődött (- a kulturális és vallási fejlődésben az új nem felváltja, elveti a régit, hanem rárakódik) >> A tömegek és a műveltek felfogása között egyre nagyobb lett a szakadék, elvált a hitük: a racionalizmus a műveltekre lett jellemző, a sokaságnál vallási regresszió: terjedt a mágia (az újkori felvilágosodás hatására is megerősödött a mágia; Platón törvényt hozott volna ellene, mivel gonosz szándékot fejez ki, így káros pszichológiai hatásai vannak), babona, orgiasztikus kultuszok („a görög szellem polarizációját jelzi”, hogy Aszklépiosz abban az időben vált jelentős istenné, amikor Hippokratész könyvei megjelentek) A racionalizmus lehetővé tette a brutalitás (az erkölcstelenség) igazolását, pl. a korkürai mészárlások: az egyén felszabadítása az önérvényesítés korlátlan szabadságát hozta

5 Valláskritika, ateizmus
Nem volt gyakori az ateizmus – ennek okai: Az istenek viszonylag alacsony státusszal bírnak: nem teremtik az istenek a világot (A modern ateizmus főleg azon az alapon áll, hogy a teremtés feltételezése szükségtelen, így Isten feltételezése is szükségtelen) Nem kellett választani isten és az anyag között – a materialisták is feltételezik istent (pl. Démokritosz, Epikurosz, sztoikusok) A vallás nem volt dogmatikus: sokféle nézet megfért egymás mellett, a teológia folyton változott, alakult (nyitott volt az újra) >> a tudomány és a vallás nem voltak ellenségek, összhangban voltak

6 Valláskritika, ateizmus – Xenophanész 1.
Xenophanész: ; 25 évesen hagyta el szülővárosát, Kolophónt, amikor a médek elfoglalták, 67 évet vándorolt, költő és teológus, talán Eleában is élt (verset írt alapításáról 534 körül – de ez kétes), talán rhapszódosz is volt (saját műveit adhatta elő, arisztokrata házak vendége lehett >> Asztali elégia: többek között: hogyan kell viselkedni szümposzionon), saját művei versben (<>milétosziak) Természetfilozófiája: a világ dolgai földből és vízből vannak, A Nap, a Hold, a csillagok a Földből felszálló pára (a felhők) lángra lobbant részei (a szivárvány is felhő: racionális magyarázatot ad): tehát nem istenek A víz rendszeresen elborítja a Földet és elpusztítja, majd újra keletkezik minden: fossziliák megfigyelése alapján mondja, bizonyítja hipotézisét Ismeretelmélet: Az igazság nem megismerhető, csak vélemény lehetséges (a saját műveinek sem tulajdonított bizonyosságot)

7 Valláskritika, ateizmus – Xenophanész 2.
(a racionalizmus, a görög felvilágosodás és a valláskritika úttörője; >> Parmenidész „mestere”: látszatvilág <> igazi valóság, mely az érzékszervekkel nem ismerhető meg) Létezik igazság, csak nem tudjuk megismerni. A véleményünk viszont a cselekvésünk alapja lehet (mintha tudnánk az igazságot) Agnosztikus, szkeptikus pozíció az istenekkel szemben: nem kételkedett a létükben, de szerinte az embernek nem lehet tudása róluk, csak vélekedése Megkülönböztette a tudható és nem tudható dolgokat; a jóslást tagadta Kritizálta a költők antropomorf istenképét: minden nép mindig a saját képére formálja isteneit (+feketék, bikák, lovak) az isteneknek tulajdonított vétkeket (Homérosz és Hésziodosz istenei etikailag idejétmúltak: olyan dolgokat tesznek, amiket az embereknél is elítélünk: csalás, házasságtörés...) a politeizmust (a sok istenalak emberi találmány)

8 Valláskritika, ateizmus – Xenophanész 3.
Új istenképének 5 fő koncepciója: Az emberi erkölcsön túl van (tökéletes, mindentudó, mindenható) Nem emberi alakú (egyes töredékekben materiálisnak tűnik, máshol tiszta értelemnek, de valamiféle másodlagos jelentőségű testi voltot biztosan tulajdonított neki, mert ebben az időben a teljesen testetlen létezés elképzelhetetlen volt) Nem születik és nem hal meg (örök, mozdulatlan) Nincs több isten, hanem csak egy (monoteizmus); bár lehet, hogy úgy gondolta, hogy egy fő isten van, és mellette vannak más, kisebb hatalmű istenek Nem avakozik be az emberek életébe (mozgatja, átjárja, irányítja a kozmoszt, de fizikailag nem érintkezik vele (és nem egy vele): a világot mozgató értelem az isten >> Platón, Ariszt.) Istenfogalmát nem természetfilozófiájából vezeti le, hanem a hagyományos vallás kritikájából, a homéroszi isten-fogalom tagadásával jut el saját istenfogalmához (<> Parmenidész eljárása: egy axiómából indult ki >> nem Xenophanész tanítványa volt) Magasabb szintre akarja emelni a kultuszt, a himnuszokat, az áldozatokat; Asztali elégia!

9 Valláskritika, ateizmus – természetfilozófusok 1.
Hekataiosz Hérakleitosz: Zeus = tűz: mindent áthat (az arkhé az isten); az „illőség” elvet (a Dionyszosz-kultuszt ez alapján kritizálja) és a coincidentia oppositorum elvet alkalmazza (a halál és az élet ugyanaz); tisztább, emelkedettebb imát és áldozatot követel (nem ill. nemcsak filozófiai meggondolásból mondja ezeket); támadta az istenábrázolások kultuszát: az istenszobrok csak utalnak, jelzik az isteneket, magát a szobrot helytelen tisztelni; kigúnyolta a tisztító szertartásokat Démokritosz

10 Valláskritika, ateizmus – természetfilozófusok 2.
Empedoklész: ; püthagoreus, az orphikus misztika gondolatai jelennek meg nála, 2 hexameteres költeményt írt (A természetről, Tisztulások), filozófus, jós, csodatevő gyógyító, istennek tartotta magát Természetfilozófiája: 4 létező = 4 elem van (víz, tűz, föld, levegő: ezek nem keletkeznek, nem változnak – Parmenidész hatására tagadja a keletkezést és a pusztulást), melyek kis darabjainak keveredéséből jönnek létre a világ dolgai; az összekapcsolódást és a szétvállást a Szeretet (Philotész – ő a legfőbb isten) és a Viszály (Neikosz) hozza létre; a kozmikus ciklusban időről időre megvalósul a Szeretet uralma, amikor az elemek tökéletesen elkeverednek egymással, a kozmosz azonos az istenséggel ebben az állapotában Természettud. megfigyelések és spekulációk: a fénynek véges sebessége van, a Hold a fényét a Naptól kapja, a levegőnek ellenállása van (lefordított edényt a vízbe nyomni nehéz)

11 Valláskritika, ateizmus – természetfilozófusok 3.
Lélekvándorlás: de nem pszükhé költözik mindig újabb testbe, hanem daimón (isten) – a daimónok vétkük büntetéseképpen 30e éven át kénytelenek különböző testekben bolyongani, végül megtisztulnak, egyre magasabb életformákba emelkednek (növény, állat, ember, jós, költő, orvos), majd visszanyerik isteni, testetlen méltóságukat (az ember tehát bukott és száműzött isten: ez a püthagoreizmus továbbfejlesztett változata), kérdéses, hogy miben áll a daimón önazonossága Elveti a húsevést és véres áldozatokat: az emberek legnagyobb bűne az állatok leölése, mert meghalt rokonok lelke lehet az állatokban

12 Valláskritika, ateizmus – természetfilozófusok 4.
Anaxagorasz: , Klazomenaiból; az Apollón-szentély kincseinek kisajátítását javasolta Nincs keletkezés és pusztulás, csak keveredés és szétvállás (~ Empedoklész): mindenben mindenből van: különféle magok vannak, melyekben mindenből (arany, fa, víz...) van valamennyi; a különféle magokban különböző arányban a dolgok; A világ úgy jött lére, hogy az eredeti keverékben minden anyagfajta jelen volt, a keveredést és a szétválást a Núsz indította meg Dualista: anyag és ész a világ két alkotóeleme; a Nusz a világrendező és mozgató elv, mely megindította a világot, mely azóta a saját törvényei szerint halad: nem teleologikus, hanem mechanikus magyarázatot ad a világról (emiatt kritizálja Platón, azaz hogy nem bontja ki a Núsz lététnek következményeit)

13 Valláskritika, ateizmus – természetfilozófusok 5.
Racionális, mítoszmentes magyarázatot adott a világ működésére, az istenek beavatkozását kiküszöbölve A Nap- és Hold-fogyatkozás helyes magyarázatát adja A Napot izzó érctömbnek mondta (<< 468-ben a hellészpontosznál leesett egy meteordarab, melyről azt gondolta, hogy a Napból esett le); az égitestek a Földből szakadtak ki Periklész körének tagja (Plut: Periklész életrajzában Lampón a jós + Anax.) Aszebeia miatt perbe fogják >> elmenekül

14 Valláskritika, ateizmus – szofisták 1.
Az ateizmus a nomosz-phüszisz vita előrehaladtával mélyült – a szofistákra ugyanis nagy hatással voltak a korai történetírók (Hekataiosz, Hellanikosz) de a nomosz-physzisz ellentét inkább csak szkepticizmushoz, agnoszticizmushoz vezet, nem ateizmushoz A természetfilozófia (a mechanikus világkép, a determinizmus) akkor vált fenyegetővé, amikor erkölcsi relativizmussal párosult A 6. századi természetfilozófusokból kevés volt >> nem érezték fenyegetőnek gondolataikat Az 5. századi szofisták nagy számban voltak jelen, befolyásuk is nagy volt, a vallással szembeni kritikájuk is radikálisabb volt >> őket fenyegetőnek érezték Az 5. század végi valláskritika formái: mítoszkritika, az isteni igazságosság és moralitás kritikája, a jóslás megkérdőjelezése, allegórikus értelmezések...

15 Valláskritika, ateizmus – szofisták 2.
A nomosz-phüszisz vita: hogyan viszonyul egymáshoz a törvény és a természet? Melyiket kell követnünk? Mi a törvény eredete? objektív-e az igazságosság, vagy csak megegyezésen alapul (tehát önkényes és kevésbé kötelező erejű)? A phüszisz fogalma: - pozitív (emberi értelem, szépségre, szeretetre, nagyságra való fogékonyság, áldozatokra való képesség) - negatív (önzés, gyengeség, hatalomvágy, kapzsiság, túlzott v. abnormális testi vágyak stb. is beletartoznak) A nomosz (törvény, szokás, erkölcs) fogalma: - pozitív (ezáltal lehetséges az emberi együttélés, ez tartja féken az emberi természet negatív vonásait, az 5. század első felében jellemző, Protagorasznál, Kritiasznál elméletben) - negatív: önkényes megállapodás, a gyengék hozták létre, gúzsba köti, elnyomorítja a kiválókat, kiemelkedőket: Thraszümakhosz, Kritiasz (legalábbis a gyakorlatban), Kalliklész, Antiphón (ha rejtve marad, meg kell szegni a törvényeket, ha érdekünkben áll, mivel a tövények önkényesek, a természt parancsai szükségszerűek), Alkidamasz (a törvény erőszakot tesz az emberen, az igazságon: természettől senki sem rabszolga, minden ember egyenlő) 15

16 „ Valláskritika, ateizmus – szofisták 3.
Szókratész: a törvény összhangban van a természettel (mindkettő ésszerű): az ember, ha belátja a törvény helyes voltát, készséggel követi (poz - poz) Protagorasz: a tökéletlen emberi természetet korlátozni kell, hogy lehetővé váljon a közösségi élet; a törvény megegyezés eredménye (államonként más) (neg – poz) (neg poz) Kalliklész: a törvény a gyengék alkotása, korlátozza az erőseket; az erősnek a természetét (pl. önzését, hatalomvágyát) kell követnie a törvénnyel/ hagyományos morállal szemben (poz? - neg) Ha a legkiválóbbak egyenlően részesülnek a javakból, megtiszteltetésekből a sokasággal, az igazságtalan a természet szerint, de ez felel meg a törvénynek; Az felel meg a természetnek, ha kíméletlenül érvényesítjük érdekeinket a silányabbakkal szemben (álláspontját nem immorálisnak tartotta, hanem egy másfajta morál - a természetes erkölcs - talaján állónak) 16

17 Valláskritika, ateizmus – szofisták 4.
További példák (Mi határozza meg cselekvésünket?): Antigoné: a phüszisz elsőbbségét vallja (az íratlan törvény előbbre való az írottnál) Jogpozitivizmus: a nomosz elsőbbségét hirdeti (a törvényt az igazolja, hogy „szabályosan” keletkezett; a természetre vagy esetleg a vallásra hivatkozva nem kritizálható) Polgári jogi mozgalmak: a phüszisz elsőbbségét vallják (az előjogok csak a hagyományok miatt léteznek) A szofisták valláskritikája erkölcsi relativizmussal fonódott össze, és az önérdek leplezetlen érvényesíteni akarásában mutatkozott meg 17

18 Valláskritika, ateizmus – szofisták 5.
Prodikosz: az emberek természeti képződményeket, jelenségeket kezdtek a régi időkben istenként tisztelni: innen vannak a klasszikus kor istenei (tehát az emberek találták ki őket): a tüzet Héphaisztosznak nevezték el, a kenyeret Démétérnek, a bort Dionüszosznak

19 Valláskritika, ateizmus – szofisták 6.
Kritiasz: a klasszikus kor tipikus értelmiségije: nem filozófus (inkább kultúrszociológus), hanem olyan, aki átvesz gondolatokat a filozófusoktól, főleg a szofistáktól; emellett költő és politikus Sziszüphosz című szatírjátékában ír a vallás keletkezéséről: az emberek eleinte állati állapotban éltek, az erőszak uralta az életük >> törvényeket hoztak a napfényre került gonosztettek megbüntetésére a titokban elkövetettt gonosztettek ellen egy okos ember pedig kitalálta az isteneket, és hogy ők mindent látnak, és a rosszat megbüntetik (tehát kitaláció a vallás, az istenek az emberek fékentartására szolgálnak) <>Euhémerosz: (utópikus regényében leírja Pankhaia szigetének hiera anagraphéjét, alaptörvényét, azaz első királyainak kiváló tetteit) Uranosz, Kronosz és Zeusz a régi idők hősei, királyai voltak, akik jótéteményeikért emelkedtek az égbe – ami a kor jóakaratú uralkodóival is megtörténhet, jogos tehát az uralkodókultusz: Euhémerosz célja tehát nem a mítoszok racionalizálása, hanem inkább az ellenkezője

20 Valláskritika, ateizmus – szofisták 7.
Protagorasz: ?, Abdérából, Démokritosz tanítvány, hordár volt, Démokritosz fedezte fel, vándorolt, magát szophisztésznek nevezte, Athénban is hosszú ideig Thurioi törvényeit ő fogalmazta meg Periklész megbízására (Plutarkhosz leírja, hogy Protagorasz és Periklész barátok voltak, és egyszer egy egész napot azzal töltöttek, hogy az igazságosságról, jogról, felelősségről vitatkoztak; közben a kauzalitás kérdéséről is beszélgettek: a gerelyhajító, a gerely, v. a szervezők a felelősök az eltalált haláláért?) Rétorika tanár lesz: a szabad emberhez méltó életetre készítenek fel a szofisták (közügyekben részvételre, háztartás-vezetésre): elsősorban rétorikai ismeretek + ált. műveltséget közvetítettek (Gorgiasz kiállt az athéni színházban: „Kérdezzetek! – mindenre válaszolt) + etikai, politikaelméleti, jogi ismeretek; Először kért pénzt: 100 mina egy kurzus >> hatalmas vagyona lett; Ő az első grammatikus (a nyelvhelyességről írt könyvet, megkülönböztette a 3 nemet, a tempusokat, modusokat)

21 Valláskritika, ateizmus – szofisták 8.
Agnosztikus: biztos tudásunk nem lehetséges az istenekről, sem arról, hogy léteznek-e, sem arról hogy milyenek Nincs objektív igazság – homoménsura tétel: „Minden dolog mértéke az ember, a létezőké abban (a)hogy léteznek, a nemlétezőké abban, (a)hogy nem léteznek” Számomra olyanok a dolgok, ahogyan nekem megjelennek, számodra olyanok, ahogyan te látod őket (ez vonatkozik a szépre, jóra, igazságosra, istennek tetszőre): extrém relativizmus és szubjektivizmus (és szenzualizmus) Egyik, az istenekről írt műve miatt bevádolták aszebeiáért >> száműzték, művét elégették >> Szicíliába ment, de hajótörést szenvedett és a tengerbe veszett;

22 Valláskritika, ateizmus - Theophrasztosz
Arisztotelész: A mozdulatlan mozgató vágyat (szeretetet) ébreszt minden másban, úgy mozgat nem oka, hanem célja a mozgásnak Theophrasztosz érvel az állat-áldozatok ellen Püthagoraszt és Empedoklészt követve Tiszta lélekkel kell áldozni, keveset de gyakran, a folyamatos vallásosság fejezi ki a leginkább az isten tiszteletét – hálából kell áldozni és másodsorban kérésként A helyes áldozathoz a legfontosabb az áldozó jelleme; a tiszta elme és az érzelemmentes lélek A legnagyobb áldozat a helyes gondolkodás az istenekről és a vallásról (nem valamiféle áhitat)

23 Herma-csonkítás, misztériumgyalázás
Az ateizmus konkrét gyakorlatban megnyilvánulva a klasszikus korban: hermakopidák, Eleusziszi misztériumok kigúnyolása (Plut. Alk ) Baljóslatú tett a Sziciliai vállalkozás előtt, mivel: Hermész az utazók védelmezője Hírnök-isten, aki az emberek és istenek közötti kommunikáció és jóviszony fenntartásáért felel A hermák házak és templomok előcsarnokaiban is álltak, azokat védelmezték Röviddel a hajóhad indulása előtt ünnepelték az Adoniát, ami ugyancsak rossz előjel volt: temetési szertartás, halott-siratás is része volt Ezután derül fény az Eleusziszi misztériumok kigúnyolására Az athéni vallás nyitott az újra, nem dogmatikus (nincs „krédó”-ja, nincs tanítóhivatala), de vége a toleranciának, ha a hagyományos istenek v. szokások sérelmet szenvednek, nem tisztelik őket Mindez valószínűleg intoleránsabbá tette az embereket (mítoszokra, kultikus előírásokra hivatkozás mint ürügy pol. célok eléréséhez: Külóni vérbűn, Démétér-szentély földjeinek felszántása...)

24 Aszebeia-perek 1. A görög felvilágosodás elleni ellenhatást jelentik
437 körül Diopeithész törvényjavaslata azok ellen, akik nem hisznek az istenekben vagy az égi jelenségekről tudományos teóriákat tanítanak: elsősorban Anaxagorasz ellen irányult Úgy gondolták, hogy az istentelenség sérti az isteneket, kockáztatja bosszújukat, ezért hazaárulással egyenlő (a vallás kollektív felelősséggel járt) A vallás kikezdése a társadalmat összetartó erkölcsi korlátok elleni támadás volt (ezért vádolták Szókratészt az ifjúság megrontásával) A vallástalanság vádja mögött legtöbbször politikai szempontok kaptak szerepet: olyanok ellen használták, akiknek nehezményezték nézeteit, de nem követek el semmi kifogásolhatót Valószínűleg azért tudták a vallástalanság vádját felhasználni pol. ellenfelei eltávolítására, mert a tömegek vallásos buzgalma megerősödött bizonyos időszakokban, főleg háborúk idején Aszpaszia (Plut. Per. 24) Protagórasz (kétely az istenek létében) Anaxagórasz („a Nap egy izzó kő”; Periklész barátja) Phrüné (új isten bevezetése miatt) Démadész, Arisztotelész (Alex. istenítésének javaslata miatt) Szókratész (Kritiasz, Alkibiadész tanítója)

25 Szókratész pere A vád Nem volt istentelen:
az istenfélő Xenophón csodálta több infó arról, hogy áldozott (nem idegenkedett a véres áldozattól: „Aszklépiosznak áldozzatok kakast!”), a szokásos imákat is imádkozta (pl. 24 órás transza után Hélioszhoz imádkozott), Delphoinak hitt... Arisztophanész Felhők című darabja mutatja, hogy már a 20-as években ismert volt mindenki előtt. Az ő személyében a szofistákat gúnyolja: pedig ő nem kért pénzt, nem is tanított; ami közös: a kritikai szellem; a Felhők vádjai ellene: új isteneket vezet be a szofista oktatás aláássa a család tekintélyét Elítélésének okai: Kritiasz, Alkibiadész mestere volt Sokak számára kellemetlen alak volt Nem vett részt a politikában (Plut. Alk. 4.: Anütosz – ő áll a vád mögött, Melétosz a vádló, a másik szünégorosz Lükon – vetélytársa volt Szókratésznek Alkibiadésznál)

26 Aszebeia-perek 2. Bár a görög vallásban nincs dogma, és nyitott a változásra, új isteneket csak a népgyűlés vezethetett be, és az állam még a magánkultuszok felett is gyakorolt némi ellenőrzést

27 Hellénizmus-kori változások
Alexandrosz még lemond a proszkünésziszről és az istenítésről az ellenállás miatt, de a diadokhoszokat már istenítették A hellénizmusban a polisz megszűnik alapvető pol. egységnek lenni – ezzel a polisz-alapú vallás is meggyengül A hagyományos istenek segítségében egyre kevésbé bíznak – náluk még a megistenült királyok is hatékonyabbnak tűnnek (Dodds: az uralkodókultusz azonban nem csak pol. fogás, összevethető napjainkban a sportolók, politikusok, egyéb sztárok imádatával – ez a reménytelen kiszolgáltatottságot fejezi ki: aki egy embert istenként kezel, az önmagának ebben a viszonylatban egy gyerek v. egy állat helyzetét tulajdonítja) A hellenizmus vallási egységesülést is hoz: hasonló irányzatok és a vallásosságnak hasonló formái terjednek el mindenfelé: mágia, asztrológia, a babona más formái Az állami kultuszok társ. rutinná válnak egyre inkább, a hazafiság kifejezési formái lesznek A tükhé-kultusz megerősödése a vallás szekularizálódásának végső fázisa

28 Deiszidaimonia Túlzásba vitt isten-félelem (az istenek inkább ártanak nekünk, mint segítenek; ill. gyávaság); a szó Xenophónnál, Ariszt-nál és előbb még pozitív értelmű, Theophrasztosznál a túlzásba vitt eusebeiát jelöli (és ebből következően túlzásba vitt áldozatot) – az eusebeia hiánya pedig az atheotés A babonának a vallástól való elkülönítése nehéz

29 Theológia Kétséges, hogy a filozófusok nézetei a vallásról bármennyire is befolyást gyakoroltak volna a sokaság vallásosságára A lényegi részt nem a kultikus cselekedetek jelentik, hanem az isten csendes szemlélése (de nem szakítottak a kultusz hagyományos formáival)

30 Platón – Természetfilozófia 1.
A theológia fogalmát ő használja először. A világban észlelt rendet és arányt látva, ezek okára következtethetünk: az Alkotóra (Timaiosz 36): ez az érvelés a természetes teológiára jellemző, ami a tudomány és a vallás között folytonosságot lát

31 Platón – Természetfilozófia 2.
Isten létének bizonyítéka a mozgás a világban: mivel a mozgás forrása a lélek (minden lélek önmagát mozgatja, ami pedig nem lelkes, az a lelkestől kapja a mozgását), a kozmoszban pedig mozgás van, ezért a kozmoszban jelen van a lélek: a kozmoszban lévő mozgás a világlélektől, ill. a Démiurgosztól származik – ő tartja fenn és irányítja a kozmoszt A Démiurgosz hozta létre a világban a lelket (pszükhé): minden, aminek lelke van, részesedik a világ lelkében (a lélekben pedig jelen van a núsz): istenek (a Démiurgosz alkotta őket), emberek (az istenek alkották) és minden önmagától mozgó dolog (csillagok, bolygók is – ők istenek)

32 Platón – Természetfilozófia 3.
Platón világmagyarázatának lényege: a jó és a szép a végső tárgya a vágynak (ami végett, amire vágyakozunk) (minden, amit kedvesnek tartunk, amit szeretünk, amire vágyunk, az vmi. más miatt kedves, szeretett, vágyott: minden vágy, szeretet, kedvelés végső tágya, célja (telosz) a jó és a szép Platón a világnak teleologikus magyarázatát adja a mechanikus helyett A természet, kozmosz magyarázatában elveti az anyagi okra történő hivatkozást (víz, tűz, apeirón stb.) – ez a mechanikus világmagyarázat nem a valódi okot (v. lényeges okot) adja meg. A célt, a funkciót, a működést (mozog, rend, arány, szép, jó...) kell megadni – a teleologikus magyarázat az igaz: egy Alkotóra utal Platón szerint a világot isteni értelem, és nem mechanikus, vak erők hozták létre és kormányozzák – ezt bizonyítja, hogy jó, szép, arányos, rendezett mozog (lelke van) (A mechanikus magyarázat kizárja az isteni értelmet a világ rendjének magyarázatában, mert csak az anyagi okokat adja meg) (A fizikai folyamatok szintjén lehet, hogy a vak véletlen uralkodik, de ezek a folyamatok a nagy egésznek a részei)

33 Platón – Természetfilozófia 4.
(Annak oka, hogy Szókratész a börtönben ülve várja a kivégzését, nem a csontjai v. inai (ezek csak szükséges feltételei), hanem hogy Szókratész jónak látja, hogy alávesse megát az athéniek ítéletének: Phaidón, Timaiosz – anyagi magyarázat helyett a teleologikus a helyesebb)

34 Platón – Természetfilozófia 5.
- ezért kritizálja Démokritosz, Anaxagorasz és más természetfilozófusok felfogását A Démiurgosz (= Núsz – ami jelen van a világlélekben is) jó – ezért a világ a lehető legjobb (és ugyanezért élőlény is, mert az élő magasabbrendű, mint az élettelenl; sőt értelmes élőlény, melynek értelmét a Világlélek adja) A Világlélek közvetít a valódi lét és a látszatlét között A Démiurgosz a valóban létezőre (az értelemmel megismerhetőre: noéta) mint mintára (paradeigma) tekintve alkotja meg a látható (és folyton keletkezésben lévő és sohasem létező) világot (a rendezetlen, változó anyagból hozza létre a rendezett világot) A világlélek előrelátása (pronoia) kormányozza a mindenséget A világban nem azért van jelen a rossz, mert az isten nem törődik a világgal, hanem ami az egyén szempontjából adott esetbben rossznak tűnik, az az egész kozmosz szempontjából jó (- és az egyénnek be kell látnia, hogy számára is ez a jó; Törvények 900)

35 Platón – A hagyományos vallás kritikája 1.
Platón szerint amit Homérosz, Hésziodosz és a legtöbb költő mond az istenekről, az káros hazugság, rossz hatással van a fiatalokra (pl. hogy Kronosz kasztrálta apját, Zeusz lehajította az égből fiát, Héphaisztoszt...) (de a költőket egyébként is betiltaná...) Elfogadja a hagyományos vallást, de ő sohasem beszél istenekről, mindig csak az istenről Menón 493, 81, Phaidón 107, a Pamph. Ér látomása, Phaidrosz 246, Timaiosz 41; Szümposzion

36 Platón – A hagyományos vallás kritikája 2.
(Miközben az ima kérés) az áldozatban a hagyományos felfogás szerint vmit adunk az isteneknek, gondoskodunk róluk – de mit adhat az ember az istennek, amire az rászorul? (Eutüphrón)

37 Platón – Lélektan, eszkatológia 1.
A legtöbb dolog, amit a lélekről v. istenről mond, mítikus v. allegorikus v. látomás-formájú << célja a meggyőzés A misztérium-vallásokkal egybevágó nézetek Platónnál: A test és a lélek dualizmusa – az anyag, a test nem igazi valóság, csak látszat-léte van A test halála után az emberi lélek visszatér oda, ahonnan jött (A tanulásról, megismerésről alkotott elmélete, ti. hogy az valójában anamnézis, a lélek halhatatlanságát tételezi fel) A lélek további sorsa korábbi tetteitől és választásától függ

38 Platón – Lélektan, eszkatológia 2.
A halál visszatérés a tökéletes állapotba, a fil. előkészület a halálra: a léleknek meg kell tanulnia folyamatosan az ideák világában tartania önmagát a halál után, vagyis el kell tudnia kerülni az újabb megtestesülést A lelket az isteni dolgokról való tudás teszi egyre istenibbé: racionális, filozófiai vizsgálódások (és az erények, főleg az igazságosság gyakorlása) teszik a lelket hasonlóvá az istenséghez (a tanulás tkp. egy eksztatikus rituális folyamat) ~ ez felel meg az extatikus kultuszok rítusainak (az élet célja: homoiószisz theó) Az intenzív gondolkodás extázist jelent, a filozófia a beavatási rítusok egy formája, megtisztítja a lelket; a Phaidroszban a filozófiát a mania egy formájának mondja (a költők és a jósok maniájához hasolítja)

39 Platón – Lélektan, eszkatológia 3.
Platón a istenek és az emberek között helyezi el a daimónokat (etym.: aki oszt – ti. javakat) (Hésziodosznál az aranykor emberei haláluk után) A Phaidónban minden lélekhez egy daimón van rendelve, aki kalauzolja a túlvilágon (máshol istenekre v. istenek gyermekeire alkalmazza a daimón kifejezést) Erósz is daimón (a Lakomában), nem isten, tehát köztes létező (metaxü): a szép és csúnya közt, tudatlan és bölcs közt, nem mindentudó, nem tökéletesen szép, hanem vágyik (v. maga a vágy) a szépre és a tudásra >> Erósz tkp. maga a lélek (egy kép a lélek ábrázolására), mely köztes helyzetben van (v. a filozófus)