Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Statisztikai információ Készítette: Győre Viktória.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Statisztikai információ Készítette: Győre Viktória."— Előadás másolata:

1 Statisztikai információ Készítette: Győre Viktória

2 A statisztika ma A statisztikai eszközök alkalmazása egyre nagyobb teret hódít a verseny- és közszféra területén, valamint kutatóintézetekben új információk, folyamtok hatékonyságának- bevételek növelése, és ügyfélmegtartási stratégia erősítése.

3 Lényegkiemelés A statisztika egyik alapvető feladatának tartja, hogy az adatok tengeréből úgy emelje ki azt, ami abból fontos, hogy relatíve kevés szám tükrében jól leírja az adatállományban rejlő információs tömeget, a lényeget.

4 Megállapítások Egzakt módon megállapíthatjuk statisztikai próbák segítségével, hogy kettő vagy több csoport adott szempontból különbözik-e egymástól, vagy egyformának tekinthetjük őket. A statisztikai próbák segítségével döntéshozói pozícióban lévő emberek munkáját tudjuk segíteni.

5 Becslés Egy adott paraméter esetében ki kell választani azt a becslési eljárást, melynek segítségével a legpontosabb eredményt tudjuk biztosítani. Ezután következik a mérés, ami valamilyen adatfelvételt jelent, mely után a meghatározott becslési eljárás segítségével kiszámítjuk a vizsgált paraméter értékét.

6 De mire is használható? Piaci folyamatok feltárása, megértése Ügyfél és piaci viselkedés előrejelzése Termékek vagy szolgáltatások iránti kereslet előrejelzése Promóciós elemzések készítése Emberi és további erőforrásigények feltérképezése Hatékony árazási döntések megalapozása árérzékenység vizsgálattal Befektetési lehetőségek elemezése

7 Statisztikai elemzések során használt eljárások 1. Leíró statisztikák 2. Közép szintű statisztikai elemzések 3. Emelt szintű statisztikai elemzések

8 Központi Statisztikai Hivatal (KSH) (Minden ami belefér) Népességstatisztika Társadalomstatisztika Általános gazdaságstatisztika Ágazati gazdaságstatisztika Környezetstatisztika Területi statisztika

9 Országos Egészségbiztosítási Pénztár http://www.gyogyinfok.hu/ egészségügyi statisztika

10 Magyar Nemzeti Bank (MNB) http://www.mnb.hu/Engine.aspx pénzügyi adatok

11 Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) Munkanélküliségi adatok www.afsz.hu

12 eco.hu makrogazdasági adatbázis www.eco.hu

13 Köszönöm a figyelmet


Letölteni ppt "Statisztikai információ Készítette: Győre Viktória."

Hasonló előadás


Google Hirdetések