Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Sportágak gazdaságtana

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Sportágak gazdaságtana"— Előadás másolata:

1 Sportágak gazdaságtana
TRIATLON Kővári Luca 2008. november 13.

2 Mi az a triatlon? Ha a triatlont röviden értelmezzük, így hangzik: az úszó-, a kerékpár-, és a futótávok folyamatos teljesítése. A hangsúly a folyamatosságon van. Az első versenyt alig több mint negyed évszázada rendezték meg.

3 A triatlon rövid története
Egyszer volt hol nem volt… … A legenda szerint 30 évvel ezelőtt négy hawaii tengerésztiszt azon versengett egymással, melyiküknek nagyobb a teljesítőképessége. Az első tengerész beugrott az óceánba és leúszott métert. A második azt mondta, ez semmi, és lebiciklizett 180 kilométert. A harmadik közölte, ő ennél is többre képes és lefutotta a maratont, azaz 42,2 kilométert. Erre a negyedik társuk elmosolyodott és így szólt: – Na idefigyeljetek, barátaim! Én egymagam végigcsinálom mind a három távot megállás nélkül.

4 A triatlon rövid története
1978. Honolulu, Hawaii 1984. Szombathely, Magyarország 1989. Magyar Triatlon Szövetség 2000. Sydney

5 Magyar Triatlon Szövetség Elnökség
Forrás:

6 Magyar Triatlon Szövetség
Forrás:

7 International Triathlon Union (ITU)
1989. Avignon, Franciaország „első” hivatalos világbajnokság hivatalos táv: 1500m-40km-10km ITU World Cup series, Olympic Games „rapidly” több mint 100 nemzeti szövetség Forrás:

8 Távok, versenynemek, versenyrendszerek
Országos Bajnokság (triatlon, duatlon, aquatlon, minden távon, váltó, csapat, klubcsapat) Ranglista verseny Triatlon Tour Diákolimpia Forrás:

9 Forrás: www.triatlon.hu
Ranglista A ranglista sorozatban 6 versenyből a 3 legjobb eredmény számít, és a versenyeken kapott pontszámok alapján alakul ki a rangsor. (aranyjelvény, I. osztály) Triatlon Tour 2008 2 olimpiai, 4 sprinttávú és 2 csapatversenyből áll junior, U23, felnőtt, senior és veterán korú versenyző (ifjúsági) minden versenyző a helyezésének megfelelő pontszámot kapja 6 versenyből a legjobb 4 pontszáma alapján Díjazás Egyéni Összetett Helyszín Idő Tiszaújváros június 1. Baja június 29. Kisköre július 6. Hatvan július 19. Balassagyarmat július 26. Fadd-Dombori augusztus 9. Helyezés Női Férfi 1. Ft 2. Ft 3. Ft Ft 4. Ft Ft 5. Ft 6. - 7-10. Helyezés Női Férfi 1. Ft 2. Ft Ft 3. Ft Ft 4. - Ft 5. Ft 6. Ft Forrás:

10 Sportvállalatok a sporttevékenységhez kapcsolódó üzleti vállalkozások szervezeti kerete 87 értékelhető egyesület (2008), 3175 versenyző (625 érvényes), 25% nő 1. ORTRI 2. Mogyi SE 3. TVK-MALI TK 4. DSC-DSI 5. Budaörsi TKE 9. Uniqa Team Miskolc

11 A triatlon főbb piacainak jellemzése
Fogyasztói piac – nincs jegybevétel Közvetítési jogok piaca - ??? Szponzori piac – lásd. előző dia Merchandising – nem jellemző (külföld) Versenyzőpiac – február átigazolási időszak + rendezvényszervezés + népszerűsítés: tömegbázis vagy élsport? Forrás: András, K. (2004): A hivatásos labdarúgás piacai, Vezetéstudomány Különszám, oldal

12 Budapesti Triatlon Világbajnokság 2010
népszerűsítés figyelemfelkeltés (média, szponzorok) Budapest szívében (Városliget, Andrássy út) „Tesztverseny”: Budapesti Duatlon Európa – bajnokság május 23. (2007. Győr, Duatlon VB, Debrecen, Duatlon EB, Győr,Triatlon EB) X. TVK Triatlon Nagyhét, Tiszaújváros (augusztus, nyolc nap, kulturális-, sportprogramok, koncertek, bemutatók, záróesemény: TVK Triatlon Világkupa)

13 Olimpia 1994. Párizs – felvételt nyert az olimpiai sportágak közé
2000. Sydney – első napon a nők, második napon férfiak 50 női és 50 férfi versenyző indul az Olimpián Kvalifikáció: négy éven keresztül Világkupa futamok Kvóta: egy országnak max. 3 kvótája van, min. kvóta nincsen, csak a rendező országnak (Ausztrália ) Magyar Triatlon Válogatott finanszírozása (egyesület is „mélyen a zsebébe nyúl”)

14 Olimpiai eredmények 2000. Sydney 2004. Athén 2008. Peking Nők Férfiak
1. Brigitte McMahon SUI 1. Simon Whitfield CAN 2. Michellie Jones USA 2. Stefan Vukovic GER 3. Magali Di Marco Messmer SUI 3. Jan Rehula CZE … … 19. Edöcsény Nóra HUN 30. Kuttor Csaba HUN 23. Molnár Erika HUN 39. Góg Anikó HUN 2004. Athén 1. Kate Allen AUT 1. Hamish Carter NZL 2. Loretta Harrop AUS 2. Bevan Docherty NZL 3. Susan Williams USA 3. Sven Riederer SUI 38. Molnár Erika HUN DNS Kuttor Csaba HUN 2008. Peking 1. Emma Snowsill AUS 1. Jan Frodeno GER 2. Vanessa Fernandes POR 2. Simon Whitfield CAN 3. Emma Moffat AUS 3. Bevan Docherty NZL 38. Szabó Zita HUN Kuttor Csaba HUN

15 Dopping WADA (World Anti-Doping Agency)
Az ITU elfogadta a WADA szabályait – a sportág tisztántartása érdekében Aláírta az ITU Anti-Dopping szabályzatot (egyetértve a WADA szabályaival) Az ITU sporteseményein állandó ellenőrzés van

16 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Sportágak gazdaságtana"

Hasonló előadás


Google Hirdetések