Szép versek Ady Endrétől Zene El Mercenario Kattintásra.

Az előadások a következő témára: "Szép versek Ady Endrétől Zene El Mercenario Kattintásra."— Előadás másolata:

1 Szép versek Ady Endrétől Zene El Mercenario Kattintásra

2 Divina ComoediaUram! Színházad rég felépitéd, Immár látott az sok, sok ezred évet, De darabod nem újult semmiképp, A neve egy, a célja egy: az élet. Rossz a darab, bocsáss meg, óh, uram! A díszlet régi, színtelen, kopott, A morál: jaj a jóknak, nagyoknak, A hitványak csupán a boldogok. Uram! Mi játsszuk híven szerepünket, Sírunk, nyomorgunk, mert így rendeléd el, Tűrjük, hogy kifütyölnek bennünket, Pedig mi játszánk lelkesedve, hévvel, De már a játék elég volt... elég... A szívnek egyszer meg kell nyílnia: Darabod hitvány, nem hozzád méltó, Lelket mészárló, rossz comoedia!... Ady Endre

3 A papok istene Ady Endre
Én véreim, búsak, szegények, Tudom én azt, hogy kell az ének, Kell a zsoltár, kell a fohász, Kell a hit, de ne higgyetek Soha a papok istenének. Tőle jött minden kénes átkunk, Sok meg nem hallott imádságunk, Földi poklunk, ős kárhozás, Szolga-voltunk, szegény sorunk És hogy mi még mindég csak - várunk. Ne dőljünk a szent Kába-kőre, Várjon égi csodát a dőre. Nekünk az élet a malaszt, A mi üdvünk a változás, A mi imánk: mindig előre. Én véreim, búsak, szegények, Tudom én azt, hogy kell az ének, Kell a zsoltár, kell a fohász, Kell a hit, de ne higgyetek Soha a papok istenének.

4 Szép az élet Vállat-vető minden vállal, Kis halállal, nagy halállal, Sok igazzal és sok állal, -: Szürke Sorsom mindig vállal. Mindig vállal: egyszer élek, Sohasem leszek cseléded, Nem-kért Élet, bolond Élet És nem leszek ellenzésed. Szép az Élet, ha sugárzik, Szép az Élet, hogyha másik, Szép az Élet, ha hibázik S szép a Halál, ha sírt ás itt. Szép, hogyha vén, léha kedvem Elfut szerte-növekednem S hogyha utánam már belengem S hogyha már nem látnak engem. Ady Endre

5 Egy megtalált könyv Zsibbadt sokáig olvasatlanul (Inni, vadászni sokkal könnyebb Magyar kastélyban), s végül kidobták Bűnöknek bűnösét: a könyvet. Jó könyv volt: elmés, szép Voltaire-kötet, Nagy rombolások szent harctevője. (Egykoron volt még a magyar úrnak Tisztessége és agyvelője). Ma már a kastély unja a betűt, Retteg a könyvtől, s hunn trágyadombok Várják Voltaire-től egészen máig, Aki könyvekben nagyot mondott. S a trágyadombnál elment valaki, Egy szennyes zubbony, egy éhes elme, S isten bárányát, Voltaire ó könyvét A trágyadombról fölemelte. Belenézett, és megdördült az ég, Dühtől gyúltak föl bús, izzadt orcák. Hajh, fázni fog még e könyvtől, tűztől, A papos, úri Magyarország.

6 Párisban járt az ősz Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok. Elért az Ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az úton Tréfás falevelek. Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé S Párisból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán Nyögő lombok alatt.

7 Az Úr érkezése Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon De háborús éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.

8 Az élet Az élet a zsibárusok világa, Egy hangos vásár, melynek vége nincs. Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, Megvehető akármi ritka kincs. Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak Kufár lélekkel hasznot, üzletet; Itt alkusznak, amott már áll a vásár, A jelszó mindig: eladok, veszek!... Raktárra hordják mindenik portékát, Eladó minden, hogyha van vevő: Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság, Rajongás, hit, eszmény és szerető. Aki bolond, holmiját olcsón adja, Az okos mindig többet nyer vele, A jelszó: egymást túl kell licitálni, Ádáz versennyel egymást verve le! A szív az üzlet leghitványabb tárgya S eladják mégis minden szent hevét. Akad vevő rá, egymást licitálja, Hogy a holmit atomként szedje szét. Folyik a vásár harsogó zsivajban, Az egyik kinál, másik meg veszen, Csak néhol egy-egy végképen kiárult, Kifosztott lélek zokog csendesen. Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben, Bolondok bizton, balgák szerfelett, Eddig az ő példájukat követtem, Ezután én is másképpen teszek, Lelkem, szívem kitárom a piacra, Túladok én is minden kincsemen De nincs erőm ily nyomorulttá válni, Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...

9 Most ölelne valaki Most ölelne meg valaki, Most jönne az igaz asszony, Ki csak egy kicsit öleljen, De nagyon marasszon. Most ölelne meg valaki, Lehetne tiszta leányzó, Hogy ömlene telt keblére Az édes, a lágy szó. Most ölelne meg valaki, Valaki, hogy emlékezzem: Sohse öleltek még némbert Vissza szebben. Most ölelne meg valaki, Mikor futni kéne futva, Mikor: ébredek-e holnap, Isten tudja. Most ölelne meg valaki, Szép nőstény, könnyes és szánó: Bűnbánó és dalos némber, Víg bűnbánó.

10 Nem adom vissza Visszaadok én mindent, Ha visszaadni lehet, De nem adom vissza A szemed. Belőlem fognak nézni Téged és egy kék tavat S mit a földön nézni Még szabad. Visszaadok én mindent, Ha visszaadni lehet, De nem adom vissza A szemed.

11 A türelem bilincse Üzenem: Vedd magadra a türelemnek Rozsdás bilincsét S ha talán rossz a zár, Várj, míg megigazíthatom. Bilincsem voltál, Bilincsed voltam, Bilincs volt egész életünk, Szerelmünk és Napunk, Kikapóságunk és hűségünk, Csókunk, elernyedésünk, lángunk, Téves, sok esküvésünk, De jó bilincs volt, Derék béklyó S rabok voltunk volna mindétig, Ha nincs rabság és nincs bilincs. Vedd hát az utolsót, A legszerelmesebbet, A türelem bilincsét S várd, hogy mihamar Kegyetlenül lezárom, De várd, De akard a végső rabságot, Minden élet s öröm tetejét: A türelmet,Akarom Üzenem.

12 Karácsony Ma tán a béke ünnepelne, A Messiásnak volna napja, Ma mennyé kén`, a földnek válni, Hogy megváltóját béfogadja. Ma úgy kén`, hogy egymást öleljék Szívükre mind az emberek, - De nincs itt hála, nincs itt béke: Beteg a világ, nagy beteg... Kihült a szív, elszállt a lélek, A vágy, a láng csupán a testé; Heródes minden földi nagyság, S minden igazság a kereszté... Elvesztette magát az ember, Mert lencsén nézi az eget, Megátkozza világra jöttét, - Beteg a világ, nagy beteg... Ember ember ellen csatázik, Mi egyesítsen, nincsen eszme, Rommá dőlt a Messiás háza, Tanítása, erkölcse veszve... Oh, de hogy állattá süllyedjen, Kinek lelke volt, nem lehet!... Hatalmas Ég, új Messiást küldj: Beteg a világ, nagy beteg!...

13 Kató a misén Pompás, fehér Karácsony-éjen Kidobta a szikrázó hóba, Kidobta a havas semmibe Magzatját a papék Katója. Aztán Kató, a kis cseléd-lyány, Szédülve, tántorogva, félve, Ahogy illik, elment maga is Éjféli, szent, vidám misére. Kató gazdája, az izmos pap S falusi nyája énekelnek: "Dicsértessék az egek ura, Hogy megszületett az a gyermek, Az a gyermek, ott Bethlehemben." Kató fölsír a papi szóra S az a gyermek, a bethlehemi, Könnyezve tekint le Katóra.

14 A vár fehér asszonya A lelkem ódon, babonás vár, Mohos, gőgös és elhagyott. (A két szemem, ugye, milyen nagy? És nem ragyog és nem ragyog.) Konganak az elhagyott termek, A bús falakról rámered Két nagy, sötét ablak a völgyre. (Ugye, milyen fáradt szemek?) Örökös itt a lélekjárás, A kripta-illat és a köd. Árnyak suhognak a sötétben S elátkozott had nyöszörög. (Csak néha, titkos éji órán Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.) A fehér asszony jár a várban S az ablakokon kinevet.

15 Mert engem szeretsz Áldott csodáknak Tükre a szemed, Mert engem nézett. Te vagy a bölcse, Mesterasszonya Az ölelésnek. Áldott ezerszer Az asszonyságod, Mert engem nézett, Mert engem látott. S mert nagyon szeretsz: Nagyon szeretlek S mert engem szeretsz: Te vagy az Asszony, Te vagy a legszebb.

16 Szép az élet Vállat-vető minden vállal, Kis halállal, nagy halállal, Sok igazzal és sok állal, -: Szürke Sorsom mindig vállal. Mindig vállal: egyszer élek, Sohasem leszek cseléded, Nem-kért Élet, bolond Élet És nem leszek ellenzésed. Szép az Élet, ha sugárzik, Szép az Élet, hogyha másik, Szép az Élet, ha hibázik S szép a Halál, ha sírt ás itt. Szép, hogyha vén, léha kedvem Elfut szerte-növekednem S hogyha utánam már belengem S hogyha már nem látnak engem.

17 Őrizem a szemed Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet.

18 Láttalak... Láttalak a múltkor, Mosolyogva néztél, Éppen úgy, mint akkor, Mikor megigéztél. Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek; Olyan bájos voltál, Mint mikor azt súgtad: »Édesem, szeretlek!« Láttalak a múltkor, Mosolyogva néztél, Gyönyörű vagy most is, De meg nem igéztél. Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek; Olyan bájos voltál, Mint mikor hazudtad Ezt a szót: »Szeretlek!«

19 Eltagadom Eltagadom, hogyha kérdik: »Elmúlt minden, nem szeretlek!« Úgy fáj ez a képmutatás, Úgy fáj ez az én szívemnek. De mit tegyek? Hivalkodjam Bánatommal a világnak? Vagy lenézve, kinevetve Siránkozzam még utánad?... Rejtegetem szívem mélyén, Féltve, fájón a nagy titkot: Hogy feledni el nem tudlak, Hogy nem leszek soha boldog!

20 Én szép világom... Én szép világom, Boldogságom. Arcod borúsnak Miért látom? Sóhaj tör elé Kis szívedből, Ragyogó könnycsepp Szép szemedből Ha hű szíveddel Érzed, érzed, Hogy el fog veszni Üdvösséged, Csókolj meg forrón Utoljára, Haljunk meg most a Boldogságba!...

21 E néhány dalban... E néhány dalban ifjúságom, Minden szép álmom eltemetve. Csak a könny van még a szemembe', Elszállt sok édes, balga álmom. De mégis, míg az örök este Reám borultát félve várom, Dalokba olvadt ifjúságom Hadd jusson még egyszer eszembe. Még egyszer... s aztán durva lábon Taposni a hervadt virágon Jöjjön el hát, jöjjön az élet. E néhány dal megőriz téged, Ezerszer szent édes emléked, Hervadt virágom: ifjúságom!...

22 Vége