Gianni Morandi -- Térden állva jövök hozzád

Az előadások a következő témára: "Gianni Morandi -- Térden állva jövök hozzád"— Előadás másolata:

1 Gianni Morandi -- Térden állva jövök hozzád
Vallomás a szerelemről Gianni Morandi -- Térden állva jövök hozzád

2

3 aki egyetlen szót ismer:
Igazán bölcs, aki egyetlen szót ismer: SZERETNI! (Svéd Szent Brigitta)

4 Ámor mondja: Boldogok az összekulcsolódó szeretők: úgy kapnak, hogy adnak, s úgy adnak, hogy kapnak; adott és kapott ajándékot itt nem lehet megkülönböztetni, sem adományt és zsákmányt. Sebezve sebesülnek és sebesülve sebeznek. Egymás iránti féktelen szomjukban tulajdonképpen vágytalanok, hiszen karjukban tartják a kielégülést, aki éppúgy szomjazik. Dulakodnak, sírnak, haragusznak, de dulakodásuk ölelés, könnyük ékesség, haragjuk szerelem. (Weöres Sándor: Fairy Spring III.)

5 Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak. (József Attila: Óda)

6 Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár. Téged látlak, ha szél porozza távol az útakat; s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt. Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng; a ligetben ha néma csend borúl rám, téged köszönt. Lelkünk egymástól bármi messze válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Ó, jössz-e már! (Goethe: A kedves közelléte)

7 Én nem tudom mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn, holott borongón már az este jön. Én nem tudom mi ez, de érezem, hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat. Én nem tudom mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem! (Juhász Gyula: Szerelem?)

8 Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon Részeg vagyok és mindig szomjazom. (William Shakespeare: LXXV. Szonett)

9 Szeretlek, szeretlek, szeretlek, egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért, szomorú kedves a kedvesért, egész nap csókolom testedet, csókolom minden percedet. Minden percedet csókolom, nem múlik ízed az ajkamon, csókolom a földet, ahol jársz, csókolom a percet, mikor vársz, messziről kutatlak, kereslek, szeretlek, szeretlek, szeretlek. (Szabó Lőrinc: Szeretlek)

10 Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. (Radnóti Miklós: Tétova óda)

11 Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem. (Radnóti Miklós: Két karodban)

12 A csönd csendjével susogja a szám, az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán bedereng, -- álmomban s álmom után; tavaszi éjszakán gondolj reám, és nyári éjszakán gondolj reám, és őszi éjszakán gondolj reám, és téli éjszakán gondolj reám. (Jevgenyij Jevtusenko: Bűvölő)

13 Ajkadnak lángoló rubintköve, S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Minek nevezzelek, Ha ajkaimhoz ér Ajkadnak lángoló rubintköve, S a csók tüzében összeolvad lelkünk, Mint hajnaltól a nappal és az éj, S eltűn előlem a világ, Eltűn előlem az idő, S minden rejtélyes üdvességeit Árasztja rám az örökkévalóság – Minek nevezzelek? (Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?)

14 Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek --
Egyszerre csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szívembe visszatér És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek! (Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú)

15