Aki megváltoztatta a világot

Az előadások a következő témára: "Aki megváltoztatta a világot"— Előadás másolata:

1 Aki megváltoztatta a világot

2 John Louis von Neumann (1903-1957)

3 Marslakók legendája Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok. (Isaac Asimov) „Princetonban az a hír járta, hogy az Institute for Advanced Studies legfiatalabb (1933-ban 29 éves) professzora valójában félisten, de bolygónk gondos megvizsgálása után embernek álcázta magát, és ez külsőleg tökéletesen sikerült is.” Richard Rhodes A marslakók legendája a Második Világháború idején Los Alamosban terjedt el. Leon Lederman könyvében a motívumukat is leleplezte: „Nem, most nem egy második űrtanmese következik, a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe; pontosabban arról az előőrsükről, amelyik bolygónkon első bázisukat létrehozta. Azon buktak le, hogy – bármilyen soká gyakorolták is, egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága. Olyan fizikusok tartoztak közéjük, mint Eugene Wigner (marsbeli nevén Jenő), Edward Teller (anyanyelvén Ede), Leo Szilárd (eredetileg Leó), vagy a modern matematika géniusza, John von Neumann (a Marson Jancsi). Talán el is hitték volna róluk, hogy igazán magyarok, csakhogy … mind ugyanannak a városnak (Budapest) ugyanazon részéből rajzottak ki. Ez természetesen már több volt, mint gyanús. … a helyszínen nemsokára rábukkant annak a személynek a nyomára, aki a magyar oktatás legfőbb irányítójaként fedezte, sőt közvetve maga szervezte meg a marsiak "gimnáziumnak" álcázott titkos hídfőállását. Ezt a személyt úgy hívták, hogy báró Eötvös Loránd. Való igaz, hogy ezek a gyanús magyarok (Kármán, Neumann, Szilárd, Teller) élvezték is a legendát. Edward Teller különösen büszke E.T. (értsd: extraterresztriális) monogramjára. De azért panaszkodott: „Kármán lehetett, akinek eljárt a szája.” Mikor Szilárdot faggatták, hogy valóban a Marsról származik-e, ő szerény mosollyal csak ennyit mondott: „Talán.” A legenda nem tűnik alaptalannak, hisz magyarázatot kellett találni arra, hogy miért tudott Magyarország a 10 millió lakosával ugyanakkora hatást gyakorolni Amerika tudományos felemelkedésére 1930 és 1950 között, mint a 60 milliós Németország. Egyik kézenfekvő válasz a magyarok különleges nyelve, amelynek nyelvtana és szókincse annyira különbözik szomszédaikétól. Másik, amit Békésy György próbált magyarázatként megadni a rejtélyre: „Ha egy utazóról külföldön kiderül, hogy magyar, (hiszen különleges kiejtésünket egy bizonyos életkoron túl nem tudjuk levetkőzni,) majdnem mindig fölteszik a kérdést: "Hogy lehet, hogy egy ilyen kicsiny ország annyi intellektuálisan kimagasló tudóst adott az emberiségnek?" Vannak olyan magyarok, akik erre megpróbáltak felelni. Magam részéről nem tudok választ, de valamit azért megemlítek. Amikor Svájcban éltem, ott minden békés volt, nyugodt és biztonságos. Magyarországon más az élet. Mindnyájan folyamatos harcot vívtunk majd mindenért, amit el kívántunk érni. Volt, amikor nyertünk; volt, hogy vesztettünk, de végül is túléltük. Nem vetett véget életünknek, legalábbis az én esetemben nem. Az embereknek szükségük van az ilyen kihívásokra, és ez mindig megadatott Magyarország hosszú történelme során.” A marslakók születésekor németül beszélő császár-király uralkodott, feudális földesurak által támogatva. De már nyakunkon volt az ipari forradalom, parlamenti viták folytak, és kötelező lett az iskola (1865). A 20. század elejére kikergettük a törököket a Balkánról, elfoglaltuk Boszniát (1908), ez Szerbiát az oroszok szövetségesévé tette. Haragjukban megölték trónörökösünket (1914). Hadat üzentünk és elveszítettük a világháborút. A katonai összeomlás után Károlyi Mihály – gróf létére – polgári demokráciát próbált teremteni (1918. október), ezt követte a Tanácsköztársaság (1919. március), idegen katonai megszállás (1919. július), majd jobboldali katonai hatalomátvétel (1919. november), újra királyság, amely azonban elkergette a visszatérni próbáló királyt. Az emberi lélek tizenéves korban a legérzékenyebb, ekkor épül ki az egyén értékrendje. Ábránk mutatja, hogy az a Nagy Generáció, amely azután oly sikeressé lett, ebben az időben idehaza járt iskolába. Később hasonló zseniformáló iskolaéveket hozott a Második Világháború. – Nem hiszem, hogy okosabbak voltunk, mint a nyugati diákok. De tudtuk, hogy nem mehetünk vissza. Tehetségünket használnunk kellett – mondta Kürti Miklós. Neumann János megerősítette: – Közép-Európában külső nyomás alatt volt a társadalom, bizonytalanságban volt az egyén. Szokatlant kellett tenni, hogy túléljük.

4 Neumann János (1903-1957) 1903. december 3. Budapest
Margittai előnév, bankárcsalád 6 évesen ógörögül beszél Latin, német, francia, később angol nyelven ír-beszél, de németül gondolkodik 1911. Evangélikus Gimnázium 1920. „Legjobb Matematikus” Fekete Mihállyal közös publikáció 1921. Budapesti TE matematikus Berlin vegyész 1924. Zürich John Louis von Neumann december 28-án született Budapesten. Anyja Kann Margit három gyermeknek adott életet, közülük János volt a legidősebb. Egyik öccse Mihály (1907) chicagói orvos, másik Miklós (1911) philadelphiai jogász lett. Apja, Miksa a város magánbankjainak egyik résztulajdonosa volt, így gyermekei számára az anyagi jólét mellett a szellemi hátteret is tudta nyújtani ban Ferenc József magyar király nemesi rangot ad a családnak, és felvehetik a Margittai előnevet. Később Amerikában a John von Neumann nevet használta, de Johnnynak vagy Jancsinak hívták barátai. Már egész kisgyermekként rendkívüli nyelvtehetségnek számított és kivételesen jó emlékezőtehetségű volt. Hat éves korában már folyékonyan tudott ógörögül, apja e nyelven viccelődött vele. Tudott latinul, anyanyelvi szinten beszélt németül, és több ismerőse szerint németül is gondolkodott. Angolul úgy beszélt, hogy rendkívül gyorsan fordította a németül megfogalmazott gondolatait angolra. Ez a más nyelven gondolkodása főleg írásaiban figyelhető meg, ahol kissé körülményesebb és sejthető a háttérben húzódó összetettebb gondolkodás. Az amerikai angol nyelvnek tökéletes ura volt, remekül megértette az amerikai gondolkodást és életstílust, de kiejtésében a 'th' és az 'r' hangok problémát jelentettek, pompás magyar akcentusa volt, s szándékosan megőrzött néhány kiejtési hibát. Ha bizonyos szavakat mégis helyesen mondott ki, azokat egyből javította is, a hibásra. Ilyen volt például az 'integer' szó. Kedvtelésből később történészként is mély ismeretekre tett szert. Főként a bizánci kultúra érdekelte, óriási enciklopédikus tudása volt, e terület elismert szakértője lett. 1911-től a budapesti Evangélikus Gimnázium tanulója volt egészen 1921-ig, amikor is leérettségizett. Ez az iskola volt ez időben az ország egyik legjobb középiskolája. Magas színvonalú képzést kapott itt történelemből, jogtudományból és közgazdaságtanból is. Az 1917/18-as tanévben elnyerte az V. osztály legjobb matematikusa címet, 1920-ban pedig az ország legjobb matematikus-diákja kitüntetést. Tanáraira is lenyűgöző hatással volt, apját Rátz László matematika tanár rávette, hogy gyermekét iskolán kívül is taníttassa, amit Fekete Mihály műszaki egyetemi matematikus el is vállalt. Még az érettségi előtt, 18 évesen, tanárával közösen készítettek egy publikációt. Neumann ugyan jó tanuló volt, de nem kitűnő, például ábrázoló geometriából B minősítést kapott, hasonlóan énekből, írásból és testnevelésből is, de a többi jegye többnyire A volt. Magatartásból is inkább B, mint A minősítés szerepelt a bizonyítványában. 1921. szeptemberétől beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarára, ahol fő tárgya a matematika volt, melléktárgyai a fizika és a kémia. Mivel a matematika és a technika is érdekelte párhuzamosan két egyetemet végzett: 1921 és 1923 közötti éveket Berlinben töltötte. Itt a vegyész Fritz Haber befolyása alá került. Berlinből 1924-ben Zürichbe utazott, ahol az Eidgenössische Technische Hochschule-n folytatta tanulmányait. Itt találkozott a matematikussal Hermann Weyl-lel, aki később Princetonban kollégája is lett a Felsőfokú Tanulmányok Intézetében (Institute for Advanced Studies: IAS), valamint Pólya Györggyel, a legnagyobb matematika oktatók egyikével. A svájci Szövetségi Műszaki Főiskolán 1925-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett, március 12-én – 22 éves korában – Budapesti Tudományegyetemen summa cum laude doktorált matematikából. Doktori disszertációjának címe: Az általános halmazelmélet axiomatikus felépítése. Wilhelm Oncken 44 kötetes Német Történelem köteteit kiolvassa, utána bárkivel felveszi a versenyt a művel kapcsolatban. Fotografikus memóriája volt, nem sokat tanult otthon. Nem tud zenélni, mert közben olvas.

5 Pálya kezdete 1925. Vegyészmérnök
1926. Matematikus diploma „Az általános halmazelmélet axiomatikus felépítése” Melléktárgyai fizika és kémia 1927. Berlin, Friedrich Wilhelm Egyetem matematika magántanára: algebra halmazelmélet, kvantummechanika 1929. Hamburg 1930. Princeton Egyetemen félév 1933. Kivándorol Amerikába 1926. októberében szerezte meg vegyészmérnöki diplomáját. Ezután Göttingenbe, a német matematika fellegvárába ment, ahol David Hilberttel dolgozott együtt. Itt tartotta meg első előadását december 7-én a társasjátékok elméletéről. Oktatói pályafutásának első állomása áprilisában kezdődik: ekkor kért tanítási engedélyt a berlini Friedrich Wilhelm Egyetemen, és december 13-án elfoglalhatta helyét az egyetem tanárai között a matematika tanszék magántanáraként. Három évig oktatott Berlinben, ezalatt halmazelméleti, algebrai és kvantummechanikai tárgyú dolgozatai révén világszerte ismertté vált ben Hamburgban töltött egy évet, ahol 1930-ban meghívást kapott Henry B. Fine dékántól a Princeton Egyetemre, hogy ott töltsön egy évet vendégelőadóként. Itt 1931-ben az egyetem professzora lett. Fél évet Amerikában, fél évet Európában oktatott ban Hitler hatalomra kerülése után ment át végleges helyére a Felsőfokú Tanulmányok Intézetébe.

6 A magánember 1930. Házasság Kövesi Mariettával 1935. Marina
1937. Válás, Amerikai állampolgárság 1938. Mo-i utolsó út, házasság Dán Klárával Inverz Az ember A 30-as éveit taposó Neumann már világhírt szerzett. „A matematikusok azt bizonyítják be, amit bizonyítani tudnak, Neumann pedig azt, amit akar.” – viccelődtek akkoriban. Neumann az ellentéte volt az elefántcsont-toronyba zárkózó tudósnak. Amerikai barátai Johnny-nak nevezték, kedélyes, társasági ember volt, szerette a nyomdafestéket nem tűrő vicceket, híres volt, hogy alaposan megnézi a csinos nőket, és igen féktelenül vezeti az autóját. Kényelmes princetown-i otthonában gyakorta jöttek össze tudósok iddogálni és beszélgetni. 1930-ban Neumann házasságot kötött Kövesi Mariettával, 1935-ben született meg leányuk, Marina, aki később több amerikai elnök tanácsadója is volt. Felesége a Pittsburgi Egyetem közgazdaságtani professzora lett, kapcsolatuk megromlott, 1937-ben elváltak. Még ez évben megkapta az amerikai állampolgárságot is ban utazott utoljára haza Magyarországra, hogy feleségül vegye Dán Klárát, aki később Los alamosi Tudományos Laboratóriumban programozó lett, és az 50-es években igen sok bonyolult probléma megoldásában működött közre a tervezésben és a kódolásban is. Neumann figyelemre méltó képessége volt, hogy meglepően gyorsan nagyon bonyolult számításokat volt képes fejben elvégezni. Ez igen látványos volt elméleti fizikai munkássága során akkor, ha durva becsléseket kellett adni, mivel számtalan fizikai állandót tudott fejből, és gyorsan, néha megdöbbentően pontos eredményt szolgáltatott. Emiatt igen tisztelték és csodálták. Princetonban szobája bárki számára nyitva állt, mindenkit szívesen fogadott és segített problémája megoldásában. Egy új problémáról szinte pillanatok alatt megmutatta, hogy mit lehet bizonyítani, vagy milyen pontokra kell figyelni majd a bizonyítás folyamán. Könnyedén el tudta dönteni egy bizonyítás helyességét, vagy gyártott ellenpéldát annak megdöntésére. A fotografikus memóriája és kitűnő humorérzéke tette a társaság lelkévé is, minden történetre emlékezett, és remekül elő is tudta adni őket, hallgatósága főleg a hosszabb történeteket lélegzetvisszafojtva élvezte és feszült figyelemmel várta a csattanót. Ismerve ezen anekdotázó szokását, barátai látogatásukkor ajándékképpen új történetekkel kedveskedtek neki. Ezeket szívesen szőtte bele előadásaiba is. A fejszámoló Egy alkalommal egy kiváló matematikus toppant be Goldstine szobájába - a nevét fedje be a múlt homálya -, hogy beszélgessen vele egy számára sok fejtörést okozó problémáról. A meglehetõsen hosszú és terméketlen eszmecsere végére azt a következtetést vonták le, hogy ki kell dolgozni a problémát néhány speciális esetre. Valamennyi speciális eset egy formula numerikus kiértékelésével volt megoldható. Abban állapodtak meg, hogy hazavisz a matematikus egy asztali számológépet és azzal kidolgoz néhány speciális esetet, s másnap folytatják a beszélgetést. Másnap reggel meg is érkezett a matematikus Goldstine irodájába, kissé nyúzottan és kimerülten, de diadalmasan közölte, hogy az éjszaka folyamán öt, egyre bonyolultabb speciális esetet sikerült kidolgoznia. A délelõtt folyamán megérkezett Neumann, aki mit sem sejtve érdeklõdött, hogyan halad a munka. Goldstine erre behívta kollégáját, hogy közösen beszéljék meg a problémát Neumann-nal. Újra számos lehetõséget megvizsgáltak, de nem jutottak dûlõre. Ekkor Neumann megszólalt: “Hát akkor dolgozzunk ki néhány speciális esetet.” Belegyeztek, de óvatosságból és tiszteletbõl nem szóltak a hajnalig tartó munkáról. Neumann elmerengett, és körülbelül öt perc alatt fejben kiszámolt a korábbi öt esetbõl négyet. Az ötödik problémán kb. egy perce gondolkodott már Neumann, amikor a kolléga nem bírta magát tovább türtõztetni, bemondta az végeredményt. Neumann teljesen összezavarodott, próbálta megérteni magába roskadva, hogyan jöhetett ki gyorsabban más számára az eredmény, milyen jobb módszer létezhetett. De néhány perc múlva közölte, hogy igen, annyi. A kolléga távozása után, Goldstine megszánta a lelkileg összeomlott Neumannt, és elárulta az öt eredmény mögött álló éjszakai munkát.

7 „First Draft of a Report on the EDVAC”
1945. június 30. Elemek megnevezése R: háttértár, I: beviteli egység, O: kiviteli egység, M belső memória, CA aritmetikai egység, CC: központi vezérlő, együtt C Belső tanulmány, de kikerül Rendezési algoritmus Kivonat a First Draft-ból 1.1. Az alább következő megfontolások igen nagy sebességű automatikus digitális számolórendszerek szerkezetére és különösen ezek logikai vezérlésére vonatkoznak... 1.2. Egy automatikus számítórendszer egy olyan (általában rendkívül összetett) gépezet, amely meglehetősen bonyolult számítások például két vagy három független változójú nemlineáris parciális differenciálegyenlet numerikus megoldása elvégzésére vonatkozó utasításokat képes végrehajtani. Az e műveleteket irányító utasításokat kimerítő részletességgel kell a gépnek megadni. Ezeknek tartalmazniuk kell a probléma megoldáshoz szükséges minden numerikus információt. Ezeket az utasításokat a gép által érzékelhető formában kell megadni: lyukkártyára vagy távírószalagra lyukasztva, acélszalagra vagy -huzalra mágnesezve; mozgófilmre fényképezve; egy vagy több, rögzített vagy cserélhető kapcsolótáblába huzalozva... Az említett eljárások mindegyike valamilyen kód alkalmazását követeli meg, amellyel a vizsgált probléma logikai és algebrai definíciója kifejezhető... A gépnek olyannak kell lennie, hogy ha egyszer ezeket az állításokat megkapta, akkor azokat teljes mértékben végre tudja hajtani anélkül, hogy további emberi beavatkozásra volna szükség. A szükséges műveletek elvégzése után a gépnek valamelyik fent említett módon ismét rögzítenie kell az eredményeket. Ezek az eredmények numerikus adatok... Ezután rátért a gép részegységeinek felsorolására. 2.2. Először: minthogy a berendezés mindenekelőtt számítógép, képesnek kell lennie az aritmetika leggyakrabban előforduló elemi műveleteinek végrehajtására. Ezek az összeadás, a kivonás, a szorzás és az osztás: +, -, *, ÷. Ésszerű ennélfogva, hogy a berendezés külön ezekre a műveletekre specializált egységeket is tartalmazzon. Meg kell azonban jegyezni, hogy bár ez az elv minden valószínűség szerint helyes, alaposan meg kell vizsgálni, milyen módon valósítsuk meg... Mindenesetre a berendezésnek valószínűleg rendelkeznie kell egy központi aritmetikai egységgel (central arithmetical part), ami a számítógép CA-nak nevezett első speciális részét alkotja. 2.3. Másodszor: a berendezés logikai vezérlését, azaz az általa végrehajtott műveletek sorrendjének megfelelő szabályozását a leghatékonyabban egy központi vezérlő egység (central control organ) végezheti el. Ha a géptől rugalmasságot várunk, vagyis azt, hogy amennyire csak lehetséges minden célra alkalmas legyen, akkor különbséget kell tennünk az egy adott problémára vonatkozó és azt meghatározó speciális utasítások, valamint az általános vezérlést ellátó egységek között, amelyek ezen utasítások végrehajtásáról gondoskodnak, függetlenül attól, hogy mik voltak ezek. Az előbbit valamilyen módon tárolni kell a jelenleg működő készülékek esetében ez az 1.2-ben jelzett módon történik, az utóbbi pedig a berendezés valamely meghatározott működő része. Központi vezérlés (central control) alatt csak ez utóbbi funkciót értjük, és az egységek, amelyek ezt ellátják, alkotják a CC-vel jelölt második speciális részt. 2.4. Harmadszor: minden olyan készüléknek, amelynek hosszú és bonyolult műveletsort (jelen esetben számítások sorozatát) kell végrehajtania, szükségképpen tekintélyes méretű memóriával kell rendelkeznie... Egy bonyolult probléma végrehajtását irányító utasítások nagy mennyiségű információt jelenthetnek, ha a kód (mint a legtöbb esetben) környezetfüggő. Ezt meg kell jegyezni... Mindenesetre a teljes memória (memory) alkotja a berendezés harmadik speciális részét. Ezt M-mel jelöljük. 2.6. A három speciális rész: a CA , a CC (amelyeket együttesen C-vel jelölünk) és az M megfelel az emberi idegrendszer asszociatív neuronjainak. Az érzékelő vagy afferens (bevezető) és a motorikus vagy efferens (kivezető) neuronok megfelelőiről kell még szót ejtenünk. Ezek a berendezés input (beviteli), illetve output (kiviteli) egységei... A készüléket fel kell ruházni azzal a képességgel, hogy befelé és kifelé irányuló (érzékelő és motorikus) kapcsolatot egyaránt fenn tudjon tartani egy ilyen speciális közeggel (vesd össze 1.2.). Ezt a készülék külső rögzítő közegének (outside recording medium) fogjuk nevezni, és R-rel fogjuk jelölni... 2.7. Negyedszer: a berendezésben olyan egységnek kell lennie, amely átviszi... az információt R-től a C és az M speciális egységekbe. Ezek az egységek alkotják a berendezés negyedik speciális részét, a beviteli egységet (input), amelyet I-vel jelölünk. Látni fogjuk, hogy az R-ből (I közvetítésével) mindig M-be célszerű az információt átvinni és sohasem közvetlenül C-be... 2.8 Ötödször: a berendezéshez tartoznia kell egy olyan egységnek is, amely az információt... a C és M speciális részekből viszi R-be. Az ilyen egységek alkotják a berendezés ötödik speciális részét, a kiviteli egységet (output). Ezt O-val fogjuk jelölni. Látni fogjuk, hogy megint csak célszerűbb az adatokat (O közvetítésével) M-ből vinni R-hez és nem közvetlenül C-ből. A kész tanulmányt Neumann belső használatra szánta, s nem állt szándékában publikálni. De megkapta minden munkatárs, s jó néhány kívülálló is érdeklődött utána, ami miatt igen gyorsan elterjedt, nagyon széles körben: két hónap elteltével már több ezer példányban létezett! Javaslatot tett az EDVAC utasításkészletére, és később ez alapján kidolgozott egy rendező és összeválogató rutint. A feladat megválasztásának az volt az oka, hogy a gépnek bizonyítani kellett hatékonyabb voltát az IBM által gyártott rendező és szortírozó gépeknél. Ez lett a híressé vált közvetett programozás elve, szemben az ENIAC huzalozott vezérlésével. Az utasításkészlet tartalmazott egy vezérlés átadó utasítást is. Az utasítások 1-gyel , az adatok 0-val kezdődő kóddal voltak tárolva a memóriában. Állást foglalt a soros működés mellett, élesen szembe helyezkedve az ENIAC párhuzamos művelet-végrehajtásával. Neumann az ikonoszkópot, vagyis a képcsövet némi módosítással értékes memóriaegységnek tekintette.

8 Neumann-elvek Teljesen elektronikus számítógép, külön vezérlőegység és végrehajtó (aritmetikai) egység alkalmazása Kettes számrendszer alkalmazása Legyen univerzális Turing-gép Belső program- és adattárolás Jogi viták Az ENIAC megoldásait Eckert és Mauchly szabadalmaztatta, sőt ugyanez volt a szándékuk az EDVAC megoldásaival, különösképpen a tárolt program elvével. Az EDVAC szabadalomba be akarták venni Neumannt és Goldstine-t is, ehhez azonban egyikük sem járult hozzá, mert úgy gondolták, hogy a számítógép alapelveit közkinccsé kell tenni. Amikor Neumann a „First Draft..."-ot közzétette, az elv már nem volt szabadalmaztatható. Az ENIAC fejlesztőinek útjai – főleg a szabadalommal kapcsolatos nézeteltérések miatt – szétváltak. Eckert és Mauchly a második számítógépet, az EDVAC-ot átvitte saját vállalatába, az Electronic Control Co.-ba, amely később Eckert-Mauchly Computer Corporationná alakult át. Neumann és Goldstine elment Princetonba, a mérnöktovábbképző intézetbe (IAS, Institute for Advanced Study), és megépítette a mai korszerű számítógépek közvetlen elődjét, az IAS gépet. Ez volt az első párhuzamos működésű, tárolt programú számítógép. Architektúrája mellett egyik egyedülálló érdekessége az volt, hogy Neumann javaslatára a karbantartáshoz és az építéshez használt oszcilloszkópot átalakították „display"-jé, amellyel – a technika történetében először – a számítógép az eredményt látható formában állította elő. Eckert és Mauchly történelmi érdeme, hogy lerakták az amerikai számítógépipar alapjait, létrehozták a BINAC-ot és a kor másik, talán a leghíresebb sorozatban gyártott számítógépét, az UNIVAC-ot. Később Eckert és Mauchly szabadalmát a Honeywell cég – Atanasoff javára – megtámadta. A bíróság sokéves tárgyalás után, október 19-én hirdetett ítéletet: megállapította, hogy „... az automatikus, elektronikus, digitális számítógépek feltalálója nem Eckert és Mauchly, hanem John Vincent Atanasoff volt." Ez viszont már lényegtelen, mert az amerikai gondolkodás más, ott ugyanis nem az a „nagy ember”, aki kitalál valamit, hanem az, aki üzletet csinál belőle. „Lehet, hogy Atanasoff és Neumann kitalált valamit – mondták –, de a nagy üzlet, a számítógépipar, Eckert és Mauchly nevéhez kötődik, így nem lehet vitás, ki a nagyobb."

9 A politikus 1943-45. Manhattan projekt „Megelőző csapás”
Légierő fegyverkezési tanácsadója Atomenergetikai Felügyelet Általános Tanácsadó Bizottság elnöke 1952. Hidrogénbomba elkészítése Időjárás-előrejelzés Felmelegedés oka CO2  jégtakaró lefedése A tudós politikus Rendületlenül dolgozott, 1937-ben publikált közgazdasági dolgozata több szempontból a modern növekedéselmélet alapköve. Amikor kitört a háború, katonának hívták, hogy gondolatait az iparosodott hadviselés matematikai problémáinak szentelje – kezdetben az ágyúknak és bombáknak, majd hogy segítsen a Manhattan Projekt keretében megépíteni az atombombát. Az ő „lencséjét” alkalmazták a Fat Boy-nak nevezett második atombomba aktiválásához, amely 1945-ben lerombolta Nagasakit. A szupertitkos katonai létesítményekbe tett folyamatos látogatásai tették lehetővé számára, hogy megismerkedjen az ENIAC tervezőivel. Neumannt már egy ilyen gép lehetősége is ámulatba ejtette – 1943-ban azért tett látogatást Bath-ba, hogy megvizsgáljon egy mechanikus számológépet. Bár ez a tapasztalat nem vezetett semmire, egy szikrát legalábbis meggyújtott. Ahogy Neumann János John Todd-nak, brit utitársának írta: „olyan döntő impulzus volt ez, amely meghatározta a számítógépek iránti érdeklődésemet”. Véget ért a II. Világháború, és Neumann János kereskedelmi tanácsadói megbízásokat vállalt, de egyre inkább belefolyt a honvédelmi ügyekbe. A hidrogénbomba kifejlesztésének őszinte híveként úgy tekintette magát, hogy „ő erőszakosan kommunistaellenes, és sokkal militaristább, mint a legtöbben”. Halála után azt írták róla, hogy 1950-ben kijelentette: „Ha azt kérditek, miért ne bombázzuk le az oroszokat holnap, azt felelem, miért ne bombázzuk le őket már ma? Ha azt mondjátok, ma ötkor, azt felelem, miért ne egy órakor?” Bár ezt gyakran említik annak bizonyítékaként, hogy Neumann János olyan „megelőző háborút” támogatott volna a Szovjetunió ellen, amelyben az USA-é az első csapás, ez nem elegendő érv ahhoz, hogy efféle szemléletet tulajdonítsunk neki. Sokkal valószínűbb, hogy jellemző – bár ízléstelen és uszító – ugratásnak szánták, hogy kihangsúlyozzák hevességét, mert Neumann nem volt meggondolatlan militarista, hitt abban, hogy a világ egyetlen lehetősége a mindent elpusztító konfliktus elkerülésére a világkormány, de nem látván semmi lehetőséget ennek elérésére, meg volt győződve arról, hogy választott hazáját a lehető legerősebb fegyverzettel kell megvédeni. A gondolkodása a századra oly jellemző hitet képviselte: hitet abban, hogy a szellemiség ereje képes alakítani a fizikai világot. Kései éveiben az önmagukat ismétlő automatizmusok mögött lévő elvet kutatta, és hogy miképpen lehet előre jelezni és – végül – szabályozni az időjárást. Jóllehet már idejekorán felismerte, hogy a széndioxid kibocsátás globális felmelegedést okoz, ugyanakkor mégis hitt abban, hogy a tudósok úgy le tudják fedni a jégtakarókat, hogy ezzel beállítsák a Föld időjárásmintáit. Aggódott, hogy ezt olyan tömegpusztítással fenyegető, halálos fegyverként is fel lehet használni, amilyen egy atomháború lenne. 1949-től egyre több kapcsolata van az atomenergia bizottsággal, március 15-től atomenergetikai kormánybiztos lett. Májusban Washingtonba költöztek, augusztusban viszont bal vállában súlyos fájdalmak léptek fel. A műtét csontrákot állapított meg, amely később a gerincét is megtámadta.

10 Életút vége 1955. Erős fájdalmak a vállában, rákos áttétes daganat
1956. Tolókocsival közlekedik „A számítógép és az agy” 1957. február 8. Washington Barátja, Wigner Jenő fizikus azt írta róla később: „Amikor Neumann rájött, hogy gyógyíthatatlan beteg, a logikája alapján rá kellett jönnie arra is, hogy megszűnik létezni, vagyis megszűnnek a gondolatai… Szívszorongató volt látni a csalódottságát, mikor már nem volt több remény a sorssal vívott küzdelmében, amely elkerülhetetlennek, mégis elfogadhatatlannak tűnt számára.” januárjától csak tolókocsival volt képes közlekedni, de munkáját tovább folytatta. Áprilisban be kellett feküdnie a kórházba, ahol még egy ideig próbált utolsó könyvén dolgozni, de a betegség véglegesen felülkerekedett rajta, február 8-án halt meg.