Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Jelen lenni nem elég, szakértelem kell

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Jelen lenni nem elég, szakértelem kell"— Előadás másolata:

1 Jelen lenni nem elég, szakértelem kell
Szülők és szakemberek Jelen lenni nem elég, szakértelem kell

2 Az első tanítók Alap szükséglet: biztonság Megismerni a háttereket
Különbség a megértés és az együttgondolkozás között Belekapcsolódni a pozitiv és negativ momentumokba

3 Mi az SNI Sajátos nevelési szükségletű gyermekek
A Nemzeti alaptanterv tartalmazza ? „tizenöt százaléka értelmi fogyatékos tanuló, b) tizenöt százaléka – az autista kivételével – többi fel nem sorolt fogyatékos tanuló, c) harmincöt százaléka a gyengénlátó tanuló, d) negyven százaléka a mozgásfogyatékos, a vak, a nagyothalló, a beszédfogyatékos tanuló, e) ötven százaléka a siket és az autista tanuló „

4 A törvény „A testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- és más fogyatékos gyermekek óvodai nevelését végző óvoda, a nevelési programját az Óvodai nevelés országos alapprogramja, valamint az e rendelet 1. számú mellékleteként kiadott Fogyatékos gyermekek óvodai nevelésének irányelvében foglaltak figyelembevételével készíti el, illetve fogadja el.

5 Fogyatékosság tipusai
Mozgássérültség Látássérültség Gyengénlátás Vakság Autizmus Asperger-szindróma Értelmi fogyatékosság Hallássérültség Nagyothallás Siketség Dadogás Afázia Némaság

6 Befogadó óvoda Nevelési,oktatási támogatás
Egyértelmű szándék meghatározása A gyerek, a család és a helyi közösség összekapcsolása Közös feldolgozás: a szülők kevéssé tudnak, akarnak segíteni

7 köszönöm a figyelmet


Letölteni ppt "Jelen lenni nem elég, szakértelem kell"

Hasonló előadás


Google Hirdetések