Előadást letölteni
Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon
KiadtaMárta Lukácsné Megváltozta több, mint 6 éve
1
Mont Saint Michel Zene: Masters Of Chant – Brothers In Arms
3
Mont-Saint-Michel szigete egy jellegzetes árapálysziget
Mont-Saint-Michel szigete egy jellegzetes árapálysziget. Apálykor a sziget száraz lábbal megközelíthető, dagálykor azonban valódi szigetté válik. Ennek következtében Mont-Saint-Michel szigetén épült kolostor misztikus jelentőséggel bírt ben épült fel a szigetet a szárazfölddel összekötő gát és ezzel megszűnt szigetnek lenni. 2006. június 15-én Dominique de Villepin francia miniszterelnök bejelentett egy 150 millió eurós projektet, amely projekt megvalósulását követően Mont-Saint-Michel ismét árapályszigetté válik . 3
4
Az UNESCO Világörökség listájára 1979-ben vették fel .
A legendák szerint 708-ban megjelent Avranches püspökének Szent Aubert-nek Szent Mihály arkangyal és megparancsolta, hogy a tengerből kiemelkedő sziklán kolostort építsen. Miután St. Aubert püspök először nem tett eleget az utasításnak az arkangyal lyukat égetett ujjával a püspök kalapján. A kolostor első templomának felszentelésére 708. október 16-án került sor. A sziget 933-től, stratégiai jelentőséget kapott, és az ezt követő évszázadokban a kolostor építését a normann építészet stílusjegyei határozzák meg. A Nagy francia forradalom idején a bencés kolostort bezárták, és börtönné alakították át. A kolostor épületében a börtön 1863-ig működött. A francia kulturális élet vezető egyéniségei közöttük például Victor Hugo már 1836-ban kampányt indítottak a sziget és a kolostor műemlékké nyilvánításáért. 1874-ben a szigetet Franciaország történelmi műemlékévé nyilvánították. Az UNESCO Világörökség listájára 1979-ben vették fel .
5
5
6
6
7
7
27
27
28
28
29
29
30
30
31
31
Hasonló előadás
© 2024 SlidePlayer.hu Inc.
All rights reserved.