Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Róka Gedeon, csilagász élete és munkássága

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Róka Gedeon, csilagász élete és munkássága"— Előadás másolata:

1 Róka Gedeon, csilagász élete és munkássága
Készítette: Csonka Szilvia 9.c

2 A világháború előtti korszak
május 7-én született Budapesten - apja, Róka Gedeon tánctanár volt -3 éves korában gyermekbénulást kapott csak járőgéppel tudott közlekedni, de anyja segített neki, hogy teljes életet élhessen -Fizika-kémia szakos középiskolai tanárként végzett 1929-ben, a Budapesti Pázmány Péter Egyetemen -Kultuszminisztérium Óvoda Szakosztályán lett képviselő (előtte alkalmi munkákat vállalt, mert bénulása miatt elutasították munkáját) -1930-ban nősült meg Krischner Annát, egyetemi társnőjét vette feleségül -A Királyi Természettudományi Társulat  Csillagászati Alosztály  az Alosztály folyóirata: Csillagok világa  1941-ben megjelent Róka Gedeon egyik cikke a folyóiratban „A legegyszerűbb távcső” címmel Kepler-féle távcső, „A legegyszerűbb tácső”, melyről cikket írt Róka Gedeon

3 A második világháború és következményei
― A világháború végül elsodorta a Csillagászati Alosztályt ― 1945 után az Óvodai Osztály átkerült a Népjóléti Minisztériumba ― nov. 11.: megalapul a Magyar Csillagászati Egyesület Alapítója Kulin György Rádiókutató Szakosztály egyik vezetőja Róka Gedeon  aktív észlelőmunkát végez, a naptevékenység és a rádióvételi zavarok összefüggését vizsgálja Csillagok Világa folyóirat  a Csillagászati Alosztály folyóirata után kapta nevét  Róka Gedeon szinte mindegyik számába írt cikket  házilag készített távcsövek, lelkes észlelők, fénygörbék, grafikonok, leírások A Magyar Csillagászati Egyesület folyóirata

4 A Csillagok Világa folyóirat utolsó száma, mely kimondta a beolvadást
1949.: A fordulat éve ― A szocializmus nyomásának hatásásra: ― A csillagászati egyesületek és szerveződések beolvadtak a Királyi Természettudományi Társulatba ― A Csillagok Világa folyóirat április-májusi száma kimondta a Magyar Csillagászati Egyesület beolvadását a Királyi Természettudományi Egyesületbe ― Az egyénileg kutató amatőr csillagászokat sem támogatták  eltiltás, államosítás (pl.: Haynald obszervatórium) ― Minisztériumi állásából a Királyi Természettudományi Társulathoz került  a Csillagászati Szakosztály titkára lett ― 1954-től Kulin Györggyel járta az országot két évtizeden át és elóadások tömkelegét tartotta országszerte A Csillagok Világa folyóirat utolsó száma, mely kimondta a beolvadást Kulin György (1930-ban készült fénykép)

5 ― Hamvait a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomba
Halála ― október 5-én álmában érte a szívbénulás V. kerületi Zrínyi utcai otthonában ― Hamvait a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomba ― 1938-ban Kuli György által felfedezett sorszámú kisbolygó is őrzi nevét A Kerepesi temető A középső apró pont, a Róka Gedeonról elnevezett kisbolygó

6 Szerzői és társszerzői munkái

7 Élet más bolygókon Róka Gedeon: Nyomozás a naprendszeren kívül I
Élet más bolygókon Róka Gedeon: Nyomozás a naprendszeren kívül I. A láthatatlan égitestek csillagászata ― A neptunusz felfedezése ― XIX. Század: azt hitték, a Napnak 7 bolygója van  ezek szabad szemmel is láthatóak voltak ― május 13-ának éjszakáján szerencsés véletlen által fedezték fel az Uránuszt ― szabálytalanságok az Uránusz mozgásában (Newton tömegvonzási törvénye alapján ki tudták számítani a szabályos pályáját) egy másik bolygó van hatással az Uránusz keringésére ― Adams és Leverrier kiszámítják hol kell lennie a bolygónak Galle, a berlini csillagvizsgáló első asszisztense Szept. 23-án megkapja Leverrier levelét  még aznap megtalálja a Neptunuszt Uránusz és Neptunusz A Plútótm is hasonlóképpen fedezték fel, a Neptunusz és az Uránusz keringésének rendellenességei alapján

8 II.A páros csillagok ― A csillagok szabályos ellipszis alakú pályán
keringenek a Tejútrendszer középontja körül ― Bessel  a Szíriusz mozgása nem egyenes vonalú kígyóvonal alakú pálya közeli csillagszomszéd, mely halvány, nem látható befolyásolja a Szíriusz keringését ha két csillag közös tömegközéppontja körül kering, egyúttal a Tejútrendszer középpontja körül is, akkor a két mozgás eredője hullámzó, kígyóvonalú mozgás A folytonos vonal a Szíriusz keringését jelöli, a szaggatott a szomszédjáét

9 III. A Nap és a Föld keringése
―A Nap vonzza jobban a Földet, vagy a Föld a Napot? A Nap és a Föld egyforma erővel vonzzák egymást De a Nap tömege 333 ezerszer nagyobb a Föld tömegénél A tömegközéppont a Naphoz 333 ezerszer közelebb van  A tömegközéppont benne van a Napban  tehát a Föld tulajdonképpen a Nap körül kering ― A Nap is leír évente egy kis ellipszist, melynek átmérője csupán 450 kilométer

10 Hány lakott bolygó lehet a Tejútrendszerben?
― A Tejútrendszerbeli csillagok számát 100 milliárdra becsülik (de ugyan így lehetne 150/200 milliárd is) ― Az élet csak bizonyos hőmérsékleti határok között lehetséges ― A fejlettebb élet kifejlődéséhez több milliárd év szükséges mivel a Földön kb. 3 milliárd év volt amíg kifejlődött az ember A Tejútrendszer csillagainak 10%-a felel meg a feltételeknek 100 milliárd közül 10 milliárd csillag ― A bolygónak a lakható, fűtött övezetben kell keringenie 3-4 milliárd ilyen csillag lehet körülbelül tételezzük fel, hogy ezek közül csak a fele rendelkezik bolygóval és csak egy bolygója van  1,5 milliárd ilyen bolygó lehet körülbelül

11 ― A bolygónak az életre alkalmas övezetben kell
keringenie ― A bolygónak rendelkeznie kell légkörrel Ha minden bolygó felel meg az eddigiek közül a két feltételnek akkor is minimum 1,5 millió lakott bolygó lehet a Tejútrenszerben ― Ha a Tejútrendszerben egyenletesen oszlanának el ezek a bolygók, átlagos távolságuk akkor is 400 fényév lenne  túl nagy a távolság ― De a kapott érték határozottan SOK, és a mi galaxisunkon kívül még létezik rengeteg másik galaxis is  a Földön kívüli élet létezése szinte biztos

12 Vége Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Róka Gedeon, csilagász élete és munkássága"

Hasonló előadás


Google Hirdetések