Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Zsidai Bernadett Várak.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Zsidai Bernadett Várak."— Előadás másolata:

1 Zsidai Bernadett Várak

2 Egri vár Állapota helyreállított Építőanyaga kő
Szent István király itt alapította meg az első püspökségek egyikét, az Egri főegyházmegyét, melynek területe egészen a Kárpátok gerincéig húzódott.

3 Egri vár

4 Drégely vára Épült 1285 előtt Elhagyták 1552
A mongol könnyűlovasok elvonulása után, a horvát tengerpartról hazatérő Árpád-házi IV. Béla király parancsára végrehajtott várépítések idején emeltette a környező területeket birtokló Hontpázmány nemzetség.

5 Drégely vára

6 Gyulai vár Épült 14–15. század
A gyulai vár a mai Gyula város belvárosában fekszik, egy viszonylag kiemelkedő területen. A vár környékén mélyebb fekvésű részek vannak, ahol ma csónakázótó terül el. A középkorban a környék mocsaras volt, a várat főként a Körösök ágai, mélységes lápjai oltalmazták. Mivel kő a környéken nem volt található, ezért téglából építették fel a várat.

7 Gyulai vár

8 Kőszegi vár Épült 1263 előtt Elhagyták 1777
Kőszeg várának első említése 802-ből származik: Einhard krónikája említi castellum Guntionis néven.

9 Kőszegi vár

10 Siklósi vár Épült 1294 előtt
Legrégebbi épületrészeit a déli lakószárny pincéjében derítették fel a régészek, ez lehetett az egykori oklevelekben említett Kán nembeli Gyula nádor leszármazottai által emelt korai vár magja. A birtokuk után magukat Siklósinak nevező nemesi család lakta, szolgaszemélyzetével egyetemben.

11 Siklósi vár


Letölteni ppt "Zsidai Bernadett Várak."

Hasonló előadás


Google Hirdetések