Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

„A haza bölcse” „A nemzet prókátora”

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "„A haza bölcse” „A nemzet prókátora”"— Előadás másolata:

1 „A haza bölcse” „A nemzet prókátora”
Deák Ferenc

2

3 Kezdetek 1803. október 17-én született Söjtörön, egy Zala megyei köznemesi família hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot édesanyja, Sibrik Erzsébet belehalt a szülésbe, ő pedig nagybátyja házához – egy szoptatós dajkához – került ötéves korában édesapját is elveszítette testvérei és Hertelendy György gyámsága alatt nevelkedett

4 Deák Ferenc szülőháza-régen

5 Deák Ferenc szülőháza-most

6 Tanulmányok, munka 1823-ban oklevelet szerzett a győri jogi akadémián
ügyvédként praktizált, és alügyészként, illetve jegyzőként dolgozott később alispánként a vármegye közéletében is komoly szerepet vállalt

7 Ismertség 1833: bátyja, Antal váratlanul megbetegedett, és maga helyett Deák Ferencet küldte követnek a pozsonyi országgyűlés alsótáblájára a jobbágyfelszabadítás, a lengyel kérdés, valamint a vallás- és szólásszabadság ügyében tartott szónoklataival hamarosan az ellenzék egyik vezéralakjává nőtt

8 évi országgyűlés Deák elérte, hogy a Budán raboskodó Kossuthot és a Lovassy-per elítéltjeit végre szabadon engedjék, ezzel együtt pedig véget vessenek a még zajló felségsértési pereknek.

9 1840-es évek 1841-ben tagja lett a magyar büntetőtörvény-könyv-tervezet megalkotására létrehozott országgyűlési bizottságnak, tagja lett a Védegyletnek, részt vett az 1847-es Ellenzéki Nyilatkozat megalkotásában

10 Igazságügyminiszter

11

12 1849 után: Kehida

13 1850-től passzív ellenállás
A politikus a következő évek során az elzárkózástól remélte a szabadságharc során elbukott magyar ügy sikerét, miközben kitartóan ragaszkodott a jogfolytonossághoz, a ’48-as státusz visszaállításához, és – szigorúan békés eszközökkel – a neoabszolutista berendezkedés ellehetetlenítésére törekedett.

14 1854-től Deák a főváros zajára cserélte fel a vidék nyugalmát, és a pesti Angol Királynő Szállóban bérelt lakosztályában gyűjtötte maga köré a neoabszolutista korszak magyar értelmiségét.

15

16 1865: Húsvéti cikk

17 1867: kiegyezés

18 1876. január 28.: Deák halála Deák karosszéke, melyben meghalt, s mellette ruhája, kalapjai és botjai.

19 Zichy Mihály:Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál

20 Deák-mauzóleum

21 A szarkofág

22 Források


Letölteni ppt "„A haza bölcse” „A nemzet prókátora”"

Hasonló előadás


Google Hirdetések