Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Egy igazi tanítvány követi Krisztust

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Egy igazi tanítvány követi Krisztust"— Előadás másolata:

1 Egy igazi tanítvány követi Krisztust

2 „A kanyart úgy kell bevenni, hogy a szekér ne boruljon fel
Úton vagyunk valahonnan valahova Hála az eddigi változásokért: hétfő esti imaközösség, péntek esti imaközösségek, a közeljövőben két új TK indul és egy újra indul, barátkozó testvérpár „szeretnénk tanítványok lenni” A változások elkerülhetetlenek, de fontos a Krisztustól meghatározott módjuk és tempójuk Szeretetben és Istentől rendelt időben Rá kell fordulnunk a tanítványság és istenközpontúság pályájára

3 Gyülekezetünk célja A Kecskeméti Baptista Gyülekezet célja Istent (meg)dicsőíteni Jézus Krisztus „Végrendeletének” betöltésével, melynek légyege, hogy tanítvánnyá leszünk és tanítvánnyá teszünk Jézus Krisztus építi fel az Ő egyházát tanítványokból! Tanítványi identitás nélkül csak a mi egyházunk, gyülekezetünk, felekezetünk „épül” de az nem az Ő egyháza lesz Egyedül az Ő egyháza (a tanítványok Szentlélekkel teli közössége) rengeti meg a poklot!

4 Egy egyszerű és áttekinthető gyülekezeti szerkezet

5 Egyedül az Ő ragyogásában dőlnek össze a bálványok és kerülnek az őket megillető helyükre
„az Úr ládáját Dágón mellé tették” – nem lehet Jézust semmi mellé tenni és semmit sem lehet Jézus mellé tenni! Felfoghatatlanul nagyobb és hatalmasabb mindennél! Amikor Jézust imádod és mindenek elé fölé helyezed életedben, bálványaid összeroskadnak, fejük, kezük, lábuk összetörik A legfontosabb döntés most jön, kit fogsz kivinni szíved szobájából az összetört bálványt vagy Jézust! A filiszteusok a „restaurált bálvány” mellett döntöttek, te ki mellett döntesz?

6 „Fototaxis” Jézus körül
Jézus megérintette és bevonzotta az embereket – néha tömegek miatt a városokon kívül maradt „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna.” Ézsaiás 53,2b A benne lakozó Isten szépsége, szeretete, jósága vonzotta az embereket nem a külső szépsége „Ámulat fogta el mindnyájukat, és dicsőítették az Istent, megteltek félelemmel, és ezt mondták: Hihetetlen dolgokat láttunk ma!” Lukács 5,26

7 Voltál már Isten vonzásában?
Baleset után elesetten kiszolgáltatottan Kapcsolati tragédia után amikor a létezés is fájt Egy gyönyörű naplementében Siker csúcsán rád szakadt az üresség Amikor minden „gömbölyű” és valami mégis hiányzik Egy istentiszteleten, testvéri közösségben Valami megmozdult belül a lelkedben Egy ének közben Isten megérintett

8 Ezek Istentől rendelt pillanatok idők
„Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem.” János 6,44 „Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.” János 12,32 Az Atya a Fiú és a Szentlélek Isten munkája, hogy meghív a szentháromságos közösségébe „Ha valaki szeret engem, megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá és szállást készítünk nála.” János 14,23

9 Milyen emberek voltak Jézus körül?
Kíváncsiskodók „látni szeretnénk Jézust” Fogyasztók Milyen hasznot húzhatnék Jézusból? A tíz leprásból kilenc fogyasztó. „Bizony mondom néktek, nem azért kerestek, mer jeleket láttatok, hanem azért mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.” János 6,26 3. Zavarban levők, kétkedők Heródes Kritikusok kísértik, megfigyelik, keresik benne a hibát Akik hisznek benne elkötelezték magukat Jézus követésére tanítványként

10 Hogyan jutnak el ide? János 5,31-51
Bemerítő János: „Íme az Isten Báránya!” András: „Megtaláltuk a Messiást!” Fülöp: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust…” Nátánáél: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”

11 Tanítvány az akihez kacsolódik Jézus, aki kapcsolódik Jézushoz
András, Fülöp, Nátánáél három személyes hitvallást fogalmaz meg Jézusról A tanítvány olyan Krisztusban hívő ember akinek, személyes, helyes (igaz) és szilárd meggyőződése van Krisztusról Ne elégedj meg a kíváncsiak, fogyasztók, kétkedők, kritikusok állapotával – Légy tanítvány!

12 Mit jelent ez gyülekezetünkre nézve?
A Kecskeméti Baptista Gyülekezet szeretne olyan tanítványokat aki szilárdan hisznek Jézusban embereket akik nem feltétlen tudnak minden teológiai ismeretet Jézusról, de eleget tudnak róla ahhoz, hogy elszántan kövessék! Ámulat, csodálat, személyes kapcsolódás van mindhárom hitvallás mögött ami követésre indítja őket

13 Felismerés - követés Kapcsolódni Jézushoz hitbeli személyes döntés az életedben ami személyes, helyes és szilárd meggyőződést jelent De ezután Jézus meghív a követésére, hogy növekedj a hitben: „Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.” Miután elkezdik követni Jézust el kezd növekedni, tisztulni és erősödni a hitük.

14 Mit jelent ez gyülekezetünkre nézve?
A Kecskeméti Baptista Gyülekezet szeretne: - Tanítványokat akik szilárdan hisznek Jézusban - Tanítványokat akik Krisztus követése által folyamatosan növekednek Jézus nem csak hitre, de növekedésre hív! „A keresztyénség halála ott kezdődik, amikor bezárjuk Isten a templomokba.” Hiszünk, de nem követünk! A Szent át akarja járni a szekulárist, a profánt

15 A növekedés közege a Tanítványi Közösség
Fülöp felismerése meggyőződése személyes, de amint elindul Jézus után, a Jézust követők csoportjában (András, Péter) találja magát Jönnek a nehezebb falatok Máté a vámszedő, Simon a zelóta, majd Júdás az áruló A Kecskeméti Baptista Gyülekezet szeretne: - tanítványokat akik szilárdan hisznek Jézusban - tanítványokat akik Krisztus követése által növekednek - tanítványokat akik tanítványi kiscsoportban növekednek

16 Jézus Tanítványi Kiscsoportjának három jellemzője
Személyes intim Állandó – három és fél évig együtt vannak Jézus megismerésében növekvő épülő Ezt soha nem fogod megtapasztalni tömegben! „Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre, azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat.” 2.Tim 2,22 „Ez a gyülekezet túl személyes nekem.”

17 1921. Február 15. Evan O’Neill Kane

18 Mit jelent gyülekezetünkben tanítványnak lenni egy kiscsoportban?
Isten igéjének, szeretete, tekintélye, alkalmazása Élő imaközösség Szolgálat Számon kérhetőség Erős testvéri kapcsolatokat

19 Három mítosz a kiscsoportokkal kapcsolatosan
Nem illek bele ebbe a kiscsoportba mivel túlságosan sokszínű! – nagyon kényesek és személyválogatók lettünk! Nem tudok megnyílni a kiscsoport felé addig amíg nem leszünk barátok! – Közösség v. Barátság (A Szentlélek teremt közösséget!) Nincs még egy olyan jó kiscsoport mint a miénk! A legerősebb! - vajon tanítványi?

20 A követés legnagyobb akadálya – „előbb”
59Egy másikhoz pedig így szólt: „Kövess engem!” De ő ezt kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat.” 60Jézus így válaszolt neki: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!” 61Egy másik is ezt mondta: „Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől.” 62Jézus pedig így felelt: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lukács 9,59-62

21 A követés legnagyobb akadálya
Önmagunk szeretete – kiszakít a közösségből, belevezet előbb az önszeretet később önsajnálat magányába Saját szeretetünk az Ő szeretetének helyére került (farizeus - bűnös asszony) „Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” 1. János 4,19

22 A követés legnagyobb hajtóereje
„Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük.” 2.Kor 5,14-16

23 Lehetséges(nem kötelező) ige és kérdések a kiscsoportos beszélgetésekhez
1.János1,1-10 Filippi 2,1 Mi az ami leginkább megszólított a hétvégi igei üzenetből? Milyen bálványok dőltek le életedben a közelmúltban Krisztus ragyogásában? Te hogyan kerültél bele Jézus vonzásába? Melyik mítosz „kísért” legjobban a kiscsoporttal kapcsolatosan? „közösségünk van egymással” nem barátságunk, volt-e már ilyen megtapasztalásod, hogyan Mi az az „előbb” ami leginkább akadályoz Krisztus követésében?


Letölteni ppt "Egy igazi tanítvány követi Krisztust"

Hasonló előadás


Google Hirdetések