Előadást letölteni
Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon
KiadtaFanni Hegedüsné Megváltozta több, mint 7 éve
1
A magyar nyelv területi nyelvváltozatai és a norma
2
Nyelvváltozatok Minden nyelv különböző változatokban él.
Több nyelvváltozatot (nyelvréteget) használunk. A nyelvváltozatokat nem lehet élesen elhatárolni egymástól, hatnak egymásra, az egyes ember nyelvhasználatában pedig összefonódnak. A köznyelv és egy adott nyelvjárás együttes használatából alakult ki az adott tájegység regionális köznyelve, amely átmeneti nyelvváltozat. A nyelvváltozatok hatására minden embernek kialakul a sajátos, csak rá jellemző egyéni nyelvhasználata (idiolektus), illetve egy adott, kisebb közösségre, családra jellemző családi (familiáris) nyelvváltozat.
3
A nyelvi norma A „norma” szó két különböző dologra utal (akadémiai norma, közösségi norma). Az intézményes norma képviselői a nyelvművelők, akik módosítani próbálják mindazoknak a nyelvhasználatát, akik nem megfelelő módon írnak és beszélnek. Minden beszélőközösségben létezik valamiféle, a helyességre vonatkozó, spontán megegyezés, nyelvi egyetértés, azaz közösségi norma.
4
Normatív nyelvváltozatok
Köznyelv: A nemzet nagy többsége által használt, beszélt nyelv igényes változata. Társalgási nyelv: A köznyelv kötetlenebb kevésbé igényes, családias változata. Irodalmi nyelv: A köznyelv írott változata. Jobbára a köznyelv szavait használja, de eredeti, művészi a szó- és szövegalkotása. A köznyelv és a társalgási nyelv jellemzője napjainkban a szlengesedés
5
Területi nyelvváltozatok (nyelvjárások=dialektusok)
A nyelvnek földrajzi területekhez kötődő változatai. Hazánkban nincs olyan nagy különbség, mint pl. a német vagy az olasz nyelvben, ahol szinte meg sem értik egymást a különböző nyelvjárást beszélők. A magyar nyelvjárások főként hangzókészletben különböznek egymástól, szókincsükben és nyelvtani szabályaikat tekintve kevésbé. A nyelvjárások osztályozásával sok magyar tudós foglalkozott (pl. Deme László, Imre Samu) E két kutató rendszerében (A magyar nyelvjárások atlasza) 18 tiszta és 10 kevert nyelvjárástípust különít el.
6
A nyelvjárások szóhasználata
A nyelvjárási szavaknak (tájszóknak) több típusát különítjük el: Alaki tájszók: a köznyelvi alaktól kiejtésükben térnek el (pl. csalán-csollán) Valódi tájszók: egyedi hangsorral jelölik a köznyelvben is meglévő fogalmat (pl. burgonya-pityóka, silinga-kosár) Jelentésbeli tájszók: a köznyelvitől eltérő jelentésben használják a kifejezést (pl. „bogár”=légy, „pocok”=vakond)
7
Nyelvjárások és jellemzőik
A nyelvjárás neve Területi behatárolása Jellemzői Nyugati Északnyugat- Dunántúl Zárt e. Nyitódó kettőshangzók (pl. szó>szuo, lő>lüő) Sok helyzetben rövid magánhangzót ejtenek (pl. tiz, husz, tüz) Dunántúli Északkelet- Dunántúl A főnévi igenév képzője: ni> -nyi, -nya Déli A Duna két oldalán Dél-Magyarországon Zárt e helyett ő-zés (pl. öszik, mögy, szedök)
8
Tiszai Tiszántúl középső része, a Körös-vidék Zárt e. Az ó,ő,é hangok helyén záródó kettőshangzót ejtenek (pl. jou, lőü) Erős í-zés (pl. felesíg, víres) Palóc A Dunakanyartól északra eső területek (pl. Nógrád megye) Ajakkerekítés nélküli a. A köznyelvi á helyett rövid a hangot ejtenek. Az ly betű lágyított l-lel való ejtése. Ű hang helyett gyakran ejtenek i-t. (pl. kilső, siket) A val/vel rag nem hasonul az előtte lévő msh-hoz (pl. szekérvel) Északkeleti Északkelet-Magyarország Az ó,ő,é helyén záródó ou, öü, éi van (pl. vaut-vout, szeép-széip) Gyakran megrövidül az í, ó, ő hang (pl. viz, ut, szür) Kijelentő mód E/3-ban megjelenik az –n rag (pl. leszen, veszen, teszen)
9
Mezőségi Erdély középső része O helyett a hangot ejtenek (pl. malam, szaba) Hosszú mgh helyett annak rövidebb változata él a toldalékokban (pl. hazbol, mellöl) Az elbeszélő múlt megmaradása. (pl. mene, jövék) Székely Erdély déli része A keleti székelyek nyelve sok hasonlóságot mutat a nyugat- magyarországi nyelvjárással. O helyett a hang használata. Van elbeszélő (pl. mene) és régmúlt (pl. mentem volt) is. Csángó Székelyföld déli része és Moldva Van elbeszélő múlt (pl. mene, kére)és régmúlt (pl. ment vala, kért vala )is.
10
Összegzés A magyar nyelv területi nyelvváltozatokra is tagolódik
Ezek használata nem akadálya a közös megértésnek A területi nyelvváltozatok és az egyéb nyelvváltozatok (csoportnyelvek, normatív nyelvváltozatok) között nincs fokozati, minőségi különbség A nyelvjárások jelentőségét növeli, hogy közvetlen forrásai a nyelvtörténeti kutatásoknak és őrzői a nyelvi hagyományoknak
Hasonló előadás
© 2024 SlidePlayer.hu Inc.
All rights reserved.