Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Hogyan működik a társadalom?

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Hogyan működik a társadalom?"— Előadás másolata:

1 Hogyan működik a társadalom?
7. Előadás Jobbá vagy rosszabbá tette-e a pénz és a piac a társadalmat és az embert?

2 Témák ide Ez egy kérdés, mivel kezdeni: az állammal, amely összefog, vagy a részeivel, az intézményekkel, amelyekből felépül. Most azért indulunk az intézményekkel, hogy lásuk, miért van szükség államra, hogy összefogja, és „menedzselje” az egész rendszert. Így érthetjük meg, miért fontos a kormányzás, amely az adott rendszeren belül, folyamatosan hozzáigazítja a környezethez és a körülményekhez a rendszer egészét. Token economy… Rigac – Bitcoin, Acemoglu-Robinson versus Piketty – új cikk: van-e a kapitalizmusnak alaptörvény? – azt mondják nincs – mert intézmények és kultúra van… Van az ember Matrjoska modell – de ennek megvan a közösségi modellje… Dunbar szám… A közösségi skatulyák…-a közösségek evolúciója… A Bayes megismerési stratégia

3 A társadalom Matrjoska-modellje:
az „egymásba skatulyázott” társulások evolúciója Az állatok társulásai: (a viselkedést etológiai szabályok vezérlik: 20 fős csoport, illetve a család A Homo Sapiens közössége: A belső viszonyokat a „mentális modulok” szabályozzák – A felső határ: 50 fős csoport A modern ember közössége, a szimbólumok - normák és tabuk - generálta viselkedés szintje: – a felső határ: 150 fős csoportok (Dunbar szám) mindenki ismer mindenkit A viselkedést – a faluban - kulturális szabályok vezérlik: ez az „ököl-szabályok” szintje. A felső határ: 1000 fő, elvileg mindenki találkozhatott már mindenkivel E felett az állam által létrehozott viselkedést intézmények irányítják. A közösség mérete meghaladhatja akár a milliós főt - ezek az imagined communities - már nem találkozik de ismerősének tekinti

4 A társulások fejlődésének lépcsői
0. Etológiai programok Az ember közösségi viselkedésének lépcsői 1. Modul vezéreltség (preferenciák, attitűdök ösztönszerű követése) - 2. Szimbólum-vezéreltség (egyszerű szabály = norma = kell! és tabu = tiltva) 3. Kultúra-vezéreltség (összetett szabályok – informális intézmény) 4. Intézmény-vezéreltség (platformmá összeállt és az állam által menedzselt összetett és összehangoltan működő intézmények)

5 Az evolúciós szerveződés szintjei
Közösség-szintjei Személyiség-program szintje Intézmények Mesterséges : Állam és város Szabályok Szerves: Fürt és falú Szimbólumok Természetes: Törzs Modulok Humán: Horda Humán etológia Etológiai: Falka, Biológiai: szuperorganizmus

6 A közösségben fellépő szociális dilemmák lényege
Az emberek (de az állatoké is) együttműködése szinte mindig un. szociális dilemmát hoz létre. Ezek lényege: célszerű együttműködni, és betartani a szabályokat, befektetni a közösségbe, és tekintettel lenni másokra, mert vissza is kapunk. Vagyis a közös lét az egyéni rátermettséget is javítja. Még előnyösebb azonban áthágni a szabályokat, (pl. megtartani magunknak pénzünket), és arra hagyatkozni, helyettünk, majd mások fizetnek. Ezért sokan, ha tehetik, inkább potyautasok lesznek. Ezzel „rátermettségbeli” előnyre tesznek szert a többiekkel szemben. Gyakran megfogalmazzák tehát, hogy az együttműködés „evolúciósan” nem kifizetődő, ezért logikátlan, és így „érthetetlen”.

7 Mi az előnye a csoportnak, és a minél nagyobb csoportnak?
Best within-group information associated with a fishing net (when conserved within the group) across time. The red line shows 16-player groups and the blue line shows 8-player groups. Performance is measured using arbitrary life units. Plotted are the mean values ± s.e.m. At the beginning of the game, the 16-player groups performed better

8 A „feladat-váltás költsége”, mint a munkamegosztást kikényszerítő erő
From microbes to humans, the success of many organisms is achieved by dividing tasks among specialized group members. The evolution of such division of labor strategies is an important aspect of the major transitions in evolution. As such, identifying specific evolutionary pressures that give rise to group-level division of labor has become a topic of major interest among biologists. To overcome the challenges associated with studying this topic in natural systems, we use actively evolving populations of digital organisms, which provide a unique perspective on the de novo evolution of division of labor in an open-ended system. We provide experimental results that address a fundamental question regarding these selective pressures: Does the ability to improve group efficiency through the reduction of task-switching costs promote the evolution of division of labor? Our results demonstrate that as task-switching costs rise, groups increasingly evolve division of labor strategies. We analyze the mechanisms by which organisms coordinate their roles and discover strategies with striking biological parallels, including communication, spatial patterning, and task-partitioning behaviors. In many cases, under high task-switching costs, individuals cease to be able to perform tasks in isolation, instead requiring the context of other group members. The simultaneous loss of functionality at a lower level and emergence of new functionality at a higher level indicates that task-switching costs may drive both the evolution of division of labor and also the loss of lower-level autonomy, which are both key components of major transitions in evolution. H. Goldsby, A. Dornhausc, , B. Kerra, Ch. Ofria (2012) Task-switching costs promote the evolution of division of labor and shifts in individuality. PNAS August 21, 2012 vol. 109 no

9 A természetben alkalmazott módszerek
Genetikai módszer az együttműködés és a pro-szociális viselkedés beállítására (pl. hangyák – rokonsága), A pro-szociális viselkedést támogató hormonok alkalmazása (oxitocin – együttműködés hormon, vasopresszin – „hűség-hormon), „Brutális nyomás-gyakorlás” a falkában (pl. státusz és pozícióharc, és az alá-, fölérendeltség kialakítása, és az elfogadás jelzése) A szociális kapcsolat ösztönzése az „öröm-funkció” beillesztésével (pl. kurkászás megnyugtató szerepe) Direkt reciprocitás és a „potyautasok” büntetése

10 A társadalmi evolúció során kifejlesztett eszközök
Az együttműködést, a „csalófelismerést” és az összehangolódást segítő mentális modulok, Szimbólumok kifejlesztése és alkalmazása a csoporton belüli együttműködés segítésére, A kulturális univerzáliának az együttműködést, és pro-szociális viselkedést támogató, illetve az ezt megszegők megbüntetése tényezőinek alkalmazása, Az együttműködést támogató intézmények alkalmazása (állam, és vele összehangolt erkölcs, vallás, politika stb.)

11 Az intézmények létrejöttének okai
A fejlődés során olyan megoldások (hierarchia, egyenlőtlenség, érdekalapú csere, hatalom) formálódnak (barkácsolódnak ki) amelyek alapvetően ellentétesek a korábbi pro-szociális értékekkel. A növekvő méretű, és komplexitású szerveződések stabilitásának fenntartásához szükség van az érdekütközések, és konfliktusok feloldásra Az intézmények ilyen „feloldó és megoldó” mechanizmust kínálnak és testesítenek meg. Az intézmények: folyamatosan használt, funkcióval rendelkező, viselkedést befolyásoló összetett szabály-rendszerek, amelyekhez szerepek, rítusok szimbólumok és egyéb intézmények kapcsolódnak Az intézményesülés azt jelenti: Szervezetten tanítják és tudatosan adják tovább Rituálék és szimbólumok kapcsolódnak hozzá, Fogalomként rögzül, Társadalmilag szervezett szankcióval védik Ha különösen fontos a „másodlagos büntetést” is kiterjesztik rá

12 A társadalom szabályozása intézményesül
Létrejön az állam – személytelen bűnüldözés, törvénykezés, igazságszolgáltatás, Rögzítődik a magán-tulajdon és védik, Létrejönnek a törvények (keretet nyújt az érdekvitáknak), Erkölcs (a közösség által szentesített együttélési szabályok), Vallás (a másodlagos büntetés fontossága, a hatalom legitimációja, és közösségi identitás), Létrejön a piac és a kereskedelem (szabályok, és intézmények) Az írásbeliség alapján szerződések jönnek létre

13 A rigac Liska Tibor, Felsőmocsolád , Zsetonpénz, ami segíti az együttműködést, LETS: local exchange and trading system The term "Local Exchange Trading System" in 1983 and for a time ran the Comox Valley LETSystems inCourtenay, British Columbia.[2] The system he designed was intended as an adjunct to the national currency, rather than a replacement for it,[3] LETS networks facilitate exchange between members by providing a directory of offers (and wants) and by allowing each a line ofinterest-free credit to each. Members' IOUs are logged in a centralised accounting system which publishes a directory and balances visible to all members. In case of a default, the loss of value or units is absorbed equally by all members, which makes it a mutual credit exchange. For instance, a member may earn credit by doing childcare for one person and spend it later on carpentry with another person in the same network, or they may spend first and earn later.

14 Token economy 1. Select the behaviors to be rewarded.
A token economy is a system of behavior modification based on the systematic reinforcement of target behavior. The reinforcers are symbols or "tokens" that can be exchanged for other reinforcers. A token economy is based on the principles of operant conditioning and can be situated within applied behavior analysis (behaviorism). In applied settings token economies are used with children and adults; however, they have been successfully modeled with pigeons in lab settings.[1] 1. Select the behaviors to be rewarded.   2. State the desired behaviors in specific and observable terms.   3. Decide how you will measure the behaviors  4. Decide where to monitor the behaviors ( 5. Select the initial reinforcer.  6. Select your back-up reinforcers.   7.  Place a price (in tokens) on your back-up reinforcers.   8.  Place a value on the tokens.  9. Start your program.  10.  Periodically modify your system to wean your students from the token economy.  

15 Indító kísérletem 20 évvel ezelőtt
„A piac = eszköz ahhoz, hogy a gazdag ember macskája eligya a tejet a szegény ember gyereke elől.” Milyen mértékben tekinti igaznak ezt az állítást? A kiadott papíron három csoportnak más és más név volt feltüntetve, mint forrás: P. Samuelson (Nobel díjas közgazdász) II. János Pál pápa J.V. Sztálin

16 Az eredmény: 1. P. Samuelson (Nobel díjas közgazdász) = 70% egyetértett 2. II. János pápa = 60% egyetértett 3. J. V. Sztálin = 25% egyetértett

17 Kérdés: Mit gondolnak, melyik társadalomban élő emberek altruistábbak, segítőkészebbek, adakozóbbak, és méltányosabbak? Vadászó-gyűjtögető fős Kertészkedő fős Mezőgazdaság-állattenyésztő fős Ipari és piacos társadalom fős Miként lehet erre a kérdésre választ adni? Megkérdezem az embereket, Megnézem, mit mondtak erről a nagy gondolkodók, Megnézem és elemzem viselkedésüket, Kísérleteket végzek

18 Rousseau – a tulajdonról és az egyenlőtlenségről
Az emberek fizikai és mentális képességeiket tekintve ugyan nem egyenlőnek, de ez - szerinte - önmagában még nem szükségszerű forrása a társadalmi egyenlőtlenségnek. Ez csak a munkamegosztás és a tulajdon terméke: „Az első ember aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre talált, aki ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette a polgári társadalmat”. Úgy vélte, a gazdagok ötlete volt a társadalmi szerződés, amely az egyenlőtlenséget rögzítette: „..néhány becsvágyó ember érdekében immár az egész emberi nemet munkára, szolgaságra, és nyomorúságra kárhoztatják”

19 Csokonai: Az estve „…Bódult emberi nem, hát szabad létedre
Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre? Tiéd volt ez a föld, tiéd volt egészen, Mellyből most a kevély, s fösvény dézsmát vészen. Miért szabtál hát határt önfiaid között, Ládd-é már egymástól mind megkülönbözött. Az enyim, a tiéd mennyi lármát szüle, Miolta a miénk nevezte elűle. Hajdan a termő föld, míg birtokká nem vált, Per, s lárma nélkül mennyi embert táplált..”

20 Játék-elméleti kutatások
Diktátor-játék (DJ), Két játékos van: az egyik felosztja a pénzt önmaga és egy ismeretlen között. A „kapó” félnek nincs lehetősége visszautasítani az ajánlatott, bármennyi legyen is az. Az átengedett rész a „méltányosság” mértéke. Ultimátum játék (UJ), Két játékos van: az egyik felosztja a pénzt, a másik dönt, elfogadja-e a felosztást. Ha elfogadja, mindenki megkapja az őt megillető részt, ha nem senki nem kap semmit. Az átengedett rész a közösségi méltányosság mértéke A büntetéses változat, (B.J) A külső harmadik fél, megítéli, hogy a felosztást vagy a befektetést méltányosnak látja-e, és ha nem saját pénzen büntethet. A szabálykövetés vagy méltányosság kikényszerítésének mértéke Közös javak játék (KJJ), Négy játékos a kapott pénzből befektethet, amit a játékvezető megemel, így mindenkinek érdeke berakni a közösbe. De a legjobb potyautasnak lenni. A befektetés nagysága a közösségi gondolkodás mértéke Bizalom játék (Biz.J) Két játékos van, az egyik felosztja a pénzt maga és egy ismeretlen között, majd a játékvezető ezt a pénzt megháromszorozza, és aki kapott ebből visszaoszthat, amennyit gondol, annak, akitől az elején kapott.

21 Az ultimátum-játék eredményei
Fejlett társadalmaknál az átlagos felosztás %, és a minimum nem kisebb 35%-nál. A fejletlen, törzsi társadalmaknál az átlagos felosztás % és a minimum 10% (de van egy ellenkező véglet, sokkal többet a másiknak). Mi teszi az egyik társadalmat kooperatívabbá, mint a másikat? Biológia (a rokon-szelekció) Nem igaz (a családi alapú törzsi társadalmak nem kooperatívabb, mint a személytelen közösségek) A közösség mérete Nem igaz, nincs hatása a méretnek (nem igaz, hogy kis közösség igazságosabb, mint a nagyok) A közösség komplexitása Nem igaz, mert van erre is, arra is példa. Az egyetlen trend = minél egyszerűbb egy társadalom, annál nagyobb lehet az eltérés, és viszont, minél komplexebb egy társadalom, annál kisebb az átlagtól (50/50%-tól) való eltérés. A „privacy” mértéke (hogy elrejthetem a vagyonomat) Nem igaz, hogy ott igazságosabbak, ahol mindenki látja bárki vagyonát A piaci kapcsolatok mértéke Igen: ahol a munkamegosztás szálai kiterjedtek, és túlléptek a rokoni kapcsolatokon, és ahol éppen ezért elterjedtek a piaci kapcsolatok, ott igazságosabb az elosztás.

22 1. Kísérlet: Különböző közösségek méltányossága (Science 2010 március 19. 1480 oldal)
Háromféle játékot – Diktátor-J, Ultimátum-J, Büntetés-J -ot játszanak 15 közösségben. A pénz amit kapnak az adott közösségben az egy napi kereset. DJ = 100-at kap, amit feloszthat, UJ = 100-at kap, amit feloszthat, BJ = a D 100-at kap, míg a büntető 50-et kap, és megítéli a D viselkedését. Sokféle közösségben: vannak közöttük vadászó-gyűjtögetők (50 fős), kertészkedő (500 fős), mezőgazdász-állattenyésztő (2500 fős) és ipari/piacos társadalmak (5000 fős). Vannak köztük nomád, félig nomád, letelepült, vannak önellátók és bérért dolgozók, vannak városban élők, és prérin vagy ős-erdőben élők. Azt vizsgálták: milyen hatást gyakorolnak az intézmények, a piac és a pénz illetve a vallás.

23 A különböző helyek ahol a kísérleteket lefolytatták

24 Az A ábra: miként változik a közösség méretével a hajlandóság, hogy saját pénzen megbüntessenek valakit, aki nem járt el méltányosan (TPG = third party punishment), MAO = minimum accepted offer) A B ábra: miként változik a közösség méretével az ultimátum-játékban (UG) elfogadható minimum.

25 Az eredmények Kétféle elméleti modell van, amellyel az eredményeket le akarják írni: (1) ösztönszerű, genetikai alapú, rokoni viszonyokon alapuló altruizmus, amelyet – hibásan - kiterjesztenek rokonokra, (2) a társadalmi intézmények hatása a meghatározó, Az eredmények az utóbbi elméletet támasztják alá. Két tényezőnek van meghatározó és pozitív hatása a méltányosság mértékére: a piaci integráció mértéke, és a intézményes vallások mértéke, Minél fejlettebb és minél piacosabb egy társadalom, és minél nagyobb a közösség mérete (és nagyobb a valószínűsége, hogy ismeretlennel találkozol, egyben minél meghatározóbb az intézményes vallás hatása), annál egyenlőbben oszt fel, annál nagyobb elvárásai vannak a minimumra, inkább hajlandó megbüntetni, aki nem így jár el,

26 Kísérlet (2) : PNAS- pénz és bizalom
Money and trust among strangers : Gabriele Camera, Marco Casari, and Maria Bigonid Edited by Charles R. Plott, California Institute of Technology, Pasadena, CA, and approved July 27, 2013 (received for review January 31, 2013) What makes money essential for the functioning of modern society? Through an experiment, we present evidence for the existence of a relevant behavioral dimension in addition to the standard theoretical arguments. Subjects faced repeated opportunities to help an anonymous counterpart who changed over time. Cooperation required trusting that help given to a stranger today would be returned by a stranger in the future. Cooperation levels declined when going from small to large groups of strangers, even if monitoring and payoffs from cooperation were invariant to group size. We then introduced intrinsically worthless tokens. Tokens endogenously became money: subjects took to reward help with a token and to demand a token in exchange for help. Subjects trusted that strangers would return help for a token. Cooperation levels remained stable as the groups grew larger. In all conditions, full cooperation was possible through a social norm of decentralized enforcement, without using tokens. This turned out to be especially demanding in large groups. Lack of trust among strangers thus made money behaviorally essential. To explain these results, we developed an evolutionary model. When behavior in society is heterogeneous, cooperation collapses without tokens. In contrast, the use of tokens makes cooperation evolutionarily stable.

27 A kísérlet: „segítési” játék
Két alaphelyzet van: az egyik a kontroll a másik a „zseton”. A kontroll helyzetben – satírozott kockák – a producer vagy segít vagy nem, a fogyasztónak nincs választása, vagy kap ajándékot, vagy nem. A „zseton-helyzetben” a producer sort választ: segít, vagy nem segít, vagy „eladja” a segítséget. A fogyasztó oszlopot választ: nem csinál semmit, átad „zsetont”, vagy vásárol segítséget zsetonért. A kimenet: semmi, ajándék, támogatás vagy csere. A számok a csere-értéket jelölik. A kísérlet: „segítési” játék

28 A játék kontroll helyzete
A kísérletet „kontrol” és „zseton” állapotban egyaránt elvégzik, Minden feltétel mellett különböző csoportméretekben folytatják: 2, 4, 8, 32 játékossal, Minden játékos párokban hajtja végre a játékot, egyszer mint producer (P) egyszer mint consumer (C). , minden játékos 8 CU egységnyi vagyonnal indul. A kontrol helyzetben a játékosok „segítségi játékot” játszanak: a P: vagy segít vagy nem, a C: nincs választása. Ha P segít az neki 6 CU veszteséget jelent, a C-nek 12 CU nyereséget, azaz 6 CU társadalmi nyereség (ajándék) születik,

29 A játék a „zseton” helyzetben
A zsetonhelyzetben a résztvevőknek lehetőségük van pénzügyi transzakcióra, vagyis kicserélni a zsetont, amit pénzként használnak, A zsetonnak nincs értéke, de úgy használják, hogy ezzel lehet közvetíteni a cserét, A, consumer-nek három lehetősége van: (1) semmit nem csinál, (2) egyoldalúan átadja a zsetont, vagy segítséget vásárol zsetonért, A producer-nek most a két lehetőségen túl - vagy segít vagy nem – van egy harmadik lehetősége: eladhatja a segítséget zsetonért, A játék során a P és C egyidejűleg eldönti mit csinál (segít, nem segít, zsetonért, vagy ingyen)

30 Az eredmények A „kontrol” helyzetben ahogy a csoportok egyre nagyobbak lesznek az együttműködés ( a segítőkészség) egyre jobban visszaszorul. 2 fős a csoportnál az együttműködés 71%-os, 4-fősnél, 50%-os, 8 fősnél 34%, végül 32 fősnél 28%-os. Mindez arra utal, amint a csoportok egyre nagyobbak lesznek a genetikai, a kulturális és identitáshoz kapcsolódó integráló tényezők hatása fokozatosan lecsökken, és a nagy (és idegen) személyek csoportjában a segítő és együttműködési készség visszaszorul. Az egyik ok, ami a természetes együttműködés csökkenésére vezet, hogy szemben a kis-csoporttal, ahol nagy a valószínűsége, hogy a segítő és a segítséget kapó újra találkozik, nagy csoportban elhanyagolható a valószínűsége az újabb találkozásnak. Emiatt az ösztönzés lecsökken. (2 fős csoportban a vzs-ség 100%-os, míg 32 fős csoportban alig 3.2%-os)

31 A csoport-nagyság és az ösztönös, illetve az érdek-alapú segítségnyújtás összefüggése

32 Eredmények (2) A pénz (a zseton) segít megőrizni az együttműködést nagy csoportokban, De ahogy lehetővé válik a kereskedelem, a producer többé nem ad ajándékot, (nem segít ingyen) , csak pénzért, A pénz tehát „kiszorítja” a az önkéntes segítséget, a „jószívűséget” és csak a pénz közvetítésével lehet segítséghez jutni, A kooperációs hajlandóság csak akkor nagyobb a zseton esetben, ha a csoport meglehetősen nagy, A pénzügyi csere evolúciósan stabil, Aki már zsetont használ, az kevésbé lesz potyautas, viszont segítségért pénz követel.

33 Kísérlet (3): Piac és morál
Az emberek úgy vélik, sőt szinte biztosan abban, hogy a pénz és a piac lerombolja az erkölcsöt. Erre a kérdésre készítettek egy kísérletet. Mi a lényeg: az embereknek pénzt ajánlanak fel, amelyet megtarthatnak, vagy felajánlhatnak megmenteni egy egér életét: egy bizonyos kísérletben terveztek felhasználni egy egeret, de nem volt „megfelelő” genetikailag. Ezért ilyenkor ezeket – mivel a tartásuk pénzbe kerül – megölik. A felajánlott pénzből biztosítható az egér két éves élete, megfelelő körülmények között. A kísérletben részletesen bemutatták, miként élnek az egerek és azt is miként ölik meg őket, majd elmondják, hogy kapnak 10 eurót, és ezt saját belátásuk szerint használhatják fel: vagy megtartják, vagy megmentenek egy egeret.

34 A három kísérleti összeállítás
Individuális összeállítás: van a kísérleti személy, aki eldönti hogy a felajánlott pénzt (10 Euro), megtartja magának, vagy az egér megvásárlására és megmentésére fordítja, Bilaterális piac: van egy eladó (neki van a egere) és van egy vevő (akinek pénze van), és ők alkudoznak azon, mennyit hajlandó fizetni a vevő, az eladónak, hogy megmentse az egeret, Van a multilaterális piac: 8 vásárló és 9 eladó (mindegyiknek van egy egere) alkudozik az áron, amit a vásárló hajlandó fizetni,

35 Eredmények (1) 1. A paci alku hatására a résztvevők alacsonyabb pénz fizetnek az egér életéért, amint az individuális kísérletben 2. A piaci alku hatására a morál (nem ölünk meg állatokat sem) fokozatosan erodálódik. Az egymást követő alkuk során egyre csökkenő pénzért hajlandók eladni/megvenni az egér életét, 3. Amikor multilaterális piac működik az egér életéért adott pénz még kisebb lesz, vagyis amikor az intézményszerűen működik a pénz és a piac akkor az erkölcsi mérlegelés, mintha visszaszorulna.

36 Eredmények (2) A pénz jobban erodálja a morált, mint az egyéb racionális és materiális értéket…

37 Kísérlet (4): Csalók-e bankárok?
Vajon, a bankárok iránti bizalom csökkenése, és a bankok presztízsének romlása hamis előítélet volna, esetleg egy jól kitervelt összeesküvés része, vagy van abban igazság, hogy a bankban megzavarodhat a becsületesség-iránytű? Erre a kérdésre kerestek választ a Zurich-i egyetem kutatói, amikor egy nagy (svájci) bank 128 alkalmazottját kérték fel egy viszonylag egyszerű kísérletben való részvételre. (Cohn, A. Fehr, E. Marachal, M. Business culture and dishonesty in the banking industry. Nature. 3 December 2014.). A résztvevőknek pénzérmét kellett feldobni, és - anélkül, hogy ellenőrizték volna őket! – lejegyezni az eredményt, majd a végén jelenteni a végeredményt. A résztvevőkkel tudatták: ha akár a fej, akár az írás jelentős többségbe kerül, akkor 200 $-t „nyerhetnek”.

38 Eredmények A kísérleti személyeket – akik többsége legalább egy évtizede dolgozott a szervezetben - két csoportra osztották. Az egyik – a kontrol - csoportnak először a munkájával nem összefüggő kérdéseket - pl. mi a kedvenc időtöltése? – tartalmazó kérdőívet kellett kitölteni. A másik csoportot munkájáról és a bankban betöltött szerepéről – pl. mik a konkrét feladatai a bankban? - faggatták. Ezt követően elkezdődött az igazi, a pénzfeldobásos kísérlet. Mivel, a valószínűség-számítás törvényei szerint, ha sokszor dobnak fel pénzt, akkor a kimenet 50-50%, aki tehát nem kívánta a véletlenre bízni a sikert, annak csalni kellett! Az eredmények azt mutatták, hogy akiket személyes érdeklődésükről faggatottak – a kontrol-csoport %-os eredményt ért el, ami nem tér el a várakozásoktól. Ám akiket előzetesen „bankári” mivoltukra emlékeztettek, azok átlagosan 58.2%-ot értek el. 26%-uk jelentett győzelmet, vagyis volt hajlandó csalni.

39 Distribution of earnings in the coin tossing task claimed by the bank employees.

40 Új kísérlet: Science 2015 szept. 18
Classifying subjects’ distributional preferences. We classify subjects as either fair-minded, intermediate, or selfish and as either equality-focused or efficiency-focused. The bars show the fraction of subjects in each category of self-interest in the elite YLS, UCB (the intermediate elite), and relatively less elite ALP samples. Each bar is then split into equality-focused and efficiency-focused subgroups, denoted by blue and gray, respectively.

41 The distributional preferences of an elite Science: SEPTEMBER 18 2015 • VOL 349 ISSUE 6254
The increase in wealth and income inequality within and across countries is one of the defining social, economic, and political challenges of our time. Our results offer a potential new explanation for the muted policy response to increased income inequality in the United States: The equality-efficiency tradeoffs of the policymaking elite are such that they are far less inclined than is the general population to sacrifice efficiency to promote equality. As Gilens and Page (26) found, the preferences of the economic elites are far more correlated with public policy choices than are the preferences of the general public. A recent study emphasizes the critical role that distributional preferences should play as a determinant of distributive policies generally and optimal tax policy in particular (27). This entire body of work overlooks a critical mediating factor between the measured distributional preferences of the general population and implemented policy choices: namely, the extent to which the distributional preferences of those in power differ from the preferences of voters. The distributional preferences of an elite: Fisman, R. Jakiela, P. Kariv, S. Markovits, D.

42 Magyarázat: a személytelen együttműködés a ipari társadalmakra jellemző
Eredetileg az emberiség evolúciós történelmének túlnyomó részében nem ipari társadalom keretei között élt. Alapvetően gyűjtögető és vadászó kisméretű közösségekben élt, és ez határozta meg milyen szabályokat alakított ki a közösség integrálására, Ezekben a közösségekben az ösztönszerű együttműködés és a direkt reciprocitás határozta meg a viselkedését a cserénél és az együttműködéseknél, Az embernek tehát a „másikhoz” fűződő – alapvetően face-to-face - kapcsolatait döntő mértékben genetikailag és kultúra által meghatározott szabályok vezérelték, Ezek a módszerek azonban nem alkalmasak arra, hogy sok-ezer ismeretlen egyénből álló közösségben evolúciósan stabil legyen az együttműködés, Ezért kellett új módszereket – ezek lesznek az intézmények – hozzon létre és fejlesszen ki, hogy a kooperációt stabillá és általánossá tegye. Ezen intézmények egyike a pénz és a kereskedelmet szervező piac. Kérdés azonban miért jönnek ezek létre? Az önző és a mohó emberek találmánya, vagy van mások számára is valami előnye?

43 A piaci viszonyok előnyei
A bizalom és együttműködés túlterjed a „saját” csoporton A bizalom és együttműködési készség általánossá válása az életfeltételek kiszámíthatóságát eredményezi (az erőszak visszaszorul) Lehetővé válik a társadalmi tőke felhalmozása ás hosszú távú növekedése A piaci viszonyok elterjedés a gazdasági fejlődés felgyorsulását eredményezték A piac és a pénz növeli az átlagember motiválhatóságát, és növeli az egyéni, és a közösségi teljesítményt

44 A piaci viszonyok hátrányai
A személyes szolidaritás lecsökken A korábban a személyiségbe beépülő a „másokhoz” fűző viszonyokat segítő pro-szociális értékek – adakozókedv, és segítőkészség – legyengülnek, Élesedik az ellentét az egyenlőség és igazságosság , és a piac által folyamatosan újratermelt egyenlőtlenség között, A „közösségiség” mértéke lecsökken, az emberek nem keresnek társakat, Az érdek alapú (pénzügyi szempontokra tekintő) preferencia felülírja az érték-alapút.

45 A piacos társadalmak: A piacos társadalmak egyrészről:
Kevésbé korruptak, Méltányosabbak és altruistábbak Magasabb teljesítményt nyújtanak Ezért gazdagabbak és ennek pozitív hatása van a körülményekre, amely még kiszámíthatóbbá teszi a gazdagokat, és magasabb életminőséget jelent, Ugyanakkor Hajlamosabbak pénz-kategóriákban mérni érzelmi kategóriákat (megölni egy állatot) Kevésbé elfogadóbbak lenni a szabályszegéssel, Élesebben kikényszeríteni a szerződés betartását és elítélni a szerződésszegést.

46 Mi a piac? „A piac eszköz ahhoz, hogy a gazdag ember macskája eligya a tejet a szegény ember gyereke elől.” (P. Samuelson) „A piac a legjobb ellenszere a lustaságnak, a hanyagságnak, és a legjobb ösztönzője az újításnak és a teljesítménynek.” (F. Hayek) „A piac a kereslet és a kínálat találkozásának helyszíne”. (Wikipédia) „A piac olyan eljárás, amelynek révén a vevők és az eladók kölcsönhatásba lépnek egymással és meghatározzák az illető jószág árát és mennyiségét” (Samuelson-Nordhaus) „A piac, evolúciósan adaptív intézmény.” (Marosán György)

47 Mi a piac? A történelem során többféle gazdaság-szervezési módszer jött létre. A piaci rendszer olyan intézmények összessége, amelyek révén a társadalom tagjai „megoldják” a gazdaságszervezés három alapvető és folyamatosan felmerülő kérdését: „mit?” (milyen termékeket?), „kinek?”, (milyen áron, vagyis kik tudják majd megvenni, illetve milyen költséggel?), és „hogyan?” (milyen technológiai folyamat segítségével).

48 A piac evolúciós gyökerei
A piaci rendszer olyan intézmények összessége, amelyek révén a gazdaság „megoldja” a „mit?”, „kinek?”, (milyen áron?) és a „hogyan?” (állítsd elő) folyamatosan felmerülő kérdését. A piac állati előzményei (kutatások állatokkal a különböző „költségű” tevékenységek kiválasztására!) A kereskedelem kezdetei az ember kialakulása során ( ezer év) A letelepedés és kézművesség a neolit forradalom korában (-10-5 ezer év: a termék-féleségek sokasodása) Törvények és szabályok kialakulása az intézményi forradalmat követően A kereskedés megítélése (középkor) A világpiac és az ipari forradalom kialakulása

49 Csere (és koordináció) az állatoknál
1. A „másokat szolgáló viselkedés” egy része az utódoknak kell (beleértve a fészeképítést, és a másik táplálását) és nem reciprocitás igényű. Ezt az etológiai program nyújtja, 2. A szociális lényeknél is megjelenik a – nem reciprocitás alapú - etológiai program (az összehangolásra, kommunikációra, jelzésekre) amely másokat „szolgál”, és a csoport fennmaradását támogatja, 3. Megjelenik az un. egyenlőtlenség-averzió, és a méltányosság igénye (érzelmi reakció a szabály-szegésre), 4. A fejlődés során megjelenik a különböző szükségletek cseréjére vonatkozó reciprocitás igényű csere. Van, ami a közösséget, van ami a barátságot tartja fenn (kurkászás, és élelemcsere), és van ami az általános értelemben vett csere irányába mutat: a hatalom megnyeréséért, a szexért, pozícióért nyújtott szolgáltatás, 5. A főemlősöknél megjelenik a szociálisan tanult összehangolódás, és együttműködés, amely már részben reciprocitás igényű, és amely a csoport rátermettségét javítja, 6. Vagyis, még a modern emberi viselkedést megelőzően létrejönnek olyan viselkedési formák, amelyek a szociálisan tanult, és átörökített – és mérlegelt - csere alkalmazására épülnek.

50 A csere, és a „gazdaság” a modern ember kialakulásának időszakában
A modern ember kialakulásának korszakában jönnek létre a pro-szociális viselkedést – így a cserét szabályozó - támogató preferenciák, és beállítódások. Ezek mentális modulok formájában rögzülnek, és az élettapasztalatok hívják ezeket életre, és ösztönszerű viselkedésben öltenek testet. Már nem kizárólag automatikus, hanem feltételes is. A cserét intéző, és adminisztráló, preferáló, ösztönző modulok jönnek létre. Számításba veszem és megjegyzem az „adtam-kaptam”-ot. Kitől várhatók, kinek milyen feltétellel adhatok, kell adnom, sőt mit várhatok el, és tőlem mit várnak el, mi a méltányos stb. Elkezd megnőni a mai értelemben vett csere jelentősége a fennmaradásban: Csere a jelen és a jövő között, Csere az „Én” és a „Mások”, majd a „Rokonok” és a „Nem-rokonok” között, Csere, mint mérlegelt reciprocitáshoz kötött viselkedés eltérő a feltétel nélküli, és ösztönszerű altruizmustól.

51 A csere-gazdaság kialakulása a szimbolikus forradalom során
A szimbolikus forradalommal a kultúra egyre szélesebb szférája jön létre. Kulturális javak és alkotások sora jelenik meg. A szükséglet egyre inkább kulturálisan „megmunkált” dologgal lesz kielégítve. Az élet fenntartását szolgáló dolgok ekkor kezdenek javakká válni. A javak: Kulturálisan megformált dolgok, létrehozásuk időt, tapasztalatot, egyéb kulturális eszközök alkalmazását (tűz, megmunkálás) igényel, befektetést a jövőbe, elfogyasztásuk is kultúrát feltételez, többnyire nem a közvetlen és pillanatnyi szükségletek kielégítésére szolgálnak, és folyamatosan létre kellett hozni. A kulturális eszközöket fel lehetett halmozni, (tárolni is lehet) esetleg ezeket el kellett cserélni, mert a sokféle eszköz létrehozására mások és mások szakosodtak, Az eszközök „egyéniesednek”, egyénhez kapcsolható jelekkel lesznek megjelölve, (és ez szolgál a magántulajdon alapjaként), A cserét vezérlő etológiai szabályt, és a biológiai alapú altruizmust felváltja a közösségi norma, az emlékezetben megőrzött és tovább örökített hagyomány, amelyet tabuként kezelnek.

52 A javak elosztásának különféle módjai a letelepedés előtt
Az elosztás/csere jellege Távoli, és kapcsolatfejlesztő Nem reciprocitás igényű Reciprocitás igényű ALTRUIZMUS AJÁNDÉK Az ellenszolgáltatás motívuma Azonnali, és haszon-elvű TÁRSADALMI SZABÁLY: NORMA/TABU CSERE

53 A csere-gazdaság átalakulása a neolit forradalom során
A letelepedéssel a termelt javak válnak a fennmaradás és szükséglet kielégítés alapvető eszközeivé, A javak: az igény/szükséglet, a előállítás módja (technológiája), és a kielégítés módja is kulturálisan formált, A közösség és az egyén fennmaradását a fokozatosan rögzülő munkamegosztásban és folyamatos összehangolás keretében létrehozott, mások számára előállított, és másokkal elcserélt javak termelése biztosítja. Hosszabb távú előre tervezést, rendszeres befektetést igényel a jövőbe, amelynek eldöntésénél felmerül a kérdés: miként „diszkontálod” a jövő értékeit, A javakon a közgazdaságtanban olyan dolgokat értünk, amelyek – közvetve vagy közvetlenül – emberi szükségletek kielégítésére alkalmasak. A javak egyes számú megfelelőjeként általában a jószág szó használatos. A közgazdászok éppúgy jószágnak tekintenek például egy hajvágást vagy egy földterület bérleti jogát, mint egy tölcsér fagylaltot vagy a szomszéd tehenét.

54 A letelepedés előidézte változások
1. Az egyéni és közösségi élet fenntartásában meghatározó szerepe lesz a javaknak. 2. A lehetséges javak sokrétűvé válnak, 3. Az elosztás lehetséges szabályai sokrétűvé válnak, és egymáshoz illeszkednek, 4. Átalakulnak a viselkedés lehetséges szabályozásának módjai. C. L. Strauss: „A kommunikáció = dolgok, információk, és házastársak cseréje”.

55 VÁMOLHATÓ (Klub) JAVAK
A lehetséges javak átalakulása a letelepedés táján Csökkenti-e mások fogyasztása a sajátot/közöset? A levonhatóság csekély A levonhatóság nagy Nehéz a kizárás Könnyű-e másokat kizárni a fogyasztásból? SZABAD JAVAK (Tiszta közjavak) KÖZÖS-JAVAK Könnyű a kizárás VÁMOLHATÓ (Klub) JAVAK MAGÁN JAVAK

56 Az összehangolás alapproblémája
1. A magán-javak előállításának összehangolása: A probléma: az elosztás és a csere módja, a transzakciós költségek, az erőforrás-elosztás optimalizálása, az információ, és a kikényszerítés. 2. A köz(ös)javak használatának összehangolása. Probléma: „potyautasság” és a „közlegelő tragédiája”. 3. A klub-javak használatának összehangolása Probléma: a kapacitások kihasználásának optimalizálása, és a fogyasztás időbeli összehangolása. 4. A szabad javak fogyasztásának összehangolása: Hosszú történelmi szakaszon keresztül nem probléma a „potyautasság” és a „közlegelő tragédiája”

57 A javak elosztásának módjai a letelepedés előtt
Az elosztás/csere jellege Távoli, és kapcsolatfejlesztő Reciprocitás igényű Nem reciprocitás igényű Az ellenszolgáltatás motívuma (ösztönzője) AJÁNDÉK ALTRUIZMUS Azonnali, és haszonelvű PIAC TÁRSADALMI SZABÁLY

58 TÁRSADALMI ÉS/VAGY HATALMI SZABÁLY
A javak elosztásának módjai a letelepedés után Az elosztás/csere jellege Távoli, és kapcsolatfejlesztő Reciprocitás igényű Nem reciprocitás igényű Az ellenszolgáltatás motívuma (ösztönzője) AJÁNDÉK ALTRUIZMUS Azonnali, és haszonelvű PIAC TÁRSADALMI ÉS/VAGY HATALMI SZABÁLY

59 TÁRSADALMI ÉS/VAGY HATALMI SZABÁLY
A javak elosztásának módjai a 20. századtól Az elosztás/csere jellege Távoli, és kapcsolatfejlesztő Reciprocitás igényű Nem reciprocitás igényű Az ellenszolgáltatás motívuma (ösztönzője) ALTRUIZMUS AJÁNDÉK Azonnali, és haszonelvű PIAC TÁRSADALMI ÉS/VAGY HATALMI SZABÁLY

60 A piac működésének alapfeltételei
A közgazdaságtan hagyományos feltételezései A csere által igényelt személyiség-jegyek Önző, csak saját érdekeire tekintő Bizalmat megelőlegező Mohó (a birtokolt javak minden határon túli halmozása) Együttműködő Érzelem-mentes (hidegen, csak a saját szempontjaira tekintettel levő) Érzelmeket nyilvánító, és azt a döntésnél tekintetbe vevő Racionális (csak az anyagi előnyöket mérlegelő) Morálisan is mérlegelő (nemcsak a rációt, az igazságosságot is tekintő)

61 A piac, mint adaptív intézmény
Intézmények, amennyiben az egyén számára készen kapott, interperszonális viszonyaikra vonatkozó, az elvárt/várható viselkedést kikényszerítő objektív működési szabályokkal jellemezhető, és a közösségben funkcióval bíró konstrukciók. Menger osztrák származású amerikai közgazdász már a 19. század végén megállapította: „A pénz eredetét csak akkor érthetjük meg igazán, ha azt olyan szociális intézménynek tekintjük, amely a társadalom tagjai egyéni erőfeszítéseinek nem-tervezett kimeneteiből, és nem-szándékolt következményeiből jött létre.” Adaptívak, amennyiben hatékony eszköznek bizonyult az emberi közösségek gyorsan növekvő létszáma jelentette kihívás - elegendő mennyiségű termék előállítása, a megtermelt javak elosztása, a munkaidő különböző ágazatok közötti felosztása - megoldására.

62 A piaci viszonyok meghatározóvá válásának gazdasági következményei (1)
A gazdasági növekedés különösen a 20. században felgyorsul (munkamegosztás, szabványosodás, technológiai fejlődés). A gazdaság a tömegtermelés és tömegfogyasztás korszakába lép. Akik bekapcsolódnak a globális gazdaságba, és elfogadják értékrendjét, és intézményeit felzárkóznak, akik kimaradnak, lemaradnak,

63 A piaci viszonyok meghatározóvá válásának gazdasági következményei (2)
Az országok közötti egyenlőtlenség nő, míg az országokon belüli stagnál, vagy csökken, Akik bekapcsolódnak a világgazdaságba azoknál a fogyasztás gyorsan nő, és előbb-vagy utóbb a pazarló, sőt a kényszeres (addiktív) fogyasztás útjára lépnek, Az egyéni fogyasztásban a mérték (mennyiség) a méretek (ágy) nőnek, a választék (tea) egyre bővül, a változatosság (stílus) szélesedik, és a választék áttekinthetetlenné válik.

64 A.Smith kettős szemlélete: önzés és etika
Homo economicus: „Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző, vagy a pék jóindulatától várjuk, hanem attól, hogy ezek a saját érdekeiket tartják szem előtt. Nem az emberiességükhöz, hanem önszeretetükhöz fordulunk. „ Homo moralis: „Bármennyire is önzőnek tekintjük is az embert, nyilvánvalóan van egy sor olyan tulajdonsága természetének, amely érdekeltté teszi mások szolgálatában, illetve fontossá teszi előtt mások boldogságát, néha pusztán csak azért, mert öröm számára látni azt.”

65 A társadalmi és gazdasági viselkedés szabályozása a letelepedés táján
Az ösztönzés/kényszerítés jellege Társadalmi és hatalmi nyomás Gazdasági érdek Intézmény A TÖRVÉNY ÉS A HATALOM PIAC Az ösztönző megtestesítője Egyén ERKÖLCS ÉS SZOKÁSOK EGYÉNEK MEGÁLLAPODÁSAI

66 A két új közgazdasági Nobel díjas
Elinor Ostrom: Szemben a hagyományos megközelítésekkel, bemutatta, hogy a közjavak (a közös vagyon) hatékonyan irányítható a piac nélkül, pusztán a résztvevők együttműködése által. Konkrét esetek bemutatásával cáfolta azt a hallgatólagos feltételezést, hogy a köztulajdont a tulajdonosok nem tudnák hatékonyan működtetni a piac vagy a központi államhatalom beiktatása nélkül. Bebizonyította: a természeti források egyéni tulajdonosai gyakran képesek olyan döntéshozatali, ellenőrzési és a szabálykövetési mechanizmusok létrehozására, működtetésére, és kikényszerítésére, amelyek a körülményekhez illeszkedően bonyolultak, mégis hatékonyak és működőképesek. Oliver Williamson: amellett érvelt, hogy a piac és a hierarchikus szervezetek (vállalatok) olyan alternatív megoldásokat (intézményeket) testesítenek meg, amelyek a sokféle résztvevő érdekellentétét képesek feloldani. A piac hátránya, hogy gyakran kimerítő alkudozásra, feloldhatatlan érdekellentétre vezet. A cég hátránya, hogy a hierarchia és a hatalom, amely enyhíti a perlekedést, elnyomhatja a szabad versenyt és alkut, amely a hatékonyság csökkenéséhez vezethet. Nagyon sok esetben azonban a cég olyan szervezeti megoldást kínál, amely a piacnál hatékonyabban, és költség-takarékosabban hangolja össze az eltérő érdekű ágensek cselekedeteit.

67 Két típusú majom: az egyik : „családban” nő fel (mather-reared) ,
a másik: „árva”. Az ábra azt mutatja milyen viselkedés alakul ki bennük. Mintha látszana hogyan megviseli az árvát az árvaság, inkább csak magával törődik..)

68 Sz. Tamás: a gazdaságról, és a haszonról
Az igazság = az emberek közötti viszonyok arányossága, és ekvivalenciája. Mindenki megadja a másiknak, ami azt megilleti. A pénz önmagában se nem jó, se nem rossz. Ha felhasználása szerzésvágyat szül ezzel megsérti az igazságot, és akkor rossz. Mikor engedhető meg a haszon? A kereskedelmi hasznot az igazolja ha (1) a társadalom javát szolgálja (publicam utilitatem), ha (2) mérsékelt, és ha (3) a kockázat és a fáradozás ellenértékének (etipendium laboris) tekinthető. Igazolhatja még ha (4) a kereskedelmi hasznot jótékony célra fordítják. De korán felismerik az ellentmondást: „Ha nem lesz kapzsiság, nem lesz alapja a haszonszerzésnek sem, ha pedig senkinek nem érdeke, hogy haszonra tegyen szert, semmi nem fogja arra indítani az embereket, hogy kereskedjenek.” Tertullianus

69 5. kísérlet: Motivációk a két világban
Két világban élünk: a piac és a társadalom világában, ahol eltérő normák uralkodnak, amelyek egyidejűleg működnek. Érdekes kérdés, hogy milyen eltérő viselkedésre késztetik ezek a normák az embereket. 1. kísérlet: számítógépes feladat, bal-oldalon kör, jobb-oldalon egy doboz, és az egérrel rá kell „húzni” a kört a dobozra. Ha sikerül újrakezdődik. Volt aki 5 $ kap, volt aki 50 centet, és voltak akik szívességként csinálták ezt. Akik 5 $-t kapott az 159 kört húztak, akik 50 centet azok 101-et, akik szívességből dolgoztak 168 kört! (A társadalmi norma erősebben motivált!) 2. kísérlet: Izraeli óvoda (sok a késő szülő). Azt vizsgálták hasznos-e pénzbüntetést kivetni a későn jövő szülőkre? 3. kísérlet: Mondat-alkotó feladatot kellett végrehajtani. Az egyik semleges szöveggel dolgozott (hideg van odakint) a másik pénzzel kapcsolatos szöveget (jól fizető állás), majd egy kirakodós feladatot kellett megoldani. A kísérletvezető elhagyta a szobát, azzal, ha segítség kell szóljanak: a pénzes feladatosok 6 percig küszködtek, míg a „semlegesek” 3 percig. A pénzre gondolók önállóbban dolgoztak és nagyobb erőfeszítést tettek. (Dan Ariely: Kiszámíthatóan irracionális. GABO (93-100)

70 Az interpretáció problémája
Amikor a döntést hozzuk, bizonyos „világ” álláspontjára helyezkedünk: ez határozza meg miként tekintünk az eseményekre Ha „szociális” világnak tekintjük: annak a fogalmaival, reflexeivel mozgatjuk és írjuk le, Ha „piaci” világnak tekintjük, annak a fogalmaival és szemléletével írjuk le az eseményeket, A problémát az jelenti, hogy a kettőt ellentétes motívumok mozgatják, és ezek összekeveredhetnek, Ez néha csak furcsa, sokszor azonban nehezen elviselhető

71 A közös javak játéka Kisebb csoport (4-5 fő) egyénekként kap kisebb összeget, amelyből „befektethet” a közösbe. A közös pénzt megduplázzák, majd egyenlően visszaosztják. Ez egy szociális dilemmát hoz létre: jó befektetni, de még jobb a potyautasnak. A trend: először a többség befektet, majd a potyautasok hatására visszavonja együttműködését. Végül senki nem fektet be. Míg a FD játékban az ismeretlen partner „észre téríthető” a „nem-együttműködéssel”, itt a „kivonulással” szétesik a közösség.

72 Alapozhatunk-e csak jutalomra?
A kísérletben számítógéppel szimulálták a FD játékot két-főstől, egészen 256 főig terjedő csoportokban. A csoportok egy részében nem volt megengedve a büntetés, Más részében „csak” a „potyautasok”, vagyis a befektetést „elbliccelőket” lehetett megbüntetni, Harmadik részében azonban a „potyautasok” mellett, a „potyautasok” büntetésétől elzárkózókat, vagy a másodrendű „bliccelőket” is meg lehetett büntetni.

73 A szimuláció eredménye

74 Közös javak játéka büntetéssel
A kísérletben: A csoport-tagok 20 pénzt kaptak, ebből tetszőlegesen „beadhattak” a közösbe. A közös pénzt 1.6-al megszorozták, és egyenlően visszaosztották. A csoportok felének megadták a lehetőséget, hogy 1 saját pénzen, 3 levonást idézzenek elő, az általuk méltánytalanul kevésnek ítélt hozzájárulónál, A játék 10 meneten keresztül folyt, a csoport tagjai folyamatosan változtak. A kísérlet eredményei: 1, A résztvevőek 85%-a legalább egyszer büntetett, 2, a büntetés 75%-át a magas-szintű „befektetők” hajtották végre, 3, Minél alacsonyabb volt a hozzájárulás, annál gyakoribb, és annál nagyobb volt a büntetés, 4, A büntetések hatására a befektetési hajlandóság jelentősen megnőtt

75 6. Kísérlet : Büntetési hajlandóság
Egy újabb kísérletben a „közös javak játékát” játszották csoportokban, és felkínálták a „büntető” és „nem-büntető” csoportban való részvétel közötti választást. Az emberek 1/3-a választotta a „büntetéses” közösséget, de aki ezt választotta, az hajlandó volt: Egyénileg – az átlagnál 40%-al többel hozzájárulni a közösséghez, és saját költségen megbüntetni saját csoporttagjait, ha azok nem járultak jelentősen a közöshöz, A büntető csoportok közösségi befektetéseinek mértéke jelentősen meghaladta a nem-büntetőkét, Ezt látva a nem-büntetők fokozatosan alkalmazni kezdték a büntetést, A végén a résztvevők 90% büntető volt, a büntetők egyéni hozzájárulása 95%-ra emelkedett, míg a nem-büntetőké 0-ra csökkent, A nem-büntetők neofiták lettek, jobban büntettek, mint a korábbi büntetők

76 Szeretjük-e a büntető társadalmakat?
A kísérletben felkínálták a résztvevőknek: választhatnak „büntetéses” vagy „büntetés nélküli” feltételek között játszanának. Induláskor a résztvevők 70%-a a „büntetés” nélküli állapotokat preferálta, A büntetéses csoportokban azonban jóval magasabb lett a közösségi befektetés mértéke, A büntetés nélküli csoportokban a közösségbe való befektetés gyorsan a 0-ra csökkent, vagyis a játék végére a „büntetést nem alkalmazó csoportok „legatyásodtak”, A korábban „büntetés-nélküliséget” választó egyének, egyre nagyobb %-ban léptek át a büntetőkbe.

77 A büntetés kontextus-függősége
A egyén büntetési hajlandósága, és a ténylegesen alkalmazott büntetés mértéke számottevően függ: 1, közösség fejlettségétől (gyűjtögető, letelepült, vagy piacos társadalomról van-e szó) 2, a közösség homogenitásától (mennyire sokféle, különböző kultúrájú, és életmódú egyén alkotja a közösséget), 3, a kísérletben résztvevők egyedi társadalmi kapcsolataitól, és speciális körülményektől, amely gyakran figyelmen kívül marad.

78 Nem-várt eredmények Minél piacosabb egy társadalom annál több forrás átadását várják el az ismeretlentől, ugyanakkor annál magasabb forrást hajlandók maguk is átengedni, A piacos társadalmak a kevésbé piacosaknál együttműködőbbek, hajlamosabbak altruista büntetést alkalmazni, és kevésbé fogadják el a méltánytalanságot, Úgy tűnik, minél inkább rá vagyunk szorulva ismeretlenek együttműködésére, és fogadjuk el a piaci helyzetet, hogy mások döntenek teljesítményünkről, annál hajlamosabbak vagyunk bízni ismeretlenekben, annál együttműködőbbek vagyunk velük, és annál inkább hajlamosak vagyunk befektetni a közösségbe.

79 7. Kísérlet: A „parokiális” altruizmus
A kísérletben a büntetéses DJ-t játszották, három szereppel: felosztó (D), kedvezményezett (K), és büntető (I). A csoportokat vegyesen állították össze két, nem ellenséges, de távoli törzsből származó tagokból, (DKI, KI, DK, DI volt egy törzsből) A méltányosságot mindenki elismerte, az önzést mindenki büntette, de A büntetési hajlandóság erősen függött a csoportösszetételtől: Magas volt DKI és KI esetben, és alacsonyabb volt DI és DK esetben Mindez a parókiális altruizmussal magyarázható: DI és DK esetben „sírjon az ő mamája”, míg a DKI és KI esetben a méltánytalanság megtorlandó. A büntetési hajlandóság a fejletleneknél csoport-függő, a fejletteknél független a csoporthoz tartozástól.

80 A viselkedésünk rejtett motívumai
Az alábbi kísérleteket a viselkedési közgazdaságtan gondolatkörébe tartozó kutatók végezték el. Mindegyik arról szól, hogy az ember, akit – legalább is a gazdaságban és az üzletben – abszolút racionálisnak tekintettünk, meghökkentően logikátlan, esetenként irracionális: Nyereség-veszteség aszimmetrikus értékelés (loss-aversion) Status quo torzítás Optimizmus és túlzott önbizalom, Ragaszkodás a meglevőhöz „Csomagolás”

81 Loss aversion kísérletek (1)
Az emberek veszteségkerülők (loss-aversion): valaminek az elvesztése kétszer olyan szomorúságot okoz, mint amennyi boldogságot annak megszerzése. Melyiket választanák: A, Feldobunk egy pénzérmét, ha fej nyer 1000 Ft-ot, ha írás nem nyer semmit. B, Biztosan kap 460 Ft-ot. Szinte mindig B-t választják! A veszteség-kerülési hányadosra általában 1.5 és 2.5 közötti eredményt kaptak. Vagyis, a nyereségnek legalább kétszer olyan nagynak kell lenni, mint a veszteségnek, ahhoz, hogy „belemenjek” egy játékba. A vegyes kimenetelű játszmákban – ahol veszteség és nyereség is elképzelhető – a veszteség-kerülés szélsőségesen kockázatkerülő döntésekhez vezet. De a kutatások szerint nemcsak az ember ilyen hanem a majom is! Ez arra utal, hogy ez egy evolúciós program. (Lásd: Laurie Santos: Monkey economy)

82 Status quo kísérletek (2)
1. Egy vaskereskedésben a hólapát 1500 Ft. Egy hóvihar reggelén 2000 Ft-ra emelik az árat. Értékelje: Kifogástalan Elfogadható Tisztességtelen Nagyon tisztességtelen (A válaszolók 82%-a tisztességtelen vagy nagyon tisztességtelen) 2. Egy fénymásoló üzlet alkalmazottja óránként 5000 Ft-ot keres. A közelben tönkremegy egy üzem, megnő a munkanélküliség, a hasonló üzletek 4000 Ft-ért jutnak munkaerőhöz, és erre hivatkozva a tulajdonos 4000 Ft-ra csökkenti az alkalmazott fizetését. (A válaszolók 83%-a tisztességtelen vagy nagyon tisztességtelen) 3. Az üzlet eddigi alkalmazottja kilép és a tulajdonos úgy dönt, hogy az utódját 4000 Ft-ért veszi fel. (A válaszolók 73% elfogadhatónak minősíti) A status quo-t méltányos hivatkozási alapnak tekintik az emberek!

83 Optimizmus és túlzott önbizalom kísérlet
Optimizmus és túlzott önbizalom: Kérdés: Mire számít, eredményei melyik tizedbe fognak esni? (A megkérdezett hallgatók 5% gondolta, hogy az alsó 50%-ba, 50% hogy a felső 10%-ba) Kérdés: Mit gondol, mennyi esélye van a sikerre egy Önéhez hasonló vállalkozásnak (máskor, házasságnak) és mekkora az Ön esélye? (A saját 95% sikeres lesz!) Samuel Johnson: „A második házasság = a remény diadala a tapasztalat felett!”

84 Ragaszkodás a meglevőhöz kísérlet
Kísérlet: a csoport egyik fele bögrét kap (az egyetem emblémájával) ingyen, a másik felének meg kell vizsgálni a bögrét, majd a bögretulajdonosokat arra bíztatják, adják el a többieknek, azokat pedig arra, vegyék meg. A bögretulajdonosok kétszer annyit kérnek, amennyit a vevő hajlandó fizetni. Amikor az egyik csoport nagyjából egyenlő értékben kapott bögrét és csokoládét, majd arra bíztatták őket, hogy elcserélhetik, csak 10%-uk volt erre hajlandó. Mindenki ragaszkodott ahhoz amit kapott. Egy harmadik kísérletben beiktattak közéjük egy „választói” csoportot, akik vagy bögrét kaptak, vagy pénzt, de meg kellett jelölni azt a pénzösszeget, amelyet egyenlőnek érez a tárggyal. A következő átlagértékeket kapták: Eladók: 7.12 $, Választók: 3.12$, Vevők: 2.87 $ Elvileg mindenki nagyon hasonló döntési problémával néz szembe. Az egyedüli különbség a pillanatnyi érzelmi állapot. Az eladók nem szívesen mondanak le arról, ami a tulajdonukban van. A vevő és a választók hasonló árat szabtak meg, pedig a vevő saját pénzzel fizet a választó meg ingyen kapja.


Letölteni ppt "Hogyan működik a társadalom?"

Hasonló előadás


Google Hirdetések