Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Hardverek.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Hardverek."— Előadás másolata:

1 Hardverek

2 Alapfogalmak Számítógép: olyan elektronikus gép, amely program által vezérelve képes adatok befogadására, tárolására, visszakeresésére, feldolgozására és az eredmények közlésére Program: programozók által írt utasításhalmaz, amely a számítógép működését a kívánt feladat megoldásának megfelelően vezérli

3 Alapfogalmak (folyt.) Hardver: a számítógép és részei, mint műszaki és technikai eszköz Szoftver: a számítógéphez tartozó programok és programjellegű tevékenységek összessége, valamint a kapcsolódó dokumentumok

4 A számítógép felépítése
A mai számítógépek felépítése a Neumann-elveket követi. A számítógép működésére szükség van mindenképpen: alapgépre (központi egység) monitorra billentyűzetre Mivel bármelyik nélkül nem használható megfelelően a gép, ezeket hívjuk alapkonfigurációnak.

5 Konfiguráció fogalma Szűkebb értelemben: a számítógép a hozzá tartozó perifériákkal együtt Bővebb értelemben: hozzá tartoznak még a számítógép célirányos működéséhez elengedhetetlenül szükséges programok (pl.: operációs rendszer)

6 Alapgép (központi egység)
Moduláris szerkezetű, azaz a gépet alkotó elektronikus áramkörök nincsenek megbonthatatlanul egybeépítve Mindegyik modulnak megvan a saját feladata, ezek együttműködésével képes a gép a működésre

7 Alapgép (folyt.) A moduláris szerkezet előnye: Típusai:
könnyen javítható (csak az elromlott részt kell cserélni) könnyen bővíthető egyedi konfigurációk állíthatóak össze Típusai: alakját tekintve lehet fekvő vagy álló (torony) működését tekintve lehet AT-s vagy ATX-es (utóbbi képes a gép programból történő kikapcsolására, mai gépek ilyenek)

8 Alapgép részei Tápegység Háttértárolók Alaplap Processzor Memória
Vezérlőkártyák (video, hang, hálózati)

9 Alaplap Az alaplaptól függ, hogy milyen processzort, memóriát és vezérlőkártyákat használhatunk Részei: Processzorfoglalat Memóriafoglalat Órajel generátor Alaplap működéséért felelő chipkészlet (chipset) Buszrendszer (bővítőkártya csatlakozóhelyek) CMOS RAM (BIOS beállítások tárolása) Akkumulátor (elem a CMOS RAM-hoz) Periféria csatlakozók

10 Periféria csatlakozók
Számítógépen belül elhelyezkedő eszközök csatlakoztatásához (pl.: merevlemez vezérlő csatlakozó (IDE, SATA), hűtőventillátor csatlakozó) Számítógépen kívül elhelyezkedő eszközök csatlakoztatásához (pl.: monitor csatlakozó, soros ill. párhuzamos csatlakozó, PS/2, USB)

11 Buszrendszer A számítógép belső vezérlő áramköreit a buszok kötik össze. Busz: alaplapon található közösen használt vezetékrendszer, melyre rácsatlakoznak a gép vezérlő és irányító egységei Részei: adatbusz címbusz vezérlőbusz

12 Buszrendszer előnye feltalálása megkönnyítette a bővíthetőséget
a teljes adatforgalom ezen keresztül zajlik könnyű csatlakoztatni az új hardverelemet (bővítőkártyát)

13 Buszrendszerek típusai
A számítógépek fejlődésével együtt fejlődtek a buszrendszerek is. AT (ISA) busz: az első buszrendszer továbbfejlesztése. 16 bites, lassú, sokszor visszafogja a gép teljesítményét. Elméleti adatátviteli sebessége: 5 MB/sec. Mai alaplapokon nincs.

14 Buszrendszerek típusai (folyt.)
VESA Local Bus: Olyan 32 bites busz-rendszer, mely a belső busz meghosszab-bításának tekinthető. Elméleti adatátviteli sebessége: 64 MB/sec. A számítógép teljesítményét visszafogta. PCI-busz: Intel által kifejlesztett bites buszrendszer. Független a processzor működési sebességétől. Az adatokat és címeket ugyanazon a vezetéken át küldi. A rácsatlakozott eszközök osztoznak a buszon. Elméleti maximum átviteli sebessége: 132 MB/sec.

15 Buszrendszerek típusai (folyt.)
USB (Universal Serial Bus): az adatokat sorosan viszi át, így kevesebb kábel kell az adatáramláshoz. adatátviteli sebessége (2.0): 60 MB/sec. előnye: Hot-Swap (hardver eszköz rácsatlakoztatása és leválasztása a gép kikapcsolása nélkül végezhető)

16 Buszrendszerek típusai (folyt.)
AGP (Accelerated Graphics Port): Az adatátvitel egy részére specializálódott (grafikus megjelenítés) Sebessége többszöröse a PCI-buszénak (264 MB/s). Napjainkban a PCI-Express kiszorította, így az újabb gépekben már nem található meg.

17 Buszrendszerek típusai (folyt.)
PCI-Express: A fizikai adatátvitel nagy sebességű soros kapcsolaton keresztül történik (PCI-al ellentétben). A rácsatlakozó eszközök a buszt egy switch-en (kapcsoló) keresztül érik el. Adatátviteli sebessége mára elérte az 1000 MB/sec-et (3.0).

18 Alaplapon található egyéb csatlakozók
IDE (PATA) csatlakozó: maximum 2-2 IDE illesztésű eszköz számára (merevlemez, CD/DVD író/olvasó) párhuzamos adatátvitel helyét egyre jobban átveszi a gyorsabb SATA csatlakozó SATA csatlakozó: soros adatátvitel vékonyabb adatkábel, nagyobb átviteli sebesség, jobb adatkapcsolat biztosítása, mint elődjénél Hot-Swap

19 Alaplapon található egyéb csatlakozók (folyt.)
Párhuzamos port: olyan csatlakozóhely, amelyen az adatbitek egyidőben, egymás mellett haladnak (párhuzamosan) Előnye: gyors adatátvitel Hátránya: a rá csatlakoztatott kábel hossza max méter lehet Felhasználása: régebben nyomtatóknál, számítógépek ideiglenes kapcsolatának kiépítésénél (link)

20 Alaplapon található egyéb csatlakozók (folyt.)
Soros port: olyan csatlakozóhely, amelyen az adatbitek sorban egymás után haladnak Előnye: 100m-en belül biztonságos adatátvitelt biztosít Hátránya: lassú adatátvitel Felhasználása: faxmodem, régen egér csatlakoztatására, manapság az USB miatt háttérbe szorult

21 Alaplapon található egyéb csatlakozók (folyt.)
PS/2: olyan csatlakozóhely, amely megfelel az IBM által szabványosított PS/2 típusú eszközöknek billentyűzet (lila) és egér (zöld) csatlakoztatására, manapság az USB egyre jobban háttérbe szorítja Ethernet interface: Ethernet hálózatokhoz biztosít csatlakozást (hálózati kártyán) Ethernet = alapsávú helyi hálózatra vonatkozó szabványok


Letölteni ppt "Hardverek."

Hasonló előadás


Google Hirdetések