Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A KERÉKPÁR TÖRTÉNETE KÉPEKBEN

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A KERÉKPÁR TÖRTÉNETE KÉPEKBEN"— Előadás másolata:

1 A KERÉKPÁR TÖRTÉNETE KÉPEKBEN

2 1700-as évek Sier de Sivrac találta fel a Celerife-t (angolul Celeripede) állatokhoz hasonló kerettel (ló, madár, kígyó), a részletek nem ismeretesek. Pedálai nincsenek, a hajtó a lábával hajtotta, kormányozni csak dőléssel lehetett.

3 1800-as évek eleje A német Carl von Drais tervezte az 1818-as párizsi világkiállításra. Ezt a sétáló gépet mondják a kerékpár elődjének. Később Nagy Britanniában is bemutatásra került Hobby Horse és Dandy Horse néven.

4 A skót kovács Kirkpatrick MacMillan tervezése
A skót kovács  Kirkpatrick MacMillan tervezése. Ennek a szerkezetnek már kormányműve is volt, ami egy kormányból és pedálból állt, amit előre és lefele kellett nyomni, ezáltal először nyílt lehetőség a szerkezet használatára anélkül, hogy a hajtó a lába a földhöz ért volna. A 26 kg-s óriási súlyánál fogva nem terjedt el széles körben.

5 1800-as évek vége A szerkezetet, mely szintén kormánnyal és pedállal ellátott, Pierre Michaux páriszi baba- és lovaskocsi készítő tervezte. Ez volt a világ első tömegesen gyártott szerkezete, mely 1870-re már világszerte is elterjedt.

6 Erre az időre a kerékpár első kereke mind nagyobb és nagyobb lett
Erre az időre a kerékpár első kereke mind nagyobb és nagyobb lett. Mindennek az oka a kerekek fordulatszámának növelése, melynek következtében nagyobb távolságokat nagyobb sebességgel lehetett megtenni. Angliában penny-farthing-nek is nevezték, mivel hasonlított egy-egy egymás mellé állított pennyre és fityingre (farthing). A szerkezet egyenes kormányt kapott, fa abronccsal és küllőkkel. A kerékpár ezen új formája szükséges volt a komolyabb kerékpározási technikák megvalósításához.

7 1900-as évek Mialatt Michaux velocipédjének első kereke folyamatosan nőtt, elkezdődtek a fejlesztések egy hátsó-kerék meghajtású kerékpárral is, mely fogaskerékkel és lánccal üzemelt ben az angol John Kemp Starley megalkotta a Rover, a kerékpárt azonos méretű kerekekkel. Ez a mai modern kerékpár prototípusa. Amint a neve is utal rá, a kerékpározás immár sokkal biztonságosabb lett, mint bármelyik elődjével. A kerékpár felszereltségét tekintve már kapott nyerget, kormánymarkolatot és végre a pedálok is logikus elhelyezésre kerültek, ezáltal nagymértékben megkönnyítve a kerekezést.

8 Napjainkban


Letölteni ppt "A KERÉKPÁR TÖRTÉNETE KÉPEKBEN"

Hasonló előadás


Google Hirdetések