Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Önkormányzati Államtitkárság

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Önkormányzati Államtitkárság"— Előadás másolata:

1 Önkormányzati Államtitkárság
KÖFOP – – VEKOP 16 – 2016 – Helyi közszolgáltatási Információs rendszer fejlesztése és bevezetése (IKIR) kiemelt projekt

2 Az IKIR rendszer kialakításának ELŐZMÉNYEI
Előzmény: ÁROP „Helyi közszolgáltatások versenyképességet szolgáló modernizálása” című kutatási projekt (MTA RKK) – IKIR Modelljavaslat kialakítása (~1300 jegyzőt elérő kérdőíves és 50 fős személyes egyeztetés, TÖOSZ bevonás) Megalapozottság (az előzmény projekt főbb megállapításai): A vertikális ágazati rendszerek horizontális összekapcsolása nem történt még meg, így az önkormányzatok és az ágazatirányítás is csak korlátozottan tudnak dinamikus adatokhoz jutni a központi szakrendszerekből közszolgáltatásokat érintő döntéseik meghozatalához, Kevés lehetőség van az adatok benchmark jellegű összevetésére MÁS települési közszolgáltatók információival, A közszolgáltatások ellátását érintő, döntéseinek megalapozottsága több területen korlátozott, Az input-, illetve a teljesítmény-, és minőségmutatók, illetve adatok egymással való összefüggései csak nehezen vizsgálhatóak. Kiterjedt előkészítés ÖK-k által említett problémák: 50+ adatszolgáltatás / központba jelentett adatok minősége / korlátozott az ágazati adatbázisok adatainak beépülése a döntéselőkészítésbe és a döntéshozatalba Az ÁROP projektben finanszírozott kutatások folytatásaként az IKIR projektben meghatározásra kerülnek azon helyi közszolgáltatások, amelyek esetében leginkább indokolt az elégedettségmérés elvégzése. A projekt keretében kidolgozásra kerülő módszertan alapján elvégzett elégedettségmérés eredményeképpen előálló kvalitatív adatok is bekerülnek az IKIR adatbázisába.

3 Mi az IKIR? Definíció szerint: Integrált önkormányzati, fenntartói és ágazatirányítói elemző- döntéstámogató rendszer NEM ÜGYVITELI NEM KTGVETÉS TERVEZŐ

4 Mi az IKIR? Tartalmilag: IKIR
Több komponensű, ágazati rendszereken átívelő, azaz meglévő ágazati adatbázisok adatait újabb önkormányzati/fenntartói adatrögzítések helyett automatikusan átvevő, ... a közszolgáltatások felhasználó oldali elégedettségének mérését is lehetővé tevő, IKIR Adatot átvevő összevetésen alapuló elemzést lehetővé tevő üfelégedettségmérést támogató Elemzős- döntéstámogató NEM (egy újabb) ügyviteli rendszer És nem Integrált Kikötői Rendszer ... kiválasztott települési közszolgáltatás – különféle jellemzők alapján vele összevethető – más közszolgáltatók adatainak összevetésen alapuló elemzését lehetővé tevő, ....adattárház alapú elemző- döntéstámogató rendszer. (azaz NEM ügyviteli rendszer.)

5 Az IKIR rendszer kialakításának célja
Egy olyan nformációs bázis létrehozása, amelyek megalapozott adatalapú döntések meghozatalát teszik lehetővé: A helyi közszolgáltatások és közműszolgáltatások országos szintű és helyi tervezéséhez, feladatméretezéséhez, optimalizálásához információ bázis biztosítása az önkormánytatok által már szolgáltatott adatok visszaforgatásával. A helyi közszolgáltatások feladatalapú finanszírozási rendszere kialakításának és működtetésének támogatása. A helyi önkormányzatok közszolgáltatás és intézményszerkezet szervezési döntéseinek adatokkal, elemzésekkel történő támogatása, a működés hatékonyságelemzése áttekintése. Az eltérő településtípusok eltérő igényeinek és lehetőségeinek figyelembe vételével megfelelő elemzési lehetőség biztosítása. A települések lehetőségei és igényei is eltérők Vannak ahol vannak saját rendszerek, vannak saját adatok De ott sem érhetőek el összevetési, elemzési lehetőségek  előzmény projekt legalábbis ezt mutatta ÁROP: Az önkormányzatok közszolgáltatásaik ellátását érintő helyi döntéseinek megalapozottságát leginkább az korlátozza, hogy az input-, illetve a teljesítmény-, és minőségmutatók kontextusa csak nehezen vizsgálható, és nagyon kevés lehetőség van az adatok benchmark jellegű összevetésére más közszolgáltatók információival A vertikális ágazati rendszerek horizontális összekapcsolása nem történt még meg, így sem az önkormányzatok, sem a kormányzat nem tud dinamikus adatokhoz jutni közszolgáltatásokat érintő döntéseik meghozatalához. Az ÁROP projektben finanszírozott kutatások folytatásaként az IKIR projektben meghatározásra kerülnek azon helyi közszolgáltatások, amelyek esetében leginkább indokolt az elégedettségmérés elvégzése. A projekt keretében kidolgozásra kerülő módszertan alapján elvégzett elégedettségmérés eredményeképpen előálló kvalitatív adatok is bekerülnek az IKIR adatbázisába.

6 Az projekt terjedelme Az érintett helyi közszolgáltatások főbb ágazati, szakterületi csoportjai: településüzemeltetés, köznevelés (bölcsődei és óvodai ellátás), gyermekjóléti és gyermekvédelmi alapellátás, szociális ellátás. Közszolgáltatások, amivel az ÁP elsődlegesen és legközvetlenebbül és legszélesebb körben találkoznak.

7 Önkormányzatok helyi közszolgáltatási adatfelhasználásának
Önkormányzatok helyi közszolgáltatási adatfelhasználásának* szükséglethierarchiája Miben tud segíteni az IKIR az önkormányzatok-nak az önkormányzatok helyi közszolgáltatásaival kapcsolatos adatok hasznosítása kapcsán? Tudatos adat- hasznosítás (tudatos település stratégiához történő aktív hozzájárulás) Többlet elemzési lehetőség (Szűrés, fajlagos mutatók, adatösszevetés azonos jellegű településsel, ágazatközi elemzések) Könnyebb és hatékonyabb információ hozzáférés (Önkormányzat saját adatainak, ágazati adatszolgáltatásainak könnyű, gyors, egységes hozzáférése) IKIR1 IKIR2 Az adat ugyan ott van az önkormányzatnál, de... 1. egyrészt nem egységesen valamennyinél. 2. másrészt nehezen elérhető excelekben, ügyviteli rendszerekben, szétszórtan, ekben 3. harmadrészt nem korlátanul időben visszafelé (korábbi testületek) 4. közös önkormányzatoknál, társulásban ellátott feladatoknál sem egységesen Az IKIR rendezi ezeket Operatív kollégák problémái IKIR1 IKIR2 IKIR1 IKIR2 *IT technológiai lehetőségeket figyelembe vevő nézet

8 Az IKIR rendszer szervezeti bázisa
Az önkori hogyan fogja használni (két szint (önkorm és intézmény)

9 Az IKIR megvalósításától elvárt eredmények
Létrejön egy több komponensű, ágazati rendszereken átívelő, integrált elemzési és vezetői információs rendszer. Az ország településeire kiterjedően részletes és elemezhető információk biztosítása központilag. Adatelemzési módszereket és adatsorokat szolgáltat a különböző meglévő ágazati adatbázisok összekapcsolásával (adatrögzítés igénye nélkül). Az önkormányzatok 50+ adatszolgáltatásából képzett ágazati adatbázisok – IKIR elemzési lehetőségein alapuló – adatminőségjavításának megalapozása.

10 Az IKIR megvalósításától elvárt eredmények 2.
Feladatméretezési, ellátás- és finanszírozás-tervezési, szervezési és optimalizációs feladatok támogatása. Lakossági ügyfél elégedettség mérés lehetőségének megteremtése a helyi közszolgáltatásokkal összefüggésben. A helyi közszolgáltatások hatékonyságának elemzése és tervezése alapján a lakosság számára nyújtott helyi közszolgáltatások minősége javul, szolgáltatási színvonal emelkedik.

11 Az IKIR rendszer felépítése és működése – INFRASTRUKTÚRA (NISZ)

12 Az IKIR rendszerHEZ KAPCSOLÓDÓ SZAKRENDSZEREK
T-STAR KTÖRZS TEVADMIN Népszámlálás KGR / K11 MUKENG EBR 42 KIR-INT KIR-STAT Teir Közfoglalkoztatási adatbázis Helységnévkönyv KIR-Jegyzői IKIR 1.0 Más metódus szerettünk volna, de IH előre kérte kijelölni IKVA HTMR

13 Az IKIR projekt szakaszai
Szakaszai, főbb események Dátum Projekt előkészítése (EMK,RMT, ML) 2015. október március 10. Támogatási kérelem beküldése 2016. április 04. Támogatási kérelemmel kapcsolatos támogató tartalmú döntés 2016. augusztus 24. Támogatási szerződés tervezetének beküldése 2016. szeptember 14. Az IKIR alkalmazásfejlesztéssel kapcsolatos közbeszerzési események 2016. május szeptember 21. Ajánlatok beadásának határideje 2016. október 28. IKIR rendszerfejlesztési szakasz 2017. január december 31. Tervezett befejezés, projektzárás 2017. december 31.

14 ÜTEMEZÉS 2013 2014 2015 2016 2017 2018 ÁROP Kutatás, amely megalapozta az IKIR modellt OP előkészítés Itt állunk most IKIR projekt Előkészítése, műszaki tartalom, beszerzések Miért nem előbb? OP behatárolja a lehetőségeket Keret kialakítása az OP lehetőségeit figyelembe véve Tartalom ez után IKIR megvalósítása és bevezetés

15 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Ezek voltak az alapok
Ami most következik az a tartalom kialakításának módja, verifikálása Egy további együttműködés kezdete Cél hogy azok az elemzési elvárások és igények részletesebben egyeztetésre kerüljenek Nem egyetlen alkalom fog megoldani minden kérdést Cél az együttműködés kialakítása


Letölteni ppt "Önkormányzati Államtitkárság"

Hasonló előadás


Google Hirdetések