idősügyi politika június

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
AZ ÚJ PEDAGÓGUS ELŐMENETELI RENDSZER
Advertisements

Kormányszóvivői tájékoztató NYUGDÍJ-INTÉZKEDÉSEK 2006.
Néhány adat a Győrben élő időskorúakról
1 „Út a munkához” program tapasztalatai Szűcs Erika Balatonvilágos november 10.
A sport mint stratégiai ágazat az állami szerepvállalás tükrében
GKI Zrt., Bér- és bérteher-reform Akar László vezérigazgató március 10.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Szociális nyári gyermekétkeztetés 2014.
Életkor és diszkrimináció
Az idősebb munkavállalók foglalkoztatása Magyarországon
„Első munkahely garancia” központi munkaerő-piaci program Munkáltatói Fórum március Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ.
A Kormány intézkedései és tervei
A rokkantsági nyugdíjrendszer átalakítása
2 A biztosítási piac 2013 első félévében 5,15%-ot nőtt (436 milliárdos díjbevétel)..
„Nyitott kapu” a rendszeres testmozgásért és kapcsolódó egészségfejlesztési programok Vámospércsen Ménes Andrea polgármester.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
Velünk egy jobb világért! II. Országos Módszertani Konferencia Szükség szerinti teljes körű ellátás, és a Térítési díj dilemmái.
F ORRÁSTEREMTÉSI, pályázati lehetőségek. F IATALOK LENDÜLETBEN Alprogramok (szegénység, kultúra, munkanélküliség, egészséges életmód, vállalkozó.
Öregedő Európa – társadalmi kihívások
Új dolgozóval bővül szalonja. Milyen járulékfizetési kötelezettségei vannak? Hasonlítsa össze a mellékletek segítségével egy START kártyás foglalkoztatott.
Aktív idősödés és nemzedékek közötti szolidaritás európai éve Magyarország Nemzeti Programja (tervezet) Február 22.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) szerepe a távmunka fejlesztésében Pirisi Károly főigazgató VI. Országos Távmunka Konferencia december.
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Sajtótájékoztató december 4.
Kormányszóvivői tájékoztató ELSZÁMOLÁS Biztonságosabb időskor – felzárkózó nyugdíjak.
Kormányszóvivői tájékoztató Cselekedni most és mindenkiért Megbecsülést az idős embereknek! Adósságtörlesztés és méltányosság a nyugdíjemelésben 2002.
Kormányszóvivői tájékoztató Cselekedni most és mindenkiért Megbecsülés az idős embereknek! Kormánydöntés a kiegészítő nyugdíjemelésről szeptember.
A nyugdíjrendszer stabilitását megteremtő rövidtávú intézkedések Dr. Herczog László miniszter október 14. Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
Kissné Bencze Katalin Nemzeti Erőforrás Minisztérium június 18.
Bodor Tamás főosztályvezető-helyettes Gyermek és Ifjúsági Osztály
KORÓZS LAJOS ÁLLAMTITKÁR SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM A Nyugdíjasokat érintő kérdésekről (2009)
A Kormány családpolitikai elképzelései
A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk.
TÖOSZ Polgármesternői Tagozat Vitaindító – 2007-re tervezett tevékenységek.
Kormányszóvivői tájékoztató Tájékoztató a Népesedési Kormánybizottság munkájáról.
„Határon innen és határon túl – integráció és migráció a Kárpát-medencében” A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a munkaerő-migráció Korózs Lajos államtitkár.
Magyarország demográfiai jellemzőinek és szociális ellátórendszerének bemutatása különös tekintettel az időskorú népességre.
AZ IDŐS ÉS FOGYATÉKOS ELLÁTÁS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMOKBAN JÚLIUS 3.
Hajléktalanügy 2015 Hajléktalanellátás Országos Konferenciája
AZ AKTÍV IDŐSÖDÉS ÉS A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS.
Emberi erőforrás fejlesztési operatív program
1 A foglalkoztatáspolitika ösztönző elemei, a szolgáltatások szerepe Munkaerő-piaci Műhely Konferencia Pécs november 20. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM.
NAV Veszprém Megyei Adóigazgatósága
Nők és férfiak társadalmi egyenlőségének munkaerőpiaci és családügyi vonatkozásai december 3.
A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR
Családbarát adórendszer Magyarországon Tamásné Czinege Csilla NAV Adószakmai Ügyekért Felelős Szakmai Helyettes július 5.
A családpolitika szerepe a társadalmi integrációban A családpolitika szerepe a társadalmi integrációban december 9.
Az „Életet az éveknek” Országos Szövetség munkája, hatása a hazai időspolitikára: aktív időskor Budapest, április 23. Hegyesiné Orsós Éva Hegyesiné.
Kormányszóvivői tájékoztató A KORMÁNY NOVEMBER HAVI NYUGDÍJINTÉZKEDÉSEI szeptember 22.
Navigátor IC & ID Kft.. A munkabér szerkezete január 1-től.
Új egyensúly Sikerek és kihívások. 2 Felzárkózik a gazdaság.
"Munkahelyek megőrzéséért" központi munkaerő-piaci program Készítette: Koren Monika ÉMRMK Gyöngyösi Kirendeltsége 3200 Gyöngyös, Vezekényi u. 24.
Esélyegyenlőség, társadalmi felzárkózás Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Langerné.
Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci helyzetkép a salgótarjáni kistérségben Zaráné Kecskés Erzsébet Igazgató KKC-2008-V
Az elvárt béremelés végrehajtása esetén igénybe vehető adókedvezmény.
A hódmezővásárhelyi szociális ellátórendszer. A befogadó város Európa-díj Becsületzászló fokozata (1997) Az év települése (2009) Magyar Örökség-díj (2010)
Dr.Farkas András NyugdíjGuru
Kormányszóvivői Iroda Cselekedni most és mindenkiért Adatok és tények a Medgyessy-kormány egy évéről május 24.
Közfoglalkoztatás Nemzeti Közfoglalkoztatás Program.
Társadalmi tudatformálás
Kardosné Gyurkó Katalin A család jövője – a nagycsaládosok
Demográfiai problémáink megoldási lehetőségei
A polgármesterség változásai Veresegyház október 15. Dr
Idősbarát Jó Gyakorlatok Önkormányzati Konferencia
„Út a munkához” program tapasztalatai
A magyarországi nemzetiségek és támogatásuk rendszere
Megbecsülés az idős embereknek
II. Országos Állatvédelmi- és Állatjóléti Konferencia
„Út a munkához”program
Demográfiai, iskolázási folyamatok és munkaerő kínálat
Urbánné Malomsoki Mónika
Előadás másolata:

idősügyi politika 2015. június EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Család- és Népesedéspolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság

„A fiatal szem élesebben lát, az idős szem mélyebbre.” /I. Erzsébet/

Az előadás menete Demográfiai helyzet Céljaink Intézkedések 2010-től

Demográfiai helyzet Magyarországon

Demográfiai folyamatok Magyarország kedvezőtlen demográfiai trendekkel jellemezhető: több mint harminc éve szinte folyamatosan csökkent a népesség (33 év alatt mintegy 800 ezer fővel) Idősödő társadalom Mind a születéskor várható élettartam, mind a 65 éves korban várható élettartam folyamatosan emelkedik (évente 2-3 hónappal) 2014-ben 3,2%-kal több gyermek született 2013-hoz képest; 1,34-ről 1,41-re nőtt a termékenységi arányszám

Korcsoportok Korcsoport 2011, fő Változás 2011/2001, % –14 1 447 659 85,4 15–39 3 403 983 95,2 40–59 2 754 875 96,8 60– 2 331 111 112,0 Összesen 9 937 628 97,4

65 éves korban várható élettartam 2001–2012 2012-ben Férfiak 14,3 nők 18,1

Egészségben töltött várható élettartam 65 éves korban 2005–2012 2012-ben nőknél és férfiaknál is 6,4 év

Kor szerinti megoszlás várható alakulása az EU-ban

Magyarországi korfa várható alakulása 2015 és 2050

Népesség-előreszámítás Magyarországon 8 590 000 7 920 000 6 920 000 1,75-nél 8,6 millió fő 1,6-nál 7,9 millió fő 1,45-nél 6,9 millió fő Forrás: KSH NKI

A kormányzati időspolitika „ Az idősekre úgy kell tekinteni, mint társadalmi erőforrásra. Nehéz elképzelni a jövőt úgy, hogy a múlt tapasztalatait ne hasznosítsuk. „

Céljaink Az aktivitás megőrzése minél tovább A generációk közötti együttműködés erősítése Idősek önkéntességének, bevonódásának ösztönzése Az idősek jólétének és jóllétének növelése

Koncepcionális változások I. Magyarország Alaptörvénye XV. cikk (5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket. XVI. cikk (4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.

Mi az idősügy? Horizontális rétegpolitika, amely a szakpolitikák időseket érintő elemeit fogja át. Fontos célkitűzése az esélyteremtés és a társadalmi szemléletformálás annak érdekében, hogy az idősekről való közgondolkodást kedvezően formálja, és a nemzedékek közötti kapcsolatokat erősítse.

INTÉZKEDÉSEK 2010-től

Nyugdíj intézkedések I. A Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyának megteremtése: A korhatár előtti nyugellátások kivezetése A rokkantsági ellátórendszer átalakítása

Nyugdíj intézkedések II. Nők 40 - nagymama nyugdíj: 2011. január 1-jétől bevezettük a nők számára a 40 év jogosultsági idő alapján igényelhető öregségi nyugdíjat. Az intézkedés célja, hogy elismerje a nők többszörös terhelését, szerepvállalását. Lényege, hogy a nők korhatárra tekintet nélkül, 40 év jogosultsági idő alapján a nyugdíjkorhatárnál fiatalabb életkorban is nyugdíjba vonulhatnak. A gyermekneveléshez kapcsolódó ellátások igénybevételének ideje is jogosultsági időnek számít. Érintettek száma: 40 év jogosultsági idő alapján megállapított nyugdíjak száma a bevezetés (2011) óta: 134 979 fő, amelyből 2014-ben 27 180, 2015. I-III. hóban 1010 megállapítás történt.

Nyugdíj intézkedések III. A nyugdíjak reálértékének megőrzése: A nyugdíjak reálértékét minden év januárjában végrehajtott nyugdíjemeléssel őrizzük meg. Az emelés mértéke megegyezik a tárgyévre tervezett infláció mértékével.   Az előző ciklus egészét (2011-től, az első teljes évtől 2014. év végéig) figyelembe véve az általános fogyasztói árnövekedéshez képest 6,7 százalékkal, a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számítva 6,9 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke.

Nyugdíj intézkedések IV. 2014. január 1-jétől 2,4 százalékkal emeltük a nyugdíjakat, novemberben nem volt szükség kiegészítő nyugdíjintézkedésre. A nyugdíjak reálértéke tavaly a fogyasztói árak 2014. évi 0,2 százalékos mérséklődésének köszönhetően az év eleji nyugdíjemelés mértékét meghaladóan emelkedett: az általános fogyasztói árindex alapján 2,6 százalékos, a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján pedig 3,0 százalékos volt a vásárlóerő növekedése

Idősek jólétének növeléséhez hozzájáruló intézkedések Rezsicsökkentés Rezsiköltségek nyugdíjas fogyasztói árindexben mért részaránya 12,3%, az általános fogyasztói árindexben 9,7% Munkahelyvédelmi Akció: Az idősödő emberek is fontos munkaerőpiaci erőforrások 55 év feletti munkavállalók utáni járulék kedvezmény: foglalkoztatásuk esetén a kedvezmény egyenlő a bruttó munkabér, de legfeljebb 100 000 Ft 14,5%-kal (azaz 27% helyett 12,5% lesz a szociális hozzájárulási adó) 55 éven felüli foglalkoztatottak száma 2013-ban 568 ezer fő átlagosan 362 ezer fő után, 2014-ben összesen közel 56 milliárd Ft értékben vették igénybe a kedvezményt

Idősek jóllétének növeléséhez hozzájáruló intézkedések Az egészségügy területén: Gyógyszerártámogatás, szűrések Semmelweis Terv, „Egészséges Magyarország 2014-2020” A kultúra területén: 70 év felett ingyenes belépés a múzeumokba, 62 év felett 50%-os kedvezmény A sport területén: Nemzeti Sportstratégia, Családi Sportparkok Program kidolgozása, 2016-tól megvalósítása A köznevelés területén: közösségi szolgálat; az idős emberekhez való viszony széleskörű megjelenítése a kerettantervekben

Idősek jóllétének növeléséhez hozzájáruló intézkedések A szociális területen: az elmúlt években országszerte 8,9 milliárd forintból mintegy 3000 férőhely korszerűsítése, és további 300 modern férőhellyel bővült a szolgáltatások befogadóképessége szociális területen dolgozók elismerése (bérpótlék) az önkormányzat által fenntartott idősek otthonára bevezetésre került az állam által elismert bér

Idősek jóllétének növeléséhez hozzájáruló intézkedések Erzsébet program 2012 óta 64 ezer fő (2012-ben 17 ezer, 2013-ban 28 ezer, 2014-ben 19 ezer) nyugdíjasnak biztosított szociális üdülési lehetőséget. Ezen felül 45 ezren kedvezményes fürdőbelépőt vehettek igénybe, összesen 109 ezer fő vehette igénybe a kedvezményeket. Idén e pályázatokra 70 ezer nyugdíjas jelentkezett. A nyertesek országosan mintegy 80 fürdő és 40 szálláshely közül választhatnak.

Szemléletformálás 2012: a tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve

Programok, rendezvények: „Nemzedékek az iskolákban” „Pihenjünk közösen!” „Mozdulj, mama!” Zenész fiatalok az időskorúakért Erejük teljében levő időskorúak napjának megünneplése Idősügyi Módszertani Konferencia „Hogyan járulhat hozzá a turizmus az aktív időskorhoz?”

Nemzedékek napja – 2012. április 28. Millenáris Park

Pályázatok: Kor-Társ – idősközösségek programjainak támogatása: több mint 800 pályázó közül 212-t díjaztunk, mintegy 23 millió forint értékben Önéletírói pályázatok – Életút; Hogyan őriztük meg?; Életünk: mintegy 4 ezer nyugdíjas nyújtotta be alkotását, összesen 315 fő részesült több mint 13 millió forint díjazásban Kulturális Staféta – az idősek számára 2013-ban rendezett „Ki – Mit – Tud” elődöntőseinek közösségépítő programjaira: 4,5 millió forint összegben

Idősügyi díjak Idősbarát Önkormányzat Díj BM-EMMI együttes pályázat a kötelező feladatokon túl tesznek az idősekért 2004 és 2014 között 70 díjazott település, 2010 és 2014 között 36 település nyert díjat Idősekért Díj

Szervezeti háttér Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Család- és Népesedéspolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Idősek Tanácsa (2014. október 1. óta már nem Idősügyi Tanács) Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület Emberi Jogi Munkacsoport – Idősek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport

INTÉZKEDÉSEK 2015-től

Nyugdíjintézkedések Nyugdíjemelés 2015-ben: 1,8%, a tervezett infláció mértékével megegyezően (átlagosan 1900 Ft/fő) Politikai rehabilitációs ellátások emelése: ezentúl a nyugdíjak emelésével azonos mértékben Méltányossági nyugdíj-jogosultság jövedelemhatárának emelése 5000 Ft-tal Valorizációs szorzók

Pályázatok Idősbarát Önkormányzat Díj 2015-ben 12. alkalommal Az idei évben az idősek kulturális, közművelődési programokon való részvételére, önképző köreinek működését elősegítő és erősítő programokra helyeződik a hangsúly Családbarát Ország 2015 pályázat az idősek és fiatalabbak közös, értékteremtő tevékenységének támogatása, 70 M forintos keret EFOP Szemléletformáló közösségi programok a család megerősítése érdekében – idősügyi módszertan Kisközösségek fejlesztése – idősközösségek fejlesztése, képzett önkéntesek bevonása, nemzedékek együttműködése

Események Idősek Határokon Átívelő Kulturális és Művészeti Vetélkedője (Ki-Mit-Tud?) első alkalommal 2013-ban mintegy 10 ezer fő jelentkezett, az országos döntőn 36 produkcióban 190 szerepelő lépett fel Az Idősek II. Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedője 8 kategóriában indulhattak a versenyzők 108 produkció, mintegy 750 résztvevővel jutott a pécsi középdöntőbe döntő 2015. április 30-án ismét a Budapesti Operettszínházban.

Események Idősek Tanácsa: 2015. ápr. 15-i ülése Emberi Jogi Munkacsoport – Idősek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport : 2015. április 22. Nemzedékek Napja: 2015. április 29. (30.) Idősek Világnapja: 2015. október 1. központi ünnepség az Idősbarát Önkormányzat Díj és a miniszteri kitüntetések átadása Helyi kezdeményezések (Család-, Esélyteremtési és Önkéntes Házak)

Együttműködés társadalmi szervezetekkel Önkormányzati Idősügyi Tanácsok Együttműködési Fóruma Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület

Öleljük hát az öregséget szívünkre és szeressük: tele van gyönyörűséggel, ha élni tudunk vele.” /Seneca/

„A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és a képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncossá lesz arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség, mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember, akár tizenhat éves, akár hatvan, csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén, nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap. Szabadon örül mindennek. Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint az önbizalmad, olyan öreg, mint félelmed. Fiatal, mint hited, öreg, mint csüggedésed. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság, az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit.” Albert Schweitzer

Köszönöm a figyelmüket! csiat@emmi.gov.hu