Titkok és mítoszok örököseként mit jelent ma magyarnak lenni?

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A történelmi idő.
Advertisements

H ő sök tere Milleniumi Emlékm ű Épült :
Az utolsó Árpádok ( ).
Az évi szabadságharc és annak törvényi vonatkozásai
Az újjáépítés kora a Magyar Királyságban
Szovjet-Finn határviták Balogh Márton. Finnország a tárgyalt korszakban Az ország 1918-ban nyerte el függetlenségét. (Tartui béke, 1920, október.
Az Aranybulla.
Államalapítás.
Az I. Világháború Békekötések.
Bocskai István élete.
A FORRADALOM EREDMÉNYEI
A SZENT SZÖVETSÉG EURÓPÁJA
HAZÁNK A SZATMÁRI BÉKE UTÁN
Az ellenforradalom és Horthy hatalomra jutása
1848/49-es szabadságharc nemzetiségi, kisebbségi vonatkozása
Iskolánk névadója: Szent László király
Készítette: Szoboszlai Adrienn 7.a
„Hazáért és szabadságért”
Magyarország az első világháborúban
TÖRTÉNELEM TANTÁRGYBÓL
8.1 Az OMM felbomlása és következményei
Szentszék a Szentföldön Vallás és politika a Vatikán és a modernkori Izrael kapcsolatában a cionizmustól napjainkig.
Bevezetés a magyar alkotmány- és jogtörténet tanulmányozásába
MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN
Az ország 2 majd 3 részre szakadása
Folyamodjatok az Úrhoz,
A határon túli magyar nyelvűség
Egy kis ország nagy reményekkel 1956
Korom Tamara: A szatmári béke
Bodócs István történelem verseny december 16.
A háború és következményei Magyarországon
Az őszirózsás forradalom
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat esztendő Reformáció nagyhetében.
Törpeállamok.
Nemzeti, etnikai, kisebbségi helyzet az OMM-ban
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat 2011 esztendő Reformáció nagyhetében.
A mohácsi csata.
Trianon: mítosz vagy valóság? - Rozványi Dávid
II. József A kalapos király.
Népek és népesség az Árpád-kori Magyarországon
TÉMAKÖR: A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ: szeptember szeptember 2.
Magyarország a korai feudalizmus korában
Sárrétudvari.
Magyarország az első világháborúban Háromszoros hurrá Ferenc Józsefre.
A független Magyarország bukása Készítette: Nagy György Magyary Károly Általános Iskola és Zeneiskola, Kerecsend, kerecsend.sulinet.hu/okt_anyagok.htm.
A világ az első világháború után. Egy új korszak kezdete  Első világháború  A „nagy háború”  A világ megváltozott  Warum?  anyagban és emberben a.
Ismertesse Hunyadi János törökellenes harcait, főbb hadjáratait! Mutassa be Mátyás külpolitikáját, hadjáratait! Válaszában térjen ki az alábbiakra:  A.
A királyi Magyarország a XVII. században.  Protestáns erdélyi nemesi család  12 évesen katolizál, később jezsuita lesz  Római teológia  A magyar főnemesség.
Vallások és vallásháborúk A XVI. és XVII. század folyamán.
Európa demográfiája Készítette: Vadas Erik I. Geográfus MSc
A királyi hatalom meggyengülése A Jagelló-család.
A szövetségesek győzelme Ki volt Wernher von Braun? Mi volt a Hannibal-hadművelet?
A világ az első világháború után
A Szent Szövetség Európája
Magyar történelmi zászlók
Gazdaság, társadalom és népesség a XVI-XVII. századi Magyarországon
Géza fejedelem és István király államalapító tevékenysége
A tizenötéves háború és a Bocskai szabadságharc
ÚJRAKEZDÉS A HÁBORÚ UTÁN
Magyarország a kora újkorban
A „népek tavasza” Forradalmak ben
EURÓPA AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁN
Az alkotmányos monarchia jellemzői Angliában
Nemzetiségi kérdés és etnikai viszonyok a dualizmus korában
A szabadság hősei Magyarország története a forradalom idején
A SEMLEGESSÉGTŐL A DONI KATASZTRÓFÁIG
AZ ANTIFASISZTA KOALÍCIÓ GYŐZELME
AZ ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM
A holocaust áldozatainak emléknapja
Kolozsvár.
Előadás másolata:

Titkok és mítoszok örököseként mit jelent ma magyarnak lenni? Rozványi Dávid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid Az előadás kérdései Mi a mítosz? Mi magyarok sohasem tudunk összetartani Vesztes nép vagyunk Bűnös nép vagyunk Nincsenek demokratikus hagyományaink rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid Mi a mítosz? Olyan gondolat, ami meghatározza a tudatot, függetlenül attól, hogy valós történelmi esemény, tapasztalat áll-e mögötte, vagy sem: a lényeg, hogy mi ezek alapján határozzuk meg magunkat. rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid A szent korona… Egy tárgy, amiről vitatkoznak, hogy mikor és hol készült… De a Szent Korona egy mítosz, ami nem csak bennünk él: Friedrich Kaulbach: Nagy Károly megkoronázása rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

Szakrális helyek Magyarországon Van alapja? Nem tudni… De: királykoronázás és … Pilis: a férfi Székesfehérvár Balaton-felvidék: a nő …Hitler a II. Világháborúban a németek utolsó ellentámadását ezen mítosz alapján indította el (1945. 03.06 – Tavaszi Ébredés) rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

1. Mi magyarok sohasem tudunk összetartani Állítás: Mi magyarok állandóan marcangoljuk egymást, mindig megosztottak vagyunk, mindig pártosodunk: kurucokra-labancokra, forradalmárokra-ellenforradalmárokra, lojalistákra-szabad királyválasztókra, fasisztákra és antifasisztákra, demokratákra és nemzetiekre, népiekre-urbánosokra… rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

1. Mi magyarok sohasem tudunk összetartani rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

1. Mi magyarok sohasem tudunk összetartani kovesdyzsolt@gmail.co 1. Mi magyarok sohasem tudunk összetartani „Átkozott ember volna, ki titeket arra kisztetne, hogy töröktől elszakadjatok, ellene rugoldozzatok, míg Isten az kereszténységen másképpen nem könyörül, mert ti azoknak torkokban laktok: oda annak okáért adjátok meg, amivel tartoztok; ide tartsatok csak jó correspondentiát [kapcsolatot] mert itt keresztény fejedelemmel van dolgotok, tudniillik római császárral. Adománytok nem kell, az törököt töltsétek adománytokkal, mert noha ím látod, Édes Öcsém, nékünk elégséges hitelünk, tekintetünk [tekintélyünk] van mostan az mi kegyes keresztény császárunk előtt, de csak addig durál [tart] az német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni [virágozni], azontúl mindjárt contemptusba [megvetésbe] jutván gallérink alá pökik az német, akár pap, barát vagy akárki legyen.” Pázmány Péter: katolikus főpap a protestánsok barátja? rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

1. Mi magyarok sohasem tudunk összetartani A Dózsa György-féle parasztfelkelés: az utolsó magyar polgárháború 1514: Dózsa-féle parasztfelkelés 1640-1688 angol polgári forradalom 1847 svájci polgárháború 1861-64 amerikai polgárháború 1871 párizsi kommün 1917-21 polgárháború és intervenció Szovjet-Oroszországban 1936-39 spanyol polgárháború rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

1. Mi magyarok sohasem tudunk összetartani Állítom: a magyar megosztottságában is a világ egyik legösszetartóbb népe! rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 2. Vesztes nép vagyunk Állítás: Mátyás király óta nem volt olyan háborúnk, amit megnyertünk volna, mintha örökségünk kitéphetetlen része lenne, hogy mi mindig a vesztes oldalon állunk rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 2. Vesztes nép vagyunk Muhi csata: győztünk, vagy vesztettünk? a mongoloké lett a csatamező a magyar sereg jelentős része elesett a lakosság 15-20%-a áldozatul esett + a király és a főurak életben és szabadon maradtak + a mongol veszteség is jelentős volt, de nekik nem volt utánpótlásuk + nem tudták a teljes országot meghódítani + 160 vár és kolostor ellen tudott állni ezeket egyetlen másik meghódított ország sem mondhatta el! katonai és politikai értelemben a mongolok magyarországi hadjárata sikertelenen volt rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 2. Vesztes nép vagyunk hadmozdulatok, meghódított és szabadon maradt területek a mongol hadjáratban rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

2. Vesztes nép vagyunk Egy sikeres szabadságharcos: Bocskai István Bécsi béke (1606): elismerték Erdély függetlenségét, a területe megnagyobbodott; biztosították a protestáns vallásszabadságot, azonban a Katolikus Egyház közjogi állapota változatlan maradt; a jezsuitákat nem űzték ki, de megtiltották a birtokszerzésüket; szavatolták a nádori tisztség betöltését, ezzel a Királyi Magyarország önkormányzatiságát. Bocskai István: győzött, tehát nem szeretjük? rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 2. Vesztes nép vagyunk Elbukott a Rákóczi-szabadságharc? Szatmári béke (1711): közkegyelem; a vallásszabadság biztosítása; a hajdúk, jászok, kunok kiváltságait megerősítették, sérelmeiket az országgyűlés orvosolja; a polgári és katonai tisztségeket honfiakkal töltik fel; Magyarország és Erdély szabadságát az uralkodó megtartja Két ember… A kuruc: Károlyi Sándor A „labanc”: Pálffy János rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

2. Vesztes nép vagyunk Mi megőriztük legalább az 1938-as határokat… A győztes Lengyelországot nyugatra tolták; Finnország elveszítette Karéliát A balti államokat a Szovjetunióba olvasztották A győztes Csehszlovákiától elcsatolták Kárpátalját A győztes Romániának le kellett mondania Transznyisztriáról és Besszarábiáról… 1938 – 1945: Legalább a maradék megmaradt… rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 2. Vesztes nép vagyunk Vérveszteségek a XX. században I. világháború: 530 965 halott (minden hatodik-hetedik bevonult katona) Vörösterror, fehérterror (1919 és utána): 600-600 áldozat II. világháború: 830–950 000 halott, ebből a holocaust: 400-600 ezer Délvidéki vérengzések: 20-40 ezer halott Kárpátaljai deportálások: a hivatalos adatok szerint is legalább 20 ezer halott A szovjet munkatáborokba, gulágokba hurcolt 700 000 emberből 300 000 soha nem tért haza. A háború végén a Romániához visszacsatolt erdélyi és partiumi területeken történt vérengzésekről nincsenek adataink… 1956: 15-20 000 halott  A veszteségekhez hozzá kell még számolnunk a különböző félig-meddig önkéntes népmozgásokat is:  svábok kitelepítése: 177 000-240 000 fő kivándorlás (alijázás) Izraelbe: nehéz megbecsülni, kb. 200 000 fő 1956 után nyugatra menekült: 160 000 ember. 2 000 000 lelket vesztettünk el – és mégis élünk! rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 3. Bűnös nép vagyunk Állítás: A magyarság elveszítette becsületét, különösképpen a holokausztban, ezért jogosak a minket ért csapások rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 3. Bűnös nép vagyunk Vállalva a katolicizmusunkat és magyarságunkat nem csak a dicsőséges lapokat, hanem a bűnöket is vállaljuk „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp” rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 3. Bűnös nép vagyunk Kisebbségi kérdés: 1844: a latin helyett a magyar lett az államnyelv – külön rendelkezések a horvátokra 1848 január: a magyar nyelv idegenként való oktatás a más etnikumú területeken 1867: „zsidó-magyar kiegyezés” 1868: magyar-horvát kiegyezés 1907: lex Apponyi: magyar nyelv nem, de hazafiság igen Ha ma magyar kisebbség megkapná a demokratikus utódállamoktól, amit az elnyomó magyar állam megadott anno…. rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 3. Bűnös nép vagyunk Holocaust: 1920: numerus clausus 1938: az első zsidótörvény 1944. március 19.: német megszállás 1944. július 6.: csendőrpuccs 1944. október 19: nyilas hatalomátvétel Kertész Imre: holocaust-tagadó Nobel-díjas? rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 3. Bűnös nép vagyunk Svábok kitelepítése: Demokratikus deportálás… kollektív felelősség felvidéki kitelepítésre válasz? Máshol: Brünni halálmenet, Ústí nad Labem-i mészárlás - Magyarország tudott bocsánatot kérni Magyarország államfőjeként megkövetem a kitelepített svábokat és családjaikat az őket ért jogtalanságokért és igazságtalanságért – Sólyom László rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid 3. Bűnös nép vagyunk Állítom: Vállalni kell a felelősséget a történelemben valóban elkövetett hibákért és bűnökért és segíteni a sebek begyógyulását rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

4. Nincsenek demokratikus hagyományaink Állítás: Mindig is feudális ország voltunk, nincsenek demokratikus és liberális hagyományaink… rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

4. Nincsenek demokratikus hagyományaink XI. század: Szent István király intelmei: a tanács szerepe 1222: Aranybulla 1351: egy és osztatlan nemesség 1517: Hármaskönyv 1586: tordai országgyűlés 1848: választójogi törvény 1918: népköztársaság, választások nélkül Horthy-korszak: királyság, választásokkal 1945-1948: köztársaság, korlátozott demokráciával és deportálásokkal II. András Nevét elsősorban a Bánk bánból ismerjük, de ő vetette meg a magyar alkotmányosság alapjait rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

4. Nincsenek demokratikus hagyományaink Állítom: Magyarország az adott korban és nemzetközi környezetben általában nem vallott szégyent a szabadságjogok és a demokrácia kérdésében, mivel ezeket kérdéseket mindig az adott kor viszonyai között kell vizsgálnunk rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

4. Nincsenek demokratikus hagyományaink „Nemzetiszocialista vagy jobban mondva parancsuralmi rendszerű államok csapatai soha nem lesznek képesek demokratikus berendezésű államok csapataival szorosan együttműködni. (…) például a magyar hadműveleti területen fellelhető számos zsidó munkaszolgálatos század – amelyeket a magyarok többé-kevésbé kényszer hatása alatt állítottak fel – a magyar tisztikaron belül viszályra adott okot, mivel ők a magyar zsidók elleni ilyenfajta kényszerrendszabályokat elítélték.” Witzleben vezérőrnagy rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid

rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid Köszönöm a figyelmet! Rozványi Dávid rozvanyidavid.fw.hu - www.facebook.com/RozvanyiDavid