Magyarország gazdaságtörténete Gyimesi Sándor: Utunk Európába (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999.) Dr. Szakács Sándor: Gazdaságtörténet II. (Számalk Kiadó, 1998.)

A honfoglaló magyarság gazdálkodása A gazdálkodás súlypontja a nomád állattenyésztés, de ismert a földművelés is, valamint fontos szerepe van a halászatnak és a vadászatnak. Az állattenyésztésre a nagyállat-tartás jellemző: ló, szarvasmarha, juh. Nagy állatszám jellemző (a népesség 5-25-szörö-se), alacsony szaporulattal, lassú növekedéssel. Az állatállománynak vagyon- és presztizsjellege van. A szántóföldek a téli szállás körül helyezkednek el: tavaszi búza, árpa, köles a legjellemzőbb. A gazdálkodásra a nagy területigény a jellemző.

Honfoglalás és letelepedés A Kárpát-medencében kisebb a sztyeppe-terület, megnő a népsűrűség, a zsákmányoló hadjáratok lehetetlenné válnak a 10. század közepére. A gazdálkodás hangsúlya áthelyeződik a földművelésre, a 12. század végére a földművelés túlsúlyba kerül. A sztyeppei földművelés (kazár ágyekével) már Levédiából ismert volt. A földművelésre való áttéréssel párhuzamosan állandó falurendszer jön létre (11-13. század). Ezzel együtt járt a népesség szaporodása is: a 11. század végére 1,2, a 13. század elejére 2 millió fő.

A korai feudalizmus (11-15. század) A letelepült, földművelő életmód hatására a földtulajdonra támaszkodó intézményrend-szer alakult ki (európai mintára). Az európai feudalizmus fontosabb jellemzői: - a földtulajdon sajátos formája (a rajta nyugvó szolgálattal), - a személyi függés rendszere (vazallusi és jobbágyi), - a közhatalom decentralizáltsága.

A feudális földtulajdon jellemzője korlátozott (kö-tött) jellege A feudális földtulajdon jellemzője korlátozott (kö-tött) jellege. A tulajdonjog és a birtokjog kettőssé-ge jellemzi: a földnek az esetek többségében nem az a tulajdonosa, aki használja (birtokolja). Ezzel egyidejűleg a földesúri tulajdonjog is rétegzett: alapvetően adománybirtok jellegű, az adományt tevő (uralkodó) feltételekkel (katonai és tisztség-viselői szolgálat) adja, az adomány férfiágon öröklődik, örökös hiányában ill. a vazallusi hűség megszegésekor a tulajdonjog az adományozóra száll vissza. A magyar feudális tulajdon eredete egyrészt a nemzetségek területei alapján kialakult szállásbir-tok, másrészt az államalapítás során elkobzott földekből és a királyi birtokból tett adományok. A 11. század végére a két típus összeolvad.

A birtokviszonyok átalakulása a társadalom szerkezetét is tovább differenciálta. A honfoglaláskori magyarság valamennyi tagja szabad volt (törzsfők, nemzetségfők, harcosok, középnép). A földművelés térhó-dításával felértékelődik és megnő a szolga-elem szerepe és létszáma. Megjelenik és megnő a feudális jellegű függés mindkét formájában élő emberek tömege: a harcos rétegek viszonya vezéréhez egyre inkább a senior-vazallus viszonnyá alakul, míg a középnépből és a helyi lakosokból lassan kialakul a jobbágyság.

A kettéosztott népesség kétféle szervezetben él: a feudális függésben élők a nagybirtokrendszer kere-tein belül (királyi, egyházi, világi uradalmakban), a hagyományos tagolódású szabad társadalom a várbirtokrendszer keretein belül (katonáskodó várjobbágy, adófizető várnép). Azonban a későbbiekben a várbirtokok sem kerülik el az eladományozást a rajtuk élő népességgel együtt. A 14. századra a feudális birtokviszonyok kialaku-lása már teljesnek mondható, a királyi birtok részaránya 18-19 %, az egyházi birtoké 12 %, a többi fele-fele arányban nemesi nagybirtok és kisnemesi birtok.

A földesúri függésben élő népesség gazdasági tevékenységének keretei Földesúri házigazdaságban: a földesúr maga gaz-dálkodik szolganépei és egyéb alattvalói munkakö-telezettségének segítségével. A házigazdaság kereteiben élő falvak a prédiumok. A 13. század-ban a települések 40-45 %-a prédium, ahol a né-pesség többsége költözési joggal nem rendelkező szolganép. Önálló gazdálkodást folytató falvakban: az itt élő népesség túlnyomó része szabad költözési joggal rendelkezik, földesurának járadékot fizet.

A középkori agrárforradalom Európában A népesség növekedését megfelelő technika hiá-nyában nem követte a mezőgazdasági termelés növekedése: gyakorivá vált az éhínség. Ez szüksé-gessé tette egy új agrárrendszer kialakulását. A változás első fázisában a földművelés eszközei fejlődtek, a könnyű eketípusok helyébe nehéz, csoroszlyás eke lép. A vonóerő szükséges növelésére tökéletesednek a fogatolás módjai, fokozatosan igába vonják a lovat. Az emberi erőt egyre inkább az állati erő helyette-síti. Végül megváltozik a művelési rendszer is (két- és háromnyomásos gazdálkodásra térés).

Következményei A művelt terület folyamatos kiterjesztése. A teljesítőképesség növekedése (50-100 %-os ho-zamnövekedés, különösen a gabonánál). A saját szükségletet jelentősen meghaladó többlet-termék jelentkezése megköveteli az áru- és piac-viszonyok kialakulását. A falvak mellett megjelennek a városok, kibontako-zik a városgazdaság. Újjáéled a távolsági kereskedelem, megteremtőd-nek a középkori világgazdaság kialakulásának feltételei.

Az agrárrendszer átalakulása Magyarországon Az átalakulás nem volt olyan átütő, mint Nyugat-Európában: A 12. század végén megjelenik a fordítós eke és a nyomásrendszer, de nem terjed el, az alföldi vi-szonylagos földbőség miatt a változás a szabályo-zott legelőváltó rendszerre való áttérésben fejező-dött ki, és évszázadokig megmaradt a keleti típusú eke tökéletesített változatainak használata. A ló igába vonása a 13. században indul meg, de csak a 15. század végén terjed el. Elterjed a szőlőművelés (13. századtól).

A 13-15. században felbomlik a prédiumrendszer: a földesúri gazdaság jelentőségét veszti és az udvar-ház körüli kis gazdasággá zsugorodik. Az uradalom ettől kezdve kevésbé termelő, inkább járadékszedő jellegű. A gazdálkodás alapvető egysége egyre inkább a jobbágytelek, amely lakótelekből fokoza-tosan alakul át a 14. századra gazdasági, jogi és szolgáltatási egységgé (10-16 ha). Az egységes jobbágyság kialakulásának két határ-pontja: az 1298/70. törvénycikk, mely szerint a jobbágy tartozásait kifizetve engedéllyel szabadon elköltözhetett; az 1351/6. törvénycikk, amely az egységes kilenced beszedését írja elő. Fontos a szokásjog alapján kialakult jobbágyi birtokjog a telek felett.

Kibontakozik a birtoknagyságon alapuló ta-gozódás Kibontakozik a birtoknagyságon alapuló ta-gozódás. A népesség szaporodásával besű-rűsödik a művelhető területek lakossága, sűrű aprófalvas településhálózat bontakozik ki, 18-19 ezer faluval. Az ún. reál öröklési rendszer (nem az elsőszülött fiú örököl, hanem a birtok megoszlik) eredményeként telekaprózódás indul meg, sőt a telekbirtok-lásból való kiszorulás is feltűnik. A 15. szá-zad végén 100 telekbirtokos parasztra már 20-30 zsellér jutott.

Összességében: A megismert új termelési eljárások csak tartalékként épültek be a gazdálkodásba, a mezőgazdasági kapacitás teljes kihasználá-sára nem volt szükség, a népesedési nyo-más kevésbé érezhető: népsűrűségünk csak fele-harmada a nyugat-európai orszá-gokénak. Ezek következtében az ország olyan poten-ciális agrárkapacitással rendelkezett, ame-lyet egy jelentkező szükséglet esetén mozgósítani lehetett.