SZERETETTEL VÁRUNK 2010. szeptember 17-18-19.-én családoddal, barátaiddal, ismerőseiddel együtt a MATHIAS LOVASUDVARban, 2638 Királyháza (Kemence) tartandó.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Vitorlázás Horvátországban. 1.nap • Szombat reggel 7 órai indulással dél körül a Plitvicai tavakhoz érkezünk. Magánháznál a szállás birtokba vétele után.
Advertisements

Szóviv ő Bál – nem csak szóviv ő knek! A rendezvényr ő l… A Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének szervezésében immár VIII. alkalommal rendezzük.
Alberti Evangélikus Gyülekezet Vendégháza
Tekerd fel a hangerőt a prezentáció kezdődik! 3…2….1…
Kunfehértói táborok, szálláshelyek és a tópart
Sikeres pályázatai Természetjáró Szakosztály sikeres pályázatai Örömmel tájékoztatjuk Szendrő város lakosságát, hogy az Edelényi Kistérségen keresztül.
Gyülekezeti tábor - Balatonkenese
Aquaticum Élményfürdő Debrecen 2004
Hétköznapi gyülekezeti alkalmak Szerda17 óraImaóra Péntek18 óraIstentisztelet Péntek, szombat, vasárnap ifjúsági találkozó!
A harmadik közösen szervezett nemzetközi tábor Hangok és akciók – zenélés tapasztalat útján Furuboda
Fenyő utcai és Béketelepi játszóterek építése
Szendrő Városi Sport- és Szabadidő Klub Természetjáró Szakosztály
ÓVJUK TESTÜNK-LELKÜNK EGÉSZSÉGÉT! T o u r i s t Manager T a n á c s a d ó BT. Miskolc 3532 Győri kapu 93 touristtt&chello.hu Telefon : 06-20/
1106 Budapest, Fehér út 68. Telefonszám: + (36) 20 /
Jelentkezési határidő: április 20.
Kedves SPE és MMSZ tagok! Áprilisban immár ötödik alkalommal ismét megrendezésre kerül az SPE 2008 évi amatőr teniszversenye. A verseny férfi egyéni, férfi.
Táborozzunk! 3 napos gyermektábor tervezete
HÉTRÉTORSZÁG a szerek és porták fesztiválja Őrség augusztus
Fölöttünk új csillag ég
Kunfehértói táborok, szálláshelyek és a tópart
2010 október 2651 kp. Vizsga 2. feladata
2010 október 2651 kp. Vizsga 2. feladata. Megoldás: „A” vállalat: Beszerzés : 100 millió Árrés: ( 12 %) = 100 x 0,12=12 millió Nettó eladási ár =
EGY KIS HANGULATFOKOZÓ (KATT!):
A táplálkozás rendje.
Gólyatábor beharangozó
SZENT ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
Hirdetések FIKE Főiskolások Ifjúsági Keresztyén Egyesülete.
Hirdetések FIKE. Lánykör – két hetente este 20:00 órától FIKE Barlangba (Bocskai/Avram Iancu tér 15. szám) Október 24. első alkalom Hétfő.
Isten hozott!. Húsvétra hangoló hét április Minden este 19:00 órától bűnbánati alkalom Helyszín: IKE-klub Bocskai(Avram Iancu) tér 15. szám.
Nyári tábor 2011.
Az autizmusról É l e t e m a s p e r g e r - s z i n d r ó m á v a l.
M E G H Í V Ó Szeretettel várunk Nyári Napforduló Sámán Ünnepünkre!
VEZETÉKNÉV KERESZTNÉV Iskolaválasztási tanácsadás STEVANYIK LÁSZLÓ.
Névnapodra Szeretettel!
ASR Gázgyár nyári táborok ASR Gázgyár nyári edzőtábor Felnőtt-Ifi Helyszín: Füzesgyarmat (Békés megye) Miért éppen itt? 1.₎mert jók a létesítményeik.
Munkács. Igyekszünk már itthon elkezdeni a készül ő dést a táborra.
automatikusan vált Meghívó Margitsziget Szigeti Sportvarázs június
MEGHÍVÓ Mamutfenyők Budakeszi én Szombaton.
MEGHÍVÓ A BTSSZ szeretettel meghív minden kedves Természetjárót a Budapesti Természetbarát Találkozóra Ideje: én. Helye: Biatorbágy,
A mi projektünk Hemrik Balázs, Mandják Bendegúz, Pápai Dénes, Palotai Marcell.
Témahét 2014 FÓKUSZBAN A DEMOKRÁCIA. Miért szervezünk témahetet minden évben? Azért,… hogy a jelen valós problémáit boncolgatva együtt tanulhassunk hogy.
Kedves barátom Mért vagy szomorú, és miért nem vidám?
JÓ REGGELT  !!.
„Nemzeti Vágta Bikali Vágta a Nemzeti Vágta Előfutama.”
Gyere velünk testvériskolánkba,a németországi Olpe városába !!! Hozd magaddal a barátodat is! Német és/vagy angol nyelvtudás el ő ny, de nem kötelez ő.
Rózsa!.
Adjunk hálát az Úrnak, aki meghalt és feltámadt
A Magyar Nőorvos Társaság Dél- nyugat Dunántúli Szekciójának XII
LEGYÉL ÖNKÉNTES MOSONMAGYARÓVÁRON A FIÓK IFJÚSÁGI KLUBBAN! "FI Ó K – Ifj ú s á gi Klub ” T Á MOP-5.2.5/B-10/
Érdeklődés: Laczkó Mihály 70/ , január végén rottweiler keverék kiskutyák születtek Budapest XXII. kerületében, melyeket.
Kemencei táborozás szeptember
A golf pálya 61 hektáron elterülő, gyönyörű természeti környezetben található, Debrecentől 25 km-re, 25 perc távolságra gépkocsival. 1 Boya Eagles Golf.
Zrínyi Miklós Általános Iskola
2014. szeptember Célkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai és etnográfiai értékeinek bemutatása.
Tetétlen Község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját, ismerőseit az Államalapító Szent István Király és az Új Kenyér ünnepe alkalmából.
Támogatói tájékoztató. A Magyar Ügyvédi Kamara november 15-én hetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Ügyvédek Napját. Az egész napos rendezvény.
BVT 2015 PARÁDFÜRDŐ.
Mai programok Vasárnap17.00Istentisztelet. Hétköznapi gyülekezeti alkalmak Szerda18.00Imaóra Szerda18.00VIFI Csütörtök18.00 Ifjúsági alkalom Péntek18.00Istentisztelet.
Muziek - The Shadows MEGHÍVÓ Séta a Skanzenben /Észak-magyarországi falu/ Szombat Képek az internetről és Dénes Ildikótól.
TÜDŐSZŰRÉS június 10. (csütörtök): – június 11. (péntek): – A szűrésre hozzák magukkal: -Társadalombiztosító (TAJ)
Hotel Kapitány **** Wellness és konferencia Sümeg.
Gyere velünk testvériskolánkba,a németországi Olpe városába !!! Hozd magaddal a barátodat is! Német és/vagy angol nyelvtudás el ő ny, de nem kötelez ő.
Gyere velünk testvériskolánkba,a németországi Olpe városába !!!
Egynapos osztálykirándulás
Felvételi előkészítő ! Újra indítjuk rajz felvételi előkészítő tanfolyamunkat A tanfolyam helye : A Céh székhelye Szeged, Szél u. 3. (térkép a honlapon)
Egynapos osztálykirándulás
Új tanévet kezdünk! A VARGA MÁTYÁS CSOPORTBAN.
2009–2010. évi iskolai naptár Ezt a sablont kinyomtatva falinaptárként használhatja, vagy bármely hónap diáját saját bemutatójába másolhatja. Ha meg szeretné.
Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium Kollégiuma Balatonalmádi, Rákóczi u
Mihály Mihály Ünnepelj velünk! Ünnepelj velünk! 18 éves lesz!
Előadás másolata:

SZERETETTEL VÁRUNK szeptember én családoddal, barátaiddal, ismerőseiddel együtt a MATHIAS LOVASUDVARban, 2638 Királyháza (Kemence) tartandó Őszi NAP-ÉJegyenlőség Sámán Ünnepünkre! Gyere, ünnepeljünk és érezzük jól magunkat! Részvétel: Csak előzetes jelentkezés alapján! Telefonon: Andoria 30/ vagy Tölcsér Mihály 70/ SÁMÁNÜNNEP M E G H Í V Ó

S Á M Á N Ü N N E P I P R O G R A M U N K: szeptember 17.-én (pénteken) órától Sámánünnepre érkezés, szalonnasütés, tánc szeptember 18.-án (szombaton) – Spirituális gyakorlatokkal ráhangolódás a sámánünnepre Sámánvacsora és ünnepi szer szeptember 19.-én (vasárnap) – Tereplovaglás

Érkezés: szeptember 17-én (pénteken) 17 órától Helyszín: MATHIAS LOVASUDVAR, 2638 Királyháza (Kemence) GPS koordináták: Északi szélesség: 47,98678° Keleti hosszúság: 18,96975° Részvétel: CSAK ELŐZETES JELENTKEZÉS ALAPJÁN! A jelentkezés elfogadása FOGLALÓ (4.000,- Ft) alapján történik. Telefonon: ANDORIA 30/ vagy Tölcsér Mihály 70/ Részvételi díj: Az egész ünnepünk önköltsége kb ,- Ft, melyet adományként fogadunk el tőled. A díj tartalmaz egy kultikus sámán ünnepen való részvételt (zene, tánc, tűz, dob, csörgő, révület, misztikum), a pénteki szalonnasütést, a szombati sámánvacsorát, a pénteki és a szombat éjszakai szállás költségét, vasárnapi lovaglás költségét. (A szombati és a vasárnapi reggeli egyéni, batyus.) Szállás: kandallós kőházban, fürdőszobás szobákban

MATHIAS LOVASUDVAR