"Jővel béke! Évek óta dúl a harcz s zivatar, S a vérontás megszűnni nem akar. Ég a világ, mind a négy sarkán ég! S ki tudja, hol lobban lángra még? Pedig már is mérhetetlen a kár. A romok közt a bánat sírva jár. Ma holnap már minden ember gyászt ölt, Temetővé válik az egész föld. Nincs még elég, ki halálba rohant? Nincs még elég, ki nyomorult, rokkant? Nincs még elég, ki hangot sohse hall? Soká nem tudja, éjj van e, vagy nappal?! Ember megállj!, elérni mit akarsz? Hogy romba döntsön mindent ez a harcz? Csak az akarja még a háborút! Kinek szíve és elmélye elborult! Milliók óhalytják, hogy legyen béke! Mert Isten bizony nem lesz jó vége! Irta Papp János tizedes az olasz fronton!"

A Vásárhely és Vidéke című helyi lap 1912-ben még nem sejthette, milyen profetikusan fogalmazott, amikor ezeket írta: „ A török harctér eseményei immár kétségtelenül nagy történelmi fordulatot készítenek elő a közeljövő számára.” június 28-án Gavrilo Princip revolverlövései megölték Ferenc Ferdinánd trónörököst és hitvesét. Az osztrák-magyar kormány július 28-án hadat üzent Szerbiának. Hogy mennyire készült a rendszer a háborúra, arra jellemző, hogy az egyik vásárhelyi nyomdában már napokkal előbb készen voltak a mozgósításra fölszólító plakátok. Vasárnap, 26-án, hajnali 3 órakor nyomták rájuk a mozgósítás dátumát. Július 27-e az "Alarmtag", a riadónap, míg a hadüzenet és a mozgósítás első napja 28-a volt. 28-án reggel Vásárhelyről útnak indították az első transzportot.

Koch Rudolf ( ) vásárhelyi agrármérnök, gazdasági felügyelő így ír erről az időszakról a naplójában: „ Július 28.-Augusztus 4-ig A mozgósítás rengeteg munkával foglalta le minden időnket. Kora hajnaltól késő estig szüntelen ment a szervezés, új emberek beöltöztetése, beosztása, lovak beosztása patkolás, anyagkiadás, elosztás, átvizsgálás, ágyúk felszerelése, stb, stb. Ez a 10 nap a legőrültebb hajsza volt, de elkészült minden rendesen és Aug. 2-án már harc- és menetkész volt az üteg. Ezalatt magam is elkészültem. Katonaláda, esőköpeny, szükséges felszerelés mind beszerezve s már alig vártuk az indulást. Pestből alig láttunk valamit e napok alatt, mert az időnk oroszlán részét a kaszárnyában töltöttük el. Nehéz dolog volt a mozgósítás és mi fellélegzettünk, amikor túl voltunk rajta. -"

A kezdeti lelkesedés után azonban hamar kiderült, hogy ez egy hosszú és véres háború lesz. A legtragikusabb sorsok egyike Tóbiás Ernőé ( ) volt. Ez a vásárhely-szőrháti gazda már a behívása után megsérült, később megsebesült, szabadságra nem engedték haza. Attól a perctől fogva, hogy a vonat szülővárosából elindult vele, többet nem látták egymást a családjával. Tóbiás Ernő az olasz frontról küldte családjának a leveleket: "Kelt: VII. 10. (2 és 3 óra.) (Feladva: júl. 12.) Tábori pósta száma: 46. szám. Szeretet kedvesseim Kérem a jó Istent hogy ezen pár sór irásom találja mindnyáóukat frís és jó egészségben Nekem most nem a legjobb van melyhez hasonlot nem is kivánok nagyon melegek vannak fáj a fejem de azt hiszem ha az ég be áll és hüvösödik ez megszünik ezért kérem ne is agodjanak Szeretet kedvesseim különősebb újságot nem írhatok, bár volna benne vagyunk a haczaczáréba halgatjúk az ágyuk földrengető dörgéseit mely hól közelebb hol távolabb esik töllűnk azért mi oda se nézünk Mást Isten velük nem irok többet lefekszem alszok egy kicsit mert élyel nem lehet vigyázni kel mert hunczut az olasz ez így megy itt mikor oda haza szeretetteink alszanak mi az égboltozatot bevilágító csillagokat vizsgáljuk és az olaszokat vigyázzuk gondolunk haza szereteteinkre. joegészséget kivánok mindnyáouknak Ernő."

A hódmezővásárhelyi Zaka Imre telefonista tizedes írta: "314. honvéd gyalogezred. Cser. géppuska v. Tábori posta sz: 253. [...] Egy mű erdőben sátrakban lakunk. Derék aljam erdőben szedett fű; fejem alja a háti zsákom; takaróm a köpenyem és pokrócom [...] Előttünk a háború zenéje: az ágyúk szava és gép fegyver kattogása hallható. Alattunk a Föld reszket. - Wolhyniában az orosszal nézünk farkas szemet. Ölelve csokol fivéred 916. IX. 8. Imre."

A háború végéig személyt vittek el Vásárhelyről valamelyik frontra. Ebbe a számba nem tartoznak bele a hadimunkára fogott emberek, akiket „lapátos honvédeknek” nevezett a lakosság, mivel hadifölszerelés helyett ásót, lapátot kaptak. A harcterekre a földműves, agrárszegény tömegek kerültek a legnagyobb számban. Ők a város összlakosságának 65-70%- át tették ki. Amíg a fiatal férfiak a fronton harcoltak, a hátországban a nők és az idős szülők végezték a munkát a földeken és a ház körül. A vásárhelyi Héjja család jövedelme teljes egészében a földből, jószágokból eredt. Számukra létkérdés volt, hogy a gazdálkodás minden áron, a legnehezebb körülmények között is tovább folytatódjon. Leveleikben nagyobb hangsúlyt kapott a birtokkal, mint az önmaguk sanyarú sorsával való törődés.

A fronton harcoló Héjja János írja az otthoniaknak: "Kelt XI.15. Szarajevó a kis tanyai földet hogyha ugarolják, nem muszáj olyan mélyen szántani, most az egyszer úgy is jó lesz. Maradok tisztelettel Héjja János." "Kelt II/15. …Továbbá a gazdálkodásról is mindég tudas[sanak], hogy mint van, meg miből, mennyi van és a költség is milyen formán van, meg László öcsém sorsát is próbálják valamiféleképpen fordítani, mert, ha neki is ott kell hagyni, akkor bizony nem a legjobban néz ki az üzlet [...] János." Héjja László írja a fogságban lévő János bátyjának: "Kelt, III. 25-én az árpát elvettem, már kel is kifelé, a többi gabona is nagyon szép, a jószág állomány is megvan mind. A marhák között hat darab lett hasas, háromat eladok belőlük, a többit kiadom a járásra [...] a sertések is megvannak, összesen 46 d[a]r[ab], a lovak is megvannak [...] Boldog Húsvéti ünnepeket kívánunk, maradunk tisztelettel az egész család és a rokonság."

Négy évnyi véres harc után azt gondolnánk, a hazatérés örömteli. Amikor azonban a honvédek hazatértek, kaotikus állapotok fogadták őket. Volt, aki csak évek múltán tért haza a hadifogságból. Mire az emberek visszatérhettek volna a háború előtti életükhöz, mire a testi és lelki sebek begyógyulhattak volna, elérkezett 1939 – és kitört a második világháború.

Sebesültek Budapesten (az ötödik ágyon Tóbiás Ernő) Tábori levelezőlap

Források Készítették Nagy Ágnes Pillér Péter Ferenc Sárai- Kovács Rihárd