A ló emésztési sajátosságai

Takarmányfelvétel I. A ló, hasonlóan a többi növényevőhöz, ajkai és nyelve által kép­zett cső segítségével iszik. A szilárd takarmányt felső ajkaival ragadja meg. Jellegzetes táplálkozási szokásai szerint a ló gyakran ráfúj takarmányára, mielőtt megenné. Emiatt különösen veszélyes a ló számára a poros, penészes takarmány.

Takarmányfelvétel II. A széna etetés előtti lerázása ugyan enyhíti az előbb említett problémát, de a levélpergés miatt nagy veszteséggel jár. Kény­szermegoldásként a poros takarmány kevés vízzel történő „megszentelése" jöhet szóba. A granulátum-, illetve ivós (1:3 sza.: víz) etetése az említett gondon kívül a szelektív takarmányfelvételt is megakadályozza.

A rágás A rágás nem elhanyagolható részét teszi ki a ló emésztési folyamatainak. Egy kilo­gramm zab megrágása - fajta, kor és egyed szerint változóan - 10-20 percig tart (1000-1500 rágás); a széna kb. kétszer ennyi rágási időt igényel. A ló tehát lassan, ala­posan rág. Ezért a legtöbb takarmányát (széna, zab stb.) természetes formában is kap­hatja; a kemény magvú árpát és kukoricát célszerű roppantott formában etetni. Idős lovak számára is ajánlható a széna fölszecskázása, illetve a szemes termények roppantása. A rágás energiaigénye nagy, ezért intenzív munkában álló lovaknak többen köze­pes rosttartalmú granulátum etetését javasolják

A nyál A nyál túlnyomórészt a fültő alatti nyálmirigyben termelődik, mennyi­sége nagymértékben függ a felvett takarmány minőségétől. Átlagosan naponta 40 l. A nyál semleges vagy enyhén lúgos kémhatású. Bár tartalmaz kevés keményítőbontó enzimet, ennek hatása - a rendelkezésre álló kevés idő miatt - elhanyagolható. A nyál fő szerepe tehát a száraz takarmányok megnedvesítése és előkészítése a lenyeléshez.

A gyomor I. Űrtartalma átlagosan 12-18 l, de rendszerint csak kétharmadáig telik meg. A gyomor - viszonylag kis űrtartalma miatt - naponta többször ürül. Általában a lenyelt falat egyharmada-kétharmada időzik hosszabb ideig (6-8 órát) a gyomorban. Követke­zésképpen a gyomoremésztés jelentősége a ló számára korlátozott, így a gyomortarta­lom nem keveredik maradéktalanul, hanem rétegesen helyezkedik el. (Ennek hátrá­nyait az igen aktív és hatékony rágás csökkenti, mert a lenyelt falatokban a fejadagalko­tók már keveredtek.)

A gyomor II. Itt említendő meg, hogy anatómiai sajátosságai miatt a ló képtelen a hányásra. A gyomorkapu (cardia) ugyanis rendkívül nehezen nyílik meg; a pylorus („gyomorcsukó", a gyomornak az epésbélbe vezető része) ezzel szemben könnyen. Ez utóbbi csak akkor kerül görcsbe, ha - főleg az abrak etetése előtt - hideg vizet itatunk („vízkólika"), következménye nem egyszer gyomorrepedés.

A gyomor III. A gyomornedvtermelés óránként átlagosan 0,7 dl. A búzakorpa, a roppantott zab és kukorica, valamint a sárgarépa serkenti, a szemes zab és a szénafélék csökkentik az elválasztás mértékét. A gyomornedvtermelés mértékében jelentős egyedi különbségek figyelhetők meg. A gyomor alapi részében kevésbé savas a közeg (kb. pH 5-ös), ami lehetővé teszi a falattal odaérkező baktériumok életben maradását. Ezek hatására a takarmány szénhidrátjainak egy része illó zsírsavakra és tejsavra bomlik. Az előbbiek a vastag-, az utóbbi a vékonybélben szívódik fel. (A leírt folyamat jelentősége elsősorban a hátsó bélszakaszok keményítőterhelésének megelőzésében áll.) A pylorusi (gyomorcsukó) rész savasabb (pH 2,-2,7), ami lehetővé teszi a pepszin-sósavas fehérjebontást. A leírtakból az a gyakorlati tanács szűrhető le, hogy a ló napi adagját több, apróbb részletben etessük, a tömegtakarmá­nyok etetését az abrak etetése kövesse.

A vékonybél I. A vékonybél űrtartalma (a hossza kb. 18-24 m, átmérője 3-4 cm) mintegy négyszerese a gyomorénak. A tartalom tovahaladási sebessége gyors, a takarmány átlagosan 2-4 órát tartózkodik a vékonybélben. Stresszhatásokra bizonyos takarmányok (leveles répafej, pillangósok, rozsnok stb.) fizikai és/vagy kémiai hatására a vékonybél összehúzódásai fölgyorsulnak és bélelzáródáshoz vezethetnek.

A vékonybél emésztőnedvei I. A vékonybél emésztőnedvei: napi 6-8 l hasnyál, 4-6 l epe és 100-120 liter bélnedv. Az epe és a hasnyál folyamatosan, egy ponton ürül a vékonybélbe. (A lónak nincs epehólyagja!) A nem rostalkotó szénhidrátok (keményítő, cukrok): egyszerű cukrokká bontva szívód­nak föl. Nem bontott hányaduk (10-30%) a vastagbelekbe kerül. A hőkezelés, különö­sen a pelyhesítés, javítja a keményítő emészthetőségét. A zsírszerű anyagok emésztése a folyamatosan érkező epének köszönhető. Jó emulgeálódás folytán kiváló, kb. 90%-os. A ló a fejadagjában 15-18%-nyi mennyiségű zsírt is képes tolerálni, sőt hasznosítani. A takarmányzsír összetétele (kemény-puha, pigmenttartalom) nagymértékben visszatükröződik a testbe épített zsírokon. Erre különösen vágólovak előállításakor kell ügyelni, mert például a kukori­cára és lucernaliszt-granulátumra alapozott hizlalás puhává és sárga színűvé teszi a test­zsírokat.

A vékonybél emésztőnedvei II. A fehérjeemésztés döntően a vékonybélben zajlik hatékonysága átlagosan 60-75%-os. A vakbél szerepe az aminosavellátás szempontjából elhanyagolható, ennek megfelelően az intenzív növekedés, valamint laktáció alatt a ló is igényes az etetett takarmány ami­nosav-összetételével szemben. Az első számú limitáló aminosavak a lizin és a metionin. A kalcium, a magnézium, a nátrium, a kálium, a legtöbb mikroelem és vitamin a vékony­bélben szívódik föl. A karotinok föltárása - a rendelkezésre álló rövid idő alatt - tökéletlen, emiatt a karotin-A-vitamin átalakulásának hatékonysága rossz. A foszfor (foszfáti­onok formájában) a vékonybélbe beválasztódik, és a remesében szívódik föl. Emiatt a takarmány Ca-P aránya a foszfor értékesülését csak szélsőséges esetekben befolyá­solja.

A vastag­bél I. Itt a tartalom tovahaladása lelassul A takarmány átlagos tartózkodási ideje kb. 1 nap, ami a mikrobiális emésztésnek kedvező feltételeket teremt. A vastagbélbeli szénhidrátok mikrobiális bontásának eredményeként illó zsírsavak keletkeznek, fölszívódnak és jelentősen hozzájárulnak az állat energiaellátásához. A keményítőből és cellulózból ecet-, propion- és vajsav keletkezik. Abraktúletetés hatására hirtelen, sok keményítő érkezhet a vastagbelekbe, amely tejsavas erjedést, a pH 5,5-5,8-ra való csökkenését, ozmotikus hasmenést okoz­hat, és hajlamosít a savós patairha-gyulladásra. A leírt erjedés különösen gyors növeledésű csikók esetében - halálos kimenetelő Clostridium-enterotoxaemia ki­alakulásához vezethet. Mindez a nyersrostbevitel megfelelő szinten tartásával megelőz­hető.

A vastag­bél II. A szárazanyagnak minimálisan 16-18%-át a nyersrost tegye ki. A rost strukturáltsága - szemben a kérődzőkkel - kisebb jelentőségű. Hiányának fő veszélye, hogy a kieső rágási idő miatt a ló unatkozik, karórágóvá válhat. (Az említett káros szokás természe­tesen más okból is kialakulhat!) A nyersrost 30-60%-át tehát - ami 100 kg élőtömegre számítva minimálisan 0,5 kg-ot jelent - ajánlatos strukturális, azaz 1 cm-nél hosszabb részecskék formájában nyújtani. A takarmányfehérjék és emésztőenzimek vastagbélbe jutó hányadából az ott élő mik­robák bontása következtében szabad aminosavak és ammónia keletkezik. Az ebből fel­épülő baktériumfehérjéket - korlátozott mértékben ugyan - hasznosítja a ló.

A vastag­bél III. Coprophagia (bélsárevés) csak erős fehérjehiány, illetve a csikók esetén figyelhető meg. Az utóbbiak anyjuk bélsarát veszik föl, segítve vastagbélflórájuk kialakulását. A mikrobák által föl nem használt ammónia, valamint karbamid fölszívódik és a májba kerül. Itt vagy karbamiddá alakul, majd a vesén keresztül kiürül, vagy - súlyos fehérjehiány ese­tén- bekapcsolódik a fehérjeszintézisbe. Mindkét folyamat energiaigényes és terheli, igénybe veszi a májat. Mindezekből következik, hogy a karbamid (és más NPN-anya- gok) etetése a lovakkal gyakorlati körülmények között nem célravezető, sőt inkább ellenja­vallt!

A vastag­bél IV. A vakbélben és a remesében keletkeznek vitaminok is (főként Br, B6-, Bl2- és K-vitamin), részben föl is szívódnak, de a nagyobb igénybevételnek kitett lovak számára külső pótlásra is szükség van. A bélflóra eredeti összetételétől függően, egyes szájon át bejutó antibiotikumok, illetve kokcidiosztatikumok - a bélflóra egyensúlyának fölborításával - bélgyulladást, hasmenést, elhullást okozhatnak.