A KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola bemutatása

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
GANZ ÁBRAHÁM KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
Advertisements

Bókay János Humán Szakközépiskola tanév
Pályaválasztás 2014/2015-ös tanév KnéKE.
Szakképzésbe lépés lehetősége Magyarországon
Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola
Katona József MKSZIG 1 Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium.
Palánczné Németh Zsuzsanna igazgató Újbudai Speciális Szakiskola
Szakközépiskolai képzés
Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Nagykanizsa
TÁMOP Nagyrendezvény. Az ifjúságsegít ő esetmenedzser létrejötte – case Manager.
ÓVODÁK MŰKÖDÉSE 2013.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
3. alprojekt A hátrányos, ill. halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű illetve tanulási nehézségekkel küzdő tanulók fejlesztésére létrehozandó.
Köszöntjük Szakmai gyakorlati foglalkoztatói Workshop résztvevőit Köszöntjük a TÁMOP támogatásával megvalósításra kerülő „ESÉLYTEREMTÉS NÓGRÁDBAN”
2014. július 3.1 ALTERNATÍV SZAKKÉPZÉS Énekes Rita vezető főtanácsos SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály.
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
1 Pályaválasztás 2010/2011-es tanév Fné T.K.. 2 BEISKOLÁZÁSI TERV A 2010/2011-ES TANÉVRE SZAKKÖZÉPISKOLA2 osztály Nyelvi előkészítő angol Nyelvi előkészítő.
6 juli 2014 Göteborg Svédország  Partnerség Szeged, Barnstaple és Göteborg között.
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány bemutatása az egyenlő esélyű hozzáférés tükrében Budapest, június 17. Szentkatolnay Miklós.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
Munkavállalás OKJ szakképesítéssel? Előadó: Eperjesi Zsuzsanna képzési igazgató Változások a szakképzésben konferencia PBKIK november 29.
A Keszthelyi Kistérség Szakközépiskoláinak a megújuló energiával foglalkozó szakemberképzésre irányuló igényfelmérése május.
TOVÁBBTANULÁS 2012 Felvételi eljárás a középfokú intézményekbe a es tanévre.
Állam munkavédelmi feladatai
Pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
A 2014/15. tanévben a vasvári középiskolába lehet tanulni. Vas megyében az elsők között hirdetjük meg a nappali és ingyenes képzést.
A TISZK rendszer továbbfejlesztésére irányuló TÁMOP /1-2F pályázat február 4. A TISZK rendszer továbbfejlesztésére irányuló TÁMOP /1-2F
Egységes, új szakmastruktúra, piacképes programok Budapest december 6.
Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés – szervezési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.
Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar 2009/2010-es tanévre pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések.
PROTOKOLLTERVEZET családok átmeneti otthonai részére
A szakképzés helyzete Magyarországon
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
TÁMOP Nagyrendezvény. Magyarországi szakképzési rendszer változások I.  2011 új szakképzési törvény  2012 szeptember 01 köznevelési törvény hatályba.
Az előrehozott szakképzés tapasztalatai Zsámbékon 1 év elteltével.
Felnőttoktatási tájékoztatója
Az intézmény Nappali képzés keretében több mint 1300 diák, folytathatja tanulmányait iskolánkban, akiket kiválóan felkészült pedagógusok a kor követelményeinek.
Szakképzési változások
A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK MEGÚJULÁSÁNAK SZAKMAI TÁMOGATÁSA, EREDMÉNYEI (TÁMOP B) Kapcsáné Németi Júlia szakmai vezető.
See-Reuse Tananyagok. P1. OKJ-s technikus tananyag Megújulóenergetikai technikus képzés szakmai tananyagának kidolgozása –Szakképesítés megnevezése: Megújulóenergetikai.
V á rosi Intézményi Központ Remenyik Zsigmond Gimn á zium és Szakközépiskola Érettségi ut á ni szakképzések.
A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk.
Az új típusú szakképzési rendszer főbb jellemzői MÁV konferenciasorozat 2. rendezvény április 29. Dr. Szivi József SZMM Felnőttképzési és Szakképzési.
a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT.  NAT 2012, EMMI-rendelet 2012  2016-tól az érettségi vizsga megkezdéséhez 50 óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges.
Pályaválasztás 2015/2016-os tanév KnéKE.
A szakképzés és felnőttképzés struktúrájának átalakítása a TÁMOP /2-2F projekt Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Fejlesztési.
A 18 éves korra emelt tankötelezettséggel kapcsolatos pedagógusi tapasztalatok Istenes Mónika Budapest január 27.
Gépgyártástechnológiai technikus
ÜDVÖZÖLJÜK A DEÁK-SZÉCHENYI SZKI ÉPÜLETGÉPÉSZ SZAK BEMUTATÓJÁN.
Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS.
Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola SZOLGSZI.
Pályaválasztás 2016/2017-es tanév 1. 2 RÖVIDEN AZ ISKOLÁRÓL Iskolánk 130 éves múltra tekint vissza Legfőbb célkitűzése, az érettségi és a szakiskolai.
SZAKKÉPZÉSI REFORM ÉS A FELNŐTTKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA Dr. Vartman György Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Szakképzési osztályvezető.
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Felnőttoktatás. Jogszabályi háttér  a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv.  a Szakképzésről szóló évi CLCCCVII. tv.  az évi LXXXIV.
A köznevelési intézményi rendszer változása, Szakképzési Centrum és Kamara együttműködése a kamarai garanciavállalás sikeres megvalósításáért Kalmár Andrea.
Alternativitás a szakképzésben Budapest október 14.
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum
Salgótarjáni Szakképzési Centrum
KAPOSVÁRI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NAGYATÁDI ADY ENDRE GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA.
Szakképzési centrumok
SZAKEMBERKÉRDÉS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKKÉPZÉSBEN
Továbbtanulás a Remenyikben 2017/2018 tanév
Szakiskolai fejlesztési program
Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Szakgimnáziumi Képzéseink
SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium
Előadás másolata:

A KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola bemutatása

Az intézmény különleges státusza Az intézmény alapítója és fenntartója: a Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés-szervezési Közhasznú Nonprofit Kft. Profilja: kizárólag esti tagozatú iskolarendszerű felnőttoktatás Alapítás: 2009. december 17. Célok: speciálisan a felnőttek igényeihez igazodó oktatás, az első szakmához jutás elősegítése a nagykanizsai szakképző iskolák profiljához igazodva, oktatói bázisára építve Első tanév: 2010/2011. A 2011/2012. tanévtől: felnőttek általános iskolája is + egészségügyi szakképzés. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Az intézmény köznevelési feladatai Felnőttek általános iskolájaként az alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezők számára is második esélyt nyújt a befejezett iskolai végzettség megszerzéséhez; iskolai rendszerű esti tagozatos szakképzésben lehetőséget nyújt felnőttek számára a szakmaváltásra, illetve egyre nagyobb létszámban fogadja be a nappali tagozatról lemorzsolódó fiatalokat, illetve fogadja vissza az iskolát szakképzettség nélkül elhagyókat – a tankötelezettség 16 évre csökkentésével megjelennek a 18 év alattiak is. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Az intézmény köznevelési feladatai KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Az intézmény első négy tanéve Folyamatosan növekvő tanulólétszám – a 2013/2014. tanévben „áll be”  380-400 fő körül kezelhető. Egyre nagyobb ismertség  intézményi partnerek száma is nő (CKÖ, gyermekvédelem, gyámhatóság, ügyészség!) Az első négy tanév főbb adatai: 2010/2011 12. fv 2011/2012 2012/2013 2013/2014 Tanulócsoportok száma 3  6 11  14 24  22 Tanulók száma 73  139 305  360 413  387 412  358 Óraadók száma 19 51 85 81 Költségvetés 28m normatív 4m saját 46m normatív 8m saját 50m normatív 10m saját 62m előir.!!! 11m terv saját KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Az intézmény első négy tanéve KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Az intézmény szakmakínálata 2013. szeptembertől 1. szakma esetén támogatott 2014. szeptembertől (KT: korlátozottan támogatott NT: nem támogatott) Évfolyamok Gyakorló ápoló + Ápoló Gyakorló ápoló + Ápoló (NT) 1/13, 2/14, 3/15 Gyakorló gyógyszertári assz + Gyógyszertári asszisztens Gyakorló gy.assz + Gyógysz.assz 1/13, 2/14 Egészségügyi asszisztens Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens + Klinikai labor. asszisztens Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens (NT) + Klinikai labor. Asszisztens (NT) CAD-CAM informatikus Informatikai rendszergazda Informatikai rendszergazda (NT) KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Az intézmény szakmakínálata 2013. szeptembertől 1. szakma esetén támogatott 2014. szeptembertől (KT: korlátozottan támogatott NT: nem támogatott) Évfolyamok Fluidumkitermelő technikus Fluidumkitermelő technikus (NT) 1/13, 2/14 Pedagógiai- és családsegítő Pedagógiai- és családsegítő (NT) Gyógypedagógiai segítő munkatárs Gyógypedagógiai segítő munkatárs (NT) Ügyviteli titkár Ügyviteli titkár (NT) Gyakorló kozmetikus + Kozmetikus (NT!) Gyakorló fodrász + Fodrász Gyakorló fodrász + Fodrász (NT) 1/13, 2/14 !! KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Az intézmény szakmakínálata 2013. szeptembertől 1. szakma esetén támogatott 2014. szeptembertől (KT: korlátozottan támogatott NT: nem támogatott) Évfolyamok Cukrász Cukrász (NT) 1/9, 2/10 Pincér Pincér (NT) Szakács Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (NT) Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő (NT) KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

A második esély iskolája Az intézmény már most „második esély” iskolája: az általános iskolát befejezni nem tudók számára (a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv. 60.§ 2013. szeptember 1-től hatályos (2) bekezdése szerint 16. évüktől csak felnőttoktatásban) a szakképzésből lemorzsolódók számára (2013. szeptember 1-től 21. évüktől csak felnőttoktatásban tanulhatnak). Jellemzően az iskolák maguk „ajánlják” ezeknek a gyerekeknek a felnőttoktatást. Gyakran a tanuló (vagy szülője) keresi ezt a megoldást: talán itt menni fog (új közösség, nincs előítélet), itt majd könnyebb lesz  lemorzsolódási adatok szerint nem! KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Az intézmény köznevelési feladatai KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola Az intézmény törekvése a veszélyeztetett csoportok esélyeinek növelésére: Amit az iskola eddig is nyújtott: második esély és egyenlő esély! másfajta odafigyelés másfajta tanulási környezet Amit a TÁMOP támogatásával emellé kínál: egyéni fejlesztés mentorálás szociális és személyes kompetenciák fejlesztése KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola SZAKMAKÍNÁLATUNK KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Szakiskolai szakmák – Szakács Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 30%/ 70% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: étlapot, menüt, napi ajánlatot, étrendet összeállítani az ételekhez a nyersanyagok fajtáját, mennyiségét meghatározni rendelést összeállítani, árut rendelni, átvenni nyersanyagokat előkészíteni, különféle ételeket készíteni az elkészített ételeket melegen tartani, tálalni, díszíteni különleges ételkészítési technikákat alkalmazni nagykonyhai berendezéseket üzemeltetni technológiai műveletek idegen nyelvű leírásait megérteni, felhasználni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Szakiskolai szakmák – Pincér Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 30%/ 70% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: az üzemeltetéssel kapcsolatos teendőket elvégezni munkaterületét és a vendégteret nyitásra előkészíteni felszolgálni, fogadni a vendéget, leültetetni a protokoll-előírások szerint, ismertetni a választékot, ételeket és italokat ajánlani, a rendelést felvenni a felszolgáláshoz szükséges eszközöket előkészíteni, a vendégek által választott ételeket és italokat szakszerűen felszolgálni számlákat készíteni; átvenni a fogyasztás ellenértékét, pénztárgépet kezelni, zárás után a vendégek távozását ellenőrizni, elszámolást készíteni HAACP dokumentációkat kitölteni idegen nyelven rendelést felvenni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Szakiskolai szakmák – Cukrász Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 30%/ 70% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: saját munkáját megszervezni élelmiszer előállítás higiéniai alapkövetelményeinek betartásával korszerű táplálkozáshoz mindjobban igazodó cukrászati terméket készíteni, cukrásztechnológiai alapműveleteket végezni, cukorkészítményeket előállítni, bevonó anyagokat készíteni, felhasználni, cukrászati félkész- és késztermékeket és bevonóanyagot készíteni, uzsonnasüteményeket és kikészített süteményeket készíteni, fagylaltokat készíteni és bonbonokat készíteni, alkalmi díszmunkákat a vendég kérésének megfelelően elkészíteni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Szakiskolai szakmák – Vendéglátó eladó Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 30%/ 70% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: felmérni az üzletben megjelenő keresletet és kínálatot, figyelemmel kísérni az árukészletet összeállítani az üzlet választékát anyaghányadot, kalkulációt, árlapot készíteni, kiszámítani az ételek tápanyag- és energiatartalmát reggeli és uzsonnaételeket, gyorsételeket, hidegkonyhai készítményeket, salátákat készíteni, adagolni, tálalni helyben fogyasztásra vagy elvitelre büfé és gyorséttermi, valamint cukrászdai, kávéházi pultkiszolgálást és felszolgálást végezni nyugtát, számlát készíteni, fizettetni; üzlet nyitási, zárási teendőit elvégezni hűtővitrineket, fagyipultot feltölteni, nyilvántartást vezetni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Szakiskolai ráépülő képzések – Vendéglátó üzletvezető Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 50%/ 50% Bemeneti követelmény: szakács, pincér, cukrász vagy vendéglátó eladó szakképesítés A szakképesítéssel rendelkező képes: vállalkozást alapítani és működtetni; üzleti tervet készíteni gazdasági elemzéseket végezni; anyagi felelősséggel gazdálkodni megszervezni, és irányítani a vendéglátó üzlet napi munkáját piackutatást végezni, felmérni a vendégek igényeit, meghatározni az üzlet választékát ellenőrizni a vendéglátó üzletben folyó tevékenységeket szervezni és bonyolítani a vendéglátó üzlet házon belüli és házon kívüli rendezvényeit betartani és betartatni az üzletek működésére vonatkozó jogszabályi előírásokat reklámozni a vendéglátó üzletet és szolgáltatásait. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Szakiskolai ráépülő képzések – Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 0,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 30%/ 70% Bemeneti követelmény: Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, Gázfogyasztóberendezés-szerelő, Épületgépész vagy gázipari technikus szakképesítés (az SZVK szerint) A szakképesítéssel rendelkező képes: Elvégezni a gáz és hőtermelő berendezések, valamint a rendszerhez tartozó egyéb berendezések, szabályozó és vezérlő műszerek beüzemelését Elvégezni a napkollektorok, hőszivattyúk, biomassza alapú hőtermelők, valamint a rendszerhez tartozó egyéb berendezések szabályozó és vezérlő műszerek beüzemelését Bekötni az elektromos berendezéseket, a kapcsoló/vezérlő szekrényt, a vezérlő és a szabályozó egységeket Ellenőrizni a tüzelő- és hőtermelő berendezések, stb. műszaki állapotát, a szükséges javításokat, karbantartásokat elvégezni Műszaki felülvizsgálatot, beüzemelést, javítást dokumentálni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 30%/ 70% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: biztosítani a folyamatos és biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételeket kiépíteni a csőhálózatot, biztosítani a beüzemelés feltételeit felújítási, javítási, karbantartási, időszakos ellenőrzési munkát végezni munkájával kapcsolatos adminisztráció tevékenységet végezni tanulmányozni és értelmezni a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt szerelési vázlatot készíteni költségbecslést készíteni kapcsolatot tartani az ügyfelekkel. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Érettségire épülő szakmák: CAD-CAM informatikus Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év – az ágazatnak megfelelő szakközépiskolai érettségi képesítő esetén 1év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 40%/ 60% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: számítógépet kezelni, üzemeltetni munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységeket végezni alkalmazást (szoftvert) tervezni és fejleszteni projekteket tervezni, nyomon követni és értékelni alkatrészrajzot, összeállítási rajzot értelmezni 2D műszaki rajzot készíteni CAD szoftverrel 3D alkatrészmodellt készíteni parametrikus CAD környezetben az alkalmazott CAM szoftvert üzemeltetni két és háromtengelyes megmunkálást tervezni CAM szoftverrel. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Fluidumkitermelő technikus Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év – az ágazatnak megfelelő szakközépiskolai érettségi képesítő esetén 1év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 70%/ 30% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: értelmezni a terveket, részletterveket készíteni és szerkeszteni elkészíteni az ajánlatot, elkészíteni a vállalást; irányítani a kivitelezési és szerelési munkákat megszervezni az üzembe helyezési, beszabályozási tevékenységeket elvégezni a létesítmény üzemeltetésével kapcsolatos tevékenységeket működtetni a különböző fluidumkitermelő-rendszerek felszíni berendezéseit termelő kutakat, szállító távvezetékeket ellenőrizni; szerelési vázlatot készíteni gáztüzelő berendezéseket beszabályozni, üzemeltetni, karbantartani és javítani használni a megújuló energiákat, üzemeltetni a berendezéseket, fluidumkitermelést végezni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola Gyakorló ápoló - Ápoló Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 + 1 év – az ágazatnak megfelelő szakközépiskolai érettségi képesítő esetén 1+1 év A képzés két szakaszból áll: 1-2. év: Gyakorló ápoló (52 723 01) + 3. év: Ápoló (55 723 01) Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 50%/ 50% Az évközi klinikai gyakorlati órákat 180 óra összefüggő klinikai gyakorlat egészíti ki A szakképesítéssel rendelkező képes: munkáját önállóan, vagy szakmai csoportban, a jogi és etikai normák betartásával, a szakmai szabályoknak megfelelően végezni, a beteg felnőtt ember/páciens sajátos szükségleteit feltárni, ápolási diagnózisokat felállítani, és a prioritások alapján, tervezve végezni feladatait, holisztikus szemléletű, egyénre szabott ápolást és szakápolást nyújtani, a betegbiztonsági szabályok teljes körű figyelembevételével, sürgősségi eseteket, vészhelyzeteket felismerni, sz.e. elsősegélynyújtást végezni, egészségnevelő tevékenységet végezni, a beteget és családját segíteni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Egészségügyi asszisztens Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év – az ágazatnak megfelelő szakközépiskolai érettségi képesítő esetén 1év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 50%/ 50% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: szakmai kommunikációt folytatni a beteggel és a hozzátartozójával tájékoztatni a beteget és a hozzátartozóját a rendelésekkel kapcsolatban a beteget felkészteni a vizsgálatokra, segíteni a vizsgálat előtt, alatt és után közreműködni a beavatkozások, vizsgálatok során az elrendelt diagnosztikai vizsgálatokat dokumentálni, vizsgálatkérő, kezelőlapokat kitölteni betegelőjegyzést, betegirányítást végezni elkészíteni a járóbeteg ellátás, gondozás jelentéseit a szakrendelőben használatos eszközöket, műszereket megfelelő állapotban tartani. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Gyakorló gyógyszertári asszisztens – Gyógyszertári asszisztens Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2+0,5 év év – az ágazatnak megfelelő szakközépiskolai érettségi képesítő esetén 1+0,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 55%/ 45% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: laboratóriumi munkafolyamatokban segédkezni gyógyszerkészítésnél segédkezni a gyógyszerformákat önállóan kialakítani gyógyszertári ügyvitel és üzemviteli résztevékenységeket végezni az áru átvételének előkészítési folyamataiban részt venni gyógyszertári adminisztratív, ügyviteli és készletezéssel kapcsolatos feladatokat végezni segédkezni a gyógyszerkészítésben, gyógyszerformát önállóan kialakítani. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens – Klinikai laboratóriumi asszisztens Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2+0,5 év – az ágazatnak megfelelő szakközépiskolai érettségi képesítő esetén 1+0,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 60%/ 40% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: kislabor vizsgálatokat végezni vért venni adatokat rögzíteni és ellenőrizni a kész leleteket kiadni a vonatkozó előírásokat betartani a betegeket kompetenciájának megfelelően tájékoztatni önállóan laboratóriumi vizsgálatokat végezni technikai validálást végezni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Gyakorló fodrász – Fodrász Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1,5 + 0,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 20%/ 80% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: hajmosást, hajszárítást végezni elvégezni a hajszínváltoztatási eljárásokat (hajszíntelenítést, színezést, festést, melírozást) elvégezni a haj tartóshullámosítását, volumennövelését elvégezni az arcszőrzeten a borotválást, a szakáll- és bajusz formázását, a színezést és a festést tanácsot adni hajápolással, professzionális fodrász termékekkel kapcsolatban a köröm ápolást végezni vállalkozását a jogszabályoknak megfelelően, biztonságos munkakörülmények kialakításával működtetni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Gyakorló kozmetikus – Kozmetikus Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1,5 + 0,5 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 30%/ 70% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: megteremteni az egészséges arc-, nyak-, dekoltázs és testszépítés feltételeit szemöldököt formázni szempillát-, szemöldököt festeni ideiglenes szőrtelenítést végezni kézápolást végezni ügyelni arra, hogy egészséget veszélyeztető és arra ártalmas következményeket ne idézzen elő vállalkozását a jogszabályoknak megfelelően, biztonságos munkakörülmények kialakításával működtetni. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola Ügyviteli titkár Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év – az ágazatnak megfelelő szakközépiskolai érettségi képesítő esetén 1év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 40%/ 60% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: számítógépes adatbeviteli feladatokat végezni külső és belső kapcsolatteremtő, kapcsolattartást és kapcsolat lezárását szolgáló iratokat, leveleket, egyéb dokumentumokat készíteni, szerkeszteni, sokszorosítani, kezelni, tárolni ügyviteli munkafolyamatokat szervezni és irányítani irodatechnikai, információs és kommunikációs eszközöket, berendezéseket kezelni, használni ügyintézői feladatokat ellátni magyar és egy idegen nyelven szervezeten belüli és kívüli rendezvényeket, programokat szervezni magyar és egy idegen nyelven. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Pedagógiai és családsegítő munkatárs Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 60%/ 40% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: gyerek és ifjúságvédelmi teendőket ellátni a szociális problémák felismerésére, és azok megoldására az osztályfőnökökkel és gyermek és ifjúságvédelmi felelősökkel, figyelemmel kísérni a gyermekeket és az iskola tanulóit problémás (tanulmányi, szociális, stb.) helyzetekben differenciált bánásmód alkalmazására a különleges bánásmódot igénylő családok és gyermek felismerésére a szabadidős tevékenységek önálló szervezésére foglalkozások, tanórák eszközeinek előkészítésére ügyeleti feladatok ellátására. . KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

Gyógypedagógiai segítő munkatárs Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év Elméleti/ gyakorlati képzési idő aránya: 60%/ 40% Előírt szakmai gyakorlat: 160 óra (az 1. szakképzési évet követően) A szakképesítéssel rendelkező képes: hatékony nevelői munkára a gyógypedagógussal együttműködve nevelési módszerek megválasztására, alkalmazására a szabadidős tevékenységek önálló szervezésére foglalkozások eszközeinek előkészítésére gondozási, önkiszolgálási feladatok irányítására differenciált bánásmód alkalmazására a különleges bánásmódot igénylő gyermek felismerésére ügyeleti és kísérési feladatok ellátására munkatevékenységek szervezésére, megvalósítására. KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola A lényeg KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola

KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola Köszönöm a figyelmet! Varga Ágnes intézményvezető varga.agnes@kanizsatiszk.hu KanizsaTISZK Felnőttképzési Általános és Szakképző Iskola