GYŐR GAZDASÁGI POTENCIÁLJA, VÁLLALKOZÁS TÁMOGATÁS
GYŐR AZ „ARANYHÁROMSZÖGBEN” POZSONY Szigetköz Csallóköz GYŐR Schwechat B É C S Ferihegy BUDAPEST Burgenland PÉR
HELYZETJELENTÉS - Gazdasági válság nem állt meg Győr és a megye határánál - Egyértelműen érezhető hatás a város húzóágazatainak számító iparágaknál - Gyors és jó reakció, tapasztalható összefogás, melyből az önkormányzat is kivette a részét - Elkötelezettség a munkahelyek megtartása, védelme mellett, cél, hogy minél többen dolgozhassanak
TOVÁBBRA IS AZ ORSZÁG ELŐTT GYŐR ÉS A MEGYE KSH legfrissebb, most megjelent adatai alapján (2008-as): 1. Életkörülmények - tovább nő a lélekszám: 3 ezerrel többen, immáron 447 ezren Gy-M-S megyében, egyre többen Győr városában - jóval több beköltöző, mint elvándorló - születéskor várható élettartam a megyében nagyjából egy évvel meghaladja az országos átlagot - csecsemőhalálozás aránya kevesebb, mint fele az országos átlagnak
TOVÁBBRA IS AZ ORSZÁG ELŐTT GYŐR ÉS A MEGYE 2. Gazdasági mutatók - országos átlagnál 10 %-kal több lakás épült - 12%-kal magasabb GDP az országos átlagnál - ötödével nagyobb értékű beruházás valósult meg - egy lakásra jutó ipari termelés több mint duplája a hazai adatnak - építőipari termelés 5%-kal felülmúlja az országost
TOVÁBBRA IS AZ ORSZÁG ELŐTT GYŐR ÉS A MEGYE 3. Szociális körülmények - bruttó és nettó átlagfizetések alapján dobogós helyezés országos szinten (189 ezer Ft, illetve 117 ezer Ft) - nyugdíjasok havi átlagos ellátása (80879 Ft) magasabb, mint a hazai átlag - százezer lakosra számítva negyedével kevesebb közvádas bűncselekmény, mint országosan – különösen a vagyon elleni bűntettek tekintetében
I. ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁS 1. HELYI VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA Összefogás kezdeményezése a magyar termékek előnyben részesítéséért és a helyi vállalkozások együttműködéséért: több mint 80 csatlakozó cég folyamatos párbeszéd önálló standdal, imázzsal történő megjelenés a Győri Vásáron 2009-ben Pozitív visszajelzések: nagy vállalatok egymással működnek együtt, kicsiktől rendelnek a nagyok stb.
2. MIKRO-, ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA - MUNKAHELYTEREMTÉS Azonnali reakció a válságra: 2009. április 10. pályázati felhívás közzététele Cél: mikro-, és kisvállalkozások támogatása, munkahelymegőrzés céljából 150 millió Ft pályázati keret a 2009. évi költségvetés terhére Benyújtási határidő: 2009. április 20. – 2009. május 31. egyedülállóan gyors reakció, támogatási szerződések azonnali megkötése 215 támogatott vállalkozás, ennek köszönhetően 435 megmaradt munkahely Győr városában
3. INNONET INNONET – INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI PARK létrehozása: - kedvezményes bérleti díjakkal és szolgáltatásokkal - kedvező feltételek biztosításával: infrastruktúra, technológia, jövő század kommunikációs technikája - támogatás az innovatív kis- és középvállalkozások számára a Győri Ipari Parkban - fontos kölcsönhatások alakultak ki a Győri Ipari Parkban megtelepedett világcégek és az innovatív helyi kis- és középvállalati szféra között.
4. KEDVEZMÉNYES ADÓPOLITIKA - törvény által lehetővé tett maximum mentesség a Htv. alapján a győri vállalkozásoknak - fizetéshalasztási és részletfizetési lehetőség az iparűzési adónál és az építményadónál a válság miatt bajban lévő cégeknek - díjmérték kedvezmények
KEDVEZMÉNYES ADÓPOLITIKA - iparűzési adó 1/20-ad részét – 2 millió Ft felett a cégek visszaforgathatják: (helyi rendelet) - kutatásfejlesztésre - sport és a kultúra, környezetvédelem támogatására - évek óta nem emeltük az adók mértékét - iparűzési adóból az önkormányzat a szakmunkás képzés támogatására forgat vissza
5. FOGLALKOZTATÁS Törekvés a közbeszerzési pályázatoknál a helyi vállalkozások előnyben részesítésére Nagy beruházásoknál a befektető kötelezése a helyi alvállalkozók bevonására a projektbe Rendelkezésre állási támogatásban részesülők közfoglalkoztatása – évente kb. 500 főnek munka Népjóléti osztály folyamatosan törekszik a munkalehetőség teremtésre - Önkormányzaton belül az építéshatósági osztályon külön pozíciót és felelőst hoztunk létre a vállalkozások segítésére, az engedélyezési eljárások felgyorsítása érdekében
II. IPARI PARK FEJLESZTÉS Győr vonzó a befektetők számára – AUDI KIEMELKEDŐ SZEREPE ezt az Ipari Park betelepülő cégeinek folyamatos létszámemelkedése is bizonyítja: ÉV CÉG m2 2006. 10 74394 2007. 8 62384 2008. 12 190249 2009. 4 17710 - Jelenleg 82 cég, 10 országból rendelkezik itt telephellyel, Magyarország egyik legnagyobb és legfejlettebb ipari parkja, több mint 6000 ember
CSODÁLATOS IPARI PARK
IPARI PARK – JELENLEGI BŐVÍTÉSE Önkormányzat – INSZOL-on keresztül 40% tulajdoni résszel rendelkezik a parkban Ötödik bővítési ütem: 17, 5 hektár (175.925 négyzetméter) átadása a mai nap folyamán – további 15-20 cégnek telephely – sok már előre lekötött 137, 6 millió Ft Európai Uniós támogatás, ez a beruházási összeg 20%-a, többit a tulajdonosok finanszírozták – összberuházási összeg: 650 millió Ft
III. SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSE – „GYŐRI MODELL” – országos példa - Gimnáziumi osztályok számának csökkentése – indítható osztályok számának szabályozása - Folyamatos egyeztetés a helyi vállalkozásokkal a hiányszakmákról - 2008. óta szakképzés kiemelt támogatása: - egy év alatt 80 fővel emelkedett a szakmát tanulók létszáma, ez meghaladta az elvárásokat - „győri ösztöndíjrendszer” - hiányszakmákban ösztöndíj, 8000 és 24000 Ft között - ösztöndíjas tanulók száma folyamatosan emelkedik: ebben a félévben már eléri a 950 főt - ösztöndíj éves költségvetési forrása: 150 millió Ft
GYŐRI TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ GYŐRI TISZK – Szakképzés szervezési modell – „Képezd a jövődet!" - Cél: fiatalok pályaválasztásának célzott segítése: 1.355 millió Ft támogatás: - TÁMOP – 20 szakképző iskola vezetőinek és tanárainak továbbképzése, közel 33.000 óra továbbképzés - TIOP – jelentős infrastrukturális fejlesztések: - Pályaválasztási és Felnőttképzési Központ - Tárgyi fejlesztések az intézményekben
IV. EGYETEM FEJLESZTÉS Kitűnő kapcsolat a városvezetés és az egyetem között Közös fejlesztések, jövőbemutató gondolkodás, sikeres EU-s pályázatok „tudásbázis” létrehozása, alapja az átalakított szakképzési rendszer Egyetem – AUDI – Város – jövő szakembereinek képzése a helyi vállalkozások számára, helyben tartásuk AGORA Pólus interaktív kiállítási központ
ÓRIÁSI FEJLESZTÉSEK A GYŐRI EGYETEMEN
EGYETEM – GYŐR: közös célok, közös út EGYETEM ÉS GYŐR FEJLESZTÉSI PROGRAMJAIT SIKERÜLT TERÜLETILEG ÉS IDŐBEN IS ÖSSZEHANGOLNI: ÚJ HÍD: Szigetet – Révfaluval köti össze – forgalmi-csomópontokkal közel 5 milliárd forintos tisztán önkormányzati beruházás PARKOLÓHÁZAK MEGÉPÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA – 97 millió Ft 485 millió Ft területvásárlás – 7000 m2 - AGORA- Pólus - 10% önrész - BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOROK TANSZÉK – Autopolis stratégiánkba illeszkedik
V. BERUHÁZÁSOK SZEREPÜK A VÁROS ÉLETÉBEN: - Bevételt generálnak, munkahelyeket teremtenek, helyi cégek kötelező bevonása a projektekbe VÁLSÁG ELLENÉRE NEM SZERETNÉNK A TERVEZETT BERUHÁZÁSOKAT LEÁLLÍTANI GYŐR NINCSEN ELADÓSODVA A LEGTÖBB MEGYEI JOGÚ VÁROSSAL SZEMBEN
NAGY BERUHÁZÁSOK V. BERUHÁZÁSOK Városház tér felújítása Széchenyi tér felújítása Barátság Park Szigetet – Révfaluval összekötő új híd Bácsai út felújítása Szauter utca Nagytérségi Hulladék projekt Parkolóház építés
VI. VÁROSMARKETING - Város imázsának alakítása: Én, Te, Győr szlogen + új logó - Kommunikáció erősítése: - városlakók felé (Közélet) - befektetők felé (gyor.hu, GYIC, befektetés ösztönző kiadvány) - turisták felé (kiadványok, promóciók, országos és nemzetközi médiamegjelenések) - Győr Kártya program bevezetése
VII. TURIZMUS - idegenforgalmi adó visszaforgatása: 67.513.000 Ft + 2 Ft turizmusfejlesztésre és városmarketingre - IFA adatok: 2006. 47.000.000 Ft 2007. 57.133.000 Ft 2008. 67.513.000 Ft - Vendégéjszakák növekvő száma: 2007. 203.804 2008. 211.960 - látogatóközpont fejlesztés - kulturális turizmus erősítése
Győr Megyei Jogú Város polgármestere KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET! BORKAI ZSOLT Győr Megyei Jogú Város polgármestere 2009. december 3.