Kettős szerepvállalás a Nemzeti Iskolagyümölcs – programban Kiss Eszter szóvivő MATÉSZ – FRUCT Kft.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A Nemzeti Iskolagyümölcs – program kommunikációja
Advertisements

Kettős szerepvállalás a Nemzeti Iskolagyümölcs – programban Kiss Eszter szóvivő MATÉSZ – FRUCT Kft.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
MegyeVersenysport (fő)Amatőr sport(fő) Baranya Bács-Kiskun 38 Nincs adat Békés 26 Nincs adat Borsod-Abaúj-Zemplén Budapest Csongrád.
A Nemzeti Iskolagyümölcs-program jelentősége – hazai gyakorlatok, értékelés Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Budapest,
Bizonyítékokon alapuló orvoslást támogató nemzetközi tudásbázishoz való internetes hozzáférés biztosítása egészségügyi közintézmények számára.
KÖSZÖNTÖM A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület nevében.
A Nemzeti Iskolagyümölcs-Program megvalósításának tapasztalatai a KLIK Debreceni Tankerületében Pappné Gyulai Katalin tankerületi igazgató Dr. Pakurár.
Pácsonyi Imre tankerületi igazgató
Modellprogram. Összehasonlítás Főváros 66 órás ügyelet/hétvége Telefonos – 33 % személyes – 2 fő Kizárólag Áldozatsegítő Szolgálat Telefonszám kiadása.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
A 2006.évben, az üzemanyagtöltő állomások által forgalmazott benzin és gázolaj mennyisége, és azon belül a határmenti (30-40 km a határtól) térségben működő.
Megyék és megyeszékhelyek gyakorlójáték
A TÁRSADALMI KOHÉZIÓT ERŐSÍTŐ BŰNMEGELŐZÉSI ÉS REINTEGRÁCIÓS PROGRAMOK MÓDSZERTANI MEGALAPOZÁSA” TÁMOP / kiemelt projekt Elítéltek többszakaszos,
VPOP Jövedéki Igazgatóság
Dél-alföldi régió Országos adatok Itt!!! Bezárás
A HULLADÉKKÁ VÁLT GÉPJÁRMŰVEK KEZELÉSE AZ ALCUFER KFT.-NÉL
Az ipari növekedés mai területi folyamatai
Borbély Tibor Bors szakmai tanácsadó Budapest, március HEF OP „Képződj, hogy segíthess” Foglalkoztatás és szociális.
Kutatási összefoglaló. Regionális eltérések Magyarországon nemzetközi összehasonlításban.
2009. év rendezvényeinek összefoglalója február 8-16.
Foglalkoztatási helyzetkép
„FoglalkoztaTárs-Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt - TÁMOP / A kiemelt projekt célja Az innovatív és a tranzitfoglalkoztatási.
KOMMUNIKÁCIÓS DILEMMÁK ÉS MEGOLDÁSOK A Sopron Régió Csatornázási és Szennyvíztisztítási Program tapasztalatai alapján március 17.
Társadalmi szervezetek elhelyezése
A büntetés-végrehajtási szervezet részvétele
VPOP Jövedéki Igazgatóság
A 2008/2009-es tanév 6 iskola közösségi életének szervezésével kezdődött.
Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum Workshop Június 10. Foglalkoztatási helyzetkép a Dél-dunántúli régióban Sasvári Gábor igazgató-helyettes.
Köztünk élnek. Ismered őket? EIA/2012/
Migrációról iskolásoknak Iskolai projekt
Adathozzáférési, illetve adatszolgáltatási, valamint díjmentességi igény felmérése az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ illetve az Országos.
EGY SIKERES PROJEKT ISMÉRVEI ÖTLETTŐL A MEGVALÓSULÁSIG Vendler Balázs, ügyvezető.
Iskolagyümölcs-program – végrehajtási tapasztalatok Angyal László igazgató Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága Mezőgazdasági.
Nemzeti Iskolagyümölcs-program - az európai iskolagyümölcs része - Bittsánszky Márton főosztályvezető-helyettes Miskolc május 21.
Török Szabolcs tankerületi igazgató
Szektorok közötti együttműködések
Idegenforgalmi és Kulturális Vidéki-falusi Ernyőhálózat (IKUVÉH) kialakítása (TÁMOP /07/1) Pályázat FATOSZ-Tourinform.
KÜLFÖLDI MUNKAERŐ INTEGRÁCIÓJÁNAK ELŐSEGÍTÉSE – MUNKAVÁLLALÓI IGÉNYEK ÉS A SZAKSZERVEZETEK LEHETŐSÉGEI ÉS SZÁNDÉKAI Agócs Andrea Magyar Szakszervezetek.
Kecskemét, június 20. Szemerey Szabolcs HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER
A Nemzeti Iskolagyümölcs-program kommunikációja Németh Franciska kommunikációs igazgató MATÉSZ-FRUCT Kft.
2. Az egészségközpontú gyógyítás programja
Nemzeti Iskolagyümölcs-program - az európai iskolagyümölcs része - Bittsánszky Márton főosztályvezető-helyettes Budapest, július 30.
TÁMOP „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt Utak és esélyek az Egyéni Tehetséggondozás területén.
Topográfiai gyakorlatok Magyarország
Norvég Civil Alap A Norvégia, Izland és Liechtenstein által az Európai Unió gyengébben fejlett tagállamainak felzárkóztatásához nyújtott támogatás keretében.
„K+F+I befektetési portfólió kialakítása Hajdú-Bihar megyében weboldal segítségével” című projekt bemutatása Kiss Gábor ügyvezető igazgató.
VPOP Jövedéki Igazgatóság
Hungary SLOVAKIA UKRAINE AUSTRIA Use the BUCKET in the
,,Önértékelés –Tanfelügyelet – Minősítés”
A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei Dr. Szinay Attila Mezőkövesd, január 28.
XII. Küldöttgyűlés Budapest május 13..
Változások és eredmények a GINOP 5. 2
Az emésztőszervi rákok sebészi ellátásának helyzete Magyarországon
BUDAPEST-KUPA Összefoglaló
A magyarországi K+F politika
Hol Szupergyors Internet Program s Hol tart a Szupergyors Internet
A helyettes szülői ellátás működése
Hungary Geography.
Az invazív meningococcus-betegség járványügyi helyzete Magyarországon,
A regisztrált bűncselekmények száma Komárom-Esztergom megyében, 2009
Speciális szóródás: Koncentráció
MKVK KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI SZERVEZETÉNEK TAGGYŰLÉSE Könyvvizsgálat, kamara, jövőkép Dr. Pál Tibor elnök
PEST MEGYE BŰNÜGYI HELYZETE 2012
Készítette: Koleszár Gábor
Együtt a változásokért
Mobilsuli program a Mobkom X Egyesülettel
Az ÁFSZ minőségirányítási rendszerének kialakítása
Készítette: Csaba bácsi
A 10 éves pécsi szelektív hulladékgyűjtés története és eredményei
Előadás másolata:

Kettős szerepvállalás a Nemzeti Iskolagyümölcs – programban Kiss Eszter szóvivő MATÉSZ – FRUCT Kft.

I. Beszállítói tapasztalatok

A Nemzeti Iskolagyümölcs – program indulása és eredményessége  2009/2010. tanév I. félévétől indult el hazánkban a program  Célja: tevőleges részvétel a felnövekvő generáció egészségtudatos szemléletének, táplálkozási szokásainak kialakításában a zöldség és gyümölcsfogyasztás ösztönzése révén, amely lehetővé teszi a termékek hazai piacának bővítését, segíti a stabil piac kialakulását.  A tendenciózusan növekvő részvételi arány is azt bizonyítja, hogy sikeresnek tartják az iskolagyümölcs-programot, hiszen mind a gyermekek zöldség-gyümölcs fogyasztásának növekedéséhez, mind a szociálisan rászoruló gyermekek táplálkozásának optimalizálásához hozzájárul.

 A visszajelzésekből kiindulva mindenképpen pozitívan értékelhető az iskolagyümölcs-program termékpalettájának bővülése, az almán kívül most már lehetőség van számos egyéb gyümölcs, zöldség, valamint gyümölcslé szállítására is.  A 100%-os tartósítószer és cukormentes gyümölcslevek különösen nagy népszerűségnek örvendenek a gyerekek körében.  A 2012/2013. évi iskolagyümölcs - program során előírás volt a regionális termékek preferálása - rövidülnek a szállítási útvonalak, alacsonyabbak a szállítási költségek, kisebb mennyiségek szállítása is lehetővé válik.  Stabil felvevő piacot biztosít Pozitívumok

 Hiányos információk (szülők és gyermekek nem ismerik kellően a programot, annak célját) – több ízben tapasztaltuk, hogy nem tudják honnan és miért kapnak gyümölcsöt. Felvetés: - aktív visszacsatolás az iskolák részéről, a rendszeres információ hatékony segítséget nyújtana a problémák feltárásában.  Korcsoport további bővítése Felvetés : - a felfelé és lefele irányuló kiterjesztés alternatívája. A visszajelzések értékelése I.

A visszajelzések értékelése II.  A teljesítési időszak kérdése A II. szállítási időszak december közepén befejeződik és csak február közepén folytatódik. Felvetés: -mind a termelők, mind a gyermekek relációjában pozitív változás volna, ha januárban és február elején is szállíthatnának, mivel akkor még a gyümölcsök minősége lényegesen jobb, mint májusban, júniusban. Továbbá a téli időszakban indokoltabb az aktív vitaminbevitel.  A szerződéskötés időtartamának kérdése Felvetés : - az időtartam meghosszabbítása

A visszajelzések értékelése III.  A „fejkvóta” meghatározásának kérdése Felvetés: Amennyiben minden évben a program kiírásakor felülvizsgálatra kerülne az egy gyermekre jutó keretösszeg, és figyelembe véve a tárgyévben felmerülő negatív gazdasági hatásokat, például az inflációt, korrigálnák az összeget.  Kiegyenlítetlen viszonyok a versenyképesség terén Kísérőintézkedésekre fordítható költségek között jelentős differencia

II. Kommunikációs tevékenység

Kiindulópontok A MATÉSZ-FRUCT Kft. megnyerte a Vidékfejlesztési – Minisztérium által kiírt pályázatot a Nemzeti Iskolagyümölcs –program hivatalos kommunikációjának lebonyolítására, a 2014 január – júliusi időszakra. Megvalósítandó feladat: a Nemzeti Iskolagyümölcs- program ismertségének növelése, az eredmények kommunikációja, mindezeken keresztül a felnövekvő generáció egészségtudatos szemléletének kialakítása, pozitív asszociáció társítása a program missziójával.

A pályázatot megelőzően végzett proaktív tevékenység  a program indulásának bejelentése sajtó nyilvános esemény. Társadalmi felelősségvállalás -Európai Autómentes Nap -Magyar Vidék napja

 Advent a Heim Pál Gyermekkórházban  Rászoruló gyermekek reggeliztetése

Tevőleges részvétel a Nemzeti Iskolagyümölcs - program kommunikációjának felelőseként

Integrált kommunikáció: az üzenetek különböző kommunikációs csatornákon, egymás hatását erősítve a lehető legmeggyőzőbb formában jussanak el a befogadókhoz. „Befogadó barát” kommunikáció: az adott célcsoport számára impulzív legyen, aktualitással bírjon, személyre szabottan történjen az üzenet átadása. Specifikus üzenetek definiálása A kommunikációt meghatározó irányelvek

Kommunikációs eszköztár  Tájékoztató kampányok  Tájékoztató találkozók, konferenciák, szemináriumok és események szervezése  Tájékoztató és promóciós anyagok

Tájékoztató funkció megvalósítása a gyakorlatban  Iskolagyümölcs – program arculatának kialakítása (programlogó, weboldal)  PR/ TCR kisfilm elkészítése és sugárzása M1, M2 csatornákon ( szélesebb társadalmi rétegek elérése)  „Dobozra fel!” országos rajzpályázat elindítása (gyermekek mozgósítása, bevonása)

Dobozra fel!

Megyénkénti bontás Jász- Nagykun-Szolnok megye: 27 iskola, 194 db rajz Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 22 iskola, 190 db rajz Pest megye: 59 iskola, 934 db rajz Bács-Kiskun megye: 22 iskola, 144 db rajz Heves megye: 23 iskola, 173 db rajz Győr-Moson-Sopron megye: 32 iskola, 537 db rajz Csongrád megye: 15 iskola, 302 db rajz Vas megye: 4 iskola, 27 db rajz Baranya megye: 16 iskola, 189 db rajz Komárom-Esztergom megye: 19 iskola, 104 db rajz Fejér megye: 16 iskola, 74 rajz Békés megye: 10 iskola, 156 rajz Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 13 iskola, 45 rajz Hajdú-Bihar megye: 22 iskola, 195 db rajz Nógrád megye: 7 iskola, 78 db rajz Somogy megye: 12 iskola, 106 db rajz Tolna megye: 7 iskola, 65 db rajz Zala megye: 11 iskola, 75 db rajz Budapest: 55 iskola, 612 db rajz Veszprém megye: 45 iskola, 534 db rajz

 Edukációs anyagok, oktatási segédletek biztosítása a gyermekek, pedagógusok számára  Roadshow: Keressük Magyarország kedvenc almafajtáját!  Kvantitatív kutatás és eredményeinek kommunikációja  Eredménykommunikáció  Sajtóközlemények

Találkozók, konferenciák, szemináriumok  Szakmai nyitókonferencia  Workshopok  Szakkonferencia termelőknek  Szakmai zárókonferencia

 Öntapadós matrica minden, az iskolagyümölcs-programban részt vevő tanuló számára ( db)  Logózott kerámia bögre (6.000 db)  Brandingelt könyvjelző (6.000 db)  Brandingelt pamuttáska (500 db)  Brandingelt uzsonnás doboz (500 db)  Brandingelt tornazsák (500 db)  Póló két helyen logózva (500 db)  Edényfogó kesztyű egy helyen logózva (500db)  Gyümölcsturmix (24 db) Promóciós anyagok