VI. A pszichoterápiás paradigma változásai Buda Béla dr.

1. A paradigma tudományos fogalma  az eredeti jelentés a mutatni (deiknein, deixis) görög szóból, a bibliai példabeszéd  a minta, a példa, az ábra – a magyarázatként mellékelt dolog  Thomas Kuhn tudománytörténeti paradigma koncepciója

2. A tudományelméleti kontextus  az elmélet (teória) megjelenése a görög filozófiában  elméletek osztályozása – metaelméletek, teoréma – később szemlélet, világnézet (a „metaforikus” elem az elnevezésekben)  a modell, az irányzat, a megközelítés és a többi (modern) analógia a tudományfelfogásokban

3. A paradigma tudománytörténeti vetülete  megcáfolható-e a paradigma? – Kuhn – Merton – Popper, ill. az igazolás, bizonyítás dilemmája  mi is a paradigma? alapfeltevések, ill. kiindulópontok, tudományos módszer, egy- egy tudomány(ág) alaptézisei?  szemléleti alapmetaforák a társadalomtudományokban (a szociológia példáján) – az „antropológia” Gadamer nyomán

4. Paradigma a pszichoterápiában  iskolák, irányzatok, elméletek – mi ezekben a paradigma?  rejtett tartalmak az elméletekben – kulturális, filozófiai, tudományos implikációk – kibontásuk módjai  a pszichoterápia implikált előfeltevései – a betegség, a módszer (a terápia), a „gyógyulás”

5. A pszichogén betegségek és gyógyításuk – a 19. századi helyzet  a hisztéria betegség vagy nem betegség (szimuláció?) – antropológiai dilemmák  perszuázió és megnyugtatás – az orvosi autoritás alkalmazása  szuggesztió és hipnózis – tünetkeltés és tünetmegszüntetés, az akarat kérdése  larvált agresszió – általános pszichiátriai kezelési módok alkalmazása (a praxisban is)

6. Az első komplex paradigma – a pszichoanalízis  pszichogénia, a tünetek lelki realitása, funkciója, a pszichés feszültség, az első dinamikus modell, szorongás és ösztönök  a tudattalan – a kor implicit tudatelméletének „negatív lenyomata”  a megosztott személyiség – „ágenciák” a lélekben  ingerek és feszültségek – a pszichoszociális valóság tükröződése a lélek modelljében

7. A fejlődés modellje a pszichoanalízisben  a libidó – később a valóságérzék – fejlődési modellje – biológiai program és társas ingerek  a Jackson-modell – fixáció és regresszió – a személyiség fejlődéslélektani rétegzettsége  a trauma – fejlődéslélektani és dinamikai értelmezés

8. A magatartás szabályozásának modellje a pszichoanalízisben  a felettes-én mint szociokulturális alapprogram  az én „megépülése” és működése – azonosulások mint komplex adaptációs minták, tanulás a latenciakorban, viselkedésvezérlés a valóságelv jegyében  a narcisztikus énfejlődés és énműködés elmélete

9. Betegségelmélet és terápiás módszertan  szabályozási zavar, feszültség-levezetés, másodlagos betegségelőny, szenvedés (a szorongásból és az adaptációs zavarból)  értelmezés – az én uralmának helyreállítása  reagálás és áttétel – a pszichoanalitikus paradigma dramatikus elemei  a terápiás helyzet és a terapeuta viselkedése – kapcsolódás a paradigmához

10. A mélylélektani paradigma ereje – plus ç a change …  korai „elhajlók” – modellösszetevők módosítása, de a viselkedésszabályozási alapmodell – a tudattalan – erős kötése  kiterjesztések -- Jung: kultúrtörténet, Adler: biológia (szervi csökkentértékűség), Rank: kreativitás  a terápiás alapmodell (párbeszéd és kapcsolat) csekély változásai, kis eltérések a terapeuta tevékenységében – a „neofreudiánusok” sem tudnak kilépni a paradigmából  a paradigma lazítása, ill. differenciálása – a „paraméter”-elv, a pszichózis kísérése, a „konténer” funkció, a mentalizáció korrekciója stb.

11. A viselkedésterápia  a tanuláselméleti emberkép – a betegség mint maladaptív viselkedés (elégtelen vagy hibás tanulás)  terápia mint korrektív tanulás – a fejlesztés perspektívájának megjelenése  a terapeuta mint „viselkedésmérnök”

12. A kognitív fordulat  a korai behaviorizmus bizalmatlansága az élménydimenzióval, különösen annak kognitív leképezésével szemben  a „verbális viselkedés” és ennek szociális érvényessége  kognitív sémák – a külső és belső valóság közvetítői

13. A csoportterápiás paradigma  pszichoanalitikus csoport-kép – tudattalan közösség  csoport mint korrektív hatásrendszer  csoport mint viselkedéstanulási és – kipróbálási tér

14. A (korlátlan) fejlődési paradigma a humanisztikus pszichológiában  az aktív, önfejlesztő szelf koncepciója  a Rogers-féle terapeutaváltozók és a „találkozás” a terápiás helyzetben és kapcsolatban  „betegségelméleti” bizonytalanságok – „fejlesztési mérnökség”

15. A pár- és családterápia paradigmái  rendszermodell, nyílt rendszer, koevolúciós fejlődéskép  rendszerpatológia és tünethordozás, a tünetek rendszerfunkciója  a terapeuta belépése a rendszerbe – a korrigált koevolúció

16. Indoktrináció, önsegítés, közösségi hatásrendszer – az első kritikus paradigmák  szemléleti tanulás, „nyelvtanulás”, „megtérés” a pszichoterápiában (a TA példája)  önterápiák – AA és „beszélgetős” önsegítő csoportok  a közösségi környezet terápiás (ill. legalább nem traumatikus, ill. provokatív) átalakítása

17. A pszichoterápia „placebo- paradigmája”  az egymás ellen küzdő iskolák, irányzatok dilemmája – mindenkinek nem lehet igaza  a hatáskutatás és a belőle következő paradigmaváltás – Eysenck támadása – mégis mindenkinek igaza van (?)  a nemspecifikus hatótényezők – „tudattalan” és „hamistudat” a korábbi paradigmákban? – szuggesztió új változatban (?)

18. A szintetikus paradigmák  egy régi modell mint paradigma: edukáció és re-edukáció a terápiában  eklekticizmus, indikációs szemlélet, stratégia és taktika a terápiás munkában  integrációs elméletek – a rejtett hatások nyomában – egzisztenciális, transzperszonális, pozitív pszichológiai szintéziskísérletek

19. A segítés szociokulturális rendszertényezői – mint paradigma  a beteg-szerep és társadalmi implikációi  terápiás szerepek – a korábbi tanácsadó és korrektív szerepek új megjelenési formái  terápiás interakciók és a változás kényszere – a placebo-elem újra értelmezve  társadalmi rendszerválság a pszichoterápiában? – képzés, jogosítás, a szabályozás dilemmái

20. A terápia szubjektív és személyközi hatótényezői  társadalmi szuggesztiók és kognitív sémák átvétele és a terápiás segítség keresésének motivációi  társas kényszerhelyzetek és indukciók, a betegminősítés társadalmi ereje a terápia szabályain és intézményein át  terápia a nemspecifikus hatástényezők (ma még) kiszámíthatatlan érvényesülésével – a jó és a rossz peremfeltételek: terápia-analogonok a társas környezetben versus „ellenállásjátszmák” és deviáns szerepfejlődések a terápiával szemben  irányzati, ill. „paradigmatikus” önvizsgálat és kutatás szükségessége

21. Függelék A főbb, bizonyított, nemspecifikus hatástényezők. A.  terápiás terek (szabályok, egyezmény, szerződés), terápiás szerepek (szakmai, etikai, jogi felelősség), társadalmi, ill. közösségi elfogadás a terápiával kapcsolatban (pozitív szuggesztiók), segítő intézményes környezet (pl. egészségügyben, oktatásban stb.), megfelelő tudományos háttér (a támogató érdeklődéstől a kutatásokig) – kedvező financiális háttér

B.  terapeuta-változók, a terapeuta személyiségének minimálfeltételei (játszmamentesség), terápiás kapcsolat (gondoskodás, törődés, felelősség), szupervízió és „elszámolási” készség, a terápiás terek biztonsága, a terápiás problémák és szövődmények esetében támogató külső hálózatiság, a közösségi és kulturális háttér legalább minimálisan támogató mértéke (ismeretek, segítő civilszervezetek, önsegítés stb.)

C.  „betegségnyomás”, feltáró kommunikáció (kísérő belső párbeszéd), „katarzis” valamilyen formája és mértéke, megértés (szempont-, fogalom- és élménytanulás), érzelmi és motivációs önismeret, „találkozás” a terapeutával, önhatékonysági növekedés, korrektív emocionális élmény, belátás és kognitív átalakulás, önkontroll (a testi érzések, emóciók, feszültségek vonatkozásában)

C. (folyt.)  (segítő és fejlesztő) szuggesztív hatások befogadása, korrektív (gyakorló jellegű) alkalmazása, énképkorrekció, kommunikációs fejlődés, intimitás növekvő készsége, fejlődés az önazonosság élményeiben és strukturáltságában, új és proszociális társas szerepek (különös tekintettel a csoportra és szervezetekre), a saját egzisztencia pozitív átélése (traumák és veszteségek feldolgozása, szembenézés a végességgel és a „végtelennel” (spirituális dimenzió) stb.