MTA Regionális Kutatások Központja A Nyugat-Balkán kutatásának eredményei Hajdú Zoltán MTA RKK, Pécs

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
ÉRDEKELLENTÉTEK A BALKÁN KÖZLEKEDÉSI ELÉRHETŐSÉGÉBEN
Advertisements

A „Közép-Európa Év ” V4 és KEK elnökség
A kistelepülési esettanulmányokból leszűrhető tanulságok
A szakképzés fejlesztés irányai évfolyam beiskolázási létszáma 2009/2010.
Határ menti társadalmi kapcsolatok a lakossági kérdőívek alapján „A határ mentiségtől az integrált határrégióig” konferencia Liszt Ferenc Konferencia és.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
Pelech Dávid Budapest Duna Kontakt Pont
AZ ÚJRAIPAROSÍTÁST TÁMOGATÓ INTÉZMÉNYI KÖRNYEZET
Szabó Pál ELTE TTK Regionális Tudományi Tanszék Budapest.
Legyen jobb a gyermekeknek!
Nemzetgazdaságunk ágazati megoszlása a GDP%-ában
Iskolák vidéki térségekben A társadalmi átalakulás történeti, kulturális beágyazottsága, ütközőpontjai a Kárpát medencében a XXI. század elején SOPRON.
Reindusztrializáció Közép-Európában
MTA Regionális Kutatások Központja Az államhatárok hatása a városok fejlődésére a Kárpát-medencében Hardi Tamás tudományos munkatárs MTA RKK Nyugat-magyarországi.
A nem EU-tagállamok lehetőségei és korlátai az Európai Unió Duna Régió Stratégiájában Lőrinczné Dr. Bencze Edit.
Kelet- és közép-európai tudománytörténeti vázlat Horváth Gyula _______________________________ Magyar Regionális Tudományi Társaság 11. vándorgyűlése Győr,
MTA Regionális Kutatások Központja Településracionalizálás, falupolitika és falurombolás Romániában és Magyarországon az államszocializmus időszakában.
A határmentiség kutatása a számok tükrében Tiner Tibor Selye János Egyetem, Révkomárom MRTT évi Vándorgyűlés, Szabadka, nov
A Magyar Regionális Tudományi Társaság tevékenysége Horváth Gyula.
MTA Regionális Kutatások Központja A dunai fejlesztések és azok elmaradásának geopolitikai háttere Hardi Tamás PhD tudományos főmunkatárs MTA RKK Nyugat-magyarországi.
MRTT Vándorgyűlés Szeged, Nyugat-Bácska magyar lakta településeinek gazdasági és társadalmi fejlesztési lehetőségei Diósi Viola, Regionális.
A Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) szerepe a gazdasági tervezésben Dr. Fogarassy Csaba egyetemi docens.
A Magyar Köztársaság euro-atlanti csatlakozásának politikai vonatkozásai. A magyar diplomácia további feladatai az európai politikai integrálódás folyamatában.
MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Genfi Egyetem, Európai Tanulmányok Intézete FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és.
MTA Regionális Kutatások Központja AZ MTA REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJÁNAK JÖVŐKÉPE 2010−2015 HORVÁTH GYULA _______________________________________ MTA.
MTA Regionális Kutatások Központja RÉGIÓINK ÉS A KÖZLEKEDÉS Erdősi Ferenc MTA Regionális Kutatások Központja Pécs, 2007.
MTA Regionális Kutatások Központja A decentralizált hatalomgyakorlás és a regionális fejlődés Pálné Kovács Ilona.
MTA Regionális Kutatások Központja A MAGYAR RÉGIÓK MEZŐGAZDASÁGI HELYZETKÉPE A KÁRPÁT RÉGIÓBAN Kovács Teréz tudományos főmunkatárs MTA Regionális Kutatások.
MTA Regionális Kutatások Központja A magyar Leader program végrehajtásának fontosabb tanulságai és a nemzetközi együttműködés lehetőségei Dr. Finta István.
1 Horvát-Magyar együttm ű ködések a vidékfejlesztésben Beremend, november 23.
HAS Centre for Regional Studies AZ MTA REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJÁNAK JÖVŐKÉPE 2010−2015 HORVÁTH GYULA ______________________________________________.
MTA Regionális Kutatások Központja Szirmai Viktória A következő évek főbb kutatási irányai Javaslatok november 25.
MTA Regionális Kutatások Központja RÉGIÓK EURÓPÁJA Az MTA Regionális Kutatások Központjának sorozata Sorozatszerkesztő HORVÁTH GYULA.
MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet „Határ mentiségtől az integrált határrégióig” Győr, 2005 október 5. Települések,
MTA Regionális Kutatások Központja A vidék polgárosodása Erdei Ferenc műveiben Kovács Teréz DSc. tudományos tanácsadó, egyetemi tanár MTA Regionális Kutatások.
Előadó: Rigó Zoltán logisztikai szakértő Záhony Kereskedelem-logisztikai központ SWOT elemzés.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Számegyenesek, intervallumok
MTA Regionális Kutatások Központja Regionális fejlesztéspolitika régiók nélkül? Pálné Kovács Ilona MTA RKK MTA Regionális Kutatások Központja.
MTA Regionális Kutatások Központja A szlovák–magyar határtérség – az összekapcsolódás útjai és nehézségei - szemelvények kutatásainkból - Dr. Hardi Tamás.
MTA Regionális Kutatások Központja Magyar-szlovák agglomeráció Pozsony környékén - Közszolgáltatás fejlesztési hálózat Pozsony határon átnyúló agglomerációjában.
Alternatív finanszírozási lehetőség a határ menti térségek megsegítésére Békéscsaba, május 20.
Iskolák határok nélküli együttműködése.
Az EU új Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramja és a magyar álláspont kialakítása A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó feladatai Előadó: Schváb.
Humán közszolgáltatások fejlesztése prioritás Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Nemzetközi kapcsolatok RFÜ Vissi András Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht Sopron, február 1.
Partnerség és hálózatok – elmélet és gyakorlat Pálné Kovács Ilona MTA RKK MTA Regionális Kutatások Központja.
Régió, megye, járás (kistérség): múlt- jelen- jövő Pálné Kovács Ilona MTA KRTK, Regionális Kutatások Intézete Pécs,
MTA Regionális Kutatások Központja A Duna – Tisza köze problémái és jövője „ A CSATORNA VÍZIÓJA” Csatári Bálint geográfus MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet.
Környezetgazdálkodási alternatívák és kooperációs lehetőségek a Vajdaság és a Dél- Alföld határmenti területein Kovács András Donát PhD Geográfus, szociológus.
A társadalmi integráció aktuális kérdései az INNOAXIS-projekt célterületét alkotó térségekben Jász Krisztina Ph.D MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet Szabadka,
Intézményesített határon átnyúló együttműködési lehetőségek az INNOAXIS régióban - CESCI - Intézményi háttér - Térszerkezeti háttér.
Fejlesztes.emagyar.net farkas andrás. fejlesztes.emagyar.net mi ez? A Magyar-magyar Platform – bár még maga is új kezdeményezés – állandó fejlesztést,
KÖZÖS MÓDSZERTANI KERETEK KIALAKÍTÁSA A MAGYARORSZÁG-SZERBIA IPA HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TÉRSÉGEINEK KOMPLEX ÉS INTEGRÁLT.
történelmi integrációi
A határ menti együttműködések lehetőségei és korlátai Rechnitzer János, egyetemi tanár MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete, Széchenyi Egyetem.
A Balkán térség az európai regionális politikában Rechnitzer János egyetemi tanár, intézetigazgató MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet 9022.
Projekt azonosító: HUSRB/1203/213/155 Projekt Acronym: Cooling Cubes Integrált fürdőfejlesztési stratégia a magyar-szerb határ menti régión átmenő fő közlekedési.
A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg
MTA Regionális Kutatások Központja A DUNA - AZ EU VII. KORRIDORA Horváth Gyula MTA Regionális Kutatások Központja 2008.
MTA Regionális Kutatások Központja Középszintű reform és/vagy területi léptékváltás Pálné Kovács Ilona
MTA Regionális Kutatások Központja Regionális központok fejlesztése: valami talán elindul? (Hrubi László, MTA RKK)
Az államosodás és a közigazgatási térfelosztás kérdései a Balkánon 1990 után Hajdú Zoltán tudományos tanácsadó, MTA RKK DTI Pécs
MTA Regionális Kutatások Központja Határon átnyúló együtt- működések a Dráva mentén KOVÁCS Sándor Zsolt tudományos segédmunkatárs MTA Regionális Kutatások.
Az Észak-Balkán és a Kárpát-medence közös államhatárairól Hajdú Zoltán MTA RKK Pécs.
Adatszolgáltatások tapasztalatai Mihalik István pénzügyőr őrnagy osztályvezető.
Város, egyetem, gazdaság A PTE KTK hozzájárulása a város és a régió fejlődéséhez Erdős Katalin PTE-KTK KRTI, adjunktus MTA-PTE Innováció és Gazdasági Növekedés.
MTA Regionális Kutatások Központja Magyarország: ütköző- és konfliktusterület a migráns-kibocsájtó és befogadó térségek között Hajdú Zoltán MTA KRTK RKI.
A foglalkoztatási paktumok működési tapasztalatai – a siker fokmérői
Rövid áttekintés.
Előadás másolata:

MTA Regionális Kutatások Központja A Nyugat-Balkán kutatásának eredményei Hajdú Zoltán MTA RKK, Pécs

MTA Regionális Kutatások Központja 2 A Balkán-félsziget történeti-stratégiai pontjai (Hajdú Z. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 3 A csúnya „Hófehérkéből” hét szép „Törpe” (Hajdú Z. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 4 A „régiók lázadása” (Hajdú Z. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 5 A háborús bűnök elkövetésének települései jelzik a nemzetiségi gyűlölködés színtereit (Hajdú Z. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 6 A határon átnyúló forgalom fejlődik (Erdősi F. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 7 A gazdaság területi problémája sok összetevős (Lux G. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 8 A felsőoktatás már új alapokra került (Horváth Gy. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 9 A térszerkezeti kapcsolatok korábbi jellege megmaradt (Rácz Sz. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 10 A települések egy része jelentős funkcióváltást élt meg (Rácz Sz. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 11 Az EU Délkelet-Európa program-tere

MTA Regionális Kutatások Központja 12 A Duna Stratégia integrálja a Nyugat-Balkán nagy részét

MTA Regionális Kutatások Központja 13 Euro-atlanti integrációs tagolódás a Balkán térségében (Hajdú Z. szerk.)

MTA Regionális Kutatások Központja 14 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

MTA Regionális Kutatások Központja 15 PÉCS – 2010 CULTURAL CAPITAL OF EUROPE