Egy posztmodern regény: Ottlik Géza: Iskola a határon
1. Egy világ – tízezer olvasat Két elbeszélői nézőpont idézi fel a történetet: tizenéves fiúk túlélése egy szadista kisebbség terrorja alatt a kőszegi katonaiskolában Az elbeszélő visszaemlékezik Ugyanazt felidézi barátja rá hagyott emlékirataiból is (másként) „Nekem tízezer lelkem van” – fogalmazódik meg a fiúban: nem vagyunk ilyenek vagy olyanok, hanem tarkabarka személyiségek Mohács-paradoxon: vesztesek voltunk, de itt vagyunk Las Meninas: Velazquez képe mindennek a szimbóluma
2. Mi beszéljük a nyelvet, vagy a nyelv beszél minket? Néma gyereknek…: az emlékirat szerzője képtelen anyjának megfogalmazni, mi a baja Többszöri nekifutás: az elbeszélő bizonyos jeleneteket többször elmond, pontosít, ezzel emlékművet állít a nyelv elégtelenségének (az írásról ír) Szavak nélkül: a fiúk kialakuló barátsága arról ismerszik meg, hogy szavak nélkül is értik egymást (egy felmordulás, egy sapkaigazító mozdulat) Saját kódrendszer: menedékük a színházasdi, ahol egy másik jelrendszerre váltanak át
3. Intertextualitás: szövegek párbeszéde Nem azé, aki fut: a regény többször idézi Szent Páltól (fejezetcím, felirat egy kőszegi ház falán) – az idézet átértelmeződik, a két fiú kétféle magatartásává Esterházy Péter, kortárs írónk egyetlen lapra másolta kézírással a regény egész szövegét Előképek: Robert Musil: Törless iskolaévei; Golding: Legyek ura A cím többértelműsége: a felnőttkor határa, a felnőtté válás iskolája
4. A történet visszatér Ebben a tekintetben a regény átmenet modernség és posztmodern közt Bizonyos részeiben azt mutatja, mennyire egyhangú volt az iskolai lét, mennyire nem történt semmi Ennek a világürességnek az ábrázolása modern vonás Másutt azonban eseménydús: ez már a posztmodern jele
Milyen nézőpontokból ismerjük meg a történetet?
A Velazquez-képen hányféle nézőpont keveredik?
Mi a regény tanítása a vereségről?
Milyen szövegekkel folytat „párbeszédet” a regény?