Rembrandt van Rijn: Tájkép viharban 1638 Tájkép és csendélet

A bibliai táj Az Édenkert – ahol a bűnbeesés előtt az első emberpár lakott (Mózes első könyve, II. fej. 8-17): „Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. Édenből pedig folyó jött ki a kert megöntözésére, amely onnan szétágazott, és négy ágra szakadt. Az Éden név babilóniai eredetű és a héberek a hasonló hangzású héber szóval, amely gyönyörűséget jelent, hozták összefüggésbe. A Paradicsom (latin paradisus) édenkert, mennyország eredeti jelentésében a királyi és nagyúri vadaskertekre, díszparkokra vonatkozott. A Bibliában az ember túlvilági jutalma lehet a visszatérés a paradicsomi állapotokhoz. Az Édenkert és a Paradicsom szó jelentésének pontos viszonya vitatott. A legtöbb kultúrában megtalálható egy olyan táj vagy kertleírás, mely végső soron az ember ideális létfeltételeit összegzi. Jan Bruegel: Paradicsom, 1620.

Középkor Erősen stilizált táj, mint háttér Szimbolikus jelentés a megfigyelő távol tartja magát jobb vagy baloldali ideológiáktól, utópikus, kritikai vagy konzervatív attitűdöktől, mindenféle mozgalmi és politikai elkötelezettségtől– mert bízik abban, hogy ilyesmi lehetséges: bízik abban, hogy a gép objektívje és a lelkiismeretes megfigyelő objektivitása képes lesz eltalálni „a dolgot magát”. Középkor Erősen stilizált táj, mint háttér Szimbolikus jelentés dekorativitás Giovanni di Paolo

Jan van Eyck: Rolin kancellár Madonnája, 1435. Perspektíva tökéletes kezelése, ami szerves részét képezi a kompozíciónak DE! mégis alárendelt szerep Jan van Eyck: Rolin kancellár Madonnája, 1435.

A táj önálló esztétikai öröm forrásává Petrarcánál válik, akiről feljegyezték, hogy először mászott hegyre azért, hogy onnét körülnézve a látvány szépségében gyönyörködjön. A reneszánsz festészetben a tájkép a háttér funkciójából emelkedik ki, s válik lassan főtémává.

Leonardo da Vinci: Sziklás Madonna

Velence, 16. század Egyenrangúvá válik ember és természet Bellini: A szent allegóriája

Németalföldi festészet 16-17.sz. A táj a természetet átalakító ember fölé emelkedik Minden beleolvad a természet roppant nagyságába Brueghel: Vadászok a hóban Az alakok csupán jelek a téj kifejezésére Rideg csend, tisztaság, formák élessége

17. Századi holland mesterek A köznapi táj a képek „főszereplőjévé” vált Új, öntörvényű műfajjá lett a tájképfestészet Az élet igenlése a maga anyagi mivoltában Jólét, büszkeség Ruisdael

Hollandia, 17.sz. A természet „megszelidítése” A természet energiáinak kihasználása Az ember harmonikus együttlétezése a természettel

Jellegzetes holland tájkép Ruisdael

Táj és város A természetfestés sajátos válfaja alakult ki a Németalföldön, a XVI-XVII. században. A térképészet alaposságával örökítik meg a látványt. Cél: a világról való tudás és információ minél pontosabb megjelenítése. Fontos szerepet játszik a tájleírás: - a tengeri közlekedés - a kereskedelem - az államigazgatás - a hadművészet gyakorlatában A holland táj – megművelt (agricultura). A tájkép a városképpel összecsúszik. Fontos téma a tengeri látkép, ami a hollandok életmódjából fakad.

Városkép (szó szerinti jelentése olaszul: látkép). A flamand festészetben a XVI. században terjedt el. A Németalföldön a XVII. században éli virágkorát, majd a XVIII. században Velence lesz központja. Jellegzetessége: lehetőleg az egész város átfogó megjelenítése, gyakorta valamely magaslatról ábrázolva. Fontos követelménye a pontosság, de a lényeg kiemelése céljából lehet torzítani (például fontosabb épületeket kiemelni). A cél nem annyira a gyönyörködtetés, mint inkább az illusztráció. Sokszor metszet technikával készül, így sokszorosítható. Külön alfaja a capriccio, mely átalakítja, átszerkeszti az eredeti látványt. W. Marlow: Capriccio: St Paul's és egy velencei csatorna, kb. 1795 Johannes Vermeer: Delft látképe, 1660-1661 Canaletto: A Dózse Palota látványa Velencében, 1755. Veduta

Idill 1. Giorgione: A vihar, kb. 1505 A tájábrázolás legfontosabb kérdése :az ember és a természet viszonya. Az ideális viszonyt az idill fogalma jelöli. Eredete: görög eidyllion, képecske, életkép, mely eredetileg egy irodalmi műfajt határozott meg, mely rövid leírást adott a természetközeli életmódról, A pásztori életforma dicsérete az irodalomban a bukolikus líra. A képzőművészeti megjelenése már az antikvitásban is megvan, ahol az aranykor mítosszal kapcsolódik össze. Ide tartozik Árkádia is, Pán birodalma, a tökéletes egyszerűség toposza. E témaegyüttes a reneszánszban éledt újjá, s ekkor vált az idill a természet harmóniájára utaló esztétikai minőséggé. Giorgione: A vihar, kb. 1505

Idill 2 A tájképfestők sokáig nem a létező tájat kívánták megörökíteni, hanem a ténylegesen létezőnél tökéletesebbet. Idealizált tájba helyezett mitológiai jeleneteket ábrázoltak Poussin ábrázolásában a természet (földrajzi adottság, flóra és fauna) ábrázolása összekapcsolódik az ember és az épített tájképi elemek ideális viszonyával. Ideális táj, 1645-1650) Watteau képein a természet az emberi érzelmi állapotok megjelenítésének eszközeke A természet egy kimondhatatlan nosztalgia, vágyakozás forrásaként jelenik meg. (1717-18)

Az ember anyagi és intellektuális szükségleteinek szolgálatába állított természet Az emberkéz által formált (civilizált) természet rendezett, harmonikus A táj az elidőzés, a szemlélődés, a társas együttlét, a szórakozás, színtere Parkok, kertek Gainsborough: Mr és Mrs. Andrews, 1748 18. század

Romantika A természet roppant lehetőséget kínál az emberi képzeletet megmozgatására Az ember magányos a természet nagyságával, erejével, végtelenségével szemben

Caspar David Friedrich, 19.sz

A fenséges Delacroix: Krisztus a Genazareti tavon, 1854 emberi léptékkel mérve a természet aránytalanul nagy a természet nagysága előtti hódolat a természetfestésben először a barokkban jelentkezik, majd a romantikában válik a természetábrázolás központi kategóriájává. Delacroix művészetére elsősorban Michelangelo és Rubens hatott.

Caspar David Friedrich: Szerzetes a tengerparton 1809 keresztény misztikus gondolkodást, melyben a táj szimbolikus jelentőségű. a természet Isten megnyilvánulása. (panteizmus) Caspar David Friedrich, Philip Otto Runge és a Nazarénusok festészete. A romantikus vallásos tájkép Caspar David Friedrich: Szerzetes a tengerparton 1809

Philip Otto Runge Hajnal, 1808

Csontváry Kosztka Tivadar A magányos cédrus, 1907 autodidakta magyar festő képeiben a modern ember küzdelme fejeződik ki azért, hogy „visszataláljon” a természet szép rendjébe természetszimboli-kája túlmutat a természethűség igényén magánmitológia

Tenger, tó, folyam – a víz mint festői téma Calude Monet: Impresszió: Napfelkelte, 1873 Az ember antropológiai meghatározottsága, hogy kötődik a nagy vízfelülethez izgalmas festői kihívás a víz színeinek visszaadása az egybefüggő vízfelületnek nagyságából fakadó lenyűgöző hatás atmoszféra ábrázolás, levegő-perspektíva.

Plein air Az impresszionizmus festői mozgalma a XIX. század utolsó harmadában a fény és a színek festői problémái a szabad téri (plein air) festés következményei miként módosítja a látványt a megvilágítás változása (például a kiegészítő színek és a reflexfények kérdése) színeknek a felületre való felrakása az emberi szem működése, esetleges torzításai Claude Monet: Piknik (részlet) 1870.

Cézanne

Évszakok és napszakok. id Évszakok és napszakok id. Pieter Bruegel: Évszakok/Nyár (Augusztus) 1565. eredetileg a kalendáriumok illusztrálására volt hivatott. A modern festőket a napszakok és évszakok festésének sajátosan festői problémái foglalkoztatják: miben más az atmoszféra e különböző fázisokban.

A táj mint önkifejezési forma a festő célja saját belső lelkiállapotának, érzelmeinek, hangulatainak a kifejezése. Van Gogh művészete a festői eszköztár jellegzetességei: izgatott ecsetvonások, élénk, vibráló színek, visszatérő színkombinációk, vonalas-rajzos ábrázolásmód, egyszerűsítő-szimblikus megjelenítésmód Van Gogh:Gabonaföld ciprusokkal. Saint-Rémy. 1889 június

A németalföldi csendélet Willem Kalf: Csendélet nautilusz-serleggel, 1660.

Illuzionizmus és a szem örömünnepe a legizgalmasabb kihívás a látható világ megkettőzése, „tükrözés” A szem gyönyörködtetése nézőponthoz kötöttség legyőzése a mozdulatlansággal való megbirkózás A csendélet kompozíciója révén a csendélet tekinthető az absztrakt festészet előkészítőjének. Gerard Dou: Baromfi- és vadkereskedés, kb. 1670.

Virágcsendélet németalföldi festészet a mulandóság érzékeltetése és a szépségérzet felkeltése (esztétizmus) tipikusan holland téma a virág is - a tulipán nemzeti szimbólum virágkompozíció értelmezése „virágnyelven” Adrian van der Spelt Virágcsendélet függönnyel, 1658

Vanitas David Bailly: Csendélet, 1651 A vanitas (hiábavalóság) motívum: hiábavalóság lelki kiszolgáltatottság veszélye az idő múlása Vanitas David Bailly: Csendélet, 1651

Jelkép és struktúra A csendélet által megjelenített tárgyak sokszor további jelentést, értelmet hordoznak. keresztény művészet: érzéki attribútumok (pl. a kenyér és a bor ábrázolása) IKHTHÜSZ - ‘hal’ Ieszousz Khrisztosz, Theon Üiosz, Szótér - ‘Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó’ Claesz, Csendélet herringgel, borral és kenyérrel c. képe az idők során egyre fontosabbá vált egyfajta strukturális érdeklődés geometrizáló szerkezeti vonalak Cézanne: Csendélet cseresznyés tállal, 1885-87.

Arcimboldo 16.sz.

Chardin

Cézanne

állatábrázolás